Silya

[Silya]

NÉV:  Silya
EGYÉB MEGSZÓLÍTÁSOK: Sil
BECENEVEK: Bogár
NEM: Férfi
KOR: 97 év
FAJ: Alakváltó

JELLEM: Bárkit kérdezhetünk, mindenki egy szóval jellemezné. Valaki mosolyogva, valaki lemondó sóhajjal, de ugyanaz a vélemény: Flúgos. Megszállottan ügyel külsejére és az őt körülvevő világra. Saját bevallása szerint, a tökéletességre törekszik, ám ezt a végletekig elviszi. Ezzel gyakran kiidegeli embertársait, éppen ezért nem rendelkezik túl nagy baráti körrel. Pedig ettől eltekintve, egy odaadó figura, kiben csak úgy teng az ambíció. Amibe belefog, azt végig viszi bármi is legyen az. Bár azt célszerű megemlíteni róla, hogy rettentően valamikor rettentően kényesen tud viselkedni.

MINDIG:
Rend és fegyelem. Pontosság és tökéletesség.
És persze egy „kis” kín...

SOHA:
Ha már egyszer megüti valaki... Akkor ne hagyja abba addig, még vér nem folyik!

TITOK:
Nincs titka. Mindent elmond magáról... Ha kérdezik.

FÉLELEM:
Retteg a haláltól
Mérgektől is tart, mit ha belecsempésznek szervezetébe, az csendben, hangtalanul viszi a túlvilágra.


KÜLLEM: Egy alacsony szerzet, korántsem bizalomgerjesztő külsővel. Bár, csak a maradiak tartják így, hiszen ha ránéz az ember, a rengeteg ékszer, és a hosszú barna haj mögött, egy kedves, gyakran mosolygó arc tekint vissza. Állandó jelleggel festi magát, valamikor még haját is képes átszínezni rövidebb időkre, de mindig visszatér az eredetihez. Testét furcsa hegek díszítik, amik különböző hullámos mintákat (néhol komplett rajzokat) formál rajta. Olyanok akár a tetoválások, bár látszik rajtuk, hogy nem (mind) tűvel készültek.

ISMERTETŐJEGY:
A ráfestett vöröses csíkok, valamint az egy oldalt leborotvált hajviselete.

TERMÉSZETFELETTI:

KASZT: Föld elem
Nevelésének köszönhetően jól eligazodik a természet és annak adottságai között, így kedve-kénye szerint tudja hasznosítani.

ELŐTÖRTÉNET:  
 Volt egyszer, talán már nem is emlékszik saját maga sem arra, hogy hogyan is, vagy miért született. Túl heves volt szülei érzelme, túl sok volt már a külön töltött perc...
 Egy végtelenül szerető édesanya, és egy talán még attól is büszkébb édesapa karjai közé cseppent, kik minden szépet megadtak gyermeküknek.
Megtanították, hogyan örüljön a hajnali madárfüttyöknek, mi talán legbékésebb álmából ébreszti fel, de új napnak a kezdetét aranyozza be.
Megtanították, hogyan gyönyörködjön a felkelő, majd a lenyugvó nap fényében, hogyan sütkérezzen annak arany színében, mi kacagva csillant meg tarka bundájukon.
Leckéket kapott arról, hogyan nyújt menedéket a szerető fák anyai lombja, mi óvó karként magasodik felé, hogyha elborul az ég, és megsiratja teremtményeit.
Hosszú meséket hallott, a természet minden csodájáról, mit néhány óvatos mozdulattal, gyöngéd léptekkel, segítségül lehet hívni, de nem szabad uralma alá vonni. „Hiszen a fák nem azért nőnek, hogy te megmondd merre menjenek, fiam. A tenger nem azért hullámzik, hogy te megtilthasd neki. Azért teszik, hogy ezzel segítsék lépteid...”
Meseszép évek, gyönyörű leckék, szebbnél szebb szavak... De a kölyökben furcsán kezdtek eltorzulni a leckék. A segítség nyújtásból, kényszer engedelmesség lett, a kedvesen eltűrésből, elnyomások elviselése...

Kiugrott a családi fészekből, az idő közben felnőtté érett kölyök, és nekilátott, hogy saját maga lábán megtapasztalja, hogyan is kell úgy élni, ahogyan szülei tanították neki.
Első dolga volt, egy kegyetlen ember karmai közé rohanni.
Ocelot alakjában, nyíllal terítette földre az állatot, zsákmány reményében? Ezt sosem tudta meg Silya, hiszen a férfi, ahogy meglátta alakját, a kecses izmokat, a különleges pettyes-csíkos bundát, már nem kívánta másnak ezt a teremtést, csak is kizárólag, mint kedvenc.
Haza is vitte az állati bőrében maradt Silyat, ahol ellátta sebeit, majd tanítani kezdte.
Egy új névre kellett hallgatnia, mire ha nem tette, megverte gazdája. Kegyetlenül, talán még csontja is tört.
Meg kellett tanulnia, hogyan vadásszon le bizonyos állatokat, mik gazdája szerint kártékonyak, és halniuk kell. Szülei nem ezt tanították neki, de verések sora után, végül megtanulta.
Majd újabb ütések, miket azért szenvedett el, mert a kertben olyan állatokat is megtámadott, akik nem tartoztak a kártékonyak köreibe...
Egy éjjel pedig emberi alkot öltött, és a szunnyadó gazdája felé állt. Természetesen, az nem tudta, mégis kicsoda, vagy micsoda is ez a valaki, így azonnal rátámadt. Ütötte ahol érte Silyat, ki egyre csak egy mondatot ismételgetett.
”Nyúzz meg. Neked akarom adni. Nyúzz meg. Melegítsen téged... Neked nincs ilyened.”
Mikor már kellően megverte, mikor már nem bírt megszólalni sem a különös alak, csak akkor rontott ki a házából a férfi, fegyveréért, hogy végezzen áldozatával. De mire visszatért...
Már ocelotja feküdt a földön... Félholtra verve, vért köhögve...
Tudta, hogy az állat meg fog halni... Tudta jól, hogy vége lesz. Célzott, és lőni kívánt, de képtelen volt rá... Megszerette a kis lényt, annak ellenére, hogy olyan sok verést osztott neki, hiszen szolgálta.
Napokig szenvedett Silya, a veréstől mit kapott. Napokig feküdt puha párnák között, sajnálkozó tekintetek kereszttüzében. Tudta jól, ez az ember nem fogja elvenni mit neki, akar adni...
Mikor valamennyire felgyógyult, megszökött gazdájától, de egy különleges ajándékot otthagyott. Megnyúzta saját magát.

Nem messze, újabb hosszú időt szenvedett végig, mire újra bunda nőtt rá. Morgott, acsargott, vergődött, ha csak a szellő, néhány porszemet is szórt rá. Ordítva vergődött, de szenvedéseiben volt valami különleges...

Teljes gyógyulása után, emberként barangolt. Tudta jól merre kell mennie, kit kell keresnie, hiszen csak rá kell nézni ezekre a furcsa lényekre, és szinte érzi már, kinek kell segítsége... És ki lehet az ő segítségére.
Újabb fogságba került. Egy elmében talán elborultnak számító ember ragadta magához, és tette rabszolgájává. Nem is akármilyenné... Minden vágyát Silyan élte ki.
Itt megtudta, hogyan is kell mindig tökéletesen tetszeni az emberek számára. Hogyan nézzen ki, ha éppen nőknek kell a szépet tenni, vagy ha férfiak fejét kell elcsavarni.
Milyen nyelveken beszéljen, és milyen hangon énekeljen, egy-egy társaságban.
Megtanulta, hogyan szeressen, minden részével...
Verések árán, rúgások, és kemény szavak segítségével, de megtanulta.
Gazdája lassacskán öregedni kezdett és egyre több ellenséget szerzett magának, ahogyan nem csak Silyan akart már csak hatalmaskodni, hanem mindenki máson is, kit el lehet képzelni. Így végül újra gazda nélkül maradt, az ocelotként elmenekült férfi.

S újabb évek következtek. Nyugodt csendes évek, mert embert nem talált, ki mellé szegődhetne. Megpróbálkozott állatokkal barátkozni, de azok hamarabb elhunytak, mint embertársai, valamint... Nem bántották, olyan sokat, vagy ahogy Silya gondolta, nem törődtek vele annyit, nem kérték segítségét annyiszor, mint az emberek.
Mégis megtanult tőlük is néhány praktikát.
Hol találja a vad farkasokat vagy bármely kutyafajtákat, mik előszeretettel tépik meg, majd hogyan szaladjon el időben, hogy ne lelje halálát.
Mit tegyen azért, hogy néhány kedves embertől, hogyan szerezzen magának finom étkeket, és hogyan érje el, hogy azok is néha ráüssenek fejére.

De emberre lenne szüksége, ki mellé szegődhetne, aki foglalkozik vele... Emberre. Vagy valami, ember szerűre...

FELSZERELÉS:  Csak egy nadrág van rajta, semmi más...

EGYÉB MEGJEGYZÉS: Nincs.

[Hoshi Neko]

Kivetnivalót nem találtam ebben a karakterben sem... Elfogadom, jó játékot!