A Mars

A Mars a Naprendszer negyedik bolygója, a Naptól legtávolabb keringo kozetbolygó. Méretét tekintve feleakkora átméroju, mint a Föld, és kisebb surusége miatt annak tömegének mindössze 11%-át képviseli, a teljes felülete is kisebb területu, mint a földi szárazföldek összesített területe. Ellipszis pályája elnyújtottabb, mint a Földé – bolygónk pályájának napközel- és naptávolpontja között 5 millió kilométer a különbség – a Mars esetében 42 millió kilométer a különbség a pálya Naptól legtávolabbi és legközelebbi pontja között, az átlagos távolság pedig 230 millió kilométer (1,5 CsE). A Naprendszerben csak a Merkúr pályájának nagyobb az excentricitása. A bolygó saját tengely körüli forgása, a marsi nap, azaz 1 sol hossza nagyon hasonló a Földéhez: 24 óra 39 perc 35 másodperc. A Mars tengelye a Földéhez hasonló dolést mutat, 25,19°-ot zár be az ekliptika síkjával, emiatt a bolygó idojárásában ugyanúgy évszakok alakultak ki, mint bolygónkon.

A nevét a római hadistenrol kapta (vörös színe és a vér közötti asszociáció okán). Vöröses színét a felszínen globális méretekben kimutatható vas-oxidos felso talajrétegtol kapta.

Légköre igen ritka, a felszíni légnyomás a Földiének 0,75%-a – a Földön nagyjából 35 kilométer magasan akkora a nyomás, mint a Mars felszínén –, összetétele azonban teljesen más, 95% szén-dioxid, 3% nitrogén, 1,6% argon és csak nyomokban tartalmaz oxigént vagy vízpárát. A ritka légkör ellenére is dinamikus idojárás figyelheto meg a felszínen, eros szelek fújnak, amelyek idonként bolygóméretu porviharokat okoznak. A homérséklet -140 °C és +20 °C között ingadozik. A sarki tél során a bolygó magas szélességein a légköri széndioxid is képes kifagyni.

A Mars alakja a Földéhez képest kissé lapultabb, az egyenlítoi és poláris átméroje között 40 kilométer a különbség. A többi kozetbolygóhoz hasonlóan belseje mélységi differenciálódást mutat: olvadt vas–kén magja, szilárd szilikátos mag körüli köpenye és a Földétol vastagabb kérge van. A Marson figyelemreméltó geológiai képzodmények találhatók. Az Olympus Mons 27 kilométeres magasságával és 600 km átmérojével a Naprendszer legnagyobb hegye, míg a Valles Marineris nevu hasadékvölgy több mint 4000 km hosszú, egyes részein szélessége eléri a 200, mélysége a 7 kilométert.[46] Lemeztektonikai tevékenység ma már nem jellemzi a bolygót, a Mars Global Surveyor szonda mérései alapján a bolygó fejlodéstörténetének korai idoszakában voltak ilyen folyamatok. A bolygó felszínét vulkáni tevékenység, a kéreg mozgásai, becsapódások és légköri jelenségek (pl. szelek) alakították ki.

A Vörös bolygónak két holdja is van: a Phobosz és a Deimosz. Bár eredetük nem tisztázott, a legvalószínubb az a feltételezés, hogy a Mars gravitációs ereje által befogott aszteroidákról van szó. Mindkét hold rendkívül közel kering a bolygóhoz, a belso Phobosz mindössze 9377 kilométerre (7,66 óra alatt téve meg egy kört), a külso Deimosz is csak 23 460 kilométerre (30,35 órás keringéssel). A rendkívül gyorsan keringo Phobosz a Mars felszínérol nézve nyugaton kel és keleten nyugszik. Mindkét hold keringése a Marshoz kötött, azaz mindig ugyanazon oldalukat mutatják a bolygó felé. Felfedezésük szinte egyszerre történt, Asaph Hall amerikai csillagász a két és fél évenként esedékes marsi oppozíció idején, 1877. augusztus 12-én pillantotta meg a Phoboszt és 1877. augusztus 18-án a Deimoszt.

Jelenleg a Mars az egyetlen bolygó, amellyel kapcsolatban még van remény, hogy a kutatások élet nyomait találják meg. Ennek a reménynek az alapját a víz jelenléte adja. A modern kor urszondás vizsgálatai globális víztartalékokat tártak fel a felszín alatt (vízjég formájában), amelynek múltbeli nyomait a Spirit és az Opportunity szondapáros találta meg, míg magát a most is jelen levo vizet (jeget) a Phoenix urszonda találta meg 2008 júliusában.

A Mars jelenleg a Hold után a második legszélesebb körben vizsgált égitest, a legtöbb bolygószonda ezt a bolygót látogatta meg. A Marsz–3 sikeres leszállása után a Viking-program keretében két szonda szállt le széles köru vizsgálatokra, elsosorban az élet keresésére. A szondapáros eredményei ellentmondásosak voltak, sem megerosíteni, sem cáfolni nem tudták az élet jelenlétét. Késobb a NASA taktikát váltott: az élet közvetlen keresése helyett inkább az élet feltételeinek meglétét, vagy nem létét kezdte kutatni. Ennek keretében több sikertelen küldetést követoen a Mars Pathfinder szállt le sikeresen a felszínre egy sor új – foként urhajózási – technikát kipróbálni, ezt követte a Spirit és az Opportunity, amely meg is találta az egykori víz (az élet fo feltételének tartott anyag) nyomait, legvégül a Phoenix magát a vizet is kimutatta. A bolygó körüli pályán szintén több sikeres szonda is keringett, globális vizsgálatokat végezve és kiegészítve a leszállóegységek lokális adatait. A Mars Global Surveyor, a Mars Express, a Mars Odyssey egyesével is terabyte-nyi adattal szolgálta a kutatókat.