Oldalak száma:
[1] [2] [3] [4] [5] [6] [7] [8] [9] [10] [11] [12] [13] [14] [15] [16]
[17] [18] [19]
A legutóbbi dolgokra idén január 17-én este került sor. Én valahol nagyon vágytam már arra, hogy megismétlődjön a dolog. Úgy éreztem, hogy ő is úgy van vele, ahogyan én. Szóval úgy du. 4 körül érkeztünk mindketten vissza a koleszbe, ahol megpróbáltunk felkészülni a másnapra. Beismerhető, hogy ez nem volt túlságosan egyszerű, hisz Arni közelében sokkal inkább másra éreztem késztetést, nem a tanulásra. Aztán úgy fél 7 után, de még háromnegyed előtt elindult zuhanyozni. Még szerintem be sem lépett ...
Elolvasom
Egy kapualjhoz értünk a belvárosban. Lilás neon reklám villogott a sötétben, ami az "Öröm" szót rajzolta ki. Ahogy beléptünk egy pulthoz értünk, ahol egy piros-fekete csipkés, kellemesen szolis bőrű szuper szexi nő nyújtott át nekünk két kulcsot, majd mosolyogva jó szórakozást kívánt. Miután elzártuk a cuccainkat, beléptünk a fogadótérbe, ahol zene szólt, volt pár idős, elég sok középkorú, és szerencsére pár velünk egy korosztályú is.
Kezdtem magam kényelmetlenül érezni, mert láttam a tük...
Elolvasom Egy ideje már tudtam, hogy biszex vagyok, és voltak is már szolidabb fiús kalandjaim. Ennek ellenére titkoltam. Senki sem tudta rólam. Egy ideje már pesten éltem, és egy baráti társaság útján megismertem egy meleg párt. Jó fejek voltak, barátságosak. A fiús szex tabu téma volt köztünk. Tiszteletben tartották, hogy elméletileg hetero vagyok. Egy ideje már nem taliztunk amikor áthívtak magukhoz bandázni. Peti nyitott ajtót, mert Tomi még melóba volt. Beszélgetni kezdtünk, közben Tomi is betoppant....
Elolvasom Túl voltunk az első éjszakán a szállóban, melyet a hosszú út után csak alvásra használtunk. Félmeztelenül aludtam, szőrtelen combomon csak egy testhez simuló fehér boxer díszelgett. Drágám erős karjai pihentek rajtam, ki szorosan hozzám bújva karolt át kis kifli-nagy kifli pozícióban. 8 óra körül ébredeztem, Kari még mélyen aludt.Néha kicsit felszuszogott, jobban magához húzott fenekemnél pedig fallosza reggeli merevedését éreztem. Imádtam így aludni vele, és a rituálénk szerint én keltem fel m...
Elolvasom Szaisztok, én Szabyest vagyok, egy 18 éves meleg srác. Nem sok idővel azután, hogy szakítottunk Öcsémmel, megjelent az életembe egy nagyon kedves, nagyon helyes és csinos srác. Aki először „csak” azért vívta ki a figyelmemet, mert az arcvonalai és az arcjátékai nagyon hasonlítottak az öcséméhez. A fiúval, akit Krisznek (pontosabban Krisztiánnak) hívnak és 19 éves, már alig 2-3 nap után nagyon nagy összhangba kerültünk. Ez mind a kettőnknek meglepő volt, hiszen soha nem szoktunk ilyen...
Elolvasom
A történetem egy kellemes tavaszi délutánon játszódik.
Annyit kell tudni rólam, hogy egyetemista vagyok és tanulmányaim mellett elkezdtem foglalkozni a testemmel is, ezért majdnem napi rendszerességgel megfordulok a konditeremben. Így történt ez azon az ominózus napon is.
Beléptem az öltözőbe, hogy átöltözzek a napi edzéshez. "Valahogy mindig nehézkesen ment ez az öltöző téma. Az ember akár merre néz, főleg egy konditeremben, mindenhol csak jó pasik vannak, és hát ...
Elolvasom A férfi aki éppen szoptatott kihúzta a péniszét a számból ,majd kettőt rácsapott vele az arcomra.
- Még visszajövök, mondta.
És ezzel távozott, majd hallottam hogy a függöny leereszkedik.
- Jól van srácok egy kis pihenő, fújjátok ki magatokat ,és aki szomjas igyon, akinek ki kell mennie az intézze a dolgát, hamarosan jön a második felvonás. Mindenki leveheti a szemkötőt.
Ameddig pihentünk az öltönyös srácok és a porondmester különböző szexuális eszközöket hoztak be,...
Elolvasom Sziasztok,Olivér vagyok,20éves meleg fiú.Mivel az ágyban én vagyok a lány,Oliviának hivnak a partnereim.Durva cimet adtam az irásomnak,de igaz.Apám nevelt,egyedül,5éves korom ota.Mivel elváltak a szüleim,még csecsemö koromban,anyám 5évesen,elvit apámhoz,azota nem láttuk.Nem fogom semmire,senkire hogy meleg lettem,11évesen tetszett meg az elsö fiú.Alkatilag is,mindig is,lányos voltam,kaptamis ezért sokzor de hagyjuk.Falun laktunk,lakunk,apu a mezögazdaságban dolgozik.Az internet erösitett meg abb...
Elolvasom 80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...
Elolvasom
Először is el kell mondonom, hogy nős, hetero férfi vagyok, 191 cm magas, 90 kg, kék szem, kopasz fej és sportos alkat, Békés-megyegyében lakom.
Azt vettem észre, hogy vonzódom a nejem fehérneműihez, és nem csak akkor, amikor rajta van. Egyszer odáig merészkedtem, hogy amikor egyedül voltam otthon, felvettem, és ez annyira felizgatott, hogy elkezdtem masztizni. Ez egyre gyakraban megtörtént. Innentől, ha egyedül voltam otthon, mindig szexi női fehérneműben mászkáltam, és vágytam arra, hog...
Elolvasom
Ajánló
Talán három hónapja voltunk együtt, amikor kidobott a csajom. Akiről azt hittem, hogy tényleg ő az Ő. Az igazi. Meg minden ilyen, amit elképzel az ember tizenhat évesen, némi tapasztalattal, de még túl sok idealizmussal, egy rózsaszínű szemüvegen át. Tényleg szerettem. Aranyos volt, kedves, bírtam a humorát és valami rohadtul szexi jelenség volt. Minden porcikáját imádtam. Aztán egyik este jött a derült égből a villámcsapás. Én már tervezgettem, hogy hétvégére kitalálok egy közös tóparti, ottalv...
Az első csók 80-as évek legelején járunk. Katona város. Régen azokat a városokat hívták katona városnak, ahol sok laktanya volt. Ekkor még nyoma sem volt telefonnak, internetnek, stb...így éltünk. 18 éves voltam. Itt fontos megjegyezni, hogy a középiskolás éveimet kolesban töltöttem és az első év után már pontosan tudtam, hogy a másik térfélen játszom. 18 évesen, már teljesen megtanultam nem utálni magam. Kolesból már kijöttünk érettségi már meg volt és pont az érettségi bankett hajnalán vagyunk. A terv az ...
Megszoptatott egy cigány a wc -nAz első történetemre visszakell, hogy nyúljak egészen 2000 nyaráig. Akkori legjobb haverommal (akivel máig tartjuk a kapcsolatot) 4 éves korunktól szétválaszthatatlan jó barátok voltunk. Mindent megosztottunk egymással. Rengeteg időt töltött nálunk vagy én náluk. Nem is volt nehéz, hisz kétutcányira laktak tőlünk. Mi mint két 15 éves, a hormonoktól duzzadó kamasz srác, már jó pár csajjal volt dolgunk. De valahogy a velük való szex nem túlságosan érdekelt egyikünket sem. Ezt eleinte még nem igazá...
A sok spermaAmióta az eszemet tudom, kettő van belőlem, az ikerbátyám és én. A legjobb barátomnak tudhattam sokáig, együtt homokoztunk, toltuk a dömpert, és együtt kakiltunk be a pelenkába. Ha láttam pisil, én is, ha én enni kértem, ő is azonnal éhes lett. Ha beteg lett, nekem is elkezdett fájni a torkom, ha megütötte magát, pont ott fájt nekem is. Hiába iker-reflex, létező dolog.
A barátságunk kilencéves korunk körül kezdett megromlani, amikor mindketten mások akartuk lenni és felfedeztük, van olyas...
Megdugott az ikertesóm
melegvagyok.hu
Igaz történetek
8-10 perc
Sziasztok, Gergely vagyok, egy 14 éves srác, és szeretném elmesélni nehéz és sokszor
rejtelmes életemet.
Bennem nagyon hamar tudatosult, hogy én nagyon más vagyok, mint a többi ember. Sokszor
éreztem magamat ufónak, ami persze érthető.
Török Benjamin vagyok, 24 éves élsportoló ultrafutó, BSI Futónagykövet.
Nagyon rossz gyerekkorom volt, sőt nem is volt. Egy hóna...
Homo vallomások