Pizza
A pizza ott indul, hogy legyen rajta
lilahagyma.
Lilahagymával mindent
fel lehet dobni! például a madártejet egészen megbolondítja.
Előszedtem a többi hozzávalót a konyha rejtekeiből.
Például mindenképpen kell a lilahagyma alá egy pizza.
Jobb ha kivesszük a pizzát a nejlonból,
bár ettem már olyan
pizzát is, amit jobb lett volna nem kivenni a nejlonból.
Ez már így magában is elmegy!
Kifejezetten okos találmány a sütőpapír.
Főleg mosogatáskor áldatik a feltaláló neve!
A lapkasajt is egy ügyes találmány,
hiszen ki a csuda
tudná ilyen szép laposra szeletelni a sajtot?
Kolbász nélkül szerintem nem pizza a pizza!
Persze sokféle pizza létezik,
ettünk is párfélét régebben a Zodiakban.
Mondjuk a tócsaszagú tenger
gyümölcsei, na az például kifejezetten ehetetlennek bizonyult.
Ez akkora pizza, hogy olyan nagy, hogy nem fér
bele a mikro sütőbe.
Cserébe jóllakik vele vacsorára az egész család. Ráadásul nem is drága.
Persze ha a kolbászt, szalonnát, hagymát, és a sajtot is hozzászámolom...
Nemrég sikerült letöltenem az Internetről gyermekkorom kedvenc
rajzfilmjét,
a hagymácskát. De ez most nem rajzolt, hanem valódi lilahagyma.
Ügyesen szeletelem a hagymát.
Közben persze megy a szokásos családi torzsalkodás.
Szépen beterítem a pizzát a hagymakarikákkal.
Persze nem összevissza rakom a hagymát, hanem a négy sarkával
kezdem, mintha
mondjuk egy Wartburg hengerfeje lenne.
A hagymára jön a szalonna, hogy sülés közben rácsorogjon a zsírja.
Ügyes vagyok, hiszen még mind megvannak az ujjaim.
Még csak a szalonnánál tartok, de az asszony már a kolbászról álmodozik!
Nekem már csorog a nyálam, pedig a kolbász még rajta sincs!
Nem így kellett volna, hanem csokornyakkendőnek.
Egy szál kolbász kevés egy ekkora pizzára!
Kettő meg billeg rajta.
Azt a telhetetlen mindenit nekije!
Végül is megkapta azt a "kis" csücsköt.
Először az aprók, majd a kicsit nagyobb csücskök tűntek el az asszonyban.
Végül a nagyobb darabokat is beharapta.
Egyetért a család a kolbász minőségét illetően.
Gyorsan szeletelem a kolbászt, hátha jut még belőle egy kevés a pizzára is.
Még kér a nép!
Végül épphogy elég lett a kolbász.
Kapd be. (a poén többi része a videóban)
Azt utálom a lapkasajtban, hogy laponként van
csomagolva.
Persze ha nem így volna, akkor lapozhatatlanul összenőne az egész.
Rákerül a pizzára a sajt, miközben kiderül hová lett a kolbász.
Na kész!
Zsupsz bele a sütőbe.
Úgy gondoltuk, hogy 21 perc valószínűleg elég lesz neki, de
tévedtünk.
Valami baja van a gázsütőnknek, mert alig ég. Minden
nagyon lassan készül el benne.
A lényeg, hogy elkészül, és akkor jön a zabálás!
Meséltem mikor múltkor le volt értékelve a csülök? Nem?
Szóval kóvályogtam a Tescoban, épp azon törtem a fejem mit egyek.
Ekkor aljas módon bemondta a hangosbeszélő, hogy 500 kilója a csülöknek!
Vettem egy hatalmas nyers csülköt. A csülök az az az nagyon jó!
Felaprítottam, befűszereztem, bevágtam egy tepsibe.
Így néz ki egy csülök ha megsül.
Először ki akartam dobni a csontot, de aztán úgy gondoltam, hogy azt is megsütöm.
Ez az igazi! Zsíros, bőrös, megpuhult mócsingos.
Ami kifolyik a húsból, összekeveredik a
fűszerekkel, lesül egy kicsit a tepsibe.
Ehhez képest az ételek döntő többsége egyszerűen ízetlen!
A húst kitettem egy tányérba. Nagyon jó lesz ez holnap krumplival.
Ezt nem tudtam eltenni, mert annyira megfogott a látványa.
Illetve én fogtam meg, és azonmód meg is ettem.
Persze finom a többi része is, de egy cupákot rágcsálni...
Csak paprikasalátát ettem hozzá, hiszen a kenyér az hizlal!
De térjünk csak vissza a pizzához.
A csülök se semmi, de azért ez is egy komoly íz kavalkád.
Én iszom hozzá tejet is, ami aztán végképp
betesz a gyomromnak.
Ritka kivétel, hogy jelen esetben semmi bajom sem lett.
A pizza tesztje a gyerek. Ha neki ízlik akkor biztos jó.
Nyomtam rá plusz meleget a mikrosütőben,
és öntöttem még egy pohár tejet.
Egyszer élünk! (vagy ettől halok meg)
Ez talán nem olyan szép mint a csülök. Persze
ízlés kérdése.
A mikrotól kicsit elengedte magát, de én szeretem a mikrós pizzát.
A mikrós pizzának ugyanis a teteje megsül, viszont az alja az puha marad.
Gondolom nem kell bizonygatnom, hogy milyen
kevés fogam van.
Ez egy másik pizza.
Zöldhagymával nyitok.
Paprikacsíkokkal folytatom.
Majd rászalonnázok.
Kolbász a kerítés!
Akarom mondani körítés.
Sajtfedél.
Mikrózás.
Alul puha, felül ropog,
nekem ettől nyálam csorog!
Kitartok az utolsó falatig!