Görögország

2007 July 18th, Wednesday ; 15:00:04 (életképek)

előljáróban íme egy kép Athénból, ami a római agora maradványait ábrázolja:
agora

Nos a helyzet az, hogy görögországban voltunk nyaralni. Egészen Pontosan Nei Pori-ban, ahol már jártam 4 éve is ;) meg kell mondani sokat változott, nemcsak a hely, hanem én is :) 4 éve legalább minden második éjszakát a marabu klubban töltöttem, de lehet hogy többet is, idén pedig csak nappal a klub tengerparti napernyői alatt rendeltem egy-egy frappét (jeges kávé), mivel csak fogyasztás mellett lehetett elfoglalni a kihelyezett nyugágyakat.

De ami most feltűnt, régebben viszont nem, az az, hogy az úton a leállósávot ők nem rendeltetésszerüen használják, hanem lazán ott közlekednek a lassabban haladók, hogy a gyorsabb iramban haladók el tudjanak menni mellettük (egyébként maga a sáv kifejezés sem volt számukra tul ismeretes, siman haladtak a terelővonalon középen is..)

Hétfőn indultunk, kedden érkeztünk meg, csütörtökön voltunk a Meteoráknál, majd vasárnap Athénban. Kedden indultunk haza, és ma 10am körül érkeztünk meg a hősök terére. Furcsa, hogy a visszafele út lényegesen rövidebb ideig tartott, a kecskeméti városnézéssel együtt..merthogy volt kecskeméten leszálló utas, és emiatt bejártuk keresztbe kasul egész kecskemétet és az agglomerációját(sokáig a kisvasút vonala mentén haladtunk)..

Így hirtelen publicba ennyi, akit érdekelnek a részletek, egy korsó sör/pohár bor mellett szivesen elmesélem ;)

Update:
Terpesz? This is Spárga!!
avagy Leonidasz emlékmű az autóút mellett, jóegynéhány kilométerre a Termophülei szorostól, és a tenger is elmászott régi helyéről.
leonidasz

Meteoráknál a szégyenlemmagamdenemjuteszembehogyhivjákkolostor belépjője:
belepo

Medúzamaradványok a következő alkalommal jönnek, most megyünk filmet nézni :)

2 Megjegyzés

  1. Rodney üzente:

    July 18, 2007 at 15:56:09

    Es miert csinalsz ilyen kepeket? Tan jartal mar itt?:o

  2. kocka üzente:

    July 18, 2007 at 16:39:50

    ha nem lettem volna ott, nem tudtam volna lefényképezni :)
    amugy ma érkeztem haza, és lusta vagyok élménybeszámolót irni :D de ez a kép annyira tetszik, hogy muszaj publikalni :)

Post a Comment