Hümm... Radoszka visszatért hogy ellopjon minden fénylő csecse-becsét  Már ha még szívesen viszont látjátok köreitekben... 

/Ezt a kört sajnos kivételesen kihagyom hatalmas ihlethiány miatt.../

Valóban jó ötletnek látszódott ideiglenesen, igencsak rövid ideig eltűnni a lehulló hulla mögött. Három nyílvessző suhanását hallotta, melyek azonnal a támadó hátába fúródtak, mintha nem lenne elég a gyomrában tátongó lyuk, melyeket Radoszka kardja alkotott. Érzi a hideg suhanást válla felett, melyet az a nyílvessző okozott, mely szerencsére nem találta el célját s így a barlang szájának falába ütközött s lepattant a földre. A lány nem habozott most se, tudta jól, mire kihúzza pengéjét a testből vagy mire előszedi azt a tőrt mely csizmájában lapul, nem lesz elég ideje támadni. Márpedig a második támadót oldalán nagyon is jól látta. Kissé megsajnálta s zokon is vette hogy szinte parasztmódon harcoló ellenféllel találja szembe magát, ki inkább csapkod kardjával mint paraszt a kaszával. Azonnal megfigyelte mozdulatait ahogy hátrált tőle. Még szerencse hogy olyan alacsony s tolvaj. Ezeknek köszönhetően elég ügyesen hajolt el mindegyik csapástól. Az egyik már szinte túl közel volt s a lány érezte ahogy teste azonnal lehidal. Két keze a földet éri, s ujjai alatt megérezte a lepattanó nyílvesszőt. Azonnal megragadta s egy gyors mozdulattal ahogy felemelkedett a támadójának nyakába nyomta oly erősen, hogy áttört annak másik oldalán. Sajnos a lánynak nincsenek hátul is szemei, de ennek ellenére hatalmas szerencséje van, ugyanis mikor lehidalt, észrevette szétmosódott foltokban hogy az ellenség megpróbálta bekeríteni őt. Miután elengedte a nyílvesszőt, azonnal hátra is fordult s már szinte reménykedett hogy kitér a háló elől. Egy gyors bukfenc mégiscsak segített neki, de csak annyira hogy ne vetődjön rá a háló. Viszont nem számított a nyílvesszőre, vagy legalább is már annyira ő sem volt gyors hogy kitérjen előle. Megérezte ahogy vállába fúródik a hideg acél s egészen csontjáig hatol, mely felfogja s nem engedi tovább haladni testében. Hangos, torz kiáltás hagyta el ajkait melyből a fájdalom tört elő. Igaz hogy ügyes tolvaj és nagyon fürge, de ami a harcokat illeti abban nem valami jó s ezzel ő is teljes mértékben tisztában volt, talán épp ezért rogyott térdre oly gyorsan. Teste belesajogott a fájdalomba s a földbe markolt. Felnézett arra a férfire aki a hálót dobta felé s volt hozzá oly közel hogy a lány egy maroknyi homokot tudjon az arcába dobni, ezzel megakadályozva bármilyen cselekedetben. Csak reménykedni tudott hogy Shadhon és a Farkas jobban vannak a helyzeten, de tudta jól hogy hárman se lennének képesek kiharcolni magukat innen. Összeszedve magát s maradék erejét próbált ismét elvonulni az Árnyak birodalmába, de bármennyire is próbálkozott, ezzel csak maradék erejét pazarolta el.

Az árnyak világa most más volt. Várta azokat a jól megszokott fekete alakokat, melyek démonokként közlekedtek a félhomályban, jelezve a realitásban mozgó személyeket és tárgyakat, épületeket. De most ez teljesen más volt. Két gonosz kéz ragadta őt meg, teljesen köré fonódtak. Szorításuk halálos volt és veszedelmes. Még sosem érzékelt ilyet. Megvolt alaposan rémülve és ez volt a legveszedelmesebb hiba amit jelen pillanatban csinálhatott. Ugyanis az helyett hogy még talán időben kijuthatott volna, inkább egyre beljebb került az egészbe. Tüdejét elöntötte a csípős füst szaga, mely szinte már-már lehetetlenné tette a lélegzést. A legjobban az hökkentette meg, hogy juthatott ide a füst, és hogy létezik az, hogy egyáltalán érzi, hisz ezen a síkon nem léteznek olyan dolgok mint a szaglás vagy az ízek! Kavargott gyomra és szédülni kezdett. Már-már az ájulás keringte, amiről tudta még mesterétől, hogy ezen a síkon az életébe kerülne, ha nem tud időben elszakadni. De bármennyire is próbálkozott, az árnyak erősen fogták karmaikba zárva. Szinte mozdulni sem tudott. Nem tudta mit tegyen, így csak egyetlen esélye volt. Veszélyes ám, de mégis valamilyen. Elméjében gyorsa kutatni kezdett a bizonyos szavak után. Azok szavak után, melyekkel ily szűkös helyzetben el lehet tüntetni az árnyakat. Viszont ezekkel a szavakkal csak azok rendelkeztek, kiket maga a fényűző Damar Napistennője áldott meg. Mivel Radoszka nem hitt az istenekben, így nem volt nagyon bögyébe, hogy épp most kérjen segítséget valamelyiktől. Mégis, más választása nem volt...
- Noriel lux mala... - kezdett bele azonnal. Nem tudta milyen a szavak igazi sorrendje, csupán reménykedett hogy meglesz a kellő hatás. Na és természetesen ott volt a kérdés, hogy Damara mennyire lesz hajlandó segíteni egy olyan léleknek ki képes lenne pimaszul szemen köpni az isteneket. Valójában szinte egész életében ezt csinálta, természetesen képletesen... Nem tudta még befejezni sem az egész idézést, minek hatása az lett volna, hogy ezen a síkon idéz meg bármilyen fényforrást. Az árnyak már az első szavaknál elengedték a lányt, ki érezte ahogy ismét szabadon mozoghat. Azonnal kilökték őt magukból s mikor köhögve felnézett, az egyik zsoldos hasa volt az, mely szeme elé tárult. Pont a barlang szájától volt nem is néhány lépésnyire. Semmit se habozott. A tény hogy hirtelen jelent meg a semmiből és alacsony, megkapta a meglepetés pillanatát. Kardját a zsoldos mellkasába mélyesztette tövig. A másik szerencséje az volt, hogy a zsoldos hatalmas teste egy apró időre takarta a lányt, így a nyilasok nem is láthatták mindaddig amíg a test le nem esik a földre. Ezt viszont nem volt hajlandó megvárni, így ahogy tud még remélhetőleg időben húzódik vissza a barlang sötétjébe. Már csak az íjászoktól függ, melyik lő ki olyan gyorsan hogy elkapja azt a pillanatot mikor a lányt nem védi már a test, de a barlang sem.

/Mostmár csak Neut elmebeteges elméjére bízom, hogy nyilat kap e a karakterem a lábába vagy sem, de ha jól sejtem nyilván megkapja /

- Eléggé kellemetlen, de az igazság az hogy egyikőtök sem igazán bízik a másikban mégis egymástól függ az életünk. Ha nem agyaltok ki valamit de nagyon gyorsan, füstölt halak leszünk de mind ám!
Estek ki a szavak ajkai közül, eléggé nehezen, hisz kissé már a füst elkezdte csípni torkát és tüdejét. Lekuporodott idegesen, kezdte sokallni ezt a helyet. Nem rejtegette sosem, hogy a barlangokat szívből utálja. Nem volt a természet nagy barátja, de a földalatti dolgokat mégiscsak kerülte.
- Szerintem Farkas koma próbáld meg eloltani a széllel a tüzeket és engedjük őket be ide egy kicsit, had táncoljunk. Szerintem ha egy-két szerencsétlent sötét elf barátommal megölünk, amíg te a tűzzel és széllel szórakozol, enyhén rájuk ijesztünk. Utána ha van egy kis épp eszük legalább egy-két óráig békén fognak minket hagyni addig pedig a sötétséget és a porfelhődet kihasználva eltűnhetünk. Ha mégis elkapnak titeket... akkor kénytelenek lesztek bennem bízni.
Hadarta el gyorsan, mert igencsak nem volt kedve tüdejét jobban megtömni a kellemetlen füsttel, ami igaz nem volt olyan vészes hála Shoong-nak de érezhető volt mégiscsak. Kivonta kardját, mely mások számára talán egy nagyobb fajta tőr lehetett, ő kezében inkább egy igazi rövid kard. Majd csizmájának szárából előhúzta parányi tőrét.
- Viszlát...
Lágyan elmosolyodott s kissé visszahúzódott a barlang sötétjébe. Ahogy húzódott, teste ismét hirtelen eltűnt.  Lehetett hallani ahogy halad előre, a barlang szájához, bár ezt csak az apró kövek mozgásából lehetett sejteni. A barlang szájánál a lépések teljesen elhalkultak, vagy eltűntek. Kérdéses hogy a lány ott e maradt velük, vagy tényleg otthagyta őket sorsukra... Az is lehet hogy saját terve van, amit nem árult el a két bajtársnak.

Mikor Shadhon közölte vele, a rókát már nem lehet megmenteni, s csak kínok közt szenved, várva a felszabadító halálra, nem mutatott ki semmiféle ellenszenveskedést s csak aprón bólintott, jelezve, érti hogy itt nem tud rajta segíteni. Figyelte ahogy felvágta a szerencsétlen róka torkát s az végre örök nyugalomra talált. Kissé sajnálta, hogy nem tudták megmenteni, de lehet pont ez volt a leghelyesebb dolog amit érte tehettek. Érzékelte, egyáltalán nem áll jól a szénájuk s lassan ki is lesznek alaposan füstölve. Tervük füstbe ment, sajnos nem voltak elég jók ahhoz, hogy sikeresen átmenjenek a rabszolgahajcsárok eszén. Halkan sóhajt fel, szinte hallani sem lehetett. Ha nem találnak ki valamit nagyon gyorsan, inkább itt hal meg saját tőre által, minthogy ismét rabszolga kézre kerüljön.
- Ha kell rájuk rontok hogy ti utat nyerjetek a szabadulásra. Semmi kedvem ismét rabszolga kézre kerülni...
Mondta nekik halkan, bár látszott arcán hogy ezt inkább kétségbeesésből mondta, mint sem józan észből. Kissé meglepte ez saját magát is, mivel évek óta nem volt gondja másokat feláldozni csak azért hogy ő mentse a bőrét. Annyi személyt csalt már csapdába saját kapzsisága és önzősége miatt, hogy talán megszámolni sem tudná. Hirtelen szája teljes mértékben tátva maradt, s szemei is alaposan kidülledtek, mikor figyelte a farkast, ahogy az elnyúl, teljesen emberi alakot ölt magára. Látott már a világon elég sok mindent, de ezt még nem... Csupán hallott, legendákban, mesékben, mikor a kocsmákban töltötte részeges, unalmas napjait. Beletelt egy kis időbe, mire észhez tért az egésztől. Shadhon műveletét figyelte, miközben hallotta, ahogy az a farkas-ember szerzemény várja a javaslatokat. Ahogy ült a földön s Shadhon kardjait figyelte, kiszúrta hogy talán méreg vagy ehhez hasonló kábító anyaggal vonja be. Ujjai lekandikáltak egyik apró erszényére, majd hirtelen szemei felragyogtak. Mégis van remény! Egy eszeveszett, de legalább valamilyen terv az eszébe ötlött.
- Nekem van egy ötletem. De ahhoz kell hogy bízzatok bennem mind ketten, ami szerintem nehéz lesz, de jobbat igazán nem tudok kitalálni... Ha egyszerre törünk ki, elkapnak, mivel túl sokan vannak, ha itt maradunk úgyis elkapnak... Én azt javaslom hogy ti ketten adjátok meg magatokat.  Hamarosan éjszaka lesz. Lefogadom hogy mire leszáll az este, nem mennek már ezek sehova. Így nekem esélyem lenne használni a képességem és felszabadítani majd titeket a rabszolgahajcsároktól. Van az erszényemben egy kis por, ami ha tűzzel érintkezik robban de nem is kicsit... Ha bevetném a képességeimet, bedobnám a tábortűzbe, ezzel robbanás keletkezne és lefogadom elég nagy zűrzavar. Kiszabadítalak titeket és a többieket. A zűrzavarban könnyebb lesz elmenekülni főleg ha a többi rabszolga is menekülni fog. A nyomok szétszóródnak és kisebb az esély hogy minket követnének... De ha nem tetszik várok más ötleteket...
Mondja nekik, reménykedve hogy majd együtt, remélhetőleg nagyon gyorsan kisütnek valamit.

Arcán valóban a döbbenet ül ki tökéletesen, legalább is csak szemein látni, hisz arcát a kötés takarja. Elég szorosra sikeredett, így nagy valószínűséggel még akkor sem esne le, ha netán megszólalna. Kipróbálhatná, sőt, nagyon is morfondírozik ezen, de gazán nem szeretné bosszantani a sötét elfet, így inkább jónak látja csendben maradni. Tudta jól hogy a sötét elfek kegyetlenek, azaz nem tudta, csak úgy hallotta, de az hogy megölte saját családját és testvérét nyilván halálra ítélte kissé sokkolta és igazságtalannak is találta. A lány nem örülne semminek se jobban, mint egy igazi családnak. Kicserélné rá a világ összes csecsebecséjét. És ő pedig az igazi családját csak úgy lemészárolja. Lemészárolja... Nem akarta őt mindjárt így elítélni, hisz nem tudja az egésznek a hátterét. Kissé irónikusnak találta az egészet. Lassan a farkas felé pillant, kin látni, nem támad, csupán saját magát védi. Igazán nem örül annak, hogy fogságba jutottak. És egyáltalán nem tetszik neki az sem, hogy valószínűleg rabszolgahajcsárok kezére kerülnek. Nem, másodszor életében már nem. Igaz, otthagyhatná a társaságot, a barlang elég sötét ahhoz, hogy képességét felhasználja s eltűnjön, megvárva az éjszakát. Megtehetné. De nem teszi... Kardját óvatosan előhúzza, szeme sarkából még mindig a farkast figyeli. Elég nagy termetű. Sőt, kezét a tűzbe tenné azért, hogy képes lenne a farkas egy harapással talán nem hogy a torkát, de a fejét bekapni. Ha cirkuszban dolgozna még eléggé csábítónak is tűnne ezt kipróbálni. Óh, hogy Lork-al olykor ezzel a mutatvánnyal mennyi aranyat tudtak keresni! Keveset... Pont annyit hogy fél napra elegendő kaját tudjanak belőle venni. Manapság az emberek nem értékelik a cirkuszi mutatványokat. Halkan sóhajt fel, szinte alig halhatóan. Lélegzetét felfogta a fásli, kellemetlenül melegítette arcát. Úgyis elég meleg volt még ahhoz képes hogy hamarosan leszáll az éjszaka. Ahogy figyelte az eget, már csak két-három óra hiányzott hozzá. Hegyes fülét éles hangok és láncok csörgése ütötte meg. Legszívesebben kikukkantana a barlangból, hogy lássa mi is történik odalent, de nem merészkedik akár megmozdulni sem. A hangokból ítélve valaki szökni készül. Ostoba dolog. Ezt még ő is tudja... Itt sehol se lehet úgy elbújni, hogy teljes biztonságban legyen, hogy eltűnhessen. Hirtelen motoszkálásra, inkább futásra lett figyelmes. Egy róka. Egy vörös ravaszdi jelenik meg a barlang szájában, ki nyilván nem várta, hogy itt ráakad valakire. Nyöszörgő hangja, segítség kérését egy nyílvessző szakítja félbe. Elhanyatlik a földre, elhallgat talán örökre. Felnéz a sötét elfre, majd a farkasra, de nem tesznek semmit. Semmit... Szíve megszakad az állaton, de talán csak önző módon. Sajnálja, hogy ilyen sorsra jutott, hirtelen eszébe ötlött a vadállatok istene. Mi hogyha ez is egy próba? Már szinte kinézi belőle. Ha nem segítenek a rókán, talán ismét feldühödik és elátkozza őket. Hisz milyen gyakran látnak beszélő rókát? Nézi őt kicsit, majd úgy dönt nem hagyja ott. De hogy tud hozzáférkőzni az nélkül hogy a kintiek meglássák?  Ostoba kérdés... De még süt a nap. Elég nagy kockázat lenne... Nincs mit tenni. Mélyet sóhajt, s igyekszik nem habozni. Alaposan végigméri a terepet maga előtt. Hol milyen kavics vagy szikla van, hol fekszik  sötét elf, nehogy belé ütközzön. Megjegyezte alaposan. Lehunyja szemeit és összpontosít. Rég csinálta, igy eltartott egy apró ideig, mire teljesen eltűnt. Igen, teljesen eltűnt. Nem folyt bele az árnyakba, nem lett fakóbb, nem lett láthatatlan. Eltűnt ebből a világból. Testét nem lehetne megfogni, ő mégis képes gyilkolni a halandók világában. Veszélyes, mégis tökéletes képesség, mely azért hatalmas rizikóval jár mindig, főleg ha fényforrás van a közelben. Fényforrás... ebben a pillanatban a nap volt a gond. De szemét becsukva tartja, így addig a pár másodpercig nem lesz gond. Remélhetőleg. Négykézlábra állva tapogatódzott előre vakon. Megérezte a köveket, Shadhon cipőjét. Közel van. Mikor ujjai megérintették a róka bundáját, mohón kulcsolta össze s beljebb húzta. Ezzel a róka viszont nem vált láthatatlanná. Csak látni lehetett ahogy valami húzza... Érezte ahogy teste kezd gyengülni. Sőt, már lihegett is. Beljebb rántotta a rókát, mely karjaiban landolt. Ülve ismét teste látható volt. Teljesen látható és fogható. Felnézett s észre vette hogy alig pár miliméterre ül a farkastól, melynek bundája lágyan csiklandozta nyakát. Kezében a rókát tartva már azt is észrevette, épp időben húzódott el onnan, hisz egy kutya merészkedett a barlang elé. Csaholt vadul, figyelmeztetően. Most már biztos tudni fogják, valakik vagy valami van itt. Ahogy elnézi a farkas egyáltalán nem tétlenkedik. Azonnal nekiugrik a kutyának, végre elhallgattatva őt. Viszont nagyon nem tetszik neki az, hogy ki akarják őket onnan füstölni. A farkas furcsa dolgot tett. Kísérteties hangokat csalt elő torkából. Hátborzongató volt az egész. Talán, remélhetőleg azt fogják hinni, a rókát valami nagy állat húzta be, szint úgy mint a kutyát, tápláléknak használva. Csak remélni tudta hogy ez a kis csalafinta játszma elüldözi a rabszolgahajcsárokat...

A rántás valójában megijesztette és ha Shadhon kezével nem takarja el száját hatalmas nagy valószínűséggel fel is nem hogy sikkant, de sikít. Szerencsére nem történt így, hisz az elég nagy baj lett volna. A rántásnak köszönhetően huppant is egyet lábaival, majd érezte hogy valaminek lágyan nekicsapódik. A barlang sötétje nem igazán engedte hogy lásson benne, ezt tudta is jól. Talán pont ezért nem foglalkozott azzal, hogy milyen veszélyeket vagy épp menedéket rejthet mélyében. Figyelmesen hallgatta végig a sötét elf szavait, sőt, eléggé meg is lepődött. Sosem gondolta volna hogy még léteznek rabszolga hajcsárok. De ezek szerint a törvény talán nem is tiltja. De lehet az is hogy igen, hisz a törvény szerint a tolvajok sem "létezhetnek", holott mégis vannak. Sőt, Shadhon az életekkel kereskedik, majdnem ugyan az szerinte, bár ezt inkább nem vonta hangosan kérdőre vagy nem is hozta szóba. Nem akarta őt jobban hergelni, még a végén őt is eladja nekik.
- Hivatalosan létezhetnek rabszolgahajcsárok? Vagy talán az olyan mint a kalózok és min?
Kérdezte meg halkan, mivel tény hogy ez a dolog roppantul érdekelte. Az sem zavarta hogy Shadhon már a sebét ápolta és a kötszerrel "vacakolt". Igencsak nehéz volt a lány arcát bekötni, mivel rengeteg kérdése volt, főleg hogy most a sötét elf még a múltjából is elárult neki egy-két dolgot. Hiba volt... Lehet hogy a sebe ez miatt nehezen fog gyógyulni, ha egyáltalán, de számára mindig is az olykori felesleges duma volt a legfontosabb, mint saját egészsége vagy biztonsága. Néha szinte hihetetlen hogy nagy szájának köszönhetően még egyáltalán él, nem még hogy sikeres tolvaj.
- Miért mit csináltál hogy a saját testvéred üldöz? Engem a másik kontinensen köröznek így viszonylag engem is üldöznek. Csak nem tudom hogy egyes...
Szavai egyre jobban tompulnak, ahogy Shadhon köti neki a sebet és egyre jobban  mormogásba ment át. Nem lehetett tudni hogy még mi mindent beszélt neki, de elég hosszas idő után maradt csendben. Lehet pont ilyenkor fogta fel hogy a dünnyögését már nem lehet érteni. Végre csendben maradt, szinte hihetetlen hogy a beszédje után is a kötés tökéletesen arcán maradt. Vagy lehet Shadhon ilyen ügyes ami a sebek ellátását illeti. Felnézett rá csendben nagy kék szemeivel. Látni lehetett rajta azt a gyermeki szerencsétlenséget, hogy most fogta fel, nem beszélhet, hisz akkor sebe valóban nem fog begyógyulni. Nagyon lehet ám gyanítani, hogy a felesleges pofázást még egyszer bizony befogja hozni, ha leveszik róla a kötést. Megtapogatta magát, hogy tudja hol mindenhol van a kötés, mivel számára nem elég azt érezni. Egyszerű kíváncsiság. Most, hogy nem beszélhet, szemeivel végre végigpásztáz a sötét barlang mélyében. Sosem kedvelte az ilyen helyeket. Nyirkosak, hidegek és sötétek számára. Viszont valami azonnal szemébe esett valami. Két szempár. Számára idegen, félelmetes szempár, melyek őket figyelték. Figyelték és morgott. Szíve nagyot dobbant, hirtelen arra gondolt, hogy egy újabb ragadozó, melynek barlangjába merészkedtek s most ez miatt meg támadja őket. Semmi kedve nem volt harcolni, főleg hogy a szempárokból ítélve, egy viszonylag nagy lényről lehetett szó. Ahogy kijjebb lépett, észre is vette hogy ez bizony egy nagy termetű farkas.  Farkas... De itt? Ezeken a helyeken? Még ő is, mint városi "gyerek" tudta, hogy azok erdőkben, hegyekben élnek, és nem sivatagokban. El is lépett, tett pár óvatos lépést Shadhon felé, majd felnézve rá inkább a férfi mögé rejtőzve. Igen, olykor előjön belőle az ilyesmi, akkor is ha viszonylag megtudná magát védeni, sőt, el is tudna tűnni ebből a világból. Figyelte a farkast, látta rajta, inkább fenyeget, nem támad, hogy saját magát védje, hisz ha valóban ellenséges szándékai lennének, már rég megtámadta volna őket.

Halkan mordult fel a sötét elf szavain. Kicsit idegesítette, hogy társa ennyire goromba tud lenni. Igen, néha őt is elkapja, de ez már inkább beteges volt szerinte. Nem szólt inkább semmit, úgy döntött hagyja őt úgy ahogy van. Eméssze meg a világ gondjai, bajai, saját maga és még kitudja mi minden. Viszont a hobbitok nagy baja az, hogy hihetetlenül kíváncsiak és a szájuk se áll be olyan könnyen. Radoszkánál főleképp. Igencsak felvágott nyelve van. Egész nap képes beszélni és neki mindegy hogy mit mond, hülyeséget e vagy netán valami okosat, a lényeg az hogy beszéljen. Olykor már néha kibírhatatlan volt ami a karavánokkal való utazásokat illette, így nem egyszer esett meg hogy éjjel mikor aludt, álmában kikötötték egy sziklához vagy egy fához, csak hogy megszabaduljanak tőle. Lehet a lány ezt nem is veszi észre, mivel csak saját feje után megy. Ha valaki azt mondja neki nem szabad, már csak azért is... Talán ezért szokott gyakran bajba jutni. Most se állta meg szó nélkül sokáig.
- Neked az a bajod hogy túl sötét vagy.
Mondta komolyan Shadhonnak mikor elnyúlt a földön hogy pihenjen. Bár kicsit irónikus volt egy sötét elfnek ilyesmit mondani. Ezen egy pillanatra el is gondolkodott, majd folytatta, hogy kiegészítse a gondolatát.
- Mármint... Túl komor vagy. Meg bunkó. Bár velem sokan bunkók. Emlékszem mikor egyszer utaztam egy karavánnal. Reggel mikor felébredtem ki lettem kötve egy fához. Otthagytak. Nem is tudom miért... Szóval a lényeg annyi, hogy te túl komolyan veszel mindent magad körül. Ha egy kicsit vidámabb lennél, nem pusztul bele a világ.
Magyarázza neki. Leül az egyik nagyobb sziklának árnyékába, csak hogy ne kelljen éreznie bőrén a tűző nap égetését. Arcán látszott hogy kiváltképp utálja ezt a helyet. Bár az utálat még csak enyhe kifejezés ahhoz képest amit érzett. Gyomra lágyan megkordult, ahogy jelezte, bizony kiürült, meg kéne tölteni valami finommal. Eszébe is jut hogy otthon ahhoz képest milyen szegények voltak mennyi finomságot falatoztak, főleg mikor még a farmon éltek. Arcának vonásai enyhén meglágyulnak ahogy gondolataiban hazatéved.
- Mit nem adnék most egy tál finom és hideg tejszínért és pár szem eperért... Nálunk a farmon csodaszép epreket termesztettünk.
Mondja bár inkább magának, mivel tudja hogy Shadhon vagy nem fog ráfigyelni, vagy ismét leszólja hogy legyen már csendben. Kicsit vidámabb lesz, mintha megszállta volna valami ismeretlen lény és feljebb ül, majd Shadhon-ra néz.
- Tudod mi a különbség az íródeszka és a holló között?
Kérdezte tőle olyan hangon s tekintettel, hogy a megfejtés valami roppant vicces lesz. Ekkor megüti fülét a sólymok rikoltozása. Felemeli fejét és szemeit összehúzva próbálja őket kifogni a forró levegőben. Meg is pillantja őket kisvártatva.
- Nézd, már előbújtak az állatok.
Mutatott az ég felé Shadhonnak hogy tudja merre keresse őket ha netán megakarja szintén nézni. Majd nemsokára szekerek zörgését és lovak dobogását, olykor kutyák csaholását is meghallja. Kicsit kinéz a barlangból, de az árnyékban marad, nincs kedve leégni a napon.
- Egy karaván! Végre szerencse hullt az ölünkbe.
Mondta a sötét elfnek boldogan, nagyon remélve hogy netán csatlakoznak hozzájuk. Felnéz Shadhonra, várva a reakciót az egészre.

Hah, most megnyugodtam xD

Neut te ennyire unatkozol vagy a fantáziád rugdos annyira hogy cseberből-vederbe huppantsd a karijainkat?  Ezt nem azért kérdem hogy idegesítő lenne, sőt, én szívem szerint nagyon élvezem, csak arra vagyok kíváncsi hogy te honnan szeded ezeket a dolgokat, mert mindig olyan helyzeteket kapunk hogy én azt megálmodni se tudnám  Lassan olyan érzésem van hogy a városba Mézga család stílusban fogunk bejutni xD A lényeg: Neut, csak így tovább 

Igen, én dobtam egy javaslatot, hogy mikor és hol. Mert ha jól tudom akkor legtobben pestiek. En meg mivel kulfodi is vagyok akkor nem minden hétvégén utazgathatok le pestre. Ami a programot illeti nem tudom mennyien ismeritek a Munchkin-t. Aki nem ismeri: szerepjáték parodia és tobbek szerint irdatlanul jo játek. Szoval Shadhonnal elhozhatjuk. Ami a kinti vagy benti létet illeti, azt majd szerintem késobb kéne megbeszélni, mivel idojárás fuggo. Engem perpill annyi érdekel hogy ki jonne el  Mivel ketten már vagyunk akik biztos találkoznak 

De persze én nagyon szeretek programokat szervezni és alkothatok valami szorakoztato játékokat is ha netán jo ido lenne és kint lennénk valami parkban. Szóval a programmal nem lesz gond szerintem. 

Szombaton más programom van, azért ajánlottam a vasárnapot. Még ott lehetne esetleg a péntek, de akkor Shadhon éllő halott lenne xD

Mit szólnátok egy fórum talihoz? Én október 9.-et javaslok, ami vasárnap. Gondoltam kora délutántól késő délutánik zajlana. Helyszínnek pedig Pestet gondoltam. Esetleg akinek van ideje stb az írja meg és akkor összehozhatunk valamit 

Szemeivel figyelte ahogy az utolsó állatok is menedéket keresnek, s a sivár szavannát felváltotta a néma és kietlen pusztaság, ahol csak a kopár kő és homok tengere zúdult rájuk. Egyáltalán nem tetszett neki ez a hely, eddig is utálta a kietlen hőséget, de ahogy elnézte ez még csak roszabb lesz. Figyelmesen halgatta a sötét elf szavait. Ezek a körülmények talán voltak olyan jó indok, hogy megforduljon fejében, talán épp itt az ideje hinni az istenekben. Bár igaz, Radoszka hitt bennük, csak épp nem annyira, hogy tisztelte vagy fohászkodott volna akár eggyhez is. Talán valami oly pompás csodára vár, mely megrengeti lelkét és elkezd hinni. Uruha számára még talán meggondolandó is volt, Shadhon szavai szerint.
- Szerintem nem is volt isten. Hanem csak démon aki felvette annak az alakját és kicsit elszórakozott velünk.
Mondta olyan hangon, hogy már nem akarja inkább firtatni ezt a témát, mivel számára ez teljesen sötét dolog. Sosem szerette mikor valaki a saját vallására akarta tériteni, szavakkal. Neki a szavak nem voltak elég jó indok ahhoz hogy elkezdjen hinni.
- Remélem minél hamarébb elérjük a várost. Utállok a szabadban lenni. Annyira... sebezhetőnek érzem magam...
Mondja kicsit kelletlenül ezzel felfedve egyik gyengébb pontját.
- No meg ott az a madár is, reméllem hogy minél előbb megtudom hogy kell egy ilyet felnevelni. Ebben csak benned bizhatok meg, hogy elkisérsz majd valamelyik ismerősödhöz.
Mondta neki komoly hangon, jelezve hogy valóban nem tűr meg ellentmondást. De remélte hogy lesz annyira segitőkész majd. A lány úgy gondolta van mit tanulnia a sötét elftől igy halkan elhatározta magában hogy minden lépésénél vele fog tartani, akkor is ha vége küldetésüknek. Lehet majd cserébe megtanitja vele az árnyakban járást ami egy orgyilkosnak igencsak hasznára lehet olykor. Figyelte a vihart amit szépen megkerültek s látszólag más segitsége nélkül kezdett szertefoszlani, mintha nem is létezne. Mikor a sötét elf letette őt, kicsit megmozgatta lábait és arcából kitörölte a csiklandozó vért, ami kezdett bőrére száradni, igy igencsak kellemetlen érzést nyújtott.
- Köszönöm.
Volt az egyetlen mondat mit kinyögött magából s átvette Shadhontól a fiolát és az anyagdarabot. Kinyitotta az üvegcsét majd a tartalmát kissé a rongyra öntötte, vigyázva hogy ne pazaroljon. Sebéhez érintette és felsziszegett kicsit, ahogy a lötty tartalma tisztitani kezdte sebét. Nem tartott sokáig és az hogy a hobbit lánynak az arca elég apró, igy a fiola felét se használta el a seb kitisztitására. Elég csúnya látvány nyújtott, ahogy a tátongó sebek bepillantást adtak a lány szájába. Aprócska fogai fehéren tündököltek s nyelvének egy része is látszott. Nem kétség, ezt alapossan össze kell majd varrni, ha nem telik papra, aki mágiával összeforassza a sebet. Kérdéses már, hogy maradandó hegek lesznek e rajta.
- Nézd, a vihar kezd elmúlni. Végre egy kis szerencse...
Mutat a vihar felé, melynek porszemcséi valóban kezdenek lenyugodni s már nem tombol oly nagy erővel. Visszaadta Shadhonnak a fiolát, de a rongyot még mindig egy kicsit arcán tartotta.
- Már nem birok...
Mondja kelletlenül és leüll, várva hogy netán le lesz tolva a feje ez miatt.
- Nem hiszem hogy az alkimistát nem érte utol a vihar. Azok a nyomok elég frissek voltak, csak pár órássak amiket Lorkal találtunk. Csak a nap és a hőség száritotta ki. Valahol itt lesz a közelben. Nem érhetett be a városba ha csak nem kapott a segge alá valami hátast.
Mondja kicsit felbátorodva. Szemei laposakat pillegtek, jelezve hogy aludni szeretne. Kis idő után mégiscsak arra kényszeritette magát hogy feláljon.
- Menjünk inkább.