Legutóbbi hozzászólások

[Menni fog a saját lábaimon is.]

Könnyen alkalmazkodik a helyzethez, élve a segítséggel, amit a felé nyújtott kar jelentett számára, amit viszont túlzás lett volna annak mondani, hogy észrevett. Nem, messze nem, inkább nemes egyszerűséggel beleakadt. De nem ez volt az első ilyen alkalom, így természetességgel tudta kezelné és valószínűleg, ha nem az a nap lenne, az sem kerülné el figyelmét, hogy Rocky valamit igen csak furcsáll. Érthető módon, legalább is számára, nem tűnik fel a furcsaság, elmondták és így tisztában van vele, hogy vérét mágia festi át pusztán azért, hogy ezzel segítsék eltitkolni kilétét. És hiába töredék, apróra morzsolt hatalom, még most is képes felülkerekedni a halandók mágiáján. Bár erről Naaenak is van fogalma erről, de jellemzően tudomást sem vesz róla, igaz nem szándékosan teszi.
Rocky felé fordul, bocsánatkérő mosolyt engedve meg felé. Aztán még egyszer végigtapogatta tagjait, hihetetlen, de a mellet, hogy csak néhány karcolást szerzett, a ruháját sem szakította el. Noha mélyebb csikarást hordó csuklóját óvatosabban tapogatta meg, de ez is inkább ragacsos volt, ahogy illő módon alvadt a vére. Hogy felé nyújtottak volna egy kendőt? Nem, ezt sem vette észre, pedig átsiklott pillantása rajta, mikor karjáról söpört le egy kevés még ragaszkodó töreket. Barátságos tekintete azonban egy cseppnyit sértődötté vált a szavak hallatán.
- Menni fog a saját lábaimon is. – A nagy nekiindulás azonban hamar kifújt és teljesen el is halkult. – Bár .. Bár lehet, hogy legalább a válladat megfognám, hogy kellően lépést tudjak tartanai. – Toldotta meg. Túlságosan hozzászokott a szabadsághoz és ahhoz is, hogy boldogul egymaga, a mai nap viszont inkább a korlátai érvényesülnek, amibe kénytelen beletörődni, ha nehéz is. Egy mély, lemondó sóhaj is kikívánkozott, de inkább elfojtotta.
- Valóban a soka által ismert Holdra … Ha? – A reccsenés, mintha csak azt hivatott volna megakadályozni, hogy óvatlanul is valami olyat mondjon el, amit nem kellene. Felfigyel és könnyedén a hang irányába fordul, tesz is egy lépést felé, de visszafordul, ahogy társa megszólal és szinte azonnal érzi is karján a határozott fogást. Csak egy cseppnyi ellenkezés van tagjaiban, le kell nyelnie azt a fricskát, mert hiába van ellenére, el kell fogadnia Roocky ajánlatát. Csupán csak az vigasztalja, hogy súlya a látszólagosnál jóval kevesebb, így még annyira sem lesz megterhelő az elf számára. E mellet igyekszik úgy megkapaszkodni benne, hogy ne akadályozza a mozgásban és túl szorosan se ragadja meg.
- De csak a tisztásig és, ha még is elfáradnál, akkor gyalogolok. Rendben? – Persze, hogy nem adta fel ilyen könnyen. – Amúgy meg sem látszik a beszédeden, hogy ötven évig nem használtad ezt a formát és örülök, hogy örülsz, alapból véve, mikor senki sincs a nyomomban elég beszédes vagyok. .. De azt hiszem, most inkább jobb lesz csendben, neked is könnyebb lesz úgy. – Halk nevetés bujkált a hangjába, fejét is kissé lehajtotta. Pihenni fog, kihasználva ezt a kis időt és elveivel ellentétesen, most próbál valamiféle tervet összehozni, amibe kénytelen belevenni azt, hogy Kot nem bánthatja és ha lehetséges Rocky előtt pedig titokban kell tartania a kilétét. Talán ez nem is lesz oly nehéz feladat, ki is emlékezhet még a ritka Holdvirág és a Hold istenének legendájára? Nem sokan, az biztos. A nagy tervezgetésben viszont, ha csak szóval nem tartják egészen elcsendesül.

//nulla ihlet : (//

Bólintok, megnyugtatóan hat, hogy méreg nem csak nyílt seben át fejti ki a hatását, ha nem is erősen elég, ha csak rákenik. Kérnék is belőle, de csak bundámon volna hasznos, a botomat csak síkossá és ezzel használhatatlanná tenné a számomra. Mondhatni kár, de így megmarad azon előnyöm, hogy senki sem sejti, ezzel és másfajta szerrel sem lehet rám hatni, a vérem, a folyékony, ibolyaszín folyam megvéd engem az őrlő gyötrelemtől. A mérgek kínja csak haragomat szítja, mert azt e nedű átmossa bennem, elszívva erejét. Elmosolyodom, ez szól a ténynek és az elfnek is egyaránt, vajh’ mit remél ettől a pár nevetséges szótól? Hogy félni fogom? Hogyha úgy látom szabad az utam, még bevárom, tovább segítem, hogy ő is menekülhessen? Akkor téved, állok elébe! Ez viszont még a bizonytalan jövő zenéje.

Jobban foglalkoztat most nála, hogy erőm úgy viselkedik, mint hajdanán, mikor még nem bírtam bánni vele és megannyiszor cserbenhagyott, elillanva ujjaim közül. De megteszem, azzal, ami még a rendelkezésemre áll. Fullasztom a tüzet, de el nem oltom, inkább az a szándékom, hogy minél több füst árassza el a környéket, ahogy a barlangot is. Közel hajolok a földhöz, ebben a testben kifejezetten kellemetlen ez a testtartás, de az izmaim ismerik a mozdulatot, a végtagjaim is ugyan azt a funkciót látják és nem egyszer ugrottam már neki így embernek, vagy állatnak.

Csak fél figyelmem fordítom a megmaradt társam felé, megtudja? Legyen, némi előny a mi oldalunkon is jól jön. A figyelmem jelentősen éberebb része azonban a bejárat felé tendálódik, elsőként szeretném tudni mi történik a környékén. A kövek reccsenésére azonnal intek az elfnek, figyelmét szótlan igyekezve a bejáratra terelni, miközben igyekszem nyomon követni a hangokat. Ezek szerint a kishölgy összeakadt valakivel, vagy valakikkel, ez nem volt teljesen egyértelmű és a tömény füst lehetetlenné tette, hogy hallásom szaglásommal támogassam meg. De hozzánk is elért a móka, a két alak és a várakozó többi, de csak szépen sorban, a hozzám közelebb esőt szemeltem ki. Alig várva meg, hogy összeszedje magát már botomat vágom felé, ujjaira célorva, hogy elejtse a kardját, hogy aztán sajátságos módon, torkon harapjam, szabad kezemmel erősem megfogva a vállánál.

Jelentős darabot igyekszem kitépni a nyakából, de igyekszem minél nagyobb kortyokban elnyelni az életerejét, mielőtt az okozott sérülésbe halna bele. Nem törlöm meg számat, számomra nem fontos a vér, mi harci festékként fröccsent végig arcomon és kövér cseppekben hullik alá. Eszelős tekintetnek hat, a vadász vad pillantása, mi most átfesti ábrázatomat, egyenesen a következőre vetem magam, botom a bordái közé irányítva, aztán igyekezve beljebb rángatni, hogy az elf is szórakozhasson egy másik balszerencséssel. Nem féle a nyilaktól, ebben a sűrű füstben még az igazán kivételes céllövők is véthetnek.

[-Oda megyünk és azt csinálunk, amit szeretnél. Nem eshet bajod, ha velem vagy.-]

Pale beauty

*A langyos tenyerek melengetően simultak arcára és alattuk finoman bizsergett valami, mintha lényének újabb darabja ébredt volna, ahogy egész közelről figyelhette a másik arcát. Ami a kezdetekkor furcsa volt és nem tudta megmagyarázni, azóta érthető- az, hogy bár a félvér vaknak született, miért rendeződnek vonásai oly finoman és kifejezően, egészen apró rezdüléseket, árnyalatnyi érzéseket formálva. Mégsem vesztett varázsából és még mindig meg tudtak bújni titkok a mosolyok ráncaiban vagy egy felhős pillantás árnyékában. Most ez az arc olyan volt, mint a tó felszíne esőben- másodpercről másodpercre formálódott, ahogy mögötte is szüntelen váltották egymást az érzések és benyomások. Érezte, ahogy Naae lelkének lapjait forgatja, képeit nézve és szavait olvasva, amiket belekarcoltak a napok, órák és évek, óvatosan és vigyázva, nehogy beletépjen az anyagba, aminek felületéről semmit sem lehetett letörölni. A csöndben csak a tűz pattogott, halkan kotnyeleskedve, a zúgók hangja távoli mormolássá folyt össze és a leghangosabbak az emlékek voltak, és saját szívdobbanásai. A percek múlását csak ez jelezte, ahogy lehunyt szemmel elveszett kicsit az érintésekben, minden bőrére rótt kacskaringó titokzatos üzenet betűjének tűnt, pedig csak vonásait kutatták, amiket jól ismert. A tenger sosem volt elég nyugodt, hogy vizének tükrében nézze magát, de ha nem is látta, érezte, ha megváltoztak a szigorú rendben tartott vonalak. Igaz, keveset, épp csak észrevehetően változott- öregebb lett, de egy évszázad alig pár apró ráncot hagyott rajta, csak tekintete árulhatta el, hány évet hord vállán és mekkora súlyt cipel. Az ujjak ezekbe az apró egyenetlenségekbe futottak bele, hogy ismerkedjenek velük, finom mosolyt csalva ajkaira. Ae ezt a mosolyt csókolta meg.
A görbe pedig elidőzött még egy kicsit, mielőtt elsimult, mint a partra futó hullám- helyette mozdult, s két bögrébe öntötte a kis túlzással teának nevezhető forrázatot. Méz vagy cukorszirup nem volt, hogy megédesítsék, de a levelek friss, enyhén csípős íze nem is hiányolta annyira- épp csak várni kellett, ha nem akarták összeégetni maguk. Naae kezét felemelve adja oda a bögrét, mert az oldala forró, jobb, ha csak a fülét fogja, míg ő egyszerű reggelijét fogyasztja. Nem sok az a karéj kenyér, amivel most beéri, de volt már rosszabb és annyira nem is hiányolja a lakomákat, amiken részt vett valaha, egyikért sem cserélte volna el ezt a pillanatot. Mire a másik kipipacskodta magát, csaknem el is fogyott a pirítós, de a válasz váratott magára egy keveset, ahogy ismét Naae mögé húzódott, hogy átölelje és a fülébe suttogja szavait.*
-Oda megyünk és azt csinálunk, amit szeretnél. Nem eshet bajod, ha velem vagy.-*Hogy a sárkányok ezt tudták, abban biztos volt- ha tettették is a süketet és vakot, valójában tisztán láttak dolgokat és az éjjel történtek felett sem hunyhattak egyszerűen szemet. Tény, tűvé tehetnek értük mindent- de nem fogják őket megtalálni, ha nem akarják; vádolhatják azzal, hogy elrabolta, megigézte, Naae önként jött, jönni akart és neki elég volt ennyi. Orrával megcirógatta a másik arcélét, belélegezve illatát, aztán, ha nem tiltakoznak, elengedi, hogy ne váljon tolakodóvá vagy kényelmetlenné, csak erre a pillanatra akarta körbevenni és közel lenni hozzá.*

Az árnyak világa most más volt. Várta azokat a jól megszokott fekete alakokat, melyek démonokként közlekedtek a félhomályban, jelezve a realitásban mozgó személyeket és tárgyakat, épületeket. De most ez teljesen más volt. Két gonosz kéz ragadta őt meg, teljesen köré fonódtak. Szorításuk halálos volt és veszedelmes. Még sosem érzékelt ilyet. Megvolt alaposan rémülve és ez volt a legveszedelmesebb hiba amit jelen pillanatban csinálhatott. Ugyanis az helyett hogy még talán időben kijuthatott volna, inkább egyre beljebb került az egészbe. Tüdejét elöntötte a csípős füst szaga, mely szinte már-már lehetetlenné tette a lélegzést. A legjobban az hökkentette meg, hogy juthatott ide a füst, és hogy létezik az, hogy egyáltalán érzi, hisz ezen a síkon nem léteznek olyan dolgok mint a szaglás vagy az ízek! Kavargott gyomra és szédülni kezdett. Már-már az ájulás keringte, amiről tudta még mesterétől, hogy ezen a síkon az életébe kerülne, ha nem tud időben elszakadni. De bármennyire is próbálkozott, az árnyak erősen fogták karmaikba zárva. Szinte mozdulni sem tudott. Nem tudta mit tegyen, így csak egyetlen esélye volt. Veszélyes ám, de mégis valamilyen. Elméjében gyorsa kutatni kezdett a bizonyos szavak után. Azok szavak után, melyekkel ily szűkös helyzetben el lehet tüntetni az árnyakat. Viszont ezekkel a szavakkal csak azok rendelkeztek, kiket maga a fényűző Damar Napistennője áldott meg. Mivel Radoszka nem hitt az istenekben, így nem volt nagyon bögyébe, hogy épp most kérjen segítséget valamelyiktől. Mégis, más választása nem volt...
- Noriel lux mala... - kezdett bele azonnal. Nem tudta milyen a szavak igazi sorrendje, csupán reménykedett hogy meglesz a kellő hatás. Na és természetesen ott volt a kérdés, hogy Damara mennyire lesz hajlandó segíteni egy olyan léleknek ki képes lenne pimaszul szemen köpni az isteneket. Valójában szinte egész életében ezt csinálta, természetesen képletesen... Nem tudta még befejezni sem az egész idézést, minek hatása az lett volna, hogy ezen a síkon idéz meg bármilyen fényforrást. Az árnyak már az első szavaknál elengedték a lányt, ki érezte ahogy ismét szabadon mozoghat. Azonnal kilökték őt magukból s mikor köhögve felnézett, az egyik zsoldos hasa volt az, mely szeme elé tárult. Pont a barlang szájától volt nem is néhány lépésnyire. Semmit se habozott. A tény hogy hirtelen jelent meg a semmiből és alacsony, megkapta a meglepetés pillanatát. Kardját a zsoldos mellkasába mélyesztette tövig. A másik szerencséje az volt, hogy a zsoldos hatalmas teste egy apró időre takarta a lányt, így a nyilasok nem is láthatták mindaddig amíg a test le nem esik a földre. Ezt viszont nem volt hajlandó megvárni, így ahogy tud még remélhetőleg időben húzódik vissza a barlang sötétjébe. Már csak az íjászoktól függ, melyik lő ki olyan gyorsan hogy elkapja azt a pillanatot mikor a lányt nem védi már a test, de a barlang sem.

/Mostmár csak Neut elmebeteges elméjére bízom, hogy nyilat kap e a karakterem a lábába vagy sem, de ha jól sejtem nyilván megkapja /

Mennyi ideje éghet a tűz? Jó öt perce, vagy meg van már annál több is? Valahogy így lehet, a barlangot és környékét szinte elárasztotta a sűrűn gomolygó, fehér, csípősszagú füst. Néhány apróbb állat, főleg már rég rémülten keresett magának máshol menedéket, a kintiek viszont ezt jó jelnek vették és a kiválasztott vezérek a szerencsétlen rabszolgákat mind arra ösztönözték, hogy gyorsabban hordják az éghető holmikat, ami mellet a tűz mellet lévők pedig legyezzék tovább a füstöt, így terelve a megfelelő irányba. Szerencsétlenek, láncba verve félve attól hogy a két mesteríjász egyike véget vett, még ennek a nyomorúságos életüknek is, így tették, amit parancsoltak, legyűrve az ismeretlentől való félelmet.

Mindeközben egy kisebb csapat is kezdett összeverbuválódni, mind harcedzett szerzetek, nők és férfiak vegyesen. Mintha mindegyiküknek meg lett volna a maga specialitása, nehéz és könnyűvért, erős pallosok, vékony tőrök, ostor és kések. Persze beszélgetésüket elnyelte a tűz lobogása és ha az nem is lett volna elég, közvetlen mellettük egy igen gondosan elkészített, díszes doboz is feküdt, kinyitva és így feltűntek a mélyében rejtező zöld és kék kövek. avatatlan szem számára, smaragd és zafír, ám aki csak egyszer is találkozott már velük, tudja, hogy ezek azoknál sokkal értékesebb kövek, méghozzá hirabe köveket. Amik képesek a démonokat is térdre kényszeríteni, a mágusokról nem is beszélve.

A megbeszélés végén eme kis csapat minden tagja vett magához egy zöldet és egy kéket, aztán néhány embert még összeszedtek, akiket szintén felfegyvereztek ilyen kövekkel. Hiszen nem közönséges vadra mennek, démonra, esetleg szellemre, bár az utóbbi esetben még ezek a kövek sem igazán segítenek. A kiválasztottak indultak meg előre, egyszerű kardot tartva maguk elé, kendőt köve orruk és szájuk elé, szemükbe egyszerű gyógyfüves cseppeket csöppentve, hogy a füst ne kezdje ki azt.

Airiet éri az első meglepetés, amikor a füst átszivárog az árnyékok birodalmába, nem kéne így lennie, de így van és egyre nyilvánvalóbbá válik számára, hogy valami itt nem stimmel. Képességére bizony, hatással vannak a kövek, amik így egyre közelebb és közelebb érve, mind jobban elnyomják annak forrását. Ám, hogy a lányt kiveti, vagy elnyeli a sötétség, hát az kérdéses. Viszont lényegesen sürgőssé vált eldöntenie, kockáztat e vagy sem, hogy hátrahagyja az árnyék világot és helyette inkább a sűrű füstben igyekszik elillanni.
Ha ezt választaná, ahogy kissé is megritkul a füst máris nyílvesszők, méghozzá a lábát célba vevők indulnak útjukra. Nem túl távolról, ezért a találat szinte biztos.
Viszont a barlangba sincs lehetősége feltűnés nélkül visszajutni, ha túlságosan óvatlan, mivel megjelennek az első „behatolók” és neki ütközhetnek.

Shoongnak bár lenne rá lehetősége, hogy tisztában legyen a kinti történésekkel, ereje vészesen hanyatlani kezd. Ez egyrészt kevert vérének köszönhető, ám az is, hogy a kövek teljesen nem lesznek képesek elszívni azt, hiszen a benne nyugvó elementál mentes attól az erőtől, amit a kövek képesek megszűntetni. Így, ha nem cselekszik időben nem lesz képes eloltani a tüzet.
Shadhonnal is valami egészen szokatlan, de talán nem ismeretlen dolog történik, hiszen Tamrea városában pont ugyan ezt érezte, csak gyengébben. A kövek elárulták neki annak a röpke tíz embernek a helyzetét, akik a tüzet táplálják, még azt is, hogy fémet hordanak, valamennyit még súgott a közeledőkről, de aztán szokatlanul elnémult minden.
A csend viszont képletes, mert lépések nesze üti meg mindkét férfi fülét, a füst is kicsit nehezebben, töményebben gomolyog be, mintha valami előre nyomná. Egy penge is megcsillan tompán, aztán két puffanó hang jelzi, hogy előrelátóan inkább beugrottak a nyíláson, mint sétáltak, a hely meg is volt hozzá. S most féltérdre ereszkedve, karddal előre rohamoznak, míg társaik is belépnek, amint biztonságos.


Javaslat: mivel Airiet érik el előbb a behatolók javallanám, hogy ő írjon, aztán jöhetnek a többiek.

-Bőrön át is hat, ám jóval csekélyebb a hatóereje.-
Válaszolja a démonnak, s a lánnyal is egyet kell sajnos értenie. Kénytelen lesz megbízni bennük, ha élve akar kikerülni innen.
-Rendben, de ha elfutsz, és mégis túléljük, akkor jobban jársz, ha az első hajóval elmész egy másik kontinensre, mert itt úgyis megtalállak és levadászlak.-
Fenyegette meg kissé, hátha így nem fogja ezt a döntést hozni, de innentől már csak a bizalom maradt tényleg. Meg a remény, hogy a lánynak lesz annyi esze, vagy ha menekül akkor szíve, hogy a hátasaikkal kezd valamit, hogy ne tudják gyorsan utolérni őket, bár ha nincsenek sokan, akkor még ő is meg tudja oldani. Köhintett egyet, a füst kezdte zavarni az ő szervezetét is.
-Szerintem ha a létszámuk tíz fő alatt van, akkor nem kell az aprítás, előlük még el tudunk menekülni. Afölött viszont jobban járunk szerintem, ha néhányukat megismertetjük a fegyvereinkkel még itt.-
Már csak azt kellett volna megtudniuk, hogy ténylegesen hány harcosuk is van. Megbecsülni lehetetlen vállalkozás lett volna jelen helyzetben, kikémlelni meg felért volna az öngyilkossággal, mert csak egy apró hiba, és a tűz mellől biztos észreveszik, így hát csak egy választása maradt.
-Egy perc és meg is mondom mennyien várnak ránk odakint.-
Közölte a farkassal, bár legbelül mérgelődött.
~Gyalázat! Pár mocskos rabszolgakupec miatt kelljen mágiához folyamodnom. Kardélre kéne hányom a rühes kutyákat.~
Kiköpött mérgében, majd jobb kezéről levette kesztyűjét. Miután közelebb mászott, a falhoz tapasztotta immár csupasz kezét, s arcát is meglehetősen közel helyezte a barlang falához. Ritkán használta eddig, de felettébb hasznos adománya ez népének, hisz elég messzire, mérföldekre elhall, és meg tudja határozni, hogy ki, avagy mi közeledik. ~Kövek szava... Kíváncsi leszek most mit súgnak most nekem e falak.~

Én jelentkezem egynek!
ha neked is megfelel, persze, meg az is, hogy inkább a farkasforma a gyakoribb megjelenési formám.

[WANTED]

WANTED

Folyamatos kaland, a körözöttek témában meghirdetett személyeket lehet levadászni.

Hogy értelme legyen, hamarosan elkészítésre kerül egy lista, amin igyekszünk értékes dolgokat feltüntetni, esetleg amolyan pénzbeváltással akár mást is "venni" lehet majd.

[a Három legkeresettebb bűnöző]

a Három legkeresettebb bűnöző

Sa'Akaron - démoni félvér - lélekfaló Jutalom: 1000 arany	Tamala Svetta - boszorkány - bűbájos Jutalom: 740 arany	Elfan Youh - alakváltó félvér - tűzidomár Jutalom: 400 arany

Kaland keretében lehet rájuk vadászni! Jelentkezés a kalandoknál, a WANTED témában.

- Eléggé kellemetlen, de az igazság az hogy egyikőtök sem igazán bízik a másikban mégis egymástól függ az életünk. Ha nem agyaltok ki valamit de nagyon gyorsan, füstölt halak leszünk de mind ám!
Estek ki a szavak ajkai közül, eléggé nehezen, hisz kissé már a füst elkezdte csípni torkát és tüdejét. Lekuporodott idegesen, kezdte sokallni ezt a helyet. Nem rejtegette sosem, hogy a barlangokat szívből utálja. Nem volt a természet nagy barátja, de a földalatti dolgokat mégiscsak kerülte.
- Szerintem Farkas koma próbáld meg eloltani a széllel a tüzeket és engedjük őket be ide egy kicsit, had táncoljunk. Szerintem ha egy-két szerencsétlent sötét elf barátommal megölünk, amíg te a tűzzel és széllel szórakozol, enyhén rájuk ijesztünk. Utána ha van egy kis épp eszük legalább egy-két óráig békén fognak minket hagyni addig pedig a sötétséget és a porfelhődet kihasználva eltűnhetünk. Ha mégis elkapnak titeket... akkor kénytelenek lesztek bennem bízni.
Hadarta el gyorsan, mert igencsak nem volt kedve tüdejét jobban megtömni a kellemetlen füsttel, ami igaz nem volt olyan vészes hála Shoong-nak de érezhető volt mégiscsak. Kivonta kardját, mely mások számára talán egy nagyobb fajta tőr lehetett, ő kezében inkább egy igazi rövid kard. Majd csizmájának szárából előhúzta parányi tőrét.
- Viszlát...
Lágyan elmosolyodott s kissé visszahúzódott a barlang sötétjébe. Ahogy húzódott, teste ismét hirtelen eltűnt.  Lehetett hallani ahogy halad előre, a barlang szájához, bár ezt csak az apró kövek mozgásából lehetett sejteni. A barlang szájánál a lépések teljesen elhalkultak, vagy eltűntek. Kérdéses hogy a lány ott e maradt velük, vagy tényleg otthagyta őket sorsukra... Az is lehet hogy saját terve van, amit nem árult el a két bajtársnak.