Magas fák, fekete törzsűek akárcsak földre hulló leveleik, néhol szövevényesek s gátat szabnak bármilyen szablyának, más útra - néha halálosra - kényszerítve az eltévelyedettet.
Ám a fák hatalma nem állandó egy tisztásnak engednek teret, mi egy tisztássá szélesedik ki, a kopár talaj füvessé válik s még sötétbordó, kellemes illatú virágok is lengedeznek benne. S ki megnyugodna, hogy végre kiért a borzalmakkal teli erdőből, mert tűéles fogú manók, vérre szomjazó hollók és ki tudja hány más lény pályázik az ide tévedők életére. De a tisztásra még ők sem mernek lépni. Szellemek börtöne ez, kik itt ragadtak s most bosszúra szomjaznak, bosszúra az élők ellen, de nem legyőzhetetlenek... Hiszen csak a megváltásra várnak, mi megadható számukra egy feloldozással, de erre akkor ki gondol? .. Néhányan még is, a kis virágok, mind-mind megbékélt lelkek.
De nem csak sűrű erdő, veszélyekkel teli rét, hanem sivár puszta is vár az eme tájakon barangolókra, mi egyre veszedelmesebb lesz ahogy közeledik a mindenki által rettegett mocsár határa.
Szerző
