A Jupiter
A Jupiter a Naptól számított ötödik bolygó, egyben a Naprendszer – tömegében és méretében egyaránt – legnagyobb bolygója. Nevét a római mitológia foistenérol, Iuppiterrol kapta, bár már jóval a rómaiak elott ismert égitest volt a csillagászok elott, és a legtöbb ókori kultúrában valamilyen istenséggel azonosították. Habár tömege jelentéktelen a Naprendszer össztömegében – a Napénak ezredrésze –, a többi bolygóhoz képest jelentosnek számít, a többi bolygó együttes tömegének két és félszeresét képviseli. A bolygó tömege jelentéktelen a központi csillaghoz képest, mégis elegendo ahhoz, hogy a rendszer tömegközéppontját a Nap testén kívülre helyezze és „billegésre” késztesse a központi objektumot. A bolygó besorolása szerint gázóriás, tömegének (és térfogatának) jelentos része, mintegy 75–76%-a hidrogén, amelyet 9–10%-nyi hélium egészít ki. A gáz a Jupiter tömegének legnagyobb, 85–90%-át jelento részét teszi ki, de van egy kisebb szilárd magja is, amelynek nagysága, tömege pillanatnyilag még bizonytalan, nagyjából 12–45 földtömeg közé teheto. A légkörben az urszondás megfigyelések a két fo gázkomponens mellett metán, ammónia, vízpára jelenlétét is kimutatták.
A bolygó belso szerkezete még nem teljesen ismert a viszonylag kevés mérési eredmény miatt. A legvalószínubb elmélet szerint a bolygó közepén egy szilárd, kozetekbol vagy vízjégbol álló mag található, melynek jelenlétét gravitációs mérések erosítik meg. A bolygókeletkezés folyamatát vizsgálva a kutatók feltételezik, hogy a külso Naprendszerben már a víz is bekapcsolódott a bolygóépítési folyamatokba, mivel az a Naptól ilyen távolságban már csak fagyott állapotban fordul elo, így a jég is részt vett a planetezimálok mind nagyobbra növekedésében, és az így nagyra – tucatnyi földtömegure – nott szilárd test gravitációja elég volt a gázanyag magához vonzásában. A szilárd magot fémes hidrogén – az óriási nyomás miatt elfajult állapotú anyag – veszi körül, majd fölötte folyékony, végül gázos hidrogén átlátszó rétege következik. A hidrogénrétegek között az átmenet folyamatos, a gázréteg a felso felhosávtól legalább 1000 km mélységig terjed.
A Jupiter látványos légköre tetején ammóniakristályokból és ammónium-hidrogénszulfidból álló felhok úsznak. A teljes bolygót lefedo felhozet a szélesség szerint elkülönülo sávokra bomlik, amelyekben különbözo sebességgel mozog az anyag, ráadásul az egyes sávokban ellentétes irányban. A sávok határán turbulenciák, viharok keletkeznek, ezek egyik leglátványosabb megnyilvánulása a Nagy Vörös Folt, egy vihar, amit már a 17. századi megfigyelok is láttak, azóta egyforma intenzitással dühöng.
A bolygó gyorsan forog a saját tengelye körül, a bolygók közül a leggyorsabb a forgása, 10 óra alatt tesz meg egy fordulatot. A hatalmas gázlégkör miatt az egyenlítoi régió 5 perccel gyorsabban tesz meg egy fordulatot, mint a sarki régiók. A gyors forgás miatt a bolygó alakja nem gömb, hanem forgási ellipszoid, mint a Nap, az egyenlítoi átméroje 9275 kilométerrel nagyobb, mint a sarki átméroje. A bolygó a Naptól 5,2 CsE távolságra kering és 11,86 év alatt kerüli meg a Napot.
A Jupitert szokás a Naprendszeren belüli „kis naprendszerként” is emlegetni, kiterjedt holdrendszere miatt. A bolygó körül fedezték fel a legtöbb holdat a Naprendszerben, szám szerint 63-at. A holdak legnagyobb része nem „valódi” hold, csak a bolygó mellett elhaladó és keringésre késztetett aszteroida, vagy üstökösmag. Ezek mellett a kisméretu, zömmel szabálytalan alakú égitestek mellett négy nagy, látványos objektum, a felfedezojükrol elnevezett ún. Galilei-hold is kering az óriásbolygó körül. Az Io, az Europé, a Kallisztó, és a Ganümédész mind nagy, gömb formájú égitest – csak az Europé kisebb a Föld holdjánál, a többi mind nagyobb, a Ganümédesz még a Merkúr bolygótól is nagyobb –, felfedezésük egykor a Föld-központú világkép elleni dönto érv volt. A holdak egyikén, az Europén bizonyítottan vízóceán hullámzik a felszíni globális jégtakaró alatt, amelyben a feltételezések szerint akár az élet számára is megfelelo körülmények lehetnek. A holdak mellett egy halvány (a Földrol még távcsövekkel sem látható) gyururendszer is kering a Jupiter körül, amelynek anyagát a holdak felszínérol távozó por táplálja.
A legnagyobb gázbolygó kutatása Galileo Galilei elso távcsöves megfigyeléseivel kezdodött 1610-ben (bár egyes források szerint a kínaiak már kétezer évvel korábban felfedezték a Galilei-holdakat szabad szemes megfigyeléseikkel), majd hamarosan a sávok felfedezése, a Nagy Vörös Folt megfigyelése következett. A bolygó megfigyeléseinek „mellékterméke” volt a fénysebesség értékének kísérleti kimérése is. A megfigyelések az urkorszakban hozták a komolyabb, részletesebb eredményeket. Eloször a Pioneer–10 és Pioneer–11 szondapáros érte el a bolygót, készített részletes fotókat az atmoszféráról és küldött mérési adatokat a Jupiter környezetérol (elsosorban a váratlanul nagynak bizonyult sugárzásról). A Pioneereket a Voyager-program két urszondája követte, amelyeket a gázbolygók végiglátogatására küldtek. A Voyager–1 és Voyager–2 is korszakos felfedezéseket tett: muködo vulkánt találtak az Io hold felszínén, felfedezték a bolygó gyururendszerét, villámokat fedeztek fel a légkörben stb. A legtöbb ismeretet a Galileo szonda 1995 és 2003 közötti küldetése nyújtotta a kutatók számára. A szonda megfigyelte a Shoemaker–Levy 9 üstökös becsapódását, feltérképezte a bolygó kiterjedt mágneses terét, végiglátogatta a Galilei-holdakat (felfedezve az Europé vízóceánját) és egy leszálló egység révén adatokat küldött a légkörbol is.