A Neptunusz

A Neptunusz a Naptól számítva a nyolcadik, legkülso bolygó a Naprendszerben. A negyedik legnagyobb átméroju, és a harmadik legnagyobb tömegu óriásbolygó, összetételét, felépítését tekintve az Uránusz ikertestvére. A hozzávetoleg 17 földtömegu bolygó 20 százalékkal nehezebb, mint az Uránusz, az átméroje viszont 5 százalékkal kisebb, és ennek is szilárd, jégbol álló magja van. A légköre is nagyon hasonló az Uránuszéhoz – és kissé eltéro a Jupiterétol és a Szaturnuszétól –, fo alkotóelemei a hidrogén és a hélium, kisebb, de még mindig jelentos mennyiségben pedig metánt tartalmaz (ez az anyag felelos egyébként a bolygó kék színéért).

A Neptunusz és a Nap közötti átlagos távolság 4,55 milliárd kilométer (30,1 CsE), egy neptunuszi év így 164,79 földi évig tart (érdekesség, hogy a felfedezése óta még nem tett meg egy teljes keringést, erre 2011. július 12-én fog sor kerülni). A nap körüli pályája a Földéhez hasonlóan nagyon közelít a körhöz, excentricitása mindössze 0,011, a napközel- és naptávolpont között mindössze 101 millió kilométer van. A neptunuszi nap hossza 16,11 óra, bár mivel gázbolygóról van szó az atmoszféra egyes sávjainak különbözo a forgási ideje, így a sarki régiók 12, az egyenlítoi zóna pedig 18 óra alatt tesz meg egy fordulatot.[49]

Bár a feljegyzések szerint már Galilei is észlelte a bolygót – és tévesen csillagként azonosította – , a tényleges bolygókénti felfedezés 1846 szeptemberéig váratott magára, amikor Johann Galle bejelentette a felfedezést. A bolygó létét az Uránusz megfigyelésébol sejtették meg a csillagászok, a másik gázbolygó pályáját valami háborgatta, valamilyen tömegnek kellett a közelben lennie, ez a tömeg nem lehetett más, mint egy bolygó. Urbain Le Verrier és John Couch Adams számításai alapján többen is pásztázták az eget, végül Galle találta meg a Verrier által jelzett égrész mellett mindössze egy foknyira a kék korongot. Színe miatt a bolygót késobb Neptunuszról, a tengerek római istenérol nevezték el az Uránuszhoz hasonlóan hosszú folyamat végén (amelyben felmerült a felfedezo és a pályaszámításokat végzo Verrier neve is).

A bolygónak 13 ismert holdja van, ezek közül csak egyetlen nagyobb, a Triton. A Triton a Neptunusz-holdrendszer tömegének 99,5%-át teszi ki egyedül, a többi hold a nagyobb gázbolygóhoz hasonlóan befogott aszteroida. A Triton abban is különleges, hogy a bolygó körüli keringése ellentétes (retrográd) irányú a Naprendszerben általános keringési irányhoz képest, emiatt a Kuiper-övben kialakult törpebolygónak gondolják a kutatók, amelyet befogott a bolygó gravitációja és keringésre kényszerített. A többi gázbolygóhoz hasonlóan a Neptunusznak is van gyururendszere. Ez három fo gyurubol áll, jég és por részecskék alkotják és a legkülso már nem is teljes gyuru, csak néhány ív.

A Neptunuszt az Uránuszhoz hasonlóan mindmáig egyetlen urszonda, a Voyager–2 érte el, ez az egyetlen eszköz, amelynek megfigyelései révén mérések, képek állnak rendelkezésünkre. A bolygóhoz legközelebb a Nereid hold melletti elrepülés után, 4950 kilométerre[50] volt a szonda, de aznap még egy Triton közelrepülés is szerepelt a programban. A Voyager összesen hat új holdat fedezett fel, képeket küldött a gyurukrol, méréseket készített a mágneses mezorol és képek tucatját küldte a légkörrol, amibol különösen aktív idojárás képét olvasták ki a kutatók. Ennek a képnek a része például a Naprendszer legnagyobb mért szélsebessége, a szonda több mint 2100 km/h-ás légmozgást[51] mért, vagy szintén része a képnek a Nagy Sötét Folt, amely a Jupiter Nagy Vörös Foltjához hasonló óriási ciklon.