A Jericho együttes 1998-ban
alakult, azóta folyamatosan működik, néhány kényszerű tagcserével
kísérve. A jelenlegi felállás 2009 nyarán alakult ki.
A zenekar tagjai:
Juhász Zoltán (Reaper): ének
Asztalos László (Liu):
gitár
Balku Balázs:
gitár
Mészáros Attila:
basszusgitár
Pogácsás István (Pogi): dob
A zenekar 1999-óta
folyamatos mozgásban van, mindenhol fellép, ahol lehetőség adódik
rá.
Az első demo felvétel
2001-ben készült el, és jó visszhangja volt mind a szaksajtó, mind a
közönség részéről. Második demonk felvételére 2003-ban került sor.
Ez nem került terjesztésre, kizárólag promóciós célokat szolgál.
Érdekessége, hogy 3 óra alatt, élőben került felvételre.
Legfrissebb demonk, amely
két saját számot és egy Vikidál Gyula feldolgozást
tartalmaz, 2009-ben készült el, már az aktuális felállásban.
A zenekar repertoárjában a
saját szerzemények mellett számos magyar és külföldi feldolgozás
szerepel, így például Kinks, Black Sabbath, P. Mobil és P. Box dalok
is.
Referenciaként említhetők
azon zenekarok, akikkel az együttesnek működése során alkalma volt
elő zenekarként együtt játszani, közülük néhánnyal többször is: P.
Box, Lord, Kalapács Band, Tunyogi Rock Band, Blues Company,
Beatrice, és sokan mások. Fennállásának kezdete óta a zenekarnak
számos motoros találkozóra is sikerült eljutnia, és jó kapcsolatot
kiépítenie a rendezőséggel, melynek köszönhetően azóta többnek
állandó vendége is. Ezek közül a jelentősebbek: Abádszalóki
Motorosok Egyesülete,
Devils MC Debrecen, Ghost’s
MC, Speed Riders, Condors Of The Road, és a Gas Killers találkozói.