Lamyare erdeje

[Rocky]

Mintha csak megszakadt volna az idő fonala, és valaki rosszul csomózta volna őket össze. Durva csomót hagyva, hogy még véletlen se lehessen egy egyszerű kalandornak kicsomózni, ugyan mi történt előbb. A fájdalmas hasítás, majd az esés, vagy előbb esett el, és csak később érte a csapás? De akkor mitől esett el?
Kérdéseit, fejében való reménytelen kigubancolását azonban kénytelen minél meszebb hajítani, hiszen, már majdhogynem magában érzi az újra felbukkanó rém karmait. Pedig csak morog az, az is lehet, hogy csak lélegzik, mégis jelenléte olyannyira fenyegető számára, hogy amilyen gyorsan csak tehet fel is ül, és társát keresi.
Tudja jól, hogy nincs esélye nélküle, hogy ez ellen a hatalas valami ellen bármit is tehessen. Tisztában van azzal, hogy nélküle elvész, mert ez a valami hozzá túl erős. Íj nem tud vele végezni, csak gyengíteni, de ahhoz is társa kell.

Fejével azonnal kapdosni kezd, szemei már-már pánikszerűen rohannak végig a színtelen tájon, hogy végül egy kupac avar alatt megtalálják a nagyon is élettelennek tűnő szőke fürtöst.
- Naae... - suttogja csak a nevét, mégis minden kételye, félelme benne van ebbe az egyetlen szóban. Olyan nagyon sérültnek látszik, olyan elesettnek, hogy szinte már biztos abban, hogy életét vesztette utitársa.
Négykézláb indul felé, a lehető leggyorsabban, nem törődve azzal, hogy a bestia egyenlőre még csak azért nem csapott le rá, mert vagy kedveli a macska-egér játékot, vagy mert csak tanakodik, kivel is kezdje a szórakozást. Bár kitudja, lehet, hogy pont emiatt a mozgása miatt, majd vele fogja...

Hangsabb morgás hallatszik, mozdul is már a lény, hogy az éppen fájdalmát alig érző Rocky felé kaphasson. Még ha csak annyira is, hogy ő ne érje el Naae-t.

Nem tudja látott-e már hasonlót. Ha látott is, biztosan nem csodálta felelőtlenül ennyi ideig, és ilyen közelről, hanem eltakarta a fényre azért valamennyire érzékeny szemeit. Most mégsem tudta megállni, és Naae mellé térdelve, egyre csak figyelte testét, és az őt beborító csodát. Szívesen hozzá érne, nem szépsége miatt, hanem hogy a szőkefürtöset kiszabadítsa, vagy csak megérintse, felébressze, hogy lássa ő is mi történik, mégsem megy neki. Minden mozdulata megbénult...

A szörnyeteg üvöltése az egyetlen, mi kizökentette néma csodálkozásából, és tettlegességre hívta. Azonnal rá is vetette egész lényét sétatársára, annak ellenére, hogy talán már nem is igényel védelmet, és úgy igyekszik vigyázni rá, nehogy véletlen valami is hozzáérhessen. Akkor előbb az ő hátát szaggassa meg ez a valami, semmint, egy olyan valakit bántson, akinek – számára úgy tűnik – semmi esélye megvédenie magát.
- Neea... - újra ébresztgetni szeretné közben, bár kételkedik benne, hogy ez a halk szava felülmúlja a bestia szenvedéseit, ezért újra próbálkozik, valaivel hangosabban. - Neea, ébredj, valaki a kegyeiben tart minket!
Még nem sejti, hogy valójában csak ő van kegyeiben tartva, és mindezt a szőke fürtösnek köszönheti. Talán jobb is, lehet megfeledkezne arról, hogy bizony egy valami még mindig tőlük nem messze üvölt, arról is, hogy sebesültek, és kimeríthetetlen "köszönöm" mantrázásba törne ki.
Egy másik érzés viszont felüti benne fejét, aminek következményében, tényleg "köszönöm"-öket ismételget, bár valami istenséghez szól ez a hálálkodás. Szívverést hall, még ha nem is olyan tisztán az üvöltéstől. Lehet valójában nem is hallja, hanem csak fülén érzi, ahogyan a másik szíve egyre csak dobban és dobban. Él... Naae életben van! Akkor va reményük még. Van arra remény, hogy nem kell elveszítenie még valakit maga mellől, annak ellenére, hogy még csak nem  is ismeri.
Hiszen, minden egyes élet, mi elvész, komoly szívfájdalomként éri Rockyt, akár ismerős, akár idegenről is legyen szó.

Megváltó csend telepedik végre rájuk, amire végre fel mer emelkedni. A gond csak annyi, hirtelen nem tudja, valójában mire is figyeljen. A tőlük nem messze szuszogó, most már feletébb aranyosnak tűnő kislényre, amelyik – szerinte - , akármelyik pillanatban újra lecsaphat, vagy Naae-ra, és arra a különös virágillatra. Mindnenesetre, egyetlen dologban biztos, menni kell innen minél hamarabb, mindkettejüknek!

Nem is kíván tovább tétovázni, fel is emeli... Emelné... Emeli! Emelné...
Karjába minduntalan egyre nagyobb fájdalom hasít, ahogy újra fel kívánja tornázni ölébe társát. Most, hogy már elmúlt a veszély, pontosabban, inkább csillapodott, a fájdalomnak kell felerősödnie. Feleannyira sem látszik vészesnek, mint amennyire hirtelen lüktetni kezdett. Fél kézzel pedig csodákra még nem képes, talán csak felsegíteni tudná az előtte fekvőt... Hacsak...

Eszébe jutottak Naae szavai, miszerint ismeri valamennyire a lényt. És nem úgy beszélt róla, mintha egy állandóan tomboló, mindig ilyen vad lény lenne. Hátha, az éppen szuszogó, valamennyire nyugodt, sokkal barátságosabbnak tűnő bestia, érez valami kedveset, szeretet szerűt. Elvégre, nem sokan ismerkednek bestákkal.

Száját húzva ugyan, de felkel, és máris a szuszogó mellé térdepel.
- Ko. Így hívnak igazam van? Ko... Ha van benned valami... Valami olyan amihez szólhatok, akkor figyelj rám, kérlek. Kérhetsz cserébe, amit csak szeretnél, bár nem ismerem, mi kívánsága is lehet egy bestiának, de a segítségedre van szükségem. Tudom most apró vagy, de azt is láttam mire vagy képes, és azt is tudom, hogy ismered utitársam. Kérlek... Ha van benned valami, akkor segíts.
Talán a világ legnagyobb őrültségét teszi. Egy bestiával beszélgetni, ami előbb még vérüket akarta? Annak a segítségét kérni, aki bajba sodora?
Rocky hisz benne, hogy olyan nagy ostobaságot nem cselekszik, mint amekkorának tűnik. Hisz abban, hogy minden lény valahol érti a szavait, és valahol van bennük is valami olyan, mit jónak lehet nevezni. Főleg, ha még ismeri is Naae-t.

A kis szőrgombolyagot felemeli fél kezével, és visszadöcög a sérült Naae mellé. Kezét kezébe veszi, és úgy rá, a puhaszőrű lényre.
- Naae. Azt mesélted, ismered... Kérlek, beszélj vele... Kérlek, valahogyan hass rá, hogy segítsen rajtad. Kérlek, ébredj fel...