
Tűz tenger, ritkán hallani ezt a találó nevet hiszen mint hiheted kevesen jártak ezen tájon, s akik jártak nem mindég tértek vissza. Hogy megosszák utazásuk titkait.
E föld kietlen, homokbucka homokbuckát követ, oázisban ne is reménykedjen ki ide téved. Ha talál is egyet, abban biztos lehet csak a délibáb játszik vele, de ne add még fel mert még ha képzeleted meg annyiszor be is csapott három négy oázissal azért még is megajándékozott. Az itt fekvő holtakat, persze csak csontvázukat, is csupán csak ritkán tárja fel e aranyló fenevad.
S hogy mért csak csontváz? Egyszerű a nap szinte perzselő s hamar kikezdi az emberi teste, ám aki az éjjeltől vár megnyugvást, csak vigyázzon halálra ne fagyjon.
Ennek ellenére élnek itt élőlények, nem emberiek állatok. Négy lábon járnak s talán a vakond és a közönséges patkányok fura keverékére hasonlítanak, egy medve fogsorával megáldva s persze éles karmokról se feledkezzünk meg. De meg búvnak még a kövek között mérges kígyók és egyéb mérges állatkák, ugyan akkor kószál errefelé néhány fura lány is.