Nagyon nehéz elviselni, ha az embernek nincs munkája. Az ember tele van önváddal, szégyenérzettel, csalódással. Pedig De Gaulle megmondta a párizsi Père-Lachaise temetőben: "Itt csupa nélkülözhetetlen ember nyugszik." Nincsenek nélkülözhetetlen emberek. A tulajdonosváltás, termékváltás, a technológia automatizálása rengeteg ember elbocsátásával járt. Létrehozták a munkanélküliséget, mert szabad munkaerő-tartalék nélkül nem működik a piacgazdaság. Ez nem az elbocsátott hibája. A rendszer ilyen. "Az idő - pénz!" Egy új beruházásnál nincs idő arra, hogy a dolgozókat elcsábítsák a munkahelyükről. Túl drága is lenne a jelenlegi bér fölékínálni. Másképp éli meg ezt a helyzetet, akinek az élete értelme, a biztonságérzete veszett el. Inni kezd, kábítószert szedni, hogy minél kevesebb ideig érezze a valóságot. 

Ezek viszont öngerjesztő hatásúak. Egyre mélyebbre merülünk, egyre kevesebb lesz az esélyünk rá, hogy abba tudjuk hagyni. Az alkoholizmusból, a kábítószer-függőségből ahogy lehet, ki kell mászni. Ennek legeredményesebb módja, ha megtaláljuk az életünk értelmét, célt tudunk magunk elé kitűzni. Mindegy, hogy ez a szerelemben, a munkában, a művészetben található meg, a lényeg olyan fontos legyen, hogy akarjunk élni! A közösség sokat segíthet. A család, az Anoním alkoholisták klubja, a rehabilitációs csoportok. Az orvosok, az elvonókúrák csak a kilábalás lehetőségét adják. A szándék bennünk kell, hogy kialakuljon. A saját életünkről nekünk kell döntenünk.