A Vénusz
A népnyelvben Esthajnalcsillagnak nevezett Vénusz a Naptól számított második bolygó. Tömege, összetétele és mérete a Földéhez hasonló, emiatt sokszor nevezik bolygónk ikertestvérének. Pályája nem sokban tér el a körtol, perihéliuma 107,5, aphéliuma 109 millió km, ebbol adódóan átlagos naptávolsága 108,2 millió kilométer (0,72 CsE), ezzel a Földhöz legközelebbi bolygó.[45] Egy vénuszi év 224,65 földi napig tart. A bolygó saját tengelye körül 243 nap alatt tesz meg egy fordulatot, ráadásul retrográd irányban, a többi bolygóhoz képest ellentétes forgással. A rendkívül lassú, ellentétes forgás valószínuleg egy kozmikus ütközés eredménye, amely „feje tetejére állította” a bolygót. A tengelyferdeség 177,1°-ra adódik (azaz fejjel lefelé áll a bolygó, így látszólag ellentétes a forgása). A Merkúrénál jóval ritkábban, de a Vénusznál is megfigyelheto a Nap elotti átvonulás jelensége. 120 évenként egy páros átvonulás figyelheto meg, ahol a két átvonulás között 8 év telik el.
Lapultsága elhanyagolható, az egyenlítoi és a poláris átméro között 10 kilométer alatti a különbség. Belso szerkezetérol még nem állnak rendelkezésre közvetlen megfigyelések, ám a Földéhez hasonló méret és suruség arra enged következtetni, hogy a bolygó belso szerkezete hasonló a Földhöz. Mindezek ellenére a felszínen nincs nyoma lemeztektonikának. Másik fo különbség a mágneses tér hiánya. A bolygó felszínének hozzávetoleg 80 százalékát síkságok foglalják el, két nagyobb, a síkságból kiemelkedo „kontinens” található rajta, az Ishtar Terra és az Aphrodite Terra. A felszín nagy része vulkanikus tevékenység nyomait viseli magán, kráter viszonylag kevés van rajta, amely elsosorban a suru légkörnek köszönheto, amelyben a meteorok többsége elég, és nem éri el a felszínt.
A Vénusz legnagyobb különlegessége a légköre. A bolygón extrém módon suru légkör alakult ki, tömege a földi atmoszféra tömegének 93-szorosát teszi ki, a felszínen olyan hatalmas nyomás uralkodik, mint a Földi óceánok 1 kilométeres mélységében. A légkör 96,5%-ban szén-dioxidból áll, a maradék 3,5% pedig nitrogén, illetve nyomokban kén-dioxid, argon, vízpára, szén-monoxid, argon és egyéb gázok alkotják. A bolygót kénsavtartalmú, vastag, gyorsan mozgó felhozet borítja, amely lehetetlenné teszi a felszín közvetlen vizuális megfigyelését. Mivel ez a felhozet jelentos mennyiségben veri vissza a napfényt, a Vénusz rendszerint az éjszakai égbolton a legfényesebbnek látszó bolygó. Az atmoszféra ilyenné alakulása a fékezhetetlen üvegházhatás következménye. Modellszámítások szerint egykor a Vénuszon is számottevo mennyiségu folyékony víz volt, amelyet a vulkáni aktivitás nagy mennyiségben párologtatott a légkörbe, ami ott üvegház gázként funkcionálva tovább emelte a globális homérsékletet. A légkör így csapdába ejti a Nap hojét, ezért a felszín homérséklete elérheti a 470 °C-ot is, melegebbet, mint a négyszer több napsugárzást kapó Merkúr felszínén mérheto. A bolygón uralkodó homérséklet egységes, akár az egyenlítonél, akár a sarkokon mérjük.
A bolygó felderítése az átlátszatlan légkör miatt csak urszondákkal lehetséges, ezekbol kétféle járt a Vénusznál: a Szovjetunió Venyera-programjának leszállóegységei, valamint a NASA Magellan és az ESA Venus Express keringo egységei. A Venyerák a felszíni leszállást kapták feladatul és a váratlanul zord körülmények miatt a hetedik szonda érte el a felszínt, ahonnan mindössze 23 percig volt képes adatokat küldeni. Összesen nyolc Venyera leszálló és két keringo egység járt a Vénuszon és küldött adatokat a pokoli körülményekrol. A tudományos szempontból legtöbbet nyújtó felfedezo küldetés a Magellan szonda radartérképezo repülése volt. A szonda poláris pályáról bolygó szinte teljes felszínét feltérképezte a radarjával és globális domborzati térképet készített a bolygóról. A Vénusz felfedezésének történetében legutolsó Vénusz szonda a még ma is a bolygónál keringo Venus Express, amely a légkört tanulmányozza.
A Merkúrhoz hasonlóan a Vénusznak sincsen holdja.
Fooldal