Skoda pillanatok Mint
ismeretes, július másodikán hajnalban megérkezett
Miskolcra az első, 601-es pályaszámú Skoda 26THU3 típusú villamos,
majd néhány nap múlva a sínekre is kimerészkedett és 5-én este hivatalosan is
bemutatták a miskolciaknak a Városháztéren. Én ekkor nem voltam a városban (öcsémmel ellentétben), azonban a villamos hamarosan
megkezdte 10000+1000 kilométeres futópróbáját, így nyáron és ősszel nap
mint nap ingázott… …
Felső-Majláth és… … a
Selyemrét között. Azért nem a Tiszain fordultak, mert annak felújítása a
rendezetlen tulajdonviszonyok miatt kimaradt a projektből és a rossz
állapotú vágányokra nem szerették volna ráengedni az új villamost. A
járókelők hamar megszokták az új Skoda látványát, néhány nap alatt
teljesen természetes felhasználója lett a miskolci sínpárnak. Itt épp a
sétálóutca felújítási munkálatain próbálja átvergődni magát a
Városháztéren. Itt pedig az
Újgyőri piacon látható. A próbafutások alatt többek között 15 tonna régi
sínszállal is terhelték a villamost, de például az ajtókat is minden
megállóban nyitották, zárták (a peronhoz képest mindig a másik oldalon), hogy
megállapítsák, tényleg bírni fogja-e a kocsi a normál üzemet. Az
államalapítás ünnepén, augusztus 20-án este, nem sokkal éjfél előtt
megérkezett a második kocsi is, ami valójában elsőként lett legyártva,
de egy ideig még Plzenben tesztelték. Az (akkor még) leendő 600-as a
601-essel ellentétben Bánrévénél érkezett az országba, így észak felől
közelítette meg a várost, itt épp a Búza tér felől kanyarodnak rá a
Baross Gábor, majd az Üteg utcára. Az MVK most
is beengedte az érdeklődőket tekintettel azokra, akik esetleg az
első alkalommal nem tudtak ott lenni. Persze sokan voltunk, akik már
másodszorra néztük végig a műveletsort, de valószínűleg azért ez
nem fog megtörténni még további 29-szer. Miközben
folyamatban volt a 600-as üzembe helyezése, a 601-es szorgalmasan rótta a
köröket. Majd
hamarosan a 600-as is megkezdte a próbákat, ez a kép már decemberben készült,
méghozzá nem akárhol: a Tiszain. Eredetileg
ugyanis úgy tervezték, hogy október-november folyamán felújítják a vágányokat
(hosszútávon pedig EU-s pénzből tervezik teljesen felújítani,
átalakítani a Tiszait és környékét), és utána karácsonyi ajándékként már
utasokat is szállított volna a két jármű. A közbeszerzés elhúzódása
miatt viszont a felújításra előreláthatólag csak tavasszal kerülhet sor,
ezért decemberben néhányszor mégis bemerészkedtek a végállomásra, és nagyon
lassan ugyan, de gond nélkül vették az akadályt a Skodák. Ennek ellenére
egyelőre még kérdéses, mikor utazhatunk ezeken a járműveken. |