2015. január-február 7-én és 8-án, hétvégén a teljes
vonalon pótlózás volt. Az elmúlt években többször is voltak ilyen hétvégi
pótlások, de vagy nem értem rá, vagy az időjárás nem volt igazán
alkalmas a fényképezéshez. Most azonban mindkettő adott volt. Februárban még laposan süt a nap,
ezért hosszúak az árnyékok és nagyobb tér kell, hogy legyen elég fény. Ezt
mérlegelve a Bulgárföldön kezdtem, ahol a VP-k mellett két Neoplant is
sikerült lefotózni az 1-esen és a 6-oson. Jövőre már ezek a buszok is 10
évesek lesznek, sajnos alaposan meg is látszik rajtuk. Az 1-es villamos szombat délelőtt
6, délután 7-8, vasárnap pedig 10 percenként jár. A valamivel kisebb
befogadóképességű csuklós MAN-ok ezért „egy fokkal”
sűrűbben, szombaton 5-6, vasárnap pedig 7-8 percenként jártak. A következő fotóhely az
Újgyőri piac,… …majd a szent Anna tér volt. A Selyemréten pedig a fesztivál
alkalmából városnéző járatokat teljesítő Ikarus 620-as
nosztalgiabuszt is elkaptam. És akkor már a Tiszaira is lenéztem, a
felszállóhelyet pont jó irányból sütötte a nap. A 31-es ekkor még csak a
városközpontig járt. Persze elsősorban a pótlók miatt
voltam itt. A TAKATA üzemet műszakváltáskor a
43-as szolgálja ki, azonban a cég napközben is igényli az összeköttetést.
Ilyenkor persze minimális az utasforgalom, így felesleges lenne egész nap a
43-ast járatni. Kezdetben a szomszédban lévő Auchannál ez a Renault
minibusz csatlakozott a 44-eshez, majd február 9-től változott a 44-es
menetrendje, és munkanapokon óránként egy járat továbbközlekedik a
TAKATA-hoz. Következzen néhány napsütéses kép
azokból az időkből, amikor még a Tátrák voltak többségben a Vasgyár
felé. A 202-es még sokáig magán hordta a karácsonyi festés maradványait. A többi pedig a megszokott sárga
színben szállította az utasokat, leszámítva kevésbé szerencsés társaikat,
amik leállításra és a képek hátterében látható Negyedik utcai tárolótelepre
kerültek. Vasgyári Evangélikus templom megálló.
Ide eredetileg nem épült esőbeálló a nagyprojekt keretében, de aztán
helyi erőből mégis csak kikerült egy, a többitől
jelentősen eltérő. A Szent Anna tér, mint helyszín
mostanában elég gyakran szerepel az oldalaimon. Na, még két Tatra a Tiszai pályaudvar
előtt. És egy harmadik. A 211-es az egyetlen
eredeti színterv szerint festett, működőképes kocsi, tavasszal a
leendő villamosvezetők vették birtokukba. Sajnos most olyan időket élünk,
hogy látványintézkedések történnek, amik semmit nem érnek, viszont azokhoz a
teljesítményt olyan helyekről veszik el, ahol (még) van/ lenne utas.
Tehát ahova kéne teljesítmény, ott ritkítunk, ahol meg sír egy-két ember, meg
kicsit erősebb az önkormányzati képviselő, oda indulnak óránként-kétóránként
közlekedő alibi járatok, amiknek jelenlegi formájukban semmi értelme, de
legalább el lehet mondani, hogy megcsináltuk, meg egy-két utasnak jobb
(egy-két ezernek meg sokkal rosszabb, de hát az kit érdekel, hiszen csak a
bevételek egy jelentős része érkezik tőlük). Mint köztudott, 2012
márciusa óta hétvégén, a ritkább követésű időszakban nem közlekedik
a 2-es villamos, hanem helyette az 1-es jár sűrűbben, a Vasgyárba
közlekedő egy-két ember pedig az Újgyőri főtérről busszal
folytathatja útját, ahol nem kell újra lyukasztani és ilyenkor elfogadják a
villamosbérletet. Február 14-től azonban szombaton is jár a kettes,
óránként egyszer. Óránkénti villamosjáratnak aztán baromi sok értelme van,
ezt jól jelzi a nullához közelítő utasszáma is. Ebből a pénzből
inkább a szintén ritka 21-es buszt be lehetett volna sűríteni 15-20
percesre, és akkor a két ritka, használhatatlan járat helyett inkább csak egy
lenne, de normális követéssel. Még szerencse, hogy Miskolc környékén
akad más, európaibb színvonalú közlekedési cég, is. Ja, nem. De azért
készítettem pár szép napos képet a MÁV szerelvényeiről
Felsőzsolcán, balra egy Nyíregyről érkező személyvonat, jobbra
pedig egy köriccé. És a hidasi személy, valamint az
Újhelyből érkező gyors. Mint köztudott, 2006 decembere, az ütemes
menetrend bevezetése óta közlekednek Szerencs és Miskolc között, drót alatt
is dízelek a Saújhelyi vonatok élén (korábban Szerencsen volt a gépcsere)
egyrészt menetrendi okokból, másrészt mert a szerencsi fűtőház
bezárása óta e mozdonyok karbantartása is Miskolcon történik. Azonban most
napirenden van a vonal villamosítása, csak az a gond, hogy ez a napirend már
kb. 30-40 éve tart, tyúkbél viszont még mindig nincs. Ezután a felüljáróról Miskolc felé
lejövő buszokat is fotóztam. Meg azt a Volvo-Alfát is. Na jó,
helyköziben azokkal sincs nagy bajom. És végül kis futás után még sikerült
elkapnom a Rail Cargo Hungaria Taurusa által vontatott tehervonatot is. |