Az elsõ este az elélvezés után, amelyben
aktívan részt vett Béla, Péter és
Hilda is, és amelyet Zsuzsa engedélyezett a számomra,
megengedték, hogy lefürödjek, mielõtt hazaindulok.
Zsuzsa még indulás elõtt ellátott néhány
instrukcióval, vagy inkább paranccsal.
Másnap már korán reggel ott kellett lennem
náluk. Felmentem az emeletre, ahol a lakás volt. Régi
téglaépület, széles, hosszú folyosókkal,
amelyekrõl minden emeleten vagy húsz lakás
nyílt. Megálltam az ajtó elõtt. Minden
csendes és kihalt volt, az emberek még mind aludtak
vasárnap reggel nyolckor. Egy kicsit hezitáltam. A
feladatot, amit Zsuzsa adott egy kicsit nehezemre esett megoldani.
Pontosabban fogalmazva, nem technikailag volt nehéz, inkább
féltem tõle. Zsuzsa ugyanis azt parancsolta, hogy
még a folyosón, ahol bármikor bárki,
akár idegen is megjelenthet, vetkõzzem le. Tudtam
azonban, hogy a parancsot mindenképpen végre kell
hajtanom.
Gyorsan levettem az összes ruhámat. Ez persze nem volt
sok, mivel Zsuzsa parancsának megfelelõen azokat a
ruhadarabokat vettem fel, amelyeket õ adott direkt erre a
célra elõzõ este. Egy agyonmosott, szakadt
bugyi, miniszoknya és egy könnyû blúz,
amelyik szintén agyonmosott és foltozott is volt.
Ha enyémek lettek volna, már mindet régen kidobtam
volna a szemétbe. Persze így sem várt a ruhadarabokra
más sors. Nem maradt más rajtam, mint egy magas sarkú
szandál, amelyet szintén Zsuzsa adott. A szandál
sarka sokkal magasabb volt, mint bármely más cipõ,
amit addig viseltem, és elég sokáig tartott,
amíg megtanultam benne rendesen járni, de mostanra
már elég jól ment.
A ruhán kívül csak egy papírzacskó
volt nálam, amelynek tartalmát kivettem, a levetett
rongydarabokat pedig beleraktam a zacskóba, és ahogy
Zsuzsa elõírta, ledobtam a szemétledobón.
Körülnéztem. A folyosó csendes volt, és
én sem okoztam sok zajt, sõt próbáltam
minél csendesebb lenni, mégis úgy éreztem,
hogy minden egyes mozdulat nesze végigzeng az egész
házon, és minden ajtó mögött már
ott áll a lakó, kezével a kilincsen, hogy kinézzen:
ki zajong ilyen korán reggel.
Ezután felcsatoltam a nyakörvet, amelyet Zsuzsa adott
nekem. Az igazság az, hogy Zsuzsa parancsa ellenére
otthon már felpróbáltam, hogy gyorsan fel tudjam
csatolni. Persze tudtam, hogy meg fogja kérdezni, és
nem fogom tudni letagadni, és büntetést is fogok
kapni. Az öv széles volt, annyira, hogy alig tudtam
mozgatni a nyakamat, és a felcsatolása sem volt egyszerû,
mert három csat is volt rajta hátul, és mindegyiket
duplán kellett csatolni és egyenként három
bujtatón átbújtatni. Úgy éreztem,
hogy már órák óta ott állok meztelenül
és ügyetlenkedem a csattal.
Ezután jött az utolsó feladat, mielõtt
becsöngethettem. Zsuzsa egy acél bilincset adott, amellyel
össze kellett bilincselnem a kezeimet a hátam mögött.
Kulcsot nem adott hozzá, így nem gyakorolhattam otthon.
A bilincsek visszavonhatatlanul rácsattantak a csuklómra.
Most már becsöngethettem. Ekkor azonban rádöbbentem
arra, amire addig nem is gondoltam. Nem tudtam becsöngetni,
hiszen a kezem hátra volt bilincselve. Nem is tudom, hogy
egy hogyan nem jutott addig az eszembe. Az éjszaka során,
még álmomban is hányszor elképzeltem,
hogy levetkõzök a folyosón, ahol bárki
megláthat, felrakom a nyakörvet, és hátrabilincselem
a kezeimet, és becsöngetek.
Hát ez most nem ment. Egészen odaálltam a
fel mellé, felágaskodtam és az orrommal próbáltam
megnyomni a csengõt. Nagy nehezen sikerült. A csengõ
olyan erõsen szólt, hogy úgy éreztem,
mindjárt felébred az egész ház.
Gyorsan visszaálltam az ajtó elé, terpeszben,
lehajtott fejjel. Vártam. Nem történt semmi.
A szívem egyre gyorsabban vert. Kezdtem nagyon ideges lenni.
Mi van, ha Zsuzsa így akar megbüntetni, hogy nem enged
be? Itt állok anyaszült meztelenül, hátrabilincselt
kézzel, nyakörvvel. És még a ruhám
sincs meg, hogy valamennyire felöltözzek, ha egyáltalán
nem engednek be. És akkor hogyan fogok hazamenni? Vagy hol
fogok elbújni egész nap? Telt az idõ. A folyosó
még mindig csendes volt. Nagyon sok idõ eltelhetett.
Nem tudom, hogy pontosan mennyi, mert eléggé elvesztettem
az idõérzékemet, de úgy éreztem,
hogy tíz perc is.
Mi van, ha nem hallották meg a csengõt? Ha még
alszanak és nem ébredtek fel? Zsuzsa pedig megparancsolta,
hogy csak egyszer csengethetek. Nem mertem csengetni. Vártam,
megadtam magam a sorsomnak, amelybe magamat kergettem. Lesz, ami
lesz.
Egyszer csak kinyílt egy ajtó a folyosón.
De nem az az ajtó, amelynek a nyitására vártam,
hanem egy a másik oldalon, úgy öt méterre
tõlem. Odanéztem. Egy kopasz fickó nézett
ki az ajtón, és hajolt le az ajtó elé
helyezett tejesüvegekért. Amikor meglátott, megváltozott
az arckifejezése, mintha rosszalló lett volna, és
morgott valamit, majd beemelte a tejesüvegeket, és eltûnt
az ajtó mögött. Azt hittem ott halok meg szívrohamban.
Odaléptem megint a csengõhöz és megnyomtam
az orrommal. Most már sokkal hosszabban, mint az elõbb,
azután megint visszaálltam az ajtó elé.
Most már nem kellett sokáig várnom. Zsuzsa
hamarosan megjelent az ajtóban, pongyolában, álmosan,
ásítozva:
- Te vagy az? Mióta állsz itt?
- Nem tudom, Mistress. - válaszoltam - Azt hiszem hosszú
percek óta.
- Csöngettél?
- Igen, Mistress. - azt nem tettem hozzá, hogy kétszer,
de hiába.
- Hányszor? - jött a kérdés. Puff neki.
Nem hazudhattam, biztos, hogy hallotta mid a két csöngetést.
- Kétszer, Mistress. - vallottam be.
- Nem azt mondtam, hogy csak egyszer csöngess? - kérdezte
Zsuzsa olyan hangsúllyal, mint aki maga sem emlékszik.
- De igen, Mistress.
- Akkor ezt rögtön mondanod kellett volna, amikor azt
kérdeztem, hogy csöngettél-e. Megpróbáltad
eltitkolni, hogy szófogadatlan voltál. Korán
reggel van még, ilyenkor nem kel még fel senki. Büntetésül
itt maradsz kint még öt percig. Feküdj hanyatt
itt az ajtó elõtt, és rakd szét a lábaidat,
amennyire csak tudod. És ha nem fogadsz szót, akkor
nem engedlek be öt perc múlva sem, sõt semmikor.
Ha nem tudsz szót fogadni, akkor nem vagy érdemes
arra, hogy szolgálj engem.
A hideg végigfutott a hátamon. Az, hogy hideg, és
piszkos volt a folyosó egyáltalán nem zavart.
De hogy ilyen obszcén, felkínálkozó
pózban ott kell maradnom öt percig, ez miden képzeletemet
felülmúlta. De nem volt más választásom.
Egy "Igen, Mistress" után nagyot nyeltem, és
megtettem, amit Zsuzsa parancsolt. A kezeim a hátam mögé
kerültek, ami igen kényelmetlen volt, és homorítanom
kellett. Amikor lefeküdtem, Zsuzsa még széjjelebb
rugdosta a lábaimat, majdnem vízszintesig, és
egy krétával vonalat rajzolt a földre végig
a lábam mellett.
- Tudod, hogy mire jó a vonal?
Tudtam. Arra kellett, hogy ellenõrizni tudja, hogy nem zártam-e
összébb a lábamat.
- Igen, tudom, Mistress.
- Akkor jó. - mondta, és becsukta az ajtót.
Megint nagyon lassan teltek a percek, és nem csak a kezem
nyomta kényelmetlenül a hátamat, és kényszerített
homorításra, de a lábamat sem volt könnyû
ennyire szétnyitni. Hûvös is volt, nyári
reggel, amikor a kertekben a virágok még nedvesek,
és az épületek még õrzik az éjszaka
hidegét. Hallottam, hogy a földszinten valaki kinyitja
az ajtót, és elindul a lépcsõn. Reménykedtem
benne, hogy nem erre az emeletre jön. Az ajtó nyitva
maradhatott utána, mert enyhe huzat támadt, amely
végigsöpört a folyosón. Éreztem,
ahogy a hûvös levegõ végigsimogatja az
egész testemet, a melleimet, és a puncimat is. Ez
egészen szokatlan érzés volt, hiszen ez a testrészem
eddig mindig fedett volt, vagy ha nem, akkor sem volt ennyire nyitva
szabadon a légáramlatoknak. Olyan volt, mintha valaki
csiklandozta volna, és ha nem féltem volna attól,
hogy egy idegen rám talál, talán még
izgató is lett volna.
Hallottam, ahogy az a valaki, aki bejött az épületbe
felfelé jön a lépcsõkön. Hallottam,
amikor a lépcsõfordulóba ért, mert egészen
másképp hangzottak a lépései. Megszámoltam,
hogy tizenkét lépcsõfokot lépett a fordulóig.
Azután felért az elsõ emeletre. Aztán
megint a lépcsõkön lépett a második
emelet felé. Rimánkodtam magamban, hogy csak a másodikig
menjen, és ne jöjjön fel a harmadikra. Rendben
van, hogy gyalog megy az elsõre. Biztos sportos, és
a másodikra is gyalog megy, de ha a harmadikra jönne,
akkor már biztos lifttel jönne. Persze én is
gyalog jöttem, mert nem akartam zajt csapni, Ez az ember azonban
nem törõdött a zajjal. Biztos csak a másodikig
megy. Lépcsõforduló, és ismét
lépcsõk. Felért a második emeletre.
Most nem hallottam a lépéseket, kezdtem reménykedni.
Aztán valami sercenést hallottam, és utána
ismét léptek, felfelé a harmadikra, ahol én
feküdtem a folyosón.
Most már azért rimánkodtam magamban, hogy
ne ide jöjjön, hanem a negyedikre. Biztos nagyon sportos,
és akárhányadikra gyalog megy. A folyosón
csak megfordul, nem néz ide és megy felfelé.
Reménykedtem, és végtelen szerencsémre
így is lett. Felért a második és a harmadik
lépcsõfordulójába, jött fölfelé.
Nem mertem odanézni a folyosó végére.
Hallottam a lépéseit, és aztán azt,
ahogy halkulnak el ismét a negyedik emelet felé. Az
ötödikre már nem ment fel.
Ismét csend volt. Hamarosan pipaszagot éreztem, és
most már tudtam, hogy miért állt meg a másodikon.
Éreztem, hogy miközben az idegen lépéseit
figyeltem, a lábamra nem koncentráltam, és
összébb csúszhattak. Hogy ne legyen belõle
baj, megpróbáltam annyira széthúzni,
amennyire csak bírtam, és vártam. Sokáig
vártam. Biztos voltam benne, hogy nem öt percig, hanem
legalább tízig. Hála Istennek azonban ezalatt
az idõ alatt nem történt semmi. Egyszer csak
nyílt az ajtó, és Zsuzsa lépett ki rajta.
- Nem járt erre senki? - kérdezte.
- De igen, Mistress. - válaszoltam - Egy ember ment fel
a lépcsõn.
- Látott?
- Nem tudom, Mistress. Nem mertem odanézni.
- Nem csak nem mertél, hanem nem is volt engedélyezve
a számodra! Pipázott?
- Igen, Mistress. - válaszoltam.
- Akkor mégiscsak láttad! Odanéztél!
Kint maradsz még öt percet! Fekszel, nem forgolódsz,
bármi is történjen. - és becsapta az ajtót.
Megint kint maradtam. Most már teljesen össze voltam
zavarodva. Meddig kell még itt kint feküdnöm? Mi
fog még történni? Minek kell még történni,
hogy Zsuzsa beengedjen végre?
Ebben az öt, vagy ki tudja hány percben már
nem történt semmi. Újra nyílt az ajtó,
és Zsuzsa dugta ki a fejét.
- Nem járt erre senki? - kérdezte.
- Nem, Mistress.
- Akkor gyere be!
Nagy nehezen feltápászkodtam. Eléggé
meggémberedtek a lábaim, és a magas sarkú
szandál, meg a hátrabilincselt kezek nem könnyítették
meg a dolgomat. Bementünk. Most is csak õk voltak ott,
Zsuzsa, Péter, Béla és Hilda.
- Ma az egész nap rendelkezésünkre áll,
hogy tanítsunk. - mondta Zsuzsa - Feltéve, ha te is
úgy akarod, és megkérsz rá.
- Igen, Mistress. Szeretném. Kérem, Mistress, hogy
tanítsanak.
- Mire tanítsunk?
- Hogy megfelelõen tudjam szolgálni Önt, Mistress.
- válaszoltam.
- Rendben van. Persze ne hidd, hogy ezzel minden el van intézve.
Ez még nem elég. Nem fogjuk az energiánkat
egy buta kis picsába ölni, aki nem tanítható,
csak mazochista és élvezi ha verik. Az kell, hogy
szót fogadj, bármit is parancsolunk. Hogy elfogadd
a szolgaságodat. Azt, hogy alárendelt a szereped,
azért vagy, hogy szolgálj. Neked az a célod,
hogy nekem és nekünk jó legyen, és nem
az, hogy te élvezz. Akkor élvezhetsz el, ha mi megengedjük,
ez külön jutalom a jó szolgálatodért,
de egyelõre ezt nem érdemelted ki. Sõt egy
csomó büntetést érdemeltél ki.
Hogy mi a büntetésed, azt majd mi kitaláljuk,
de hogy milyen bûnöket követtél el, azt neked
kell felsorolnod. Sõt, a továbbiakban, ha valami vétséget
követsz el, kötelességed minket figyelmeztetni,
és kérni, hogy a megfelelõ büntetésedet
megkaphassad. Megértetted?
- Igen, Mistress.
- A tegnapi vétkeidet elfelejtjük, bár volt
elég, és nem érdemelted meg, hogy elélvezz,
de látni akartuk, hogy mekkorát tudsz élvezni.
Biztos lehetsz benne, hogy ha ma is úgy viselkedsz, mint
tegnap, akkor nem fogsz elélvezni. Most pedig sorold el,
hogy milyen bûnöket követtél el attól
kezdve, hogy tegnap elmentél innen!
- Igenis, Mistress. - kezdtem neki - Felpróbáltam
a nyakörvet, és a szandált is, még tegnap
este, és megnéztem magam a tükörben, hogy
hogyan nézek ki meztelenül a szandálban és
a nyakörvben. Amikor megérkeztem és meztelenül
álltam az ajtó elõtt egy másik ajtó
kinyílt, és én odanéztem, ahelyett,
hogy álltam volna az ajtó felé fordulva. Azután
még egyszer csöngettem, türelmetlen voltam. Amikor
hanyatt kellett feküdnöm arra figyeltem, hogy valaki jön
fel a lépcsõn, és nem figyeltem eléggé
a lábaimra, és azok egy kicsit összébb
záródtak, és utána húztam csak
szét õket.
- Ez minden?
- Igen, Mistress. - válaszoltam.
- És az, hogy a pipás férfit megnézted?
- Nem néztem meg, Mistress, csak éreztem a pipa szagát,
onnan tudom, hogy pipázott. - mondtam ijedten.
- Akkor kettõs a bûnöd. Hagytad, hogy megbüntesselek
olyasmiért, amit nem követtél el, és miattad
hibáztam. Ez az egyik fele. A másik viszont az, hogy
ezt most a fejemre olvasod, és ez nagyobb bûn minden
eddiginél. Hallgatnod kellett volna, bevallani, hogy megnézted
azt a férfit, akkor is, ha nem tetted! - mondta Zsuzsa szinte
kiabálva.
- Igen, Mistress. Kérem, hogy rója ki rám
a megfelelõ büntetést.
- Nocsak. - mondta Zsuzsa egy kicsit higgadtabban - Valóban
azt akarod, hogy megbüntessünk? És miért
akarod ezt?
- Azért, Mistress, hogy ezzel segítse a tanulásomat,
hogy minél hamarabb, és minél jobb szolga válhasson
belõlem. - válaszoltam.
- Hát jó. Majd meglátjuk. Eddig nem produkáltál
túl fényesen.
Kicsatolta a bilincseket, és intett, hogy menjek utána.
Mindannyian átmentünk egy másik szobába.
A szoba közepén egy speciális asztal állt,
sokféle szerelékkel, amelyeknek akkor még nem
tudtam a szerepét.
- Mássz fel az asztalra, négykézlábra,
büntetés pozícióba! - parancsolta Zsuzsa.
Megtettem. Az asztal nem volt túl magas, így könnyen
fel tudtam mászni. Felemeltem a fejemet és szétraktam
a térdelõ lábaimat majdnem az asztal széléig
és homorítottam. Zsuzsa és Péter rögzítették
a lábamat két-két szíjjal, majd a kezeimet
az asztalon rögzített kalodába zárták.
A derekamon átvetettek egy vastag, az asztal széleihez
rögzített bõrszíjat keresztbe, amely lehúzott,
és így megakadályozta, hogy akár a hasamat,
akár a mellemet feljebb emeljem. Ezután valamit még
behelyeztek alám, de nem tudtam, hogy mi az. Amikor elkészültek
Zsuzsa távolabb lépett, és jól megnézett.
Én moccanatlanul vártam, hogy mi lesz.
- Most megtanulod - kezdte Zsuzsa -, hogy hogyan kell a vesszõzést
mozdulatlanul elviselni. Ahogy tegnap mondtam, a legkisebb rezdülésre
is a lelógó mellek mozdulnak a legtöbbet. Most
a melleid köré, a bõrödtõl pár
milliméterre apró tûket helyeztünk el.
Mindenfelé a bimbóktól a tövéig.
Ezekben nagyfeszültség van. Ne félj, nem ráz
meg nagyon, csak csíp, ha hozzáérsz. De nagyon.
És piros kis pontot hagy. Ezért azután ne érj
hozzá! Ha nem mozdulsz, akkor nem érsz hozzá.
Ez segíteni fog tanulni. Most pedig minden egyes ütést
számolsz, amit a seggedre kapsz, és minden egyes ütést
megköszönsz. Megértetted?
- Igen, Mistress. - válaszoltam, és tudtam, hogy
minden figyelmemre és energiámra szükségem
lesz, hogy úgy szerepeljek, ahogy elvárják
tõlem.
A következõ pillanatban egy hatalmas ütést
kaptam a fenekemre egy vékony pálcával. Nem
voltam még felkészülve rá, és felkiáltottam,
sõt meg is mozdultam, és ez nagy hiba volt. A tûk
abban a pillanatban elkezdték szurkálni a melleimet,
de nem egyszerû kis szúrással, hanem úgy,
mintha ezer méh támadt volna rám. Nem bírtam
ki üvöltés nélkül, és idõbe
telt az is, amíg újra mozdulatlanná tudtam
merevedni a megfelelõ testhelyzetben, hogy ne érjek
hozzá egyetlen tûhöz sem. Végre összeszedtem
magamat.
- Egy. Köszönöm, Mistress. - mondtam lihegve.
- Hát ez nem valami jó. - mondta Zsuzsa, és
ráhúzott ismét egy hatalmasat a fenekemre.
Most már sikerült megállnom, hogy ne sokat mozogjak,
de a bal mellem így is hozzáért néhány
tûhöz, és ezek ismét nagyon csípték
a bõrömet. Most már nem kiáltottam.
- Kettõ. Köszönöm, Mistress. - mondtam.
- Valamivel jobb. - jött a következõ ütés.
Ezt már sikerült megállnom annyira mozdulatlanul,
hogy ne érjek a tûkhöz.
- Három. Köszönöm, Mistress.
- Jó. - mondta Zsuzsa - Halljam, hogy mit köszönsz.
- A verést köszönöm, Mistress, amivel segít
engem, hogy minél hamarabb megfelelõ szolga válhasson
belõlem.
- Meglepõen jó. - mondta Zsuzsa.
A következõ ütések nem voltak olyan nagyok,
mint az elsõ három. Talán azért, hogy
egy kicsit össze tudjam szedni magam, és kibírjam
mozdulás nélkül. Így is hamarosan olyan
volt a fenekem, mintha tüzet gyújtottak volna rajta.
Az ütések egyre gyorsabban jöttek, most már
Zsuzsa nem fûzött megjegyzést az egyes ütések
után a viselkedésemre, csak ütött. Néha
kivárt egy kicsit, néha azonnal. Az eredménye
persze meg volt, és pontosan az, amit õ akart: soha
nem tudtam, hogy mikor jön a következõ ütés.
Próbáltam kiszámolni, hogy hányszor
üt azonnal, és hányszor vár, mikor mennyit,
de valahányszor úgy gondoltam, hogy most érzem
mikor fog jönni az ütés, tévedtem.
Az ütések eleinte mindig máshova érkeztek,
és egyenletes fájdalommal borították
be a bõrömet. Késõbb azonban, a huszadik
ütés után háromszor, négyszer is
egymás után ugyanoda kaptam az ütést,
és ezek a vesszõcsapások annak ellenére
nagyon fájtak, hogy Zsuzsa nem adta bele minden erejét
az ütésbe, csak vesszõzgette a fenekemet. Többnyire
megálltam hangosabb nyögés nélkül
a dolgot, de nem mindig sikerült. Volt olyan, hogy hangosabban
felnyögtem, fõleg olyankor, amikor minden igyekezetem
ellenére hozzáértem a tûkhöz. Ez
sokkal jobban fájt, mint a vesszõzés. De szerencsére
ez nem fordult elõ túl sokszor.
Az ötvenedik ütés után, már szinte
nem is éreztem az egyes ütéseket, csak azt, hogy
az egész fenekem egyenletesen lángol és azt,
hogy a puncim egyre nedvesebb, és egyre tágabb. Nem
azt mondom, hogy élveztem a verést. Egyáltalán
nem élveztem. Talán, ha Zsuzsa nem üt olyan nagyokat,
vagy olyan sokat. Ha nem vagyok megkötözve, talán.
Így azonban nem volt élvezetes, csak izgató.
Próbáltam mozdulatlan, és a számolást,
és az egyes ütéseket megköszönõ
mondatokat kivéve hangtalan lenni. És ez kezdett egész
jól menni. Aztán a hetvenedik ütés után
Zsuzsa elkezdte verni a combom hátát, és amennyire
ebben a testhelyzetben elérhetõ volt a belsõ
felét. Ez megint nagyon fájt, de sikerült megállnom
komolyabb vonaglás nélkül, és csak az
elsõ combomra érkezõ ütésnél
ért hozzá a mellem a tûkhöz, akkor sem
nagyon. Hamarosan a lábam is úgy égett, mint
a fenekem. Az ütések a térdhajlatom felett kezdõdtek,
és haladtak egyre feljebb. A hetvenötödik ütés
már egészen a puncim tövében csattant,
és nagyon féltem, hogy a vesszõ esetleg eléri
a nagyajkamat is, vagy ami még rosszabb a kisajkamat. Tudtam,
hogy az nagyon fájt volna. De Zsuzsa sokkal ügyesebb
volt. Összesen százkét ütést kaptam.
- Most nem kapsz többet. Ennyi elég lesz. - mondta
Zsuzsa. - Köszönd meg.
- Köszönöm, Mistress, a büntetést.
Kicsatolták a szíjakat, és a kalodát
is. A melleim alól is elvették a tûket. Ahogy
kivették az eszközt, és elvitték elõttem,
láttam, hogy két homorú, esztergált
fadarabból sok száz apró tû állt
ki, amelyek pont körülvették a mellemet, csak a
magasságot kellett pontosan beállítani, és
a vezetékeket a csatlakozókhoz rögzíteni.
Nem szálltam le, mert nem kaptam rá parancsot, és
tudtam, hogy csak akkor szállhatok le, ha megengedik. Nem
is volt szabad leszállnom.
- Feküdj hanyatt! - parancsolta Zsuzsa.
Hanyatt feküdtem, és bár erre nem volt parancsom
szétraktam a lábamat. Hilda és Péter
rögtön oda is léptek, még jobban széthúzták,
hogy a lábaim lelógtak az asztal két szélén,
és térdél odakötözték õket
az asztal széléhez széles szíjjakkal.
A puncim most teljesen nyitva volt, majdnem vízszintesig
szét volt húzva a lábam. Ezután a csuklóimat
kötözték az asztal felsõ két sarkához,
majd pedig a könyökeimet szorították le
az asztalhoz szíjakkal. Amikor így rögzítve
voltam valamit elkezdtek ügyködni az asztal alatt. Éreztem,
hogy az asztal a fenekem alatt elkezd emelkedni. Úgy tizenöt,
húsz centit emelkedett ki egy lap a fenekem alatt, és
ezzel, ha lehetett, még jobban kitárult a puncim.
Ezután egy pecket nyomtak a számba, de nem a szokásos
módon a fejem mögött rögzítették,
hanem az asztalhoz, így ezzel nem csak azt akadályozták
meg, hogy beszéljek, hanem azt is, hogy a fejemet akár
csak egy centire is mozdítsam. Nem is akartam mozdítani,
megadtam magam a sorsnak, vártam, hogy mi történik,
bármi is legyen az.
- A következõ lépés - mondta Zsuzsa,
amikor már teljesen rögzítve voltam -, amit meg
kell tenned, hogy igazi szolga lehess, az az, hogy meg kell szabadulnod
minden testszõrtõl. Természetesen a hajad,
szemöldököd és szempillád marad, de
le kell borotválni a szõrt hónaljadról,
a karodról, a vénuszdombról, a lábadról,
mindenhonnan. A szõrtelenség is jelzi alávetett
voltodat. Elsõ alkalommal mi borotválunk meg, de mostantól
kezdve a te feladatod, hogy gondoskodj a szõrtelenségedrõl.
Bármikor egyetlen engedély nélküli szõrszál
is komoly büntetést von maga után, amelynek csak
az elsõ lépcsõje az, hogy a szõrszálat
magadnak kitéped. Hogy tudd, hogy ez mit jelent... - azzal
kitépett egy szõrszálat a punciszõrök
közül.
Fájt. Ez a fájdalom egészen más volt,
mint a verés. A fenekem még most is égett az
elszenvedett verés miatt. A szõrszál kitépése
apró, de nagyon fájdalmas szúró érzést
okozott. És tudtam, hogy nem csak egy szõrszálat
fog kitépni.
- Fájt? - kérdezte Zsuzsa.
Próbáltam a pecken keresztül nyögni, hogy
"igen, Mistress", de nem nagyon ment. Intettem a szememmel,
hogy igen.
- Tele szájjal nem beszélünk! - tépett
ki ismét egy szálat. Megálltam nyögés
nélkül. - Értetted?
Teljesen össze voltam zavarodva. Mondanom kellett volna, hogy
igen, értettem, de tele szájjal nem volt szabad beszélnem.
- Nem hallom! - mondta Zsuzsa, és ismét kitépett
egy szálat, közvetlenül az elõzõk
mellõl. Ez már nagyon fájt.
- Nos? - kérdezte a negyedik szõrszálnál.
Megint nyögtem, hogy "igen, Mistress", amennyire
lehetett.
- Látom, hogy próbálkozol. Hogy erõlködsz.
- mondta Zsuzsa, miközben újabb és újabb
szõrszálakat tépett ki - De nem megy, mert
egy haszontalan, buta kis picsa vagy, aki semmire sem jó.
Biztos vagyok benne, hogy még szõrtelenül sem
fogod magadat tudni tartani, és képes leszel olyan
mocskos, büdös és szõrös muffal beállítani
ide, mint most. Nem tudod, hogy hogyan kellene viselkedned.
Közben minden egyes szõr kitépésénél
belenyögtem a pecekbe. Nem is azért, mert annyira fájt,
inkább a reménytelenség, és a kilátástalanság
miatt, mert úgy kaptam büntetést, hogy nem tudtam
ellene semmit tenni, nem tudtam se beszélni, se pedig nem
beszélni egyszerre.
- Most is azon jár az eszed, hogy mit kellene tenned, hogy
ne tépjek ki több szõrt. -folytatta Zsuzsa, már
vagy tíz szõrszál után - Ahelyett, hogy
azon gondolkodnál, hogy hogyan kellene viselkedned, hogy
minél jobban szolgálj engem, hogy én jól
érezzem magam. Vagy nem?
Integettem a szememmel, hogy igen. Megértettem, hogy a szõrök
kitépése büntetés, amelyet megérdemlek,
de nem azért, mert nem válaszoltam, vagy mert válaszoltam
a pecekbe nyögve. Azért kaptam a büntetést,
mert szót akartam fogadni, hogy ne kapjak büntetést,
ahelyett, hogy szót akartam volna fogadni, mert ez a dolgom,
függetlenül attól, hogy kapok-e büntetést,
vagy sem. Tudtam, hogy nem tõlem függ, hogy Zsuzsa meddig
tépkedi a szõrömet, és okoz fájdalmat,
csak tõle. Akár megérdemlem, akár nem.
Szót kell fogadni, és a büntetés csak
segítség addig, amíg megtanulok magamtól
szót fogadni, minden parancsot végrehajtani, és
úgy viselkedni, ahogy Zsuzsa elvárja tõlem.
És megértettem azt is, hogy õt szolgálva
számomra csak az lehet a legnagyobb élvezet, ha õt
megfelelõen szolgálom. És ha engedélyezi,
hogy elélvezzek, az csak külön jutalom, és
annak is az elsõdleges célja, hogy õ örüljön
annak, hogy én elélvezek, akár azért,
mert megérdemlem, akár csak azért, hogy láthassa
közben a testemet, akár azért, hogy mások
elõtt kényszerítve az élvezésre
ezzel is megalázzon.
Most már szinte rezzenéstelenül tûrtem
a szõrök kitépését. Az arcom azért
meg- megrezdülhetett közben. Egy idõ után
abbahagyta.
- Valamit azért kell hagyni az ollónak, és
a borotvának is. -mondta.
Intett Hildának, aki nekilátott egy ollóval
levágni a szõröket. Nem nagyon láttam,
csak az olló szárainak a csattogását
hallottam. A levágott szõrök lehullottak a lábam
között, sok beleragadva, és rettenetesen csiklandozva
a szétnyitott, és nedves puncimat. Nem bírtam
ki mozdulatlanul.
- Jobb lesz, ha nem mozogsz, mert az olló szúr, a
borotva vág. - mondta Zsuzsa.
Megpróbáltam nem mozogni. Amikor Hilda végzett,
egy nedves szivaccsal végigtörölte a tüskésre
vágott vénuszdombot, a puncimat, és a fenekem
egy részét is. Ez nagyon jól esett, fõleg
a fenekemnél, ahol még mindig forrónak éreztem
a bõrt. Ezután kétoldalt a hónom alatt
vágta le a szõröket. Amikor ezzel is megvolt
egy pamacsot vett elõ, és bekente habbal a karom alatt,
és a vénuszdombomnál fel egészen a köldökömig,
majd a nagyajkaimat is, és a fenekemet is az anus mögötti
a vágásban. Most jöttem rá, hogy azért
kellett a fenekemet felemelni, hogy ez a rész is elérhetõ
legyen.
- Mindenhol, alaposan kell leborotválni. - mondta közben
Zsuzsa. - Nem csak elöl, ahol jól látható,
hanem a gáton is, és a fenékvágásban
is a nagyajkakról nem is beszélve. Könnyebb elektromos
borotvával csinálni, de ezt nem engedélyezem
számodra. Hagyományos borotvával kell levágnod
a szõröket, mert ezt parancsolom. És ha megvágod
magad, az persze a te bajod. Kétszeresen, mert meg is büntetlek
érte. A nagyajkak nagyon érzékenyek, és
elég nehéz lehet borotválni. Igaz, Hilda?
- Igen, igaz. - mondta Hilda, miközben végzett a két
hónaljammal, és nekilátott a vénuszdombomnak.
- A lábaid és a karod nem túl szõrösek,
de azért menj el egy kozmetikushoz és gyantáztassad
le a maradék szõrt is. Majd adok egy címet.
Közben Hilda leborotválta az összes szõrt
a vénuszdombról, és nekilátott borotválni
a nagyajkakon levõ apró szõröket. Ehhez
a mûvelethez félrehúzta a nagyajkaimat, hogy
azok minél jobban kisimuljanak, de ezt olyan erõsen
tette, hogy fájt.
-- Nagyajkak nagyon érzékenyek. - mondta Zsuzsa -
Képzeld csak el, kis picsa, hogy mennyire fáj, ha
ott marad egy szõrszál, amit kitéphetek.
Hilda nagyon ügyes volt, mert nem vágott meg, és
kiborotválta a nagyajkakat, a gátat és a fenékvágásomat
is. Amikor készen volt ismét elõvette a szivacsot,
és tisztára törölte a borotvált területeket
a habtól. Most már teljesen szõrtelen volt
az egész testem. Eloldoztak, és Zsuzsa rám
parancsolt, hogy másszak le az asztalról. Leszálltam,
és megálltam a szokásos pózban: enyhe
terpesz, kezek a hátam mögött.
Eddig is meztelen voltam, már a folyosón is, ahol
bárki megláthatott volna, de most borotváltan
még meztelenebbnek éreztem magamat. A vénuszdombot,
annak ellenére, hogy nem nyúlhattam, és nem
is nyúltam oda, nagyon simának, és védtelennek
éreztem, és nagyon furcsa volt az érzés
a nagyajkaim és a fenekem tájékán is.
Eddig nem is gondoltam rá, hogy ott is vannak szõrök,
pedig vannak, és ezek hiánya egy újfajta érzést
okozott, amely idegen volt minden eddigi érzéstõl.
Meztelenségnek éreztem, jobban, mint azt, hogy nincsen
rajtam ruha, és nagyon kiszolgáltatottnak, és
ez rettenetesen felizgatott.
- Mit kellene most tenned? - kérdezte Zsuzsa.
Egy pillanatra elgondolkoztam, és azután rájöttem:
- Köszönöm, Mistress, és Önnek is Mylady
hogy segítenek engem, hogy minél jobb szolga lehessek,
és hogy ezért megborotváltak.
- Na jó! - mondta Zsuzsa - Most már jobban nézel
ki. Így már nincs szükség rá, hogy
dugdosd a hónaljadat és a puncidat. Ezentúl,
ha megállsz elõttem a lábadat rendesen szét
kell nyitni. Nem elég az enyhe terpesz. Eddig csak azért
nem engedélyeztem, hogy rendes terpeszben állj, mert
nem akartam látni a ronda szõrös pinádat.
Legyen legalább egy méter a két lábfejed
között!
- Igenis, Mistress. - mondtam lehajtott fejjel, és megpróbáltam
akkora terpeszben állni, amekkorában csak bírtam.
A magas sarkú szandál ezt eléggé megnehezítette.
- Igen, így jó lesz. - folytatta Zsuzsa - A kezeidet
pedig ne a hátad mögé tedd. Ez csak azért
kellett, hogy a mocskos, izzadt hónaljadat ne kelljen szagolnunk.
Ezentúl a kezedet a tarkódra teszed. Ezzel a testednek
egyetlen centimétere sincs eldugva, és látható,
hogy mindenhol rendesen le van borotválva a szõr.
A lábfejedet pedig fordítsad egy kicsit befelé.
Amennyire tudod, de el ne ess. Tudod-e, hogy miért.
Az igazság az, hogy nem tudtam, de ahogy megtettem, amit
kért, rögtön rájöttem:
- Azért, Mistress, hogy a fenekem is nyitva legyen. - közben
a kezemet is a tarkómra tettem.
- Igen. És miért kell, hogy a feneked nyitva legyen?
- Azért, Mistress, hogy bárki láthassa.
- És, hogy használhassam. Igaz?
- Igen, Mistress.
- Mire lehet használni a seggedet?
- El lehet verni, Mistress.
- Igen? A vágatban? Erre nem is gondoltam, de jó
ötlet, majd kipróbálom. Még mire?
- Meg lehet dugni, Mistress. - mondtam ki nagyon szégyenkezve.
- Ez sem rossz, de nem hiszem, hogy erre vágynék.
Még mire?
Nem tudtam, hogy mire gondolhat. Lehet, hogy nem is gondolt semmire,
csak tesztelt, hogy miket mondok. Hallgattam. Aztán eszembe
jutott még valami:
- Csiklandozni lehet, Mistress.
- Csiklandozni! - nevetett Zsuzsa - Ez sem rossz! Hát még?
- Nem tudom, Mistress.
- Mit nem tudsz?
- Hogy még mire lehetne használni a fenekemet, Mistress.
A következõ pillanatban Zsuzsa hatalmasat vágott
a hátamra a vesszõvel:
- A seggedet, ugye?
- A seggemet, Mistress. - mondtam szégyenkezve. Hiába
voltam meztelen, borotvált, kiszolgáltatott, ezeknek
a szavaknak a kimondását még jobban szégyelltem.
- A teljes mondatot. - csapott rám megint Zsuzsa.
- Nem tudom, hogy még mire lehetne használni a seggemet,
Mistress. - mondtam.
- Mi jár a fejedben, mire gondolsz? - kérdezte most
Zsuzsa.
Ez a kérdés meglepett, de megpróbáltam
rá teljesen õszintén válaszolni:
- Hogy mit vár tõlem, Mistress, hogy mire gondol,
hogy mire lehet még használni a seggemet.
- Hiba! - vágott megint rám Zsuzsa - Nem azzal kell
törõdnöd, hogy én mire gondolok. Nem azt
az egy használatot kell kitalálnod, amire én
gondolok. Hanem minél több használati módot
kell felsorolnod, és kitalálnod, függetlenül
attól, hogy én mire gondolok. Még mindig nem
értetted meg, hogy mit jelent szolgálni!
Rájöttem, hogy igaza van.
- Most Hilda felírja egy papírlapra, hogy mire lehet
használni a kis seggedet. Utána megmondom, hogy hány
használati módot írt fel, és te felsorolod
õket. Ha olyant mondasz, amit õ nem írt fel,
azt felírjuk a papírra, és jó pont.
De ha valamit kihagysz, azért büntetést kapsz.
Minél többet hagysz ki, annál többet. Megértetted?
- Igen, Mistress.
Az agyam elkezdett száguldani. Vajon miket írhat
fel Hilda? Beöntés? Igen, azt biztos felírja.
Hallottam, hogy ez is egy perverzió. Tágítani,
jutott eszembe, bár ez olyasmi volt, amire nagyon nem vágytam.
Nem jutott eszembe más. Közben Hilda befejezte.
- Nos? - kérdezte Zsuzsa.
- Beöntést lehet adni, Mistress, és lehet tágítani.
- Oh, tágítani. A szûk kis szûzies seggecskédet?
Nos igen! Erre persze Hilda nem gondolt! Ejnye, Hilda! - fordult
Hildához, és megfenyegette az ujjával. - A
beöntés szerepel. Más nincs? Sok lesz a büntetés!
- Nincs, Mistress. - vallottam be.
- Hát, pedig itt még szerepel az, hogy a seggedet
használhatjuk gyertyatartónak, aztán ha vendégeket
várunk, akkor beledughatunk egy rudat, amire a vendégek
a kalapjukat tehetik. Aztán használható fegyelmezésre
úgy, hogy elektródát dugunk be, de az sem megvetendõ
önfegyelmezési módszer, amikor egy három
centis acélgolyót kell egész nap a seggedben
hordanod. Mi a véleményed?
- Azt hiszem, hogy nem vagyok elég találékony,
Mistress, és kérem, hogy büntessen meg ezért.
- Jól van, bár túl finoman fogalmazol. Nem
találékony nem vagy, hanem általában
vagy egy buta kis picsa. Igaz?
- Igen, Mistress, egy buta kis picsa vagyok. - ismételtem
vissza.
- Nagyon jó, hogy tudtad, hogy ezt várom. Mármint,
hogy elismétled, hogy mi vagy. De ne hidd azt, hogy ezzel
megúszod a büntetést. Vagy nem reménykedtél
ebben?
Tudtam, hogy mit kell válaszolnom:
- Nem reménykedtem ebben, Mistress. A büntetés
segít nekem, hogy minél jobban tudjam szolgálni.
Ha elmarad a büntetés, akkor az én dolgom lesz
nehezebb. Ezért kérem, hogy a megfelelõ módon
büntessen meg.
- Nagyon jó! - mondta Zsuzsa - Már majdnem megértetted
a dolgot, de azt hiszem, hogy a gondolataid azért még
nem igazán eszerint keringenek. Most is azért válaszoltad
ezt, mert tudod, hogy ezt kell mondanod. Igaz?
- Igen, Mistress. - vallottam be.
- De talán fejlõdõképes vagy. Legalábbis
erre utal, hogy bevallod a gyengeségeidet. Persze mindig
mindent be kell vallani. A legapróbb gondolatodat sem szabad
eltitkolnod. Most pedig magad fogod a büntetésedet végrehajtani.
Ez nagy kegy, és egyben lehetõség, hogy bebizonyítsd,
hogy érdemes vagy arra, hogy engem szolgálj. Ha nem
bünteted meg magadat megfelelõen, akkor mi fogunk megbüntetni.
Itt van egy zsák tele csipeszekkel. Feküdj le az ágyra
hanyatt, és csíptess fel annyi csipeszt, amennyit
megérdemelsz, és oda, ahova megérdemled. Nem
kell félned, nem fog elfogyni a csipesz.
Lefeküdtem az ágyra hanyatt, és elkezdtem felrakni
a csipeszeket. Elõször csak egyet raktam fel a bal mellbimbóra.
Szorított, nagyon, de tudtam, hogy nagyon sok csipeszt kell
felraknom. Felraktam egyet a másikra is, azután körben
a bimbóudvarra. A melleim egyébként is fájtak
az áramcsípések miatt, és a tûk
szurkálása miatt. Aztán rájöttem,
hogy a puncimra is kell csipeszeket rakni, és ha melleimre
túl sok csipeszt rakok, akkor azok leesnek, amikor a puncimra
rakom a csipeszeket. Azt is tudtam, hogy nem ülhetek fel a
mûvelethez, hiszen Zsuzsa azt parancsolta, hogy feküdjek.
Lenyúltam egy csipesszel a lábaim közé,
és lassan rácsíptettem az egyik nagyajkamra.
Aztán még hármat ugyanarra. Nagyon szorították,
de kellett, sokat akartam rájuk rakni, hogy úgy nézzen
ki, mint egy karácsonyfa. Utána a másik nagyajkam
következett, oda is négy csipeszt raktam fel szorosan
egymás mellé. A dolog fájdalmas, de nagyon
izgató is volt. Amikor a kilencedik csipesszel nyúltam
le a középsõ ujjammal végigsimítottam
a kisajkak között a hüvelybemenetet.
- Ne élvezkedj, hanem dolgozz! - csattant fel azonnal Zsuzsa
hangja.
Gyorsan felraktam a csipeszt a csiklómra. Ez sokkal rosszabb
volt, mint az eddigi bármelyik csipesz. Azután csipeszeket
raktam a combom belsejére, ameddig elértem, a hasamra
végig három sorban, és a melleimre, hogy a
végén úgy nézhetett ki, mint két
sündisznó. Amikor már nem volt olyan hely, ahova
elértem, és ne lett volna csipesz, jelentettem, hogy
kész vagyok.
- Akkor most maradj fekve, és tedd a kezedet a tarkódra.
Nem kötözünk meg, mert nem fogsz ellenállni,
tudod, hogy fegyelmezetten kell fogadnod a büntetést.
Ha mégsem, akkor érdemtelen vagy arra, hogy szolgálj,
akkor így, ahogy vagy kidobunk az utcára, mehetsz,
ahova akarsz. Hilda, hova kellett volna még csipeszt raknia?
- fordult Hildához.
- Az arcára egyáltalán nem rakott csipeszeket,
és a hónaljára sem, a nyakára sem.
- Akkor most te jössz, Hilda. Rakd fel a csipeszeket!
Hilda egyenként csipeszeket rakott fel az arcomra, az orromra,
de nem úgy, hogy befogja az orromat, hanem egyet jobbra,
egyet pedig balra, azután pedig végig az ajkaimra.
Végül rám szólt, hogy dugjam ki a nyelvemet,
és arra is rárakott két csipeszt, hogy már
a számba sem tudtam visszahúzni. Ezután a hónaljamra
is megpróbált csipeszeket rakni, de oda nem lehetett,
mert túl feszes volt ebben a pózban a bõr.
Végül még néhány csipesz következett
a nyakamra.
- Béla! - fordult most Zsuzsa Bélához - Nézd
meg, hogy rendben vannak-e a csipeszek.
Béla odajött, és elkezdte egyenként piszkálni
a csipeszeket. A mellbimbóimon levõ csipeszeket enyhén
összenyomta. Ez már nem kellemetlen volt, hanem fájt.
- Ne maszatolj! - kiáltott rá Zsuzsa.
Erre Béla úgy összenyomta a mellemen a csipeszeket,
hogy alig bírtam megállni, hogy fel ne kiáltsak.
Utána a másik mellem következett, majd a hasam,
és a csipesz a csiklómon. Itt már nem bírtam
megállni, hogy fel ne sikoltsak. Nem sikítottam nagyot,
vagy hangosat, összeszedtem magamat, amennyire tudtam, de így
is minden izmom megfeszült, és minden akaraterõmre
szükségem volt, hogy oda ne kapjak.
- Lehet, hogy az elõbb tévedtem, és mégiscsak
használhatatlan kis picsa vagy. Mindenesetre ezért,
és a korábbiakért megkapod, amit megérdemelsz.
Viselkedj rendesen, csendben, és ne mozogj! Hilda, a gyertyákat!
Megrémültem. Mit akarnak velem csinálni? Hamarosan
megtudtam. Hilda és Béla megálltak mellettem
két oldalt egy-egy égõ gyertyával a
kezükben, és lassanként olvadt viaszcseppeket
kezdtek a csipeszektõl még szabadon maradt testrészeimre
ejteni. Eleinte nem volt rossz. A viasz elég magasról
esett, és mire a testemre ért már nem volt
forró, csak annyira meleg, hogy szétterüljön.
Késõbb azonban, ahogy a gyertyák jobban leégtek,
nagyobb lett a lángjuk, és gyorsabban olvadtak több
viasz érkezett egyszerre, és ezek a cseppek már
enyhén égettek. Tudtam, hogy nem szabad mozdulnom
sem, mégis felszisszentem, amikor Hilda egy nagyobb adag
viaszt csorgatott a megnyomorgatott mellbimbómra. A viasz
kis toronyba magasodott a csipesz mellett, a csipesszel együtt,
és a többi csipesz között zegzugos úton
folyt le a hasam felé. Közben Béla hasonlóan
tett a másik mellemmel is, mintha csak összebeszéltek
volna.
Hilda várt egy kicsit, talán csak azért, hogy
megint egy kis olvadt viasz gyûljön a gyertyáján,
és amerre a viasz az elõbb a mellemrõl folyt,
õ is követte a viasz útját, és
a következõ adagot a hasamra öntötte. Ez már
nagyon kellemetlen volt, mert belecsurgott a köldökömbe,
és a vékony bõrt nagyon égette. Megfeszültek
az izmaim, de megálltam szisszenés nélkül.
Béla a köldököm alatt folytatta, és
apró cseppeket ejtett a köldököm alatti frissen
borotvált részre. Ezt könnyen elviseltem, nem
voltak nagyok a cseppek, Béla takarékosan bánt
az olvadt viasszal, és most Hilda sem csöpögtetett
rám semmit, csak nézte Béla ténykedését.
Aztán Béla is megállt. Botor fejjel azt hittem,
hogy befejezték. De nem, csak vártak egy kicsit, hogy
megfelelõ mennyiségû viasz olvadjon meg testem
legérzékenyebb pontjára.
A következõ pillanatban egyszerre, szinte folyamatos
sugárban öntötték az olvadt viaszt a csiklómra.
Azt hittem ott halok meg. Fájt, égetett, és
nem akart hûlni a viasz. Talán csak az volt a szerencsém,
hogy fel voltam izgulva, és emiatt nedves volt a puncim.
Nyögtem, sikítoztam, vonaglottam. Szerettem volna nem
ezt tenni, de nem bírtam. Annyira azért uralkodtam
magamon, hogy nem zártam egészen össze a lábamat,
és a kezemet sem vettem ki a fejem alól. Péter
lefogta a felsõ testemet. Közben még egy csipesz
is leesett a nyelvemrõl.
Lassan hûlt a viasz, és lassan megnyugodtam. Újra
tudtam uralkodni magamon, Péter is elengedett. Hilda és
Béla pedig tovább csöpögtették a
viaszt, amely most már csak olyan részekre hullott,
amelyek amúgy is viasszal voltak fedve, és így
csak néha éreztem a leesõ cseppek melegét.
Hamarosan az egész puncim vastagon volt borítva viasszal,
és lassanként a gyertyák is elfogytak.
Béla és Hilda felegyenesedtek, és szertartásszerûen,
egyszerre elfújták a gyertyákat, és
a két csonkot az olvadt felével lefelé rányomták
a vénuszdomb közepére. A mechanikai nyomáson
kívül mást már nem éreztem, annyira
vastag volt a viaszréteg, de a két csonk odaragadt,
és obszcén módon meredezett a csipeszek között.
- Most köszönd meg a büntetést! - parancsolt
rám Zsuzsa.
- Köszönöm a büntetést, Mistress, és
köszönöm Önnek Master, hogy segített
uralkodni magamon, és Mylady-nek és Mylord-nak, hogy
segítettek nekem, hogy a büntetésemet megkapjam.
- mondtam, még mindig hanyatt fekve.
- Jól van. Azért a sikoltozásért még
számolunk. Most kelj fel. Mostantól az a dolgod, hogy
figyelj.
- Igenis, Mistress. - keltem fel.
- Hilda és Béla! - fordult Zsuzsa Hildához
és Bélához - Vetkõzni!
- Igen, Mistress! - hangzott legnagyobb meglepetésemre a
szájukból. A következõ pillanatban jutott
eszembe a tény, aminek nem tulajdonítottam elõzõ
nap különösebb jelentõséget, és
fel sem tûnt akkor: mind Hilda, mind pedig Béla összes
nemi szõrzete le volt borotválva. Hildát ki
kellett nyalnom elõzõ nap, Bélát pedig
szopogatnom, és fel sem tûnt.
Hát õk is szolgák, Zsuzsát szolgálják!
Mind a ketten pillanatok alatt anyaszült meztelenek voltak.
Hilda akkora terpeszben állt, hogy azon csodálkoztam,
hogy a magas sarkú cipõjében hogy nem veszti
el az egyensúlyát. A kezét nem a tarkójára
tette, hanem maga mögé, egészen hátrahúzva.
- Gyere, nézd meg õket! - parancsolta Zsuzsa.
Körbejártam õket. A járás elég
nehezemre esett, mert tele voltam viasszal a lábaim között,
amely viasz most már egészen megkeményedett,
és minden egyes lépés mozgatta a csipeszeket
a nagyajkaimon, és a csiklómon. Csak nagyon groteszk
módon, terpesztve tudtam menni, de azért körbejártam
õket.
Hilda a kezeit annyira hátrahúzta, hogy a könyökei
összeértek. Béla is terpeszben állt, kezei
a tarkóján, borotvált farka most löttyedten
lógott. Hilda feneke, ahogy a lábfejét befele
fordította teljesen nyitva volt.
- Guggolj le elé, és nézd meg alulról.
- parancsolta Zsuzsa. Megtettem.
Ekkor értettem meg, hogy miért nyílnak szét
ennyire a farpofák. Hilda csiklójába egy egészen
apró karika volt fûzve. Ebbe a karikába volt
beakasztva egy vékony acélszálakból
álló keret. A keret alakja leginkább csúcsokban
végzõdõ oválisnak nevezhetõ,
az egyik csúcs a csiklónál, a másik
a gát tájékon. Az ovális két
oldala két-két rugó volt, amelyek becsípték
a nagyajkakat, és széthúzva nyitva tartották
Hilda punciját. A gát mögött, a csatlakozási
pont után a két rugó egy-egy laposabb szárban
folytatódott, amelyek a farpofákat húzták
szét rugószerûen.
Ahogy leguggoltam egy csomó viasz leesett a puncimról
és magával rántott csipeszeket is. Megijedtem,
hogy Zsuzsa haragudni fog érte.
- Ne törõdj vele. Sõt! Szedd le a többit
is. - mondta, ami megnyugtatott.
Levakartam magamról a viaszt a csipeszekkel együtt,
és ahogy Zsuzsa mutatta, leraktam az asztalra. Persze egy
csomó helyen maradt rajtam viasz foltokban.
- Hilda! - fordult Zsuzsa újra rabnõjéhez
- Merevre!
Hilda a következõ pillanatban letérdelt Béla
elé, széttett lábakkal, hátrahúzott
kezekkel, és szájába vette Béla farkát.
De nem tett mást. Csak tartotta egy rövid ideig a szájában,
majd pár másodperc múlva, amikor kieresztette
a szájából, Béla farka mereven ágaskodott.
Hilda felállt, és felvette az elõzõ
pózt.
- Maradjon így! Te kis fütyi! - csapott rá Zsuzsa
a vesszõvel Béla farkára egy hatalmasat - Baszni
sem tudsz rendesen, csak akkor, ha elõtte valaki merevre
szopja faszodat. Akkor sem igazán jól. Az lesz a vége,
hogy odaadlak egy buzi ismerõsömnek, hátha az
még tud használni valamire.
Béla csak állt mozdulatlanul.
- Mikor fogod végre megtanulni - folytatta Zsuzsa -, hogy
a farkadnak merevnek kell lenni, ha más parancsot nem adok?
Talán nem izgatott fel ennek a kis puncinak a kezelése?
- De igen, Mistress. Illetve, nem, Mistress. - dadogott Béla.
Zsuzsa a vesszõt Béla makkján nyugtatta, amelyen
az elõzõ csapás hatására egy
vörös csík maradt.
- Azt hiszem, megérdemled, hogy rojtosra verjem a farkad.
Igaz?
- Igen, Mistress. - Béla nem mert ellenkezni.
- Akkor az asztalra. - jött a következõ parancs.
Béla felmászott az asztalra, amelyen az elõbb
még én feküdtem. Hanyatt feküdt. Hilda átvetett
egy szíjat Béla csípõjén, és
leszorította vele az asztalra. A kezeit is az asztalhoz kötözte
a feje felett. Ezután a lábaira a térd fölött
egy-egy övet szíjazott. Amikor ezzel is megvolt, átvetett
egy kötelet Béla ágaskodó farka fölött,
és a kötél két végét átbújtatva
két lukon az asztal alatt megkötötte. Ezzel Béla
farka le volt húzva az asztalhoz, és a kötél
húzására most mereven felfelé ágaskodott,
és a bõrt is hátrahúzta szabadon hagyva
a makkot a büntetéshez. Azután Hilda egy rudat
rögzített a térdek fölötti lábövekhez,
amelyek Béla lábait széthúzták.
De nem ez volt a rúd egyetlen feladata. Egy másik
kötél a rúd közepéhez volt kötve,
ezt a kötelet vezette Hilda a nyakon levõ öv karikájához,
és elkezdte összehúzni. Ennek hatására
Béla felemelte a fejét, és nem tudta letenni,
ha akarta sem, így jól látta a késõbbiekben,
hogy mi történik a saját farkával, ugyanakkor
a lábait elkezdte felemelni. Ez viszont már magában
is igen fájdalmas volt, mert Béla farka nem tudott
feljebb emelkedni, és egyre jobban húzta le a tövénél
a kötél.
Hilda teljes erejébõl húzta a kötelet,
Béla hangosan nyögött fájdalmában,
de nem kiabált. Végül Hilda megkötötte
a kötelet. Ekkor Béla feneke a farkát lehúzó
kötél ellenére felemelkedett egy kicsit, és
a lábai is fel voltak egészen húzva.
Zsuzsa odalépett a kötélhez, és mint
egy húrt megpendítette:
- Ez szoros?
- Igen, Mistress. - válaszolta automatikusan Hilda. - Nem,
Mistress. - helyesbített.
- Akkor most igen, vagy nem? Azt hiszem te is régen voltál
már megbüntetve. Ugye?
- Igen, Mistress. - válaszolta Hilda.
- Nos, kis Geordina - fordult hozzám Zsuzsa -, mit érdemel
ez a szuka?
Nem tudtam, hogy mit mondjak. Tudtam, hogy ha valami komoly büntetést
mondok, akkor legközelebb Hilda keményen fog bánni
velem. De tudtam azt is, hogy Hilda mindenképpen keményen
bánik velem, valószínûleg féltékenységbõl,
és azt is, hogy ha nem vagyok õszinte, akkor Zsuzsa
megbüntet.
- Nem tudom, Mistress. - válaszoltam - Talán fenékvesszõzést?
- Te nem kérdezhetsz! - kiáltott rám Zsuzsa.
- Igen, Mistress. - ijedtem meg.
- Legyen fenékvesszõzés! Harmincat versz Hilda
fenekére. De erõseket. A te érdeked is. Ha
ezalatt megmozdul, vagy csak egy halk nyögés elhagyja
a száját, akkor Péter megvesszõzi a
melleit. Ha nem, akkor õ fogja megvesszõzni a te melleidet.
Béla meg addig vár. Megértetted?
- Igen, Mistress. - válaszoltam.
Közben Hilda, Zsuzsa parancsoló mozdulatára
négykézláb állt, büntetési
pózba. Zsuzsa a kezembe adta a pálcát:
- Akkorát üss, amekkorát bírsz, különben
nincs esélyed. Hilda nagyon régen szolgál,
és az a parancsom számára, hogy rezzenéstelenül
tûrje a verést.
Közben Béla az asztalon feküdt, egyáltalán
nem rezzenéstelenül, hanem próbált úgy
helyezkedni, amennyire a kötelek és szíjak engedték,
hogy valamennyire csökkentse a farkát szorító
kötél húzását. Közben azt
is észrevettem, hogy a makk végén egy átlátszó
csepp jelent meg, ami azt jelentette, hogy a merevedés nem
csak a kötélnek volt köszönhetõ. Odaálltam
Hilda mögé a megfelelõ helyre, hogy minél
nagyobbat üthessek Zsuzsa elvárásainak megfelelõen,
és amikor Zsuzsa intett a fejével hatalmasat húztam
Hilda fenekére.
- Egy. - mondta Hilda, szinte szenvtelenül - Köszönöm,
Geordina.
Megijedtem. Hilda annyira nem reagált az ütésre,
amelyik vörös csíkot hagyott a fenekén,
mintha csak egy tollal simítottam volna végig. Ismét
nagyot vertem rá, gondosan ugyanarra a helyre, mert tudtam,
hogy ha ugyanoda ütök, az nagyon fáj.
- Kettõ. Köszönöm, Geordina. - mondta Hilda.
Az ütés helyén, egy kicsit az elõzõ
mellett egy újabb csík jelent meg.
Megint lecsaptam.
- Három. Köszönöm, Geordina. - Hilda hangja
semmit sem változott.
Egy pillanatra megálltam. Tudtam, hogy ha így folytatom,
akkor semmiképp nem kerülhetem el a mellem megvesszõzését,
és ezt egyáltalán nem kívántam.
Megpróbáltam az ütéseknek új helyet
keresni. Tudtam, hogy a combok belseje sokkal érzékenyebb,
és a büntetési pózban ehhez is hozzá
lehetett férni. Egy pillanatig gondolkoztam, mert Zsuzsa
azt parancsolta, hogy Hilda fenekét verjem el, és
ez a terület nem a feneke. Ugyanakkor, Zsuzsa is elverte ezt
a test tájékomat, amikor az én "fenékvesszõzésemrõl"
volt szó. Egy kicsit arrébb léptem, és
nagyot ütöttem Hilda bal combjának a belsejére.
Ez hatott. Igaz, hogy nem sokat, mert Hilda nem moccant meg, és
nem is nyögött, de egy kis szünet keletkezett az
ütés és Hilda számolása között:
- Négy. Köszönöm, Geordina.
Vártam egy cseppet. Zsuzsa nem szólt semmit. Ismét
oda csaptam az érzékeny helyre.
- Öt. Köszönöm, Geordina. - mondta Hilda. Lehet,
hogy csak képzelõdtem, de a hangjában, a hanglejtésében
gúnyt véltem felfedezni.
A következõ ütésbe minden erõmet
beleadtam.
- Hat. - jött a válasz azonnal - Köszönöm,
Geordina.
Most már nagyon féltem. A következõ ütést
feljebb helyeztem el. Tudom, hogy nagyon aljas dolog volt, de megpróbáltam
úgy ütni, hogy a vesszõ vége megüsse
Hilda nagyajkát. Nem sikerült elsõre.
- Hét. Köszönöm, Geordina.
Egy kicsit arrébb ütöttem, és sikerült
úgy elhelyeznem a pálcát, hogy a vége
pont rávert az acélpálcák által
szorosan közrezárt, és egyébként
is feltehetõleg fájdalmasan szorított ball
nagyajakra. Ez nagyon fájdalmas lehetett, mert Hilda hosszan
nem szólalt meg. Nem mozdult, nem is nyögött, de
hallgatott legalább három hosszú másodpercig,
mielõtt egy a félig sóhajtásnak értelmezhetõ
"nyolcast" és a köszönést kimondta.
Ismét megpróbáltam a nagyajkát megütni,
de most elhibáztam, csak a fenekét ütöttem
meg, és nem is a legérzékenyebb részen.
- Kilenc. Köszönöm, Geordina. - jött azonnal
a válasz, és én azonnal újra ütöttem,
most eltalálva a nagyajkat ugyanott, ahol az elõbb.
Megint csend elõzte meg a választ:
- Tíz. Köszönöm, Geordina.
Most már erre a területre koncentráltam. Tudtam,
hogy ha sikerül a következõ ütéseket
is mind ide ütnöm, akkor elõbb utóbb Hilda
felnyög, vagy legalább fájdalmában megrezeg.
Jól gondoltam, mert Hilda egyre nagyobbakat hallgatott mielõtt
kimondta az ütés sorszámát és a
köszönést. A tizenhatodik ütés után
már biztos voltam benne, hogy még a huszadik ütés
elõtt Hilda fel fog nyögni. Tévedtem. Mielõtt
a tizenhetediket üthettem volna Péter rám parancsolt,
hogy álljak át Hilda másik oldalára,
mert takarom Béla elõl a kilátást. Hilda
jobb oldaláról jóval nehezebb volt ütni,
és nem is üthettem meg a bal oldali nagyajkát,
a jobbat kellett célba vennem. Nem sikerült, és
hiába maradtak piros csíkok bal oldalon a fenekén,
és a nagyajkán, és hiába borította
egyre több vörös csík a feneke jobboldalát,
Hilda rendre leszámolta, és megköszönte
a hátralevõ ütéseket mind a harmincig.
Az utolsó ütést félelmemben, hogy Hilda
nem nyög fel, és bírja a verést el is
vétettem, és a pálca meg sem ütötte
Hildát, csak végigcsúszott a hátán.
Hilda még azzal is megalázott, hogy megkért,
hogy ismételjem meg az ütést.
A harmincadik ütés után Zsuzsa engedélyével
felállt, és megköszönte a büntetést:
- Köszönöm, Mistress a büntetést, tanultam
belõle, és ígérem, hogy ezentúl
ha bármely rabszolga büntetésében segédkeznem
kell, többet nem leszek kíméletes.
- Nagyon helyes. Ezt is várom tõled. És mond
csak! Geordina csak a fenekedet verte el?
- Nem, Mistress.
- Hát még mit vert?
- A pinámat is megütötte, Mistress.
- Direkt, vagy véletlenül? - fordult hozzám
Zsuzsa.
-- Véletlenül, Mistress. - mondtam félelmemben.
- Kilencszer, egymás után? - kérdezte Zsuzsa
- Azt hittem megölöd a rabszolgámat!
- Bocsásson meg, Mistress. - rebegtem, de tudtam, hogy olyan
büntetésben lesz részem, amilyent azelõtt,
de még akkor sem, elképzelni sem tudtam.
- Nos ezért meg fogunk büntetni, még ma este.
Hilda megvesszõzi a melledet. Annyit ver rá, amennyit
akar. Ezt azért kapod, mert nem tudtad úgy megverni,
hogy nyögjön. Ahogy elõre megmondtam. És
utána megvesszõzi a pinádat is, büntetésül,
mert a parancsom az volt, hogy a seggét verd el, te pedig
a pináját is verted. Bizonyára nem tudod megkülönböztetni
a kettõt. Most majd megtanulod. - egy kis szünetet tartott
- Most pedig foglalkozzunk Bélával.
Bélának a farka végén az átlátszó
csepp közben megnõtt, és le is folyt a vesszõjén
a here felé. Arra gondolva, hogy mi vár rám,
már nem is volt olyan érdekes a dolog. Csak azon járt
az eszem, hogy hogyan kerülhetném el a büntetést,
vagy hogy hogyan fogom kibírni. Az, hogy a menekülõ
szót kimondhatom, eszembe sem jutott, pedig ha ez a lehetõség
eszembe jut, lehet, hogy kimondtam volna.
- Ilyen mocskosan nem lehet vele mit kezdeni. Takarítsd
le! - fordult hozzám parancsával Zsuzsa.
- Igenis, Mistress. - válaszoltam, és nekiláttam
a tisztításnak. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy
le kell nyalnom Béla farkáról a nedvet. Béla
farka hatalmas volt, és most vastagon meredt felfelé.
A kötél szorítására kidagadtak
rajta az erek. A nemi szõrzete teljesen le volt borotválva,
nem csak rövidre levágva, hanem olyan simára,
mint a baba popsi. A herén sem volt szõr, és
a here alatt sem. Ahogy odahajoltam, megéreztem a jellegzetes
férfi szagot, amit elõzõ nap is éreztem,
de most egy kicsit más volt. Ilyen nedvet, ami csak úgy
magától jött ki még soha nem vettem a
számba.
Megnyaltam a vesszõ végét. Nem volt semmilyen
íze, de sûrû volt, és hozzáragadt
a nyelvemhez. Ahogy egyre több került a számba
egyre több nyál kellett hozzá, hogy feloldja
és le tudjam nyelni ezt a nedvet, amit Zsuzsa, mint késõbb
megtanultam tõle, makk izzadtságnak hívott.
Egy idõ után Béla farkán már
csak nyál volt.
- Kész van? - kérdezte Zsuzsa.
- Igen, Mistress. - válaszoltam, de még nem teljesen
tudtam artikulálni, mert bár nem volt sok a makk izzadtság
a számban, teljesen összeragasztotta a nyelvemet.
- Helyes, jó nedves, annál jobban csíp a verés.
Zsuzsa a kezébe vett egy másik pálcát,
amelyik vékonyabb volt, mint amivel én vertem Hilda
fenekét és a tilalom ellenére a punciját.
Rátette a pálcát Béla makkjának
a közepére a nyílásra:
- Nos, te kis buzi. Mennyit érdemelsz a makkodra azért,
mert nem volt magától kemény ez a használhatatlan
húsdarab?
- Tizet, Mistress.
- Tizet? - tettette a csodálkozást Zsuzsa - Csak?
- Húszat, Mistress. - próbálkozott Béla.
- Nem alkuszom. Magad fogod magadnak megállapítani,
hogy mennyit érdemelsz, és méghozzá
úgy, hogy a lehetõ legkegyetlenebb bíró
leszel magad felett. A maximumot fogod kiszabni magadra, sokkal
többet, mint amennyit megérdemelsz. - elhallgatott,
várt, hogy Béla, Hilda és én is felfogjuk
szavainak jelentését, de valószínûleg
egyikünk sem értette, hogy mire gondol, én mindenesetre
nem - Verni fogom a kis makkocskádat. Megengedem, hogy mozogj,
üvölts, úgysem tudod megállni. Nem kell
számolnod sem, Geordina majd számolja neked. Ha úgy
gondolod, hogy már eleget kaptál, csak szólj.
Hogy mennyit érdemelsz leírtam erre a papírra.
- felmutatott egy összehajtott papírt - Hilda majd megnézi,
és ha elértük az értéket, akkor
megkaptad a büntetést, kész. Ha nem, akkor Geordina
elõröl kezdi a számolást, amíg
ismét újra úgy nem érzed, hogy már
elértük azt az értéket, amit megérdemelsz.
És ez így fog menni, amíg a számolás
el nem éri azt az értéket, amit a papírra
írtam.
Megértettem, hogy ez a lehetõ legkegyetlenebb büntetés.
Ha túl hamar mondja azt, hogy elég, akkor az addigi
verést hiába kapta. Ha túl késõn,
akkor pedig csak azért kapja a verést, mert nem mer
szólni.
- Megértetted?
- Igen, Mistress. - válaszolta Béla, és a
hangjából egyértelmûen rettegés
hallatszott.
A következõ pillanatban Zsuzsa hatalmasat vert a vesszõvel
Béla makkjának az oldalára. Béla ökölbe
szorította a kezeit, az egész teste megfeszült,
és felnyögött.
- Egy, Mistress. - számoltam.
A következõ ütés a másik oldalra
ment. Béla ismét felnyögött, a teste megfeszült,
és zihált.
- Kettõ, Mistress. - mondtam.
A harmadik ütést Béla a makk közepére
kapta. Erre már nem csak felnyögött, hanem felkiáltott,
és nem csak zihált, hanem hangosan hörgött.
A teste annyira megfeszült, hogy azt hittem, letépi
a saját lekötözött farkát. Mielõtt
számolhattam volna, elkezdett Zsuzsának rimánkodni:
- Mistress, kérem bocsásson meg. Mindent megteszek,
hogy ez máskor ne forduljon elõ. Mindent megteszek,
amit csak parancsol.
- Úgy gondolod, hogy három elég volt? - kérdezett
vissza Zsuzsa.
- Nem, Mistress, nem. Tudom, hogy többet érdemlek,
de nem bírok többet. Kérem, hogy engedje el a
többit. Könyörgök.
- Sajnos nem tehetem, a te érdekedben. Ha nem tanulod meg
a dogodat, akkor egy kis buzi maradsz, akinek használhatatlan
kis kanóc lóg a fasza helyén. Ugye te sem akarod,
hogy a segged legyen a fõ attrakció?
- Nem, Mistress, nem akarom.
- Jó, akkor folytatjuk. Majd akkor beszélj, ha úgy
gondold, hogy kaptál annyit, amennyit megérdemelsz.
Most jön a harmadik. - fordult hozzám, és ismét
rávágott egyet Béla makkjának a közepére.
- Három. - számoltam. Béla ismét ordított
a fájdalomtól, és a makkja hegyén megjelent
egy vércsepp.
- Mégiscsak van benne vér! - kommentálta Zsuzsa
a dolgot, és a következõ ütést oldalra
mérte.
- Négy. - mondtam. Béla üvöltött és
hörgött, nem bírt magán uralkodni. Artikulálatlan
hangokat adott ki, és Zsuzsa várt, amíg lenyugszik.
- Nem értem, hogy mit mondasz. - fordult Bélához.
- Úgy gondolod, hogy azon a papírdarabon az szerepel,
hogy négy?
- Nem, Mistress. De kérem, hogy könyörüljön
meg rajtam. Nagyon fáj.
- Tudom, hogy nagyon fáj. Azért kapod, hogy fájjon.
A következõ ütéseket Béla már
alig tudta elviselni. A tizedik után közölte, hogy
elég volt, hogy nem bírja tovább.
- Szóval, úgy gondolod, csak hogy félre ne
értsük egymást, hogy ezen a papíron az
áll, hogy tíz, vagy egy ennél kisebb szám?
- Igen, Mistress. - mondta Béla nagy nyögések
között lihegve.
- Hilda? - fordult Zsuzsa a rabszolganõjéhez. Kisebb
a szám?
- Igen, Mistress. - jött a válasz.
- Megmondjuk neki, hogy mennyi áll a papíron?
- Igen, Mistress. - válaszolta Hilda, és gonoszul
mosolygott.
- Geordina! - fordult hozzám Zsuzsa - Nézd meg, és
mondd meg, milyen számot írtam a papírra.
Megfogtam a papírt, ránéztem, és megfordult
velem a világ:
- Ezen a papíron, egy egyes szám áll, Mistress.
- Igen, kis buzi. Csak egy ütést kellett volna kibírnod,
de úgy látszik, te többet érdemeltél.
Leoldozták Bélát, aki alig bírt lábra
állni. A makkja sebes volt, és ahogy eloldozták
a kötelet a farka is azonnal lekókadt, és lifegve
lógott.
- Nem kívánok lehetetlent. - mondta Zsuzsa - Tudom,
hogy most nem lehet merev. De szexrabszolga vagy, szolgálnod
kell. Mid maradt, ami még mûködik, kis buzi?
- Nem tudom, Mistress. - felelte Béla remegve.
- A segged? - kérdezte Zsuzsa.
- Igen, Mistress, a seggem. - mondta Béla.
- Lássuk, hogyan tudod felkínálni! Ide az
asztalra! Lábakat szét, és elõrehajolni.
Béla megtette, amit Zsuzsa kért.
- Fogd meg a segged és húzd szét!
Béla megtette. Zsuzsa fogott egy tégelyt, és
bekente Béla fenéklyukát. Masszírozta
egy ideig, beledugta az ujját.
- Jobb, ha nem szorítod össze, mert csak benned lesz
nagyobb kár. Hozzunk neked ide egy igazi buzit, vagy Hilda
dugjon meg egy mûfasszal?
- Inkább a mûfaszt választanám, Mistress.
- mondta Béla.
- Bolond vagy! A mûfasz sokkal nagyobb, mint amekkora fasza
egy buzinak lehet! De ha te ilyen mazochista perverz disznó
vagy! Hogy lásd milyen jó vagyok hozzád, megkapod
amit akarsz.
Közben Hilda felcsatolta magának a mûfarkat és
Béla mögé állt. Zsuzsa intett neki, és
egy erõteljes nyomással áttolta Béla
záróizmán a mûfarok fejét. A szerszám
úgy volt kiképezve, hogy hasonlítson az igazira.
Rózsaszínû volt, egy kicsit felfelé görbült,
és még az egyes kidagadó ereket is kiformázták
rajta. Az egyetlen különbség a mérete volt.
Legalább öt centi vastag volt, és harminc, vagy
negyven centi hosszú. Ha van is férfi ekkora szerszámmal,
nagyon ritka lehet.
Béla felsóhajtott, erõsen megmarkolta az asztalt,
és lehajtotta a fejét. Zsuzsa azonban odalépett,
és a hajánál fogva felemelte:
- Örülj neki, hogy bekrémeztem a fenekedet.
Közben Hilda egyre beljebb nyomta a szerszámot, és
Béla egyre nagyobbakat sóhajtott, de egyáltalán
nem úgy, mint aki élvez. Amikor Hilda tövig benyomta
a farkat Béla fenekébe, elkezdte kihúzni, és
azután ütemesen, hosszú mozdulatokkal tolta be
és húzta ki teljes hosszában. Amennyire látszott,
Bélának nem az volt az igazán kellemetlen,
hogy feszítette a fenekét a vastag farok, hanem inkább
az, amikor Hilda teljes mélységében betolva
megtöltötte vele a beleit. Nagyon sokáig dugta
Bélát Hilda a mûfasszal, talán öt
percig is, egyenletesen fáradhatatlanul, és közben
Béla, Zsuzsa parancsának megfelelõen fogta
a fenekét, és húzta szét, ugyanabban
a pózban, ahogy elkezdték a mûveletet. Amikor
Zsuzsa ráparancsolt Hildára, hogy húzza ki
a szerszámot, Béla továbbra is széthúzva
tartotta a fenekét, és látszott, hogy a mûvelet
alaposan megviselte, a fenéklyuka nem záródott
össze, hanem kerek nyílásként tátongott.
Zsuzsa meg is jegyezte:
- A feneked szerette, hogy megkúrták, valószínûleg
már korábban meg kellett volna ezt tenni, még
most sem záródik össze. Remélem, élvezted.
- Nem, Mistress. - válaszolta Béla.
- No sebaj. Azt hiszem, ha így folytatod, akkor meg fogod
szeretni ezt a fajta szerelmet, és a végén
már nem is fogsz vágyni arra, hogy megdughass egy
kis pinát, mindig csak a seggedet akarod majd használni.
Így lesz?
- Ahogy parancsolja, Mistress.
- Pontosan. Ahogy parancsolom. Most pedig azt parancsolom, hogy
merevítsd meg a löttyedt farkadat, vagy most már
tényleg megbüntetlek, nem csak ígérem.
Fordulj meg, és használd a kezed, a lábad,
vagy amit akarsz, csak álljon már rendesen a farkad.
Béla megfordult, és elkezdte masszírozni a
farkát. A mozdulatain azonban látszott, hogy minden
egyes mozdulat a verés után fájdalmat okoz,
és sehogy nem akart megmerevedni a farka. Próbálta
húzogatni a fitymát, nyállal bekenni, és
dörzsölni, de sehogy sem sikerült neki.
- Geordina, - fordult hozzám Zsuzsa - segítesz neki?
- Igenis, Mistress. - válaszoltam, és már
készültem, hogy a számba veszem Béla szerszámát.
- Akkor hajolj elõre az asztalra, és Péter
majd ellát. Megengedem, sõt megparancsolom, hogy sikoltozz,
és nyögjél, ha bánt. Élvezheted
is amit csinál, de elélvezned tilos! Béla a
sikoltozásra indul be. A többit Hilda elintézi.
Elõrehajoltam az asztalra szétrakott lábakkal,
felkínálva hátsó fertályom minden
egyes porcikáját Péter kénye kedvének.
Közben láttam, hogy Hilda letérdel Béla
elé, és kezeit nem használva szopja Béla
farkát. Péter odajött, és tenyérrel
rácsapott a fenekemre. Könnyen meg tudtam volna állni,
hogy fel ne kiáltsak, de mivel Zsuzsa azt parancsolta, hogy
kiabálnom, sikoltoznom kell felsikoltottam. Egy kicsit mesterkéltnek
tûnt magamnak is a dolog. Valószínûleg
Péter is így gondolta, mert nem folytatta tovább
a dolgot, részérõl az egész csak, mint
egy bevezetõ köszönés szerepelt a mûsorban.
Az egyik ujját bedugta a fenekembe, egy ideig mozgatta,
hogy elég mélyen bent legyen, a másikkal pedig
elkezdte masszírozni a gátat és a hüvelybemenet
hátsó részét. Mind a két dolog
kellemes volt, és hagytam, hogy az élvezet úrrá
legyen rajtam, és nyögtem.
- Élvezed, bébi? - kérdezte Péter.
- Igen, Master. - válaszoltam.
- Akkor jó.
Tovább masszírozta a puncimat, a nagyajkakat, egyre
lejjebb, egyre elõbbre, egyre érzékenyebb részeken
járt. Közben az ujját kihúzta a fenekembõl,
és valami mást dugott bele, ami nem volt sokkal vastagabb,
mint az ujja, és nagyon jól esett, ahogy egy kicsit
feszített. Most már két kézzel masszírozott,
és egyre jobban élveztem, és egyre hangosabban
nyögtem. A hüvelyk és mutatóujjait tolta
elõre a csiklómig, de nem simította meg a hegyét,
hanem lassan visszahúzta a kisajkak és a nagyajkak
között, majd újra elõre, és újra
vissza. Azt hittem megõrülök. Egyre jobban felizgultam,
és egyre hosszabb ideig tartotta két ujját
a csiklómnál. Aztán egyszer csak megsimogatta
a csiklóm hegyét, de csak egy pillanatra. Most már
szinte nem is nyögtem, hanem kiabáltam. A következõ
pillanatban két ujja közé fogta a csiklómat,
és enyhén megszorította. Nem nagyon, nem volt
még csak kellemetlen sem, de az elõzõ napi
kezelése eszembe jutott.
- Oh, oh, oh. - kiáltottam, inkább csak ijedtemben.
- Félsz, bébi? - kérdezte, gúnyosan.
- Igen, Master. - válaszoltam megrettenve.
- Félhetsz is. Ez fájdalmas. De az elején
nem tudtál rendesen sikoltozni, amikor a fenekedre vertem.
Csendben maradni sem tudsz, és sikoltozni sem. Uralkodni
sem tudsz magadon, hogy el ne élvezz, de elélvezni
sem tudsz rendesen. Igaz?
- Igen, Master. - válaszoltam, bár úgy gondoltam,
hogy az elélvezés minõségével
nem nagyon volt gond elõzõ nap, akkorát élveztem,
mint addig még soha.
- Akkor most megtanulod befogni a pofád. Maradj csendben,
mozdulatlanul! - mondta, azzal elkezdte lassan megszorítani
a csiklómat a két ujja között.
Elõször csak kellemetlen volt. Aztán már
fájt egy kicsit. Aztán egyre jobban fájt, és
én egyre jobban markoltam az asztal szélét.
Magamban nyögtem, remegtem, de nem szólaltam meg. Lehajtottam
a fejemet, nem bírtam tartani, visszafojtottam a lélegzetemet,
de kibírtam nyögés és kiabálás
nélkül. Lassan engedett a szorítás.
- Most már sokkal jobb, mint tegnap volt, bébi. -
hajolt oda a fülemhez suttogva Péter.
- Köszönöm, Master. - válaszoltam. A csiklóm
nagyon fájt még most is, és lüktetett,
ahogy a vérkeringés újra megindult. Az izgalom,
amit a simogatás okozott, teljesen elmúlt. A puncim
ugyan nedves volt és tág, de nem voltam izgatott.
Péter matatott valamit a fenekem mögött, és
éreztem, hogy azon a valamin keresztül, amit a fenekembe
dugott betölt valamit a fenekembe. Aztán kihúzta
az eszközt, és közben folyamatosan jött ki
belõle az a valami, ami krém lehetett, és bõven
jutott belõle a fenekemre kívül is. Aztán
szétkente a luk körül, és bemasszírozta
a lukba is. Amikor ezzel megvolt, éreztem, hogy a farkát
a fenekemhez illeszti. Nem kellett, hogy a számba vegyem,
éreztem, hogy már kemény volt a farka.
- Megdugjam a segged, kis Geordina? - kérdezte.
- Igen, Master. - válaszoltam. A következõ pillanatban
betolta a farkát tövig, és megállt. Elõrehajolt,
és megmarkolta a melleimet.
- Mond csak bébi, dugta már meg más a fenekedet?
- kérdezte, halkan.
- Nem, Master. - válaszoltam.
- Akkor most elvettem a segged szüzességét?
- kérdezte, tulajdonképpen ugyanazt másként.
- Igen, Master. - válaszoltam.
- És milyen, hogy bent van a farkam?
- Kellemes, Master. Feszít.
A dolog szokatlan volt, de kellemes. Már korábban
is volt, hogy maszturbálás közben bedugtam valamit
a fenekembe, de soha senkinek nem engedtem meg, hogy oda dugja be
a farkát. Ahogy feszített, izgató volt, fõleg
azzal együtt, hogy Péter a melleimet is masszírozta.
Elkezdte mozgatni a farkát. A melleimet sajnos elengedte,
és felegyenesedett. Ez azzal is járt, hogy a farka
kevésbé volt egyvonalban velem, és egy kicsit
felfelé feszítette a fenekemet, ami kellemetlen volt,
de még így is izgató volt a dolog. Markolászta
a fenekemet, rátámaszkodott. Hamarosan újra
felizgultam, ahhoz viszont korántsem volt elegendõ
a dolog, hogy elélvezzek. Nyögtem, és elõre
hátra vonaglottam az asztalon, ahogy Péter lökdösött.
Egyre gyorsabban mozgatta a farkát, rövidebbek lettek
a mozdulatok, és végül hangos nyögésekkel
belém élvezett. A végén akkorákat
lökött rajtam, hogy azt hittem átrepülök
az asztalon. Tövig belém nyomta a farkát, és
még próbálta tovább nyomni, mintha teljesen
bele akart volna bújni a fenekembe. Egy ideig benne hagyta,
aztán amikor kezdett kisebbedni, kihúzta.
- Tisztítsd meg! - parancsolta. Amit nem kellett az elején
tennem, azt most nem kerülhettem el, de nem is akartam igazán.
Letérdeltem elé, ahogy Hildától láttam,
tarkóra tett kézzel, hiszen nekem így parancsolta
Zsuzsa, és elkezdtem lenyalogatni Péter félmerev
farkát. A farka most nem volt olyan kemény, mint a
múltkor, fényes volt, a kenõcstõl, és
illatként is csak a kenõcs szagát éreztem.
Mielõtt nekiláttam a dolognak féltem egy kicsit,
hogy egészen másmilyen szaga lesz, hiszen a fenekemet
látogatta meg, de a kenõcs illata szerencsére
minden más szagot elnyomott.
Hamarosan tiszta volt a farka, de mindaddig, amíg azt nem
parancsolta, hogy hagyjam abba tovább nyalogattam, és
szopogattam. Péter pedig nem szólt. Nyögött
egy kicsit, és közben a farka újra megmerevedett.
Most, hogy felfelé ágaskodott egy kis problémám
is volt azzal, hogy nem értem el térdelve a hegyét,
így csak az oldalát nyalogattam, és harapdáltam.
Péter nagyon sokáig hagyta, és állt
elõttem. Amikor a farkát a számba vettem oldalról,
és a nyelvemet nekinyomtam éreztem, hogy másodpercenkénti
lüktetéssel áramlik a vér a farkába.
- Elég lesz te kis szopós malac! - parancsolt rám
Zsuzsa. - Egyre jobban csinálod, de persze ez a minimum.
Most menj ki a mosdóba, és törölközz
meg! Mindenféle disznóság csorog ki a fenekedbõl.
Ürítsd ki, és pucold le.
Ami igaz, az igaz. A kenõcs, és Péter nedvei
csorogtak ki a fenekembõl, és le a combomon. A záróizmom
valószínûleg nekem sem záródott
össze azonnal. Kimentem a mosdóba, és megpróbáltam
könnyítettem magamon, és meg is mosakodtam. Amikor
visszamentem Hilda még mindig azzal próbálkozott,
hogy életet leheljen Béla farkába, de nem nagyon
ment. Egy kicsit ugyan nagyobb volt, mint elõtte, de merevnek
egyáltalán nem volt nevezhetõ.
- Mit csináltál? - kérdezte tõlem Zsuzsa.
A kérdés meglepett, hiszen õ küldött
ki tisztálkodni.
- Megtisztítottam magamat, Mistress. - válaszoltam.
- WC-n voltál?
- Igen, Mistress. - mondtam az igazat.
-- Helyes. Pisiltél is? - kérdezte.
- Igen, Mistress. - válaszoltam teljes természetességgel,
hiszen ez volt az igazság, és miért ne pisiltem
volna, amikor kellett. Aztán rájöttem, hogy miért
ne.
- Kaptál rá engedélyt?
Meghûlt bennem a vér. Valóban, erre nem gondoltam.
Csak arra kaptam engedélyt, hogy a fenekemet tisztítsam
meg, a pisilésre nem.
- Nem kaptam, Mistress. - mondtam.
- És? - kérdezte Zsuzsa.
- És mégis pisiltem, Mistress. - mondtam.
- És? - kérdezte újra. Nem tudtam, hogy mire
kérdez. Vártam, nem tudtam mit mondani.
- És nem kérsz meg - mondta helyettem Zsuzsa -, hogy
büntesselek meg a rendetlenségedért?
- De igen, Mistress, kérem, hogy büntessen meg azért,
mert engedély nélkül pisiltem.
- Olyan vagy, mint egy kis kutya. Az sem tudja, hogy mikor kell
pisilni. Ennyi idõs korodra már igazán szobatiszta
lehetnél. Legalább megtörölted a puncidat?
- Igen, Mistress.
- Hilda, szagold meg! - parancsolta Zsuzsa.
Hilda odajött, lehajolt elõttem, és megszagolta
a puncimat:
- Pisis, Mistress. - összegezte vizsgálatainak eredményét.
- Na szép! - mondta Zsuzsa - Engedély nélkül
vizelsz, aztán bejössz pisis pinával. Hilda,
hozd be neki amit erre az alkalomra készítettünk!
Hilda kiment, és pár pillanat múlva visszajött
egy nagy üveggel, és egy pohárral. Zsuzsa elvette
tõle a poharat, Hilda megtöltötte. Odanyújtotta
nekem:
- Idd meg!
Elvettem, megköszöntem, és megittam. Az ital színtelen
volt, mint a víz, enyhén opálos. Az íze
édes és egy kicsit savanyú. Mivel szomjas voltam
hamar kiittam a poharat. Visszaadtam Zsuzsának, ahogy nyújtotta
érte a kezét. Ismét megtöltötte,
és átadta. Ezt is megittam bár már nem
voltam olyan szomjas. A harmadik és a negyedik pohár
is lement. AZ ötödik pohár már nehezen ment
le, és a víz fele még visszavolt. Tudtam, hogy
az egészet meg kell innom, és tudtam, hogy hamarosan
újra pisilnem kell. Valahogy megittam az összes pohárral.
A végén már nagyon nehezen ment, és
feszítette a gyomromat.
- Hamar felszívódik. - mondta Zsuzsa - Szõlõcukor
volt benne, némi koffein. Így hamarosan megint pisilned
kell, és meg fogod tanulni, hogy hogyan kell visszatartani.
Figyelmeztetlek, hogy ha iderondítasz, nem csak elverünk,
de neked kell majd feltisztítanod is. A nyelveddel.
- Igenis, Mistress, nem fogok iderondítani. - válaszoltam.
- Remélem is. Addig is azonban, fel az asztalra, és
kínáld fel a pinádat Péternek.
Felültem az asztal szélére szétrakott,
és felhúzott lábakkal. Félig hátradõltem
a kezeimre támaszkodva. Péter odajött:
- Annyira ügyesen szoptál, kis malac - mondta -, hogy
úgy gondoltam megjutalmazlak. Megengeded, hogy nyalogassam
a pinádat?
- Igen, Master, megengedem.
- Rendben. Persze a pinád egy kicsit pisis, meg kell tisztítani.
Hilda! Nyald tisztára!
Hilda odalépett elém, és elkezdte lenyalni
a puncimat. Jól esett, nagyon jól. Nem nyalogatta,
hogy felizgasson, hanem módszeresen mindenhol lenyalta. Elõször
végignyálazta a széleken a nagyajkaimat, aztán
a nagyajkak és a kisajkak között, a csiklómat,
és végül végignyalta a kisajkak között
is. Azt hiszem nem volt nehéz dolga, meglehetõsen
kitágult volt a puncim. Amikor kész volt, felállt,
és jelentette Péternek, hogy kész van.
- Megismerkedtél vele? - kérdezte tõle Péter.
- Igen, Master. - hangozott a válasz.
- Akkor jó. Akkor tudod, hogy hol érzékeny,
és hol még érzékenyebb. Erre a tudásodra
szükség lesz, amikor megvesszõzöd.
A rám váró büntetés hallására
végigfutott a hátamon a hideg, de felizgultságomat
egyáltalán nem csökkentette, sõt inkább
növelte. Péter letérdelt elém, és
elkezdte nyalogatni a nagyajkaimat. Egészen másképp
csinálta, mint Hilda. Lassan, sokkal lassabban. A nyelve
enyhén csiklandozott, és amikor a nyál már
folyt a bõrömön, az egyik nagyajkamat a fogai közé
vette, és enyhén megszorította. Nem harapott
meg, de megharaphatott volna, és a korábbi szadista
kínzásaira emlékezve egy pillanatra felkiáltottam.
Zsuzsa rögtön odalépett hozzám, és
belecsípett a bal mellbimbómba:
- Kussolsz, és nem élvezel. Péter azért
csinálja, mert jó neki, te pedig kiszolgálod.
- Igenis, Mistress. - válaszoltam, de nem hiszem, hogy ez
a válasz teljesen nyugodtra sikerült. Fel voltam izgulva,
és Péter még csak a nagyajkaimnál járt.
Amikor a kisajkaimat és a csiklómat is elkezdte nyalogatni,
minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne sóhajtozzak,
vagy nyögjek, és lassanként éreztem azt
is, hogy hat a rettenetes mennyiségû folyadék:
pisilnem kellett. Pisilésrõl azonban szó sem
lehetett. Próbáltam másra gondolni, nem arra
ami éppen történik velem, hanem valami közömbös
dologra. Arra, hogy visszatartsam a pisilést, meg mit tudom,
hogy még mire. Valahogy telt az idõ. Persze nem volt
százszázalékos a dolog, próbáljon
meg valaki másra gondolni, miközben totál fel
van izgatva, és egy fiú elõtte térdel
és nyalogatja a punciját. Mire abbahagyta a nyalást,
már úgy fel voltam izgulva, hogy ha engedélyt
kapok rá, már attól is elélveztem volna,
ha egy tollal végigsimítják a puncimat.
- Szeretnél elélvezni, kismalac? - kérdezte
Péter.
- Igen, Master, szeretnék. - válaszoltam.
- Szerintem megérdemled. - mondta Péter - Puncid
igazán finom, és nagyon rendesen viselkedtél
eddig.
Reménykedtem, hogy megengedi, hogy elélvezzek, és
megdug. Azt akartam, hogy élvezzen belém, de most
már ne a fenekembe, hanem a puncimba, hogy én is vele
együtt élvezhessek abban a pillanatban, amikor belém
ömlik a magja.
- Szeretnéd, ha beléd élvezne? - kérdezte
Zsuzsa is. Egyre jobban reménykedtem.
- Igen, Mistress, nagyon szeretném. - válaszoltam
sietve.
- Elég egy "Igen, Mistress." Nem kell lelkesedni,
bár méltányolom, hogy ennyire oda vagy azért,
hogy szolgálhatsz minket. Nos ebben az esetben legyen, ahogy
te akarod. - várt egy kicsit, és én már
ezektõl a szavaktól, és attól a gondolattól
is majdnem elélveztem, hogy Péter mindjárt
belém dugja ágaskodó farkát - Szállj
le onnan, és szopjál! Ahhoz nagyon értesz.
Fõleg amikor ilyen fenemód fel vagy izgulva. Tiszta
lucsok a lukad!
Teljesen összetörtem. Azt hittem, mert azt akartam hinni,
hogy elélvezhetek. És õk is azt akarták,
hogy ezt higgyem. Le kellett szállnom az asztalról,
letérdelni, kezeket a tarkóra, és hagyni, hogy
Péter megbassza a számat, sõt aktívan
részt venni a dologban, szopni. Bedugta a farkát a
számba, megmarkolta a hajamat, és ha nem tettem volna
semmit, akkor is hamarosan bele élvezett volna számba.
Szabályosan megdugta a számat. A végén
akkorákat lökött, hogy elérte a torkomat
a farka végével, és öklendeztem. Ez azonban
õt egyáltalán nem zavarta, és ha nem
akartam megfulladni, márpedig nem akartam, akkor kénytelen
voltam lenyelni az összes nedût, amit kieresztett. Utána
még meg is kellett tisztítanom, és lenyelnem
a maradék spermát és nyálat, ami még
jobban növelte a pisilhetnékemet. Most már azt
hittem, hogy szétszakad a hólyagom.
- Na mi lesz? - szólt rám Zsuzsa, ahogy ott térdeltem.
- Nem köszönöd meg a Mesterednek, amit tett?
- De igen, Mistress. Köszönöm Mester, hogy a számba
élvezett.
- Rendben van kismalac. - válaszolta Péter - Erre
máskor is számíthatsz. Most viszont itt az
ebédidõ, így ha Zsuzsa is egyetért,
elmehetnék valahova ebédelni.