Az elmúlt három hónap képei a miskolci
tömegközlekedésről: Mint már a tavaszi oldalon is megemlítettem, május
19-től hétvégenként újraindult a ZS-s viszonylat. A kísérleti üzem
június 10-ig tartott, majd utána, a hétköznap folyamán döntöttek arról, hogy
továbbra is közlekedjen. Végül több határidő módosítás után egészen
augusztus 5-ig közlekedett. Június 10-én viszont még nem lehetett biztosat
tudni, így páran kimentünk fotózni és utaztunk a „lehet, hogy
utolsó” járattal. Az így csak aznapi utolsó körben a 427-es a
Zsarnain. Két
encsi „állomásítású” Ikarus 256-os, DUD-791 (a képeken) és
JLZ-533 nem a megszokott sárga színű, hanem kék. Gyakran látni őket
Miskolcon. Gyors ugrás Tiszaújvárosba. A Borsod egyetlen E91-es midije általában az 1-es
helyin jár Tiszaszederkénybe. Jobbra a (egy) nagy testvér figyel. Június 16-án életbe lépett a nyári menetrend,
melynek legfőbb újdonsága, hogy este 7 után a 19-es és 67-es
viszonylatok összevonva közlekednek. Tehát a 67-esek a lomb utcai
végállomásuk után feljönnek a két megállóra lévő Komlóstetőre (a
képen), majd vissza, utána pedig saját útvonalukon térnek vissza a
főtérre. Az utasok nagyrésze persze a lakótelepre menne, nekik ez
kerülő, ráadásul ez természetesen ritkítást is jelentett, hétvégén este
csak óránként jön busz, ami azért elég szánalmas. Június közepén az egyik délután egy autó kidöntött
egy felsővezetéktartó oszlopot a Győri kapuban, így több órára
megbénult a villamosforgalom. A feltorlódott villamosok között a frissen festett
204-es is feltűnt. Villamospótló közeledik az Újgyőri
főtérre, majd indul is vissza. A főtér és Diósgyőr között közlekedtek a
villamosok, a fordulás a vasgyári hurokban történt. A 213-as épp onnan
érkezett meg, majd miután a villamospótlóról átszálltak az utasok, elindult
Diósgyőr felé. 212 az Újgyőri piacnál. Ezen a vágányon
Diósgyőr felől közvetlenül be lehet menni a Vasgyár felé. Annak
idején a 3-as járt itt, majd annak megszüntetése után meghagyták üzemi
célokra. Most is milyen jól jött. Június 15-17. között, valamint 23-án és 24-én az
Operafesztivál alkalmából az előző évekhez hasonlóan közlekedett a
100-as pályaszámú nosztalgia villamos. Július 8-án pedig a Közlekedési napok tiszteletére
közlekedett a jármű. Idén 110 éves a miskolci villamosközlekedés! A tuja a selyemréti ívben és az aluljárónál. Valamint az Újgyőri piac előtt. Szintén a Közlekedési napok alkalmából nyílt napot
rendezett az MVK. A telepen minden busztípus ki volt állítva, valamint néhány
villamost is megnézhettünk közelebbről. A viszonylat kijelzők csak úgy koptak a sok
használattól: villamospótlók egymás között. Nyaranta a perecesi napközis táborba az MVK
járatokat indít (reggel oda, délután vissza, a végállomás Nagy-Erenyő).
Ezen a nyáron három viszonylat közlekedett, P1, P2, P3 (naponta csak
egyszer-egyszer jártak), ezek másik végállomása különböző helyeken volt.
A nyár folyamán sikerült rendes, „menetrendszerintit” is fotózni
(lásd később). Az előbbi 412-es belseje. Csuklós Rába 9-es viszonylatjelzéssel.
Menetrendszerint is előfordulhat. A kényelmes, tágas utastér. Csuklós MAN, 15-ös viszonylatjelzéssel. A
valóságban ez lehetetlen. A 35-ösön pedig a szóló jármű ritkaság,
újabban. A 814-es MAN SG 263-as belülről. Egy kis nosztalgia: 17-es viszonylat. A régi Ikarusok közben csendben megbújtak a
háttérben. Az MVK különjáratos MAN-je. |