2014. január-február A 2014-es év
igen erősen indult miskolci közlekedésbarát szempontból. Rögtön az
első héten volt egy félig-meddig különmenet
a ZOO járaton, majd a következő hetek a Skoda villamosok
utasforgalomba állásáról szóltak. Azelőtt
viszont kicsit rendbe kellett szedni a Tiszain a vágányokat, ezért január
16-17-én vágányzár volt a Tiszai és a Selyemrét között. Villamospótlóra
két szólót raktak be, amik ráadásul csak kb. minden második villamoshoz
csatlakoztak, így nem csoda, hogy tömeg volt még annak ellenére is, hogy az
utasok többsége inkább legyalogolta ezt az egy megállót, sokszor
bőröndökkel. Két fotó a
pályaudvar előtt. A mostani munkálatok eredményeképp a Skodák A Tátrák
selyemréti visszafogása egyértelmű, viszont a bécsieknek csak az egyik
végükön van vezetőállás, így azok a telephelyen fordultak. Ez nemcsak
azért volt érdekes, mert a kocsiszínbe vezető szakaszon a megszokottnál
jóval nagyobb forgalmat lehetett fotózni,… …
hanem mert a villamosoknak a szükségvezetőállás segítségével tolatva és
angolosan a menetirány szerinti bal vágányon kellett haladniuk. Persze ezt
inkább videón lehetett jól megörökíteni. Tehát ez a
villamos például nem felénk jön, hanem tőlünk távolodik. Itt
gyakorlatilag végigfotóztuk az aznap forgalomban lévő SGP-ket, néhány
további kép a teljesség igénye nélkül. Január 20-án
hétfőn végre forgalomba állt a 600-as pályaszámú Skoda 26THU3. A
kocsiszínből kiállva a 13.54-es járatot vitte először, a Tiszain
nagy tömeg várta, mi is alig fértünk fel. Felső-Majláthra
jó 20 perces késéssel érkeztünk, és még heteknek kellett eltelnie, hogy azt
lehessen mondani, hogy a Skodák viszonylag tudják tartani a menetrendet. Az adventi
villamos január 10-én közlekedett utoljára, azóta a díszektől
megfosztott 202-es barna színben jár. Ugyanott
vagyunk egy nappal később, mégis mennyivel másabb. Egész télen ennyi hó
esett összesen, megért néhány fotót. Persze
elsősorban a Skodára vadásztam, a meghirdetetthez képest késéssel, két
villamossal később jött. A
villamosról szinte csak jót tudok mondani, dinamikus, halk, szépen fut, tágas
az utastere (főleg ahhoz képest, hogy alacsonypadlós). Ami
kifogásolható, az a kapaszkodók elhelyezése, ezt nagyon sok utas is
megjegyezte. Az első napokban, hetekben nagyon sokan direkt megvárták,
csak úgy utaztak rajta egy kört, állandó téma volt az új villamos a városban.
A késések is a nagy érdeklődéssel/utasszámmal lettek megindokolva, csak
hát csúcsban az összes többi villamos is tömve van, meg hát egy olyan
közlekedési eszköz esetében, aminek pont az a dolga, hogy sok utast
szállítson, ez elég gyenge érv. Ebben a
hóesésben kiküldték az M5-ös hóseprőt is, ami nemrég visszakapta az
eredeti, szürke festést. Igazi veterán, 1910-ben készült, tehát több mint 100
éves, 1997 decembere óta van Miskolcon, előtte a fővárosban
szolgált. Február 3-án
a 601-es is utasforgalomba állt, a Szent Anna templom előtt kaptam el,
jobbra pedig gyorsan egy kép az utastérről. Az
elkövetkezendő egy év így izgalmas lesz, most egyszerre lehet fotózni
Tátrát, SGP-t… … és
az új Skodát, itt például az ekkor már két hete utasokat szállító 600-ast. Valamint
villamospótló MAN-t, például a Kocsonyafesztivál miatt. Két
Tátra-SGP párosítás. Munkanap menetrendszerint is felváltva járnak, bár ha
majd megindul az 1A-s villamos, az elvileg azt jelenti majd, hogy minden
második kettes nem a Vasgyárba, hanem a Kiliánba megy majd (1A jelzéssel),
ahol komolyabb plusz teljesítmény nélkül növeli a kínálatot, míg a Vasgyárba
fele ennyi 2-es lesz (viszont arra azért szükség van ott). Tehát akkor
1-1A-1-2 lenne a sorrend, reméljük tényleg így lesz, és az új viszonylatra
való hivatkozással nem lesz ritkítás. Amúgy a Balázs Győző téren járunk, de a
megállóhely hivatalos neve korábban volt már Lézerpont, József utca és Tokaj
Étterem is. A Kiliánnál,
jobban mondva Diósgyőri Gimnáziumnál járunk, szeptember elseje óta
változott az 1A-s buszok végállomásozása, nem érintik az Irinyi utcát, a
kisvasút végállomás vonalában a főúton keresztbefordulnak, mint a
’70-es években. Itt is
elkaptam az egyik Skodát. És egy
átlagosabb járművet is. Nem sokkal
később jött a 601-es is, a Bulgárföld után (meg úgy a legtöbb lámpánál)
pirosat kapott, így volt lehetőség egy képre anélkül, hogy a
szembeforgalom belement volna. A középperonos
megállókat még nem nagyon fényképeztem, most ez is megtörtént. Most volt
húsz éve, hogy 1994. január 31-én Miskolcra érkezett az első Ikarus
415-ös autóbusz, az EKG-859. Nem sokkal korábban, ’93 decemberében állt
forgalomba a csuklós, 435-ös első példánya (EEG-411, sajnos már nincs
forgalomban). A két jármű komoly újítás volt az akkoriban kizárólag
Ikarus 260-asokból és 280-asokból álló járműparkban (plusz 1993-98
között két Ikarus-Renault 546-os midibusz is közlekedett a 38-ason), sokáig
ez a két kocsi volt „az új busz”. Néhány év szünet után,
1998-2000 között álltak forgalomba a sorozat kocsik: 1998-ban öt 415-ös és
tíz 435-ös (GSZ-861 - 865 és GTH-771 – 776, 778-781), 1999-ben három
415-ös (HDF-366 – 368) és a HDS-014, 2000-ben pedig további kilenc
435-ös (HDE-889, 890, HEJ-331, 332, HER-133, 134, HEX-144, 145, HFD-501). Ezek a buszok már Rába D10-es motorral,
ragasztott üvegezéssel, elektronikus kijelzővel az MVK (akkori) új
flottaszínében álltak forgalomba. És végül egy
MAN útban Bodótetőre. |