1. Nyakörv
születése
Fehér fény és fertõtlenítõ
kesernyés szaga… Hideg, steril gumilepedõ…
Személytelen kezek a testén… Fém karperecek
a csuklón… Nem képes mozdulni, mikor egy tû
hatol át a bõrén...
Colette szemei kinyíltak, de rögtön hunyorogni kezdtek
az erõs fényben. Miután kipislogta a könnyeit,
újra felnézett, egyenesen a feje fölött világító
napkorongba.
Egy kórházban feküdt; ez egyértelmûnek
látszott. Az elméje emlékek után kutatott...
Ah, igen, a rendõrállomás, amikor letartóztatták
közerkölcssértés vádjával, miután
pucéran és eszméletlenül találták
meg a nyílt utcán. A közrend megsértését
hozták fel ellene. Az ítélet: életfogytiglan
börtönbüntetés az Enklávéban…
Egy orvos egy tûvel… Aztán sötétség…
Némi nehézségek árán megpróbált
felülni az ágyon, de rögtön vissza is zuhant,
amint a láncok a csuklóján visszarántották.
Egy orvosi lekötözõ asztalhoz láncolták,
így nem tudott felülni.
Minden bizonnyal az Enklávéban volt. A mennyezet nélküli
kis lyukból, amit a cellájának nevezhetett, látta
a Külsõ Gyûrû kristálymonolitjait,
amint az oszlopok ragyognak a reggeli napsugarakban. Az egyik kristálytömb
épp e pillanatban érkezett meg a feje fölé,
eltakarva a napsugarakat. Colette oldalt fordította a fejét,
hogy követhesse a torony árnyékát a padlón,
és meglátta a végtelen tenger horizontját,
amint megtörik maga elõtt a tiszta kristálymonoliton,
amelyben õ is volt.
Feltételezte, hogy a Nyugati Tornyok egyikében van,
a tenger felett -az Enklávé leggazdagabb részében.
Valamiféle kórházszobában volt, egy asztallapra
láncolva. Senki más nem tartózkodott a szobában,
de a dolgok ismeretében ez Colette helyzetén amúgy
sem segített volna.
A következõ dolog a listán: Colette. Meztelen
volt, amitõl furcsán, idegenül érezte magát,
mert nem gyakran fordult elõ eddig. Az elítélt
bûnözõk kék jele a bal mellbimbója
felett két centiméterrel virított. A jel felett
két fekete, kb. 5 milliméteres pötty volt látható.
A jel a bûnözõket jelölte: minden elítélt
fegyencre rátetoválták, és nem lehetett
eltávolítani, kivéve egy komoly, és meglehetõsen
törvénytelen sebészi beavatkozást. A törvény
elõírta, hogy mindig látható helyre kell
elhelyezni. Nyilván valami perverz kis bírósági
hivatalnok mókásnak találta, hogy Colette tetoválását
közvetlen a mellbimbója fölé helyeztesse el.
Na nem mintha sok ruhát kellene majd viselnie az Enklávéban,
legalábbis ha igazak mindazon mendemondák, amit Colette
korábban hallott.
A két fekete pöttyöt "számûz-pontok"-nak
hívták, és ha valaki négyet összeszedett,
azt életfogytiglan számûzték egy külsõ
lepusztult aszteoridára, ahol egész hátralévõ
életét le kellett élnie, ami kb. két évet
jelentett. És Colettenek már két pöttye
volt. Halkan elkáromkodta magát.
"Vétség feljegyezve" közölte egy
hangos nõi hang, majdnem biztosan mesterséges, mégis
gyenge érzelmi színezettel ellátva. "Két
büntetõpont kiutalva Alfa Colette Mitchell számára."
Colettte ijedten kapta fel a fejét. Minden bizonnyal mikrofonon
hallgatják, és valószínû látják
is. Nagyon vigyáznia kell, mit mond vagy tesz. Máris
két büntetõpont! Colettenek volt egy sanda érzése,
hogy nagyon hamar meg fogja bánni mind a kettõt.
"Szép teljesítmény" szólalt
meg egy másik hang. A másik oldalra nézve, Colette
meglátta a mellette álló nõt. "Két
büntetõpont és még csak két perce
tértél magadhoz. Még az is lehet, hogy új
rekord."
"Mióta vagy itt?" kérdezte Colette.
"Nem régóta" válaszolta a nõ
a lehetõ legbarátságtalanabbul. Megnyomott egy
vörös gombot az övére csatolt távirányítón.
Colette oda sem figyelve érzékelte, hogy a majdnem száz
vagy ki tudja hány gomb mind felirat nélküli; talán
egy börtönlázadás megelõzését
szolgálják. Egy gombnyomás, és Colette
láncai máris lehullottak, és árván
himbálózva lógtak az asztalról.
"A nevem," szólt a nõ kedvesen "Vivienne
Ratforth. Szólíthatsz Úrnõmnek, Rathforth
Úrnõnek, Madámnak vagy Madám Ratforthnak.
Választhatsz. Nem szólíthatsz Viviennek, sem
Ratforthnak. Amikor beszélsz hozzám, kedvesen és
udvariasan teszed. A gorombaságért szigorú büntetés
jár. Világos voltam, Mitchelle elítélt?"
Mindezt kedves mosollyal a száján közölte,
de ennek a mosolynak nyoma sem volt a szemében.
"Teljesen, Ratforth Úrnõ." Colette nem volt
ostoba, és olyan kedvesen és engedelmesen válaszolt,
ahogy csak bírt.
"Kitûnõ." Ezúttal a szemek mosolyogtak.
"Én vagyok a börtön vezetõje itt, és
én vagyok a felelõs minden lányért ezen
a helyen. Szintén én vagyok a felelõs a makacs
és engedetlen lányok megbüntetéséért,
és ezt a feladatot nagy örömmel látom el."
A mosoly még mindig ott volt…
"Igen Ratforth Úrnõ."
"Tehát megértettük egymást?"
kérdezte a nõ.
Colette bólintott.
"A válasz 'Igen, Ratforth Úrnõ', vagy 'Nem,
Ratforth Úrnõ'. A fejjel való bólintás
nem elfogadható válasz Mitchell elítélt."
"Igen, Ratforth Úrnõ" -bár az adott
körülmények között Colette büszkesége
sokkal jobban sajgott, mint amennyire a büntetés valószínû
fájt volna.
"Kiváló!" mondta a nõ, nem szûnõ
mosollyal. "Látom leányom, egész jól
ki fogunk jönni egymással."
Colette végigmérte a nõt. Ratforth a harmincas
évei közepén járhatott, barna hajába
csak enyhe vörös vegyült (valószínûleg
kifakult festés), és az alkata mint egy harcmûvészé.
Colettenek nem volt kétsége afelõl, hogyha verekedésre
kerülne sor, fogvatartója úgy gyõzné
le, hogy még csak egy karcolást sem sikerülne ejtenie
rajta.
Ratforth vörös bõrfelsõt viselt, olyan mély
dekoltázzsal, mely lenyúlt egészen a köldökéig.
A nyakát egy nayakörv zárta körül, mely
ugyanolyan vörös bõrbõl készült
mint a top, és egy kis zárszerkezet rögzítette
elõl. Colette látott már ilyet korábban:
nyakvédõ: arra tervezték, hogy viselõjét
ne lehessen hurokkal vagy más módon megfojtani harc
közben. A nõ a felsõrésszel azonos színû
vörös bõrnadrágot viselt. Egy széles
fehér övet csatolt karcsú derekára. Az öv
bal oldalára volt felcsatolva a távirányító,
míg a jobb oldalán egy nagyjából 1 cm
átmérõjû és 40 cm hosszú
krómpálca függött. Az övön elõl
egy pár fémbilincs lógott. Ratforth fekete bõrkesztyût
viselt, a lábán pedig sarkantyús csizmát.
Ami a nõt illeti, szemmel láthatólag ugyanazt
tette mint Colette: felmérte a lány alakját,
a testét, besorolta, eldöntötte kivel áll
szemben. Valójában egy gazdag, elkényeztetett,
rossz útra tért úrilányt látott
maga elõtt, egy kis cafkát, akit könnyen fog megrémíteni
minden, amit oly örömmel fog megtenni vele. De ezen túl
Ratforth meglátott még valamit, a lány belsõ
ártatlanságát, ami külön örömmel
töltötte el. Ha Ratforthnak lett volna hobbija, az az ártatlanság
eltiprása lett volna, fõleg a nálánál
jobb körülmények között felnövekedett
ártatlanságé.
"Úrnõ," kockáztatta meg Colette. "Kérdezhetek
valamit?"
"Az a kérdéstõl függ," válaszolta
Ratforth, és közelebb lépett az asztal szélén
ülõ lányhoz. "Kérdezz, és majd
eldöntöm."
Ez nem volt valami megnyugtató válasz. Colette nagyon
kicsinek érezte magát az elõtte álló
nõ elõtt. Nem a másik közvetlen közelsége
volt a rémísztõ, hanem a szemének villanása:
a ragadozó tekintete, mielõtt rávetné
magát áldozatára. És melyben egyúttal
megcsillant a vágy és a szenvedély is, mely az
ártatlan Colettet még az elõzõnél
is nagyobb aggodalommal töltötte el.
"Egy hang az elõbb azt mondta, hogy máris két
büntetõpontot kaptam. Mik ezek?"
Ratforth elmosolyodott; a kérdés nyilvánvalóan
elfogadható volt. "Van nekünk itt egy osztályozó
rendszerünk: büntetõ és jutalompontok. 0-ról
indulsz. Ha 10 büntetõpontot összeszedsz, lejjebb
csúszol egy szintet. Ha összeszedsz tíz jutalompontot,
feljebb lépsz eggyel. Most, mivel jó családból
származol, egybõl az Alfa osztályba kerültél,
amely a legfelsõbb szint. De már kaptál két
büntetõpontot. Ha kapsz még 8-at, átkerülsz
a Béta osztályba, ami a háziszolga megfelelõje.
Van még egy harmadik szint is, a Gamma, melyben a közönséges
elítéltek kezdenek. Õket olyan módon használjuk,
amit te nyilván nem szeretnél, de mivel minden büntetõpontért
külön büntetés is jár, a legtöbb
lány nagyon ügyel rá, hogy egyetlen picike pontocskát
se szedjen össze."
"Tehát két büntetõpont soknak számít?"
"Ó, nem. Valójában a számítógép
nagyon rendes volt. Én ötöt adtam volna neked. De
hát ami megtörtént, az megtörtént.
Persze a kettõért is meg leszel büntetve."
A nõ nagyon jókedvûnek látszott Colette
megbüntetésének gondolatára. "Állj
fel, és tedd hátra a kezed."
Colette gyorsan engedelmeskedett, majd megérezte a hideg fémet,
amint a bilincs rácsattant háta mögött a csuklójára.
"Kényelmes?"
"Nem az, Ratforth Úrnõ." A gondolat, hogy
hazudjon, eszébe sem jutott, amit minden bizonnyal nagyon jól
tett.
"Helyes." Ratforth válasza semmi olyat nem tartalmazott,
ami Colette számára váratlan lett volna.
A nõ Colette vállára tette a kezét, és
a hátrabilincselt kezû lányt gyengéden
az ajtó felé fordította, mely kinyílt,
hogy kiengedje õket. Az ajtó mögött egy folyosó
következett, melynek vége a távoli végtelenbe
veszett. Mosolygó Úrnõk és zavart rabnõk
ezrei meredtek Colettere.
"Tükrök" közölte Ratforth. "A
Déli Torony tele van velük. Elsõre nagyon zavaró
lehet."
A folyosó valójában alig 10 méter hosszú
volt, és mindkét végén egy körkörös
járatba torkollott, mely körbekígyózott
a torony körül. A rengeteg tükör olyan hatást
keltett, mintha egy nagyon hosszú folyosón állnának,
bár ezúttal tényleg ez volt a helyzet. "Nagyon
okos megoldás. Körülnézel, és egy folyosót
látsz, miközben valójában a spirált
látod. Mindig az óramutató járásával
ellentétes irány visz lefelé."
Rabtartó és rabnõ elindultak lefelé.
Colette jobbra látta a gazdájának otthont adó
többi tornyot. Ratforth elmagyarázta, hogy mindegyiket
más stílusban tervezték. A Déli Torony
-ahol most voltak- tükrökkel és illúziókeltõ
eszközökkel volt tele, egyfajta misztikus hatás létrehozása
céljából. Az Északi Torony folyosóinak
fa és kárpitborítása volt. A Keleti Torony
volt a Napnyugta Tornya, így hát arannyal, platinával
és üveggel vonták be. A Nyugati Torony a Napkelte
Tornya volt, márványból és kõbõl
épült. Ratforth elmagyarázta, hogy teljesen mindegy
hol tartózkodsz, meg tudod mondani melyik toronyban vagy pusztán
a belsõ díszítésbõl. Bár
a négy torony hatalmas volt, csak egyike voltak az Enklávé
rengeteg épületének, és messze nem a legnagyobbak
közé tartoztak.
Lefelé haladva a körkörös folyosón senki
mással nem találkoztak, ennek ellenére Colette
nem tudott szabadulni az érzéstõl, hogy minden
sarokból figyelik. Borzasztóan tudatában volt
saját meztelenségének, és ellenállhatatlan
vágyat érzett, hogy eltakarja magát, ehhez járult
plusszban a frusztráló érzés, hogy hátrabilinccselt
keze ezt nem teszi lehetõvé. Dühösen jutott
eszébe, vajon fogvatartója szándékosan
ezért tette-e ezt vele, hiszen nyilvánvaló kellett
legyen, fizikailag nem jelentett számára fenyegetést.
Vagy a nõ egyszerûen csak élvezte, hogy e módon
is kimutathatja felette hatalmát? Vagy talán mindkettõ?
Colette maga sem gondolta, hogy az ezirányú kérdések
a megengedett csoportba tartoznának.
Csendben haladtak, a nõ két lépéssel
Colette elõtt, míg õ mint egy vonakodó
kutyakölyök lépegetett a nyomában. Végre-valahára
a tükröknek és az ablakoknak végeszakadt,
és a körkörös folyosó egy falban végzõdött.
Ugyanaz a hang, mely Colettenek a két büntetõpontot
kiosztotta, megszólalt: "Ratforth börtönõr
és Mitchell elítélt. Megerõsítést."
"Mindkettõ megerõsítve" válaszolta
Ratforth.
A folyosó végét lezáró tükör
egy hussanással félrecsúszott, megnyitva a mögötte
feltáruló szobát.
A szoba valami laborszerûség lehetett, erre Colette
azonnal rájött. A helyiség a szervezett rendetlenség
állapotát mutatta, a leggyakrabban használt eszközök
szanaszét, de mind könnyen elérhetõ közelségben
hevertek.
Colette a nõ határozott érintésére
nem ellenkezett, és belépett a szobába. Két
másik lány is volt a szobában, mindkettõ
az elítéltek jelét viselte. Az egyiknek két
számûz-pontja volt, a másiknak három. Uganolyan
rabok mint õ. Saját magán és Ratforthon
kívül az elsõk, akikkel találkozott, mióta
az Enklávé területén magához tért.
"Hadd mutassam be Béta 529-et és Béta 541-et."
mondta Ratforth. "A segítõim."
Mindkét lány Colette felé fordította
a fejét, ennél többet nem is nagyon tehettek volna.
Az arcuk alsó részét az orruktól lefelé
egy gumimaszk takarta, melynek elejébe egy fém szájfeszítõt
építettek, mely mindkét lány száját
szélesre tárta, feltárva fogaikat, de még
a torkukat is. Colette látott már hasonló szájkosarat,
amikor még a fogdában volt. Eredeti funkciójuk
szerint a rabok elkerülhetetlen fogászati kezeléséhez
szolgáltak, de a rendõrök -férfiak és
nõk egyaránt- más célra is használták,
amikor valamit a rab szájába akartak dugni, de meg akarták
akadályozni, hogy beléharaphasson. Az egyik lány
nyelvét -emlékezett Colette- a feje fölött
lógó zsinórhoz kötötték oda,
folyamatosan lábujjhegyre kényszerítve, miközben
egy elektromos korbáccsal verték. Egy másik lánynak,
a 'cinkosának' ezt kellett végignéznie, miközben
egy másik õr farka ki-be járt a szerencsétlen
szintén szétfeszített szájában.
Colette biztos volt benne, hogy a hasonló kínzások
Béta 529 és Béta 541 számára sem
ismeretlenek.
Mindkét Béta sárga szövethámot viselt,
mely a zöld nyakörvtõl, melyet egy lakat zárt
elõl a torkon, mint egy bizarr nyakék, egészen
az aranylakattal zárt derékövig tartott. Mellüket
rövid blúz takarta, melyet a keblek alatt kötöttek
meg, és felette begombolhattak. Az 529-es nevûnek ez
a gomb ki volt gombolva, felfedve formás zsenge melleit, míg
a másiké be volt zárva. Mindkettõjük
bokáját béklyók ékesítették,
melyeket mintegy 30cm -es nehéz lánc kötött
össze.
A kis zöld nyakörvük mellett egy bõr nyakörvet
is viseltek, melyet lánc kötött össze egy a
falba erõsített karikával a két ellentétes
falon. A lánc elég hosszú volt ahhoz, hogy elérjék
a középen álló asztalt, de ahhoz nem, hogy
elérjék egymást.
"A bétáknak tilos minden szexuális tevékenység,"
mutatott rá Ratforth. "Itt láthatod magad elõtt
az egyik számomra legérdekesebb módszert, mellyel
biztosítani szoktam, hogy engedelmeskedjenek is ennek a tilalomnak."
Colette lenézett, és látta, hogy mindkét
lány nagyajkait négy kis lakat fúrja át
és fogja össze, gyakorlatilag bezárva a nyílást.
Bár Colette már hallott hasonlóról korábban,
a látvány sokkoló volt.
Mindazonáltal amit Ratforth nemes egyszerûséggel
érdekesnek nevezett, Colette számára azt mutatta,
hogy az ellenõrzés nem lehet olyan tökéletes,
ha efféle módszerek szükségesek. Normális
körülmények között megkérdezte volna
Ratforthot, ha nem lett volna biztos benne, hogy az effajta kérdések
a "nem megengedett" kategóriába tartoznak.
Látván mit hívott Ratforth 'érdekesnek',
Colette eldöntötte, hogy az 'elbûvölõ'
megismerése az annyira elhalasztandó cselekedetek közé
tartozik, amennyire csak lehetséges.
Amint elõrelépett, Colette észrevette, hogy
a pad leginkább egy orvosi vizsgáló asztalra
emlékeztet. Feltételezése helyesnek bizonyult,
amikor eloldozták a kezét, és Ratforth megparancsolta,
feküdjön fel rá.
A lap hideg volt és kényelmetlen. A két segítõ
elõlépett, egyikük a lábait ragadta meg,
és láncolta oda a két ellentétes szíjhoz,
míg a másik Béta ugyanezt tette a kezeivel a
másik végen. Mikor végeztek, Colette teljesen
kifeszítve találta magát az asztalon, obszcénul
szélesre tárt lábakkal. És ami még
rosszabb, látta a két Béta és Ratforth
mohó arckifejezését, amint a szétnyílt
puncijára merednek. Akaratlanul is megvonaglott.
"Mi ezt elõkészítésnek nevezzük,"
közölte Ratforth, "és csak módjával
fájdalmas. Ha fáj, nincs kifogásom egy kis nyöszörgés
ellen, de minden ami ennél több, büntetést
von maga után."
Megint ez a szó: büntetés. Úgy tûnt,
ez bármikor elõpattanhat bárhonnét. Tedd
ezt, és meg leszel büntetve. Ne tedd meg azt, és
meg leszel büntetve. Kérd a listát mikért
jár büntetés, és meg leszel büntetve.
Colette kíváncsi lett volna, milyen lehet egy Gamma
sorsa, akinek élete -ha hihetõ amit a börtön
fogdájában suttogtak a többiek azon a végzetes
éjszakán- folyamatos büntetésekbõl
állt. Colette eldöntötte, nem saját magán
fogja megtapasztalni.
Bár Colette nem nézte volna ki Ratforthból hogy
orvos, a nõ mégiscsak úgy tûnt ért
valamit az orvosi vizsgálatokhoz, amint Colette testébe
nyúlt, és minden nyílását különbözõ
eszközökkel vizsgálta végig, mintha csak egy
modern kórházból érkezett volna. Talán
így is volt, vélte Colette, amennyi pénzt itt
maga körül látott, abból akárhány
kórházat szõröstül-bõröstül
meg lehetne venni.
"Csináltak ugyan egy orvosi vizsgálatot még
a rendõrségen," közölte Ratforth miközben
épp Colette fülét vizsgálta meg, "de
abban nem nagyon bízunk. Sokkal jobb a mostani módszer.
Emellett az orvosi scannerek csak a betegségeket és
a sérüléseket mutatják ki. Nem mutatják
ki azokat az apró jeleket, melyeket csak a közeli vizsgálatok
fednek fel. Például úgy látom, kislányként
felszúrták a füledet."
"Jópárszor." erõsítette meg
Colette. "13 éves koromban."
"Hmm." Ratforth tovább dolgozott, és sorra
vette az alsó testnyílásokat. Amikor Colette
hüvelyébe nyúlt be az csupán kellemetlen
volt, de amikor az ánuszba, az már tisztán fájdalmas.
Egy örökkévalóság után a nõ
végre befejezte.
"Látom, análisan megerõszakoltak."
"Ezt mondtam a rendõrségen is!" csillant
fel Coletteben egy halvány reménysugár. "Nem
hittek nekem! Még csak azzal sem törõdtek, hogy
kivizsgálják. Ez is azt bizonyítja, hogy ártatlan
vagyok!"
"Ó," mondta Ratforth az érdeklõdés
legcsekélyebb szikrája nélkül. "Mind
ezt mondják. Természetesen a legtöbbjének
igaza van, de sem a Külsõ Gyûrû bírósági
hivatalait, sem az Enklávé büntetésvégrehajtását,
sem engem átkozottul nem érdekel a bûnösség
vagy az ártatlanság."
Colette ugyan nem várt sokat, mégis érezte a
mellkasában feltörõ dühöt. Amit eddig
tettek vele, az a lelketlen bürokrácia érzéketlenségét
bizonyította, de most egy csapásra kiderült, hogy
ennél sokkal többrõl van szó. Vesztegetés.
Szándékosság. Nemtörõdömség.
Torzultság. Gonoszság!
"Tudod Mitchell," folytatta Ratforth, félretéve
az eszközöket és újranézve a vizsgálati
eredményeket a monitoron "te a felsõ osztályba
tartoztál. Jól bántak veled. De másokról
ez nem mondható el, és velük sokkal rosszabb történt.
Gondolkozz el ezen. A legtöbb Gammának akivel találkozni
fogsz, az volt az egyetlen bûne, hogy szép. Az Enklávé
rendszeresen ügynököket küld ki, hogy lányokat
találjanak. Ha megtalálják akit keresnek, tõrbecsalják
majd bíróság elé állítják
õket. Legtöbbször leszbikusság a vád.
Vagy közerkölcs sértés. Vagy más erkölcstelen
viselkedés. Ha belegondolsz, a legtöbbjük, miután
idekerült, mind meg is valósítja ezeket a bûnöket,
és méltán megérdemli a büntetését."
"De ez megcsúfolása a…" kezdte Colette.
"Ilyen az élet, Mitchell," vágott a szavába
Ratforth gonoszul. "és mostantól megtanulsz megalkudni
a szép, aranyos becsülettel, hogy mentsd azt a semmirekellõ
irhádat. Úszol vagy megfulladsz. Válaszd a büszkeséget
és elsüllyedsz. Gondolkozz ezen."
Colette semmit sem szólt. Túlságosan dühös
volt, de túlságosan okos is ahhoz, hogy kimutassa.
"Nézd meg ezt a kettõt!" Mutatott Ratforth
a segítõkre. "Szerinted ez becsületes?"
"Nem igazán" válaszolta Colette nagyon halkan.
Majd gondolkodásnyi szünet után hozzátette:
"Ratforth Úrnõ."
"Nem, szerintem sem. De a te véleményed, szándékaid
és szükségleteid immár semmit sem számítanak.
Nem, igazából kevesebbet számítanak mint
a semmi. Bármelyik parasztnak a külsõ gyûrû
valamely farmján lehet véleménye, mely semmit
sem számít. De neked, kis szuka, még azt sem
engedjük meg, hogy véleményed legyen. Gondold végig.
A túlélésed múlhat rajta!"
A két másik lány ezalatt Colette mellett sürgölõdött,
úgy téve mintha nem is hallanák a párbeszédet.
Telirakták a tálcáikat tisztálkodószerekkel,
majd módszeresen végigsikálták Colette
testét. Az eredmény kellemes illatú volt. Talán
még élvezte is volna, ha nem egy durva, rücskös
szivacsot használnak hozzá, és nem súrolják
vele olyan erõsen a bõrét.
Ratforth hasonló tisztítókeverékkel öblítette
ki a hüvelyét, majd egy óriási, pipaszurkáló
szerû kefeféleséggel törölte szárazra
a legintimebb részeket. Rettentõen megalázó
érzés volt, Colette némán könnyezett
a procedúra alatt. A fertõtlenítõ égette
belülrõl, a kefétõl pedig úgy érezte,
õ az univerzem legalacsonyabbrendû teremtménye.
De a legrosszabb az egészben Ratforth nyilvánvaló
élvezetét volt látni.
Ezután Colette szemérmét egy elektromos nyírógéppel
leborotválták, míg a szõke szõrzet
épp csak látható maradt. Majd ennek estek neki,
hogy obszcén szívecskére fazonírozzák
a mostanra kivörösödõ ajkak körül.
Ezután eloldozták Colettet, hogy megmossák a
hátát is. Végül megtörölték,
és lefújták valami szárító
permettel, mely hártyaként vonta be a testét,
és mely alatt reszketett a bõre miközben megszáradt.
"Valamilyen nevet kell találnunk neked." tûnõdött
Ratforth mialatt Colette megszáradására vártak.
"A szer hatására kb. egy órán keresztül
mindig elég rosszul fogod érezni magad, de megvéd
a bõrbetegségektõl, és távol tartja
az emberi bõrön tenyészõ élõsködõk
legtöbbjét is."
Colette karjába egy kis labdacsot is beinjekcióztak,
melyrõl közölték, hogy még komolyabb
hatással lesz a szervezetére. Ha egyszer a benne lévõ
szer elkezd bekerülni a szervezetbe, felfüggeszti a havi
ciklust egy évig, és amíg hat, Colette sem menstruálni
nem fog, sem nem lesz képes teherbe esni. Ez már a végsõ
irónia a dologban, gondolta Colette. A szexrabszolgáknak
nem lehet havi ciklusuk, mely amúgy a természetes nõiesség
része, de mégis elvárják, hogy Colette
egy kívánatos nõ maradjon, kivéve a biológiailag
számító tulajdonságokat.
"Mi a baj a Colettel, Úrnõ?" -Colette inkább
csak magának tûnödött, de meg kellett próbálnia.
"Túl untató. Hogy tetszene a Nagyszájú?"
mosolygott Ratforth. "Vagy a Helyes Cici? A Frigid? Mind megfelelõ
és kifejezõ."
"Köszönöm, nem, Úrnõ."
"Nem hinném, hogy te döntöd el Mitchell elítélt"
közölte Ratforth hidegen. "Megvan! Mitchell elítélt,
Nyakörvnek keresztellek el."
"Ezt nem teheted…"
"Csend, Nyakörv." parancsolta Ratforth. "Mostantól
ha engedély nélkül megszólalsz, az 5 büntetõ
pontot fog eredményezni. Kettõd már van, tehát
minden újabb nagyon veszélyes lehet!"
Ez utóbbiak Colette -Nyakörv- nek csak most jutottak
eszébe. Gyorsan elhatározta, hogyha túl akarja
élni az Enklávét, akkor jobb ha hagyja, hogy
a megalázó új nevén szólítsák.
A hártya közben megszáradt, és Colettet
az asztal mellé parancsolták, hogy felöltöztessék.
A csuklójában még mindig érezte a kis
golyócskát, s bár az érzés gyorsan
halványult, mégis csak újabb jele volt az ellene
elkövetett erõszaknak.
Elõször a felsõrészt adták rá,
egy hámot, mely rugalmas fémbõl készült,
körbefonta a nyakát, majd lejjebb ugyanúgy a melleit,
végül lent a dereka körül végzõdött.
Amikor a két lány szorosan rácsatolta, szisszenés
hallatszott, a kiáramló gáz hangja, és
a fém szorosan rászorult a testére. Egy pánt
lógott le róla hátul a lábai közé.
Miközben a hámot a nyakára csatolták, Ratforth
megjegyezte, hogy "íme, Colette RA rabszolganyakörve.
Avagy rabszolganyakörv Nyakörvnek?" Colette úgy
döntött, a kérdés csak költõi.
Szerencséjére, ezúttal igaza volt.
Eztán következett a blúz. Elmagyarázták,
hogy ezen a helyen mindenki blúzt visel. A béták
sárgát, a gammák feketét, az alfák
fehéret. A nyakörv színe viselõjének
kötelességét fejezi ki, de az alfáknak csak
egyféle színük volt, a rózsaszín
-a prostitúció színe.
Bár a blúz könnyûnek tûnt, egy vastag
fémgallérban végzõdött, mely szorosan
rászorult a torokra, és erõs fémcsatok
zárták, melyeket az alatta lévõ hám
nyakörvéhez is hozzáerõsítettek.
Ratforth figyelmeztette, hogy minden kísérlet a nyakörv
kicsatolására automatikusan 10 büntetõpontot
von maga után, mely azonnal a béta szintre fogja buktatni.
Nyakörv torka elszorult, és érezte az arcába
szorult vér pírját, ahogy a szoros fémgallér
elszorította a nyakát. Amikor megpróbálta
elfordítani a fejét, Colette rájött, hogy
a nyakörv ettõl csak még jobban rászorul,
és már-már fojtóvá válik.
"Ah, igen," szólt Ratforth. "Majd elfelejtettem.
A nyakörvet úgy tervezték, hogy szépen nézzél
ki és engedelmesnek mutass benne, ahogy az ilyen kis kurvákhoz
illik. Próbáld meg elfordítani vagy felemelni
benne a fejed, és rájössz, hogy nem fogsz kapni
levegõt. Ezt lesz alkalmad akkor is megtapasztalni, amikor
valakinek a farkát szopod… érdekes lesz. Ja, és
amikor az autoerotikus gyakorlatra beosztott lányok csoportjába
kerülsz, akkor sem javaslom, hogy megpróbálj hozzányúlni.
A számítógép fel fogja jegyezni, majd
beleírja az én feljegyzésembe, én pedig
majd feljegyzem a bõrödbe, miközben az eszméletlenség
határáig korbácsollak. Biztos vagyok benne, hogy
megértettél."
Nyakörv mindezt csendben tûrte; nem is nagyon volt más
választása. Szerencsétlenségére
Ratforth még nem fejezte be. "Ezek pedig a büntetéseid"
mondta, elõvéve két fém falloszt. "Egy-egy
mindkét lyukba. Nem ajánlom, hogy ellenállj!"
Nyakörvnek a szájával kellett benedvesítenie
mindkét eszközt, mielõtt benyomták volna
õket. Vastag átmérõjükkel szélesre
feszítették a hüvelyét és az ánuszát,
fájdalommal töltve el a nyílásokat, ahová
soha korábban ilyesmik nem hatoltak. Megpróbált
nem felkiáltani, de azt nem tudta megállni, hogy pár
halk nyögés ne szaladjon ki a száján. A
lelógó pántot átvezették a két
fallosz e célra kialakított lyukas alapján, majd
két lakattal a derékövhöz erõsítették.
Colette büszkeségének maradványai Nyakörv
nyögéseiben törtek felszínre.
"Csinos" mondta Ratforth, "Nyakörv, ebben az
öltözékben valósággal kivirulsz!"
Nyakörv semmi kivirulás félét nem érzett.
Fájdalmasan, megalázottan és nagyon kiszolgáltatottan
érezte magát. Keze az ágyékát markolta,
de még csak csökkenteni sem tudta a pánt szorítását,
mely szélesre tárta ajkait és mélyen benyomva
tartotta a két obszcén rudat. Az ánusznál
a helyzet még rosszabb volt: folyamatos, szúró
kín, de Ratforth még kegyetlenebb volt, mint azt szegény
megkínzott lány hitte, mert a két eszköz
váratlan meglepetést is tartogatott. A két szerszám
ugyanis belül üreges volt, melybe nehéz súlyokat
rögzítettek egy rugóval a végükhöz.
Colette minden lépésénél a súlyok
megindultak, és nekiütõdtek a falloszok belsõ
oldalának, megcsendítve, megrezegtetve azokat. Colette
növekvõ rémülettel tapasztalta, ahogy az õt
megerõszakoló falloszok elkezdték felizgatni,
és hogy semmit sem tehetett ez ellen.
"Alattomos egy jószágok, igaz, Nyakörv?"
kérdezte Ratforth.
Ez volt az a pillanat, amikor Nyakörv elkezdett sírni.
Eközben Colette õrjöngve üvölteni szeretett
volna. De egyik sem számított. Ratforth meg csak mosolygott…
* * *
Az elsõ pár nap bizonyult a legrosszabbnak. Colettenek
megmutatták a szobáját: egy 2x3 m-es cellát,
melynek mennyezete olyan magasan volt, hogy elveszett a homályban.
A fény egy a mennyezetre vágott nyílásból
jött, de olyan magasan volt, hogy a szem fel sem tudta becsülni,
milyen messze lehet. Az ágy túl kicsi, kényelmetlen
és kemény volt.
Ratforth közölte, hogy bizonyos számú jutalompont
esetén jobb szoba dukál, de figyelembe véve az
eddig nyújtott teljesítményét, Colette
ne nagyon számítson mostanában ilyesmire.
Az elsõ éjszaka maga volt a pokol. A lába közét
szorító pánt dörzsölni kezdett, sajgó
fájdalmat okozva, és az ágy úgy volt kialakítva,
hogy a legkisebb mozdulatra is meginduljon alatta, megkongatva a gyûlölt
falloszokat. Ettõl benedvesedett, mely benedvesítette
a pántot, és ettõl a dörzsölés
csak még intenzívebbé vált. Ördögi
kör volt ez, melybõl nem volt menekvés a pánt
lakatkulcsai nélkül.
Nyakörv -nem! Colette! A neve Colette volt!- felült az
ágy szélére, a lábait annyira széttárta,
amennyire csak bírta, és megpróbált mozdulatlan
maradni; milyen obszcén testhelyzet egy nõ számára,
fõleg egy olyan nõ számára, akit közben
két vastag acéltüske nyársal fel! Kezébe
vette a lakatokat, és tanulmányozni kezdte õket.
Aranyból készültek, de nem tudta õket megkarcolni.
Valami kemény ötvözet lehetett tehát. A pánt
valamilyen szénszálas megoldással volt megerõsítve,
és senki ember fia nem tudott benne kárt tenni megfelelõ
eszközök nélkül.
"A láncaid megvizsgálásáért
2 büntetõpontot kapsz Nyakörv!" közölte
egy mennydörgõ nõi hang. Colette kis híján
felugrott az ágyról (bim-bam, giling-galang, lélegzet
fennakad) "Ez az elsõ és utolsó figyelmeztetés."
"Elnézést," válaszolta Colette vékony
hangon a testetlen hangnak. "Nem teszem többé"
A megalázkodása émelygéssel töltötte
el, de Colette életösztöne legyõzte a büszkeségét.
Elfordította a fejét, és érezte amint
a fojtópánt szorosabban szorul a nyakára.
"Ne érj a nyakörvhöz, Nyakörv!" mondta
újra a hang. A bûnös Coletteben csak ekkor tudatosult,
hogy ujjaival a nyakörvnél kaparászik, próbálván
bedugni alá és csökkenteni a fojtó érzést.
"Két büntetõpont. A büntetés azonnal
végrehajtva."
Két dolog történt. Az elsõ, gáz
sziszegése a nyaknál hátul, és a nyakörv
még szorosabbra szorult. Colette levegõért kapkodott,
de volt annyi lélekjelenléte, hogy abbahagyja a csat
kaparászását. Nyakörv tudott lélegezni,
de meg kellett küzdenie érte. A második dolog,
ami történt, hogy ebben a pillanatban, a megkínzott
nyílásaiban terpeszkedõ falloszok elkezdtek vibrálni.
"Nem, NE! Kérlek!" visította Colette, immár
nem egy nõ, hanem egy rémült kislány hangján.
"Már elég büntetést kaptam! Állítsd
le! Kérlek!"
"Madám Ratforth reggel mindenrõl értesülni
fog, Nyakörv" válaszolta a távoli, ellentmondást
nem tûrõ hang. "Távollétében
enyém a felhatalmazás minden az irányítás
és a büntetés szempontjából szükséges
cselekedet végrehajtására."
"Nemm!!!!"
A számítógépet minden bizonnyal értõ
kezek programozták, de lehet csak észlelte, hogy a Colette
hangjából áradó hisztéria elért
egy szintet, ahol már be kell avatkozni. Akármelyikrõl
is volt szó, a kompjúter akcióba lendült.
Colette halotta a terembe beáramló gáz süvítését,
majd mégerezte a hideg, fémes ízt a nyelvén.
Izmai ellazultak, elméje elbódult, végül
tudata lassan lebegni kezdett…
Minden ködössé vált, mint amikor egy messzi
várost lágy párán keresztül nézel.
Colette személytelen tudata kilépett a testébõl,
és megfordulva látta Nyakörvet, amint az ágyon
hever. Colette tudta, hogy csak részben álmodik, de
ez most egyáltalán nem tûnt fontosnak.
A lány lábai émelyítõen kifacsart
pózban hevertek, felfedve az odabent jól láthatóan
pumpáló és vibráló rudakat. A teste
pár percenként heves görcsökbe rándult,
de Mitchell Colette elméje semmit sem érzékelt
mindabból a kínból, melyben Nyakörv szenvedett.
A rabnõ szája nyitva volt, a vánkost kicsorduló
nyál szennyezte be, a nyakörv mélyen a torkába
vágott, rózsaszínre festve az arcát (most,
így távolról érdektelenül figyelve
látta, hogy a levegõ útját csak részlegesen
zárja el, és nem gátolja meg a vérkeringést.
Lehet hogy fuldoklik, de csak mert kevés a levegõ.)
A hámba bújtatott mellek egy tehetetlenül heverõ
fekvõ alakot segítettek kirajzolni a félhomályban.
Egy kárhozatra ítéltét. Egy rabszolgáét.
Colette émelygett az elõtte heverõ látványtól:
egy akaratától megfosztott, szánalomra és
kegyelemre méltatlan állat; férfiak és
nõk játékszere; használják, végül
eldobják.
Az álom folytatódott, és Colette látta,
amint a Nyakörvnek nevezett test a fájdalom és
szenvedés kéjében hánykolódik és
pulzál. Nyakörv testének betörése megtörtént,
de Mitchell Colette elméjének megtörése
még csak most kezdõdött el…
* * *
A harmadik napon leálltak a mûtagok motorjai, és
Colette nyaka körül meglazult a nyakörv. Nyakörv
émelyítõen hálás volt ezért,
de Colette csendben bosszút esküdött.
Természetesen a számítógép beszámolt
Ratforthnak a történésekrõl, aki kárörvendõ
tekintettel nyitott be hozzá, csak hogy még további
két napra vasba verje. A nyakörv szorításában
még nyelni is nehéz volt, és a két nap
alatt csak pisilni tudott, de még azt sem könnyen. Ratforth
megmutatta, hogyan kell a wc-t lehúzni: a szerkezetet olyan
rabnõk számára tervezték, akik sem a kezüket,
a lábukat de még a nyelvüket sem tudják
használni hozzá. Mosdásra is alkalmas volt, bár
maga a pisilés is egyórás procedúra volt,
a két óriás fallosz annyira elzárt minden
nyílást odabent.
Az anális dildó okán az étrend (csupán
reggeli és vacsora) pár tablettából és
alvás elõtti infúzióból állt.
Colette feltételezte, hogy ez utóbbi nemcsak tápanyagokat
tartalmaz, mert utána mindig hamar elaludt, ugyanakkor álmát
élénk álmok kísérték.
Nyakörv álma -mert az infúzió után
mindig Nyakörvként álmodott- maga volt a rettenet.
A körfolyosón volt, és egy ajtó felé
rohant, melyrõl tudta, hogy a szabadságra nyílik,
de akárhogy is rohant, az ajtó sosem ért közelebb.
A szabadság ajtaja egyre csak szólongatta, hogy siessen,
érintse meg, és minden kínja végetér.
Nem lesz több fájdalom, nem lesz többé megalázott.
"Gyerünk Nyakörv, légy újra Colette,
csak érints meg! Fuss, Nyakörv! Fuss ahogy csak bírsz,
és minden gyötrelem végetér!"
Az ajtó Ratforth hangján hívta…
vissza tovább