József Róbert
Kedves
látogatóm, olvasóm,
kaptársam!
A
regényem megírása óta
eltelt durván 7 év.
Az Európai Unióban 7 éves
ütemezéssel hajtanak végre nagy
programokat, a sárkányoknak is
tôbbnyire 7 fejük van. Szeretnék
beszámolni arról, mi tôrtént
ezalatt a 7 év alatt.
2001-ben fejeztem be (hagytam
abba) a regényt. Sikerült 1000
példányban kiadni, bár a
rendelkezésre álló pénz
csak a kézirat felére futotta.
Örömmel jelenthetem, hogy már csak kb, 20
példány van belõle. Ez a honlap emiatt is
fontos.Még 2001-ben folytattam a mesét a
Vakáció eseményeivel. A terjedelme
nagyjából azonos az elsõ kézirathoz.
Sajnos két oka van, hogy nem folytattam, és nem
tettem fel ide sem:
2001. szeptember 11. után nem voltam képes "jövõbe látni".
2002.-ben
a modellt (KAPTÁR). ellopták. Beadtam egy
ôsztôndíj-pályázatra,
és lettek belõle, Polgári
Körök. Persze ez a modell rossz célra
alkalmatlan. Én tevékeny, megfelelõ
alkatú gyerekekkel mutattam be a KAPTÁRT, a
Polgári Körök, meg morgolódtak,
hogy minden feladatuk csak a mobil figyelése,
várni, mikor kapnak egy sms-t, hova kell menniük
tömeget alkotni.
2003,-ban
nyáron kórházban voltam, de õsszel ott
voltam az Olvasás Hete rendezvénysorozatban.
(2002-ben is.) A Magyar Népfõiskolák
lapjában 1 oldalas interjút adtak közre
velem, sajnos túl késve, ezért nem is
volt látogatóm a meghírdetett
rendezvényemen. Így, volt idõm
végigolvasni a lapot, és
örömmel fedeztem fel a kulcskompetenciák
listáját benne. Egy nyelven
beszélünk, a Bolognai folyamat, és
én! Miután áttanulmányoztam
a kompetencia-alapú nevelés
hozzáférhetõ anyagait,
megállapítottam, hogy ez így nem fog
menni. 2004-re kidolgoztam két honlapot: E-POP és
PROGIK címeken.
A
Program Orientált Pedagógia
távoktatással segíthetne a
pedagógusoknak a kulcskompetenciákra
nevelésben. Érdeklõdés
hijján, nem dolgoztam ki a teljes
képzési programot. Talán
túl naív vagyok, hogy azt hiszem, vannak a
tanárok között, akik hajlandóak
áttérni a
gyerek-központúságra, és az
internetet is használják?
A
PROGIK (Pályázati Rendszerben Oktató
Gyakorlat - Információs Központ) az
iskoláknak kínál
pályázat-meghírdetési
lehetõségeket, ötleteket.
Büszkén jelentem, hogy 2004. õszén
meghirdetésre került a "Lásd meg,
és láttasd a szépet!"
pályázat a nagyigmándi
általános iskolában, és
tavasszal a helyi mûvelõdési házban sikeres
kiállítás is volt. A 2005.-ben
meghirdetett "BECSÜLENDÕ" pályázatnak
még nagyobb közönsége, sikere
volt ugyanott, 2006. márciusában. A
két pályázat teljes anyaga
látható a PROGIK honlapján. Tudom,
milyen keményen dolgozott-szervezett a helyi
rajztanárnõ, Óváriné
Furján Rita ennek a két
pályázatnak a menedzselése
során. Talán ez is
közrejátszott abban, hogy ma már
több, mint 1 éve
félállásban szerkesztõ az egyik
tankönyvkiadónál. Talán
emiatt nem folytatódik Nagyigmándon a
pályáztatási folyamat, de az
új alsótagozatos
tankönyveknél több lehetõsége
lesz a szemlélet terjesztésében.
A
Bolognai folyamat elsõ ciklusa, a
felkészülés a
kompetencia-alapú nevelésre, ezévben,
2006.-ban lezárul. A most tanuló
tanárszakosok már ebben a szellemben
képzõdnek. 2007.-tõl 2013.-ig tervezik az
iskolákba bevezetni az új szemléletû
oktatást. Egyelõre nem nyilatkozom róla, csak
reménykedem a gyermekek érdekében.
2006. december 13. Luca napja
József Róbert nyd. értékelemzõ kõzgazdász
A teljes kézírat csak itt!
|