2.
fejezet
Az
üléspont
meghatározza az álláspontot!
Társadalmi
életünkben rengeteg "sárkány"
kerül elénk. A hatalom, az erőszak, a
kényszer olyan sárkányok, melyeket
legyőzni nem lehet, (hiszen, mint tudjuk, minden levágott
feje helyére új fej
nő), csak megszelídíteni tudjuk őket.
Ez
egy igen aprólékos, többnyire
egyszemélyes
feladat. Mint a mesékből tudjuk, a hadseregeket a
sárkány már messziről
elégeti
a lángszóró szájaival.
Mindig a legkisebb királyfi áll ki vele szemben,
és (a
mese szerint) győzi le.
A
megszelídítéshez az első
lépés a gyenge pont
megtalálása.
Hol
van az életünk sárkányainak a
gyenge pontja? Ott, hogy emberből vannak.
Az
emberek alapvetően normálisak, kedvesek,
értelmesek. Sárkánnyá a
körülményeik teszik őket.
Belső
sárkányainknál is elsősorban az
okaikat kell feltárnunk.
Az
üléspont
meghatározza az álláspontot!
Ezt
már Murphy megmondta. Vajon
megértettük-e ezt az alapigazságot?
Az
ember életének egy napján is
többféle szerepet vesz fel:
Idejének
nagy részét a szükségleteinek
kielégítéséhez
szükséges forrás megszerzése
tölti ki. Miért kellett ilyen bonyolultan
fogalmazni? Mert nem olyan egyszerű az élet, hogy "elmegyek
dolgozni". Az utóbbi néhány
száz évben egyre inkább a
pénz szerzése lett a
munka célja. "Pénzért mindent lehet
kapni."
Vagy
mindent csak pénzért lehet kapni? Itt most
jöhetne egy közgazdasági
elmélkedés a
pénzről,
de nem
szeretném elterelni a
lényegről a figyelmet.
A
lényeg, hogy a pénzszerzés
érdekében képesek az
emberek kifordulni a bőrükből. Amerikai filmekből - gondolom -
ismerős mondat:
"Nem személyes, üzleti ügy volt."
Magyarán, nem azért lőttem le, mert
haragszom rá, csak a pénzszerzés
érdekében tettem.
Ha nem is
ennyire
véres, de komoly károkat okozó
munkahelyek is vannak. Hogy a legkisebbtől kezdjem, az
ügyintéző például:
Mi
az ő dolga? A kérelmező állampolgár
ügyének
intézése. Az állampolgárt
úgy hívja, ügyfél.
Tehát az ügy egyik oldalán
lévő.
Félhet is, mert van másik oldal is. Mert ő
kér, a másiknak adnia kellene. De ki
szeret adni? Senki. Főleg az nem, akinek sok van.
Naszredin
Hodzsa hazatérve Bokharába, nagy
csődületet lát az egyik
víztározó medence
körül. Természetesen odamegy
kíváncsiskodni. Látja, hogy valaki
díszes ruhában
fuldoklik, és az emberek segíteni
akarván rajta nyújtogatják a
kezüket. Közben
azt kiabálják neki, "Add a kezed!" Naszredin
felismeri a problémát,
és amikor hosszú idő után megint
felmerül az ember, odanyújtja a kezét,
és azt kiáltja: "Nesze!" A fuldokló
görcsösen a kezébe
kapaszkodik, ki lehet menteni. Sok szemrehányás
éri a megmentőt, hogy miért nem
hagyta Dzsafart, az uzsorást megfulladni, meg is
bánja Naszredin, de már
visszadobni nem lehet. Viszont elmagyarázza, hogy a gazdag
ember begörcsöl, ha
adnia kell, és csak azt fogadja el, ha neki adnak.
Akiknek
az a dolguk, hogy adjanak, minden eszközzel
igyekszenek ezt megúszni. Ha nem lehet, akkor is
bonyolulttá tenni, legalább
időben minél későbbre tolni
próbálják. Mintha a
sajátjukból kellene
kiszakítaniuk. Ha a közvetlen
ügyintéző nem is, de a főnöke
így gondolkodik.
Vagy az ő főnöke, vagy az a főnök, aki a
rendelkezésükre bocsátotta azt a
pénzt, amelyből ez a tétel kifizetendő volna.
Tapasztalhatta mindenki, akinek
ilyen ügye volt, hogy az
ügyintézés legalább a
törvényben előírt 30 napig
húzódik. Ha sikerül, akkor egy
hiánypótlási igénnyel
legalább egyszer
megduplázzák. Ez alatt is kamatozik a
pénz a bankban. Persze, nem a
kérelmezőnek. A sürgetéskor az
ügyintéző széttárja a
karját, és felfelé
mutogat. Nem ő hozta az ügyrendet, a
végrehajtási utasítást, a
rendeletet, a
törvényt. Ő csak végrehajtja. Nem ő a
"sárkány". Igaz, kis
sárkány,
de mégis az. És vele kell a
szelídítést is kezdenünk,
hiszen vele vagyunk
kapcsolatban. Hiszen nem rossz ember ő, csak rossz székben
ül. A közvetlen
kapcsolattal foglalkozó ügyintéző
megszelídítésének
leghatékonyabb módja, ha
hülyének mutatjuk magunkat. "Csókolom,
kaptam ezt a levelet, fogalmam
sincs, hogy mit kéne most csinálnom." Az
ügyintéző egyrészt élvezi,
hogy ő
a "Szakértő" pozíciójába
került, másrészt megsajnál
minket. Tehát, segít.
Ezzel legalább a
hiánypótlási időt meg lehet
spórolni. De dühöngeni, vele
veszekedni nem szabad. Bár kis ember a rendszerben,
mégis sokat tud nekünk
ártani, ha akar.
Mellesleg
nem árt nagyon-nagyon mosolyogni, és udvariasnak
lenni. Mert
az ügyintéző sárkánya: az
agresszív ügyfél.
Ez
benne van, bár én a szerencsétlen
képet
sugalltam. Hogy megsajnáljon. Persze, időnként
(ügyfele válogatja), lehet
udvarolni, viccelni is. A fontos, hogy ne tekintsen
sárkánynak, sőt, segítsen
is.
Ha
már mindenképpen veszekedni akarunk (ki tud
parancsolni az érzelmeinek?), szidjuk a
főnökét! A főnököt senki sem
szereti.
Természetesen vannak fokozatok ebben is. A "jó"
főnök, hagy minket
dolgozni. Magyarán nem főnök. De
erről majd később.
Minél
távolabbi főnököt szidunk,
annál hatékonyabb a
szelídítés. Egy helyi
önkormányzatban nem a polgármestert,
hanem a
minisztériumot, mert kis szervezetben komoly
összefonódás van a választott
és a
végrehajtó testület
között. A fővárosban már lehet
a kerületi ügyintézőnél
szidni a fővárosi hatóságot. Ez a
megközelítés a "csakazértis"
reakciót váltja ki az
ügyintézőből. Majd ő megmutatja, hogy
elintézi az ügyet!
Ezek
az emberi megközelítések
hatékonyabbak a
megvesztegetésnél is. Aki pénzt kap
azért, hogy elvégezze a dolgát, tudja,
hogy
leleplezhetővé, támadhatóvá
válik, fél, és ez nem tesz
jót az elintézendő
ügynek sem. Már csak azért sem, mert, ha
a kérelmet pénzzel akarja valaki
megtámogatni, sejthető, hogy nem teljesen jogos az
igény.
És
ne feledjük el, az ügyintézőnek is megvan
a maga
sárkánya, a főnöke!
Mivel
jóformán mindenkinek van főnöke, ez
külön
tárgyalandó.