Fogaim

Elmentem a fogászatra, aminek az lett a vége, hogy majdnem otthagytam a fogam.
Illetve a fogaim! Szerencsére még épp idejében szóltam, hogy kérem őket vissza.
A bal oldali kettőt már meg is pucoltam, ellenben a jobb oldali még "nyers".

 

 

Mit ne mondjak, nem valami szép látvány... Hát még az arcomban hogy néztek ki!
Csak apró csonkok lógtak ki az ínyemből. Végül már se harapni, se rágni nem tudtam.

 

 

Először egy kisebb lyukat fúrok a fogba.

 

 

Majd az apró lyuk által megvezetve a fúrót, egy nagyobb lyukat.
Jobb ezt így, hogy kint van, mint még a helyén!

 

 

Most mond már... Eggyel több lyuk van rajtuk mint eddig.
Ez nekem már nem fáj...

 

 

Nem most őrültem meg. Mint az látható, már régóta gyűjtöm a fogaim. Egyik borzasztóbban
néz ki, mint a másik! Amúgy érdekes egy fogsorom van. Olyan húsz éves lehettem, mikor
kaptam egy behívót valami fogászati felmérésre. Nagyon morogtam, de azért elmentem.
Megröntgenezték a pofám, majd nemsokára kaptam egy levelet, melyben az állt, hogy
van még pár tejfogam. 20 éves embernek tejfoga? De igazuk volt. Olyan 30 lehettem,
mikor átszaladtam a céges fogászatra, mert nagyon lötyögött az egyik fogam. A doki
azt mondta, hogy azért lötyög, mert az egy tejfog és már nagyrészt felszívódott a gyökere.
Mivel értetlenül néztem rá, benyúlt a számba s mindenféle eszköz nélkül, szabadkézzel
kihúzta, illetve inkább kivette a számból az egyik fogam. Még csak nem is vérzett!
Ez a fog balról a negyedik. A felénk néző gyökérmaradványból jól látható, hogy
a gyökér zöme felszívódott. Sajnos a megmaradt tejfogaim alatt nincs másik fog.

 

 

Nem ölhetek medvét, hogy büszkén láncra fűzzem a fogait, mert nagyon kikapnék
a gondozóktól. A gondozót értheted elmeorvosra, vagy állatkertire is.

 

 

S mikor az ember azt hiszi, hogy kész, akad a doboz mélyén egy újabb fog.
Olyan bezzeg nem volt, hogy a számban találtam volna egy új fogat!
Illetve volt, csakhogy az még nagyon zsenge ifjú koromban.

 

 

Íme az alsó őrlőfogaim pótlása.

 

 

Ezek pedig az új felső metszőfogaim.

 

 

Egymáson a kettő. Mind a harapásom, mind pedig a rágásom teljesen hatástalan volt.
Kistányér sült krumplival simán kihúztam a film végéig, mire mind elnyalogattam.
Most meg harapok kettőt, s már meg sincs a zacskó csipsz!

 

 

Az alsó fogaim vonala nem egyenes, mert sajnos már nagyon régóta hiányos, illetve
törött a fogsorom. Majd kiegyenesedik, ha lekopik. Amúgy nagyon furcsa érzés...
Konkrétan tizenéves korom óta nem volt ennyi fog a számban, mint most!

 

 

Nem egy őszinte mosoly, de még ez a kép sikerült a legjobban. Megígértem
magamnak, ha egyszer lesz rendes fogam, megeszek egy egész zacskó
háztartási kekszet. (kiskoromban imádtam) Mivel lett fogam és a
zacskó keksz megvásárlásáról sem felejtkeztem el (pedig a magamnak
tett ígéretekkel ez elő szokott fordulni), beváltottam az ígéretem. Mindjárt ki
is derült, hogy hol szorít a cipő! Illetve, hogy hol töri fel az új fogsor az ínyem.
De ezen a problémán már könnyen segít egy fogorvos a marógépével.