Pörkölt sült hússal

Vettem egy nagydarab húst a boltban, mégpedig azért, mert egyrészt ugye éhes
voltam, másrészt pedig ez volt a legszimpatikusabb. Néha úgy vagyok vele,
hogy ahhoz képest, hogy mennyi minden van egy boltban, nagyrészük
valahogy nem látszik ehetőnek. Pontosítanék: Kívánatosnak.

Ha magát a húst még nem is, hiszen az még nyers, de a nevét, azt hosszan ízlelgettem.
Lapocka. Hogy mi az a lapoc? És miért becézik a hentesek? Ez számomra rejtély...

A balra eső apró darabokból pörkölt lesz, a jobbra esőkből fokhagymás
sült hús, míg a leeső darabokból általános konyhai mocsok.

Ha én nem is érzem magam a paradicsomban,
azonban ez fordítva nemsokára igaz lesz.

Ezt a két szem (amúgy lecsóból kimaradt) paprikát
is bele fogom építeni a mai ebédbe.

A nagyobbik lábasba a pörkölt összetevői kerülnek, míg a kisebbikbe a sült hús
alapanyagai. Na most ha esetleg összekeverném a dolgokat, akkor vagy
az lesz, hogy feltalálok valami új receptet, vagy mint ahogyan
azt a vendéglősöktől megszokhattuk, lazán ráfogom
az elkészült ételre, hogy ínyencmódra készült.
Ezzel ugyanis bármi félresikerültet eladnak!

A zsírzás az nagyon fontos! Mi az, hogy miért?
Hallottál te már pörköltöt nyikorogni?
Hogy az milyen rettenetes...

Én a részemről imádom a hagymát! Persze így magában állva azért nem eszem meg,
de ha megsütöm, vagy mondjuk nyersen is, ha lesózom... Volt még tovább is
csak elnyúltak a betűk, mert belecsorgott a nyálam a billentyűzetbe.

Só, bors, paprika. Mindössze ezen három fűszer felhasználásával valami
elképesztő mennyiségű ételt meg lehet főzni! A többi üvegcsére
már rá sem merek nézni, mert úgyis csak belezavarodom.

A sült hús alkatrészei immáron összeálltak.

Illetve rádobtam még egy nagy marék fokhagymát is. Persze lehet sütni húst
fokhagyma nélkül is, csak ugye minek? Mikor fokhagymával az igazi!

A pörkölt alapja a hagyma.
Ha ez benne van? Már jó!

Sokan nem raknak a pörköltbe paprikát, illetve paradicsomot, merthogy
attól lecsós ízvilágú lesz a szaftja. Van úgy, hogy én sem teszek,
de most éppen vannak itthon, ezért nem maradhatnak ki.

Mindeközben a sült hús állaga a tűzhelyen nagyszerűen alakul.

Már fonnyad is a zsíron a hagyma.

Rászórtam az üvegesre fonnyadt hagymára a pirospaprikát.

Felkaptam a paprikát és a paradicsomot tartalmazó
bödlit, majd ezt is beleborítottam a lábosba.

Ugyan még egy kicsit furán mutat, de nemsokára összerottyannak
az összetevők, és onnantól majd ők képezik a pörkölt szaftját.

Mivel mikor itt tartottam, párszor már sikerült elrontanom az ételt, így most
már tudom, hogy az a legfontosabb, hogy ne menjek ki a konyhából!

Teszek-veszek, mosogatok, de magára hagynom nem szabad az épp készülő ételt,
mert hajlamos vagyok megfeledkezni róla, hogy valami épp rotyog a tűzhelyen.
A sülő ételeknek elég csak plusz öt perc, hogy ehetetlenre szenesedett fekete
gusztustalanságokká változzanak. Olyankor aztán odavész a drága alapanyag,
meg persze a főzésre fordított idő is. Persze nem mindig menthetetlen a helyzet.
Egyszer például sikeresen leégettem egy adag készülő pörköltöt. Szerencsére még
nem szenesedett, hanem csak úgymond karamellizálódott. Megtehettem volna, hogy
átborítom egy másik lábosba, csak akkor veszendőbe ment volna a lekapott adag szaft.
Gondoltam visszahozom én ezt az ételt ehetőre. Szépen óvatosan, immáron lassú tűzön
kevergetve, addig-addig piszkáltam a kissé leégett részeket a lábos alján, míg csak
újra a szaft részét nem képezték. Még soha máskor sem ettem ehhez foghatót!
Szó nem volt róla, hogy égett ízű lett, hanem valami egészen különleges!

A pörkölt megkóstoltatott, majd sótlannak találtatott.
Meglehet azért, merthogy elfelejtettem megsózni.

Kell a pörköltbe bors, vagy nem kell bele? Bevallom őszintén, hogy fogalmam sincs!
És nem csak fogalmam nincs, de semmiféle képzettségem se! Jó. Időnként bele-
bele olvasok az interneten, vagy szakácskönyvben valami számomra érdekes
receptbe, de hogy nem jegyzem meg az ételekhez szükséges összetevőket,
abban egészen biztos vagyok! Ez annyira így van, hogy a tartármártás
(amúgy meglepően egyszerű) receptje ki van tűzve a konyhában
a hűtőgép oldalára, mert recept nélkül kihagyom a felét.
Persze kit érdekel, hogy mi van benne? Ha ízlik
a főztöm, akkor jó. Ha meg nem ízlik?
Na akkor nem tudok főzni!

Gyermekkoromban talán sosem mosogattam el, most meg olyan jól elvagyok
a feladattal, hogy magam is meglepődök rajta. Mondjuk az is igaz, hogy
kiskoromban már maga az evés sem érdekelt. Úgy kellett kiráncigálni
az asztalomtól a konyhába, mikor épp nagyon barkácsoltam valamit.

A sült hús éppen most került annak határárra, hogy még egy perc, és akkor már ég.
Ha nem akarom, hogy vízréteg maradjon a zsír alatt, akkor kb. idáig kell sütni.
Meglehet, hogy úgy néz ki, mintha már egy kicsit leégett volna, és az is
lehetséges, hogy ez így is van. Azonban az is biztos, hogy kevés
finomabb dolog van annál, mint a lábos aljához odasült,
majd onnan akkurátusan felkapirgált fűszeres zaft.

Ez kérem annyira jól néz ki, vagy legalábbis engem annyira tud vonzani, hogy az
valami csuda! Hogy én mennyi fokhagymás sült húst ettem kiskoromban...

Ma (most, mikor ezt a cikket írom) nagyon egyszerű ebéd lesz. Én meg itt
nézem a fokhagymás sült húst. Meglehet, hogy ebéd után felpattanok
a bicajra, és levezetésképp kiugrok a boltba egy darab oldalasért.

Mindeközben elkészült a pörkölt is.

Mivel egyszerre nem tudok ennyit megenni, ezért apró dobozkákba teszem, mely
hordozóeszközök kihűlés után a mélyhűtő rejtekébe kerülnek. Mikor legközelebb
a felkelő nap sugarainak hatására arra riadok, hogy álombeli pörkölt ízét érzem
a számban, akkor csak előkapok egy dobozkát, főzök alá krumplit, vagy
épp nokedlit csinálok hozzá, és már tolom is befelé az arcomba.