Sok víz lefolyt... akarom mondani sok terabájt adat letöltődött az internetről utolsó bejegyzésem óta, időközben kissé el is lustultam, így nem könnyű belelendülni az írásba. Túl vagyunk a sok időt követelő kerti munkákon, sőt, már a befőzési szezon is a vége felé közeledik. Jól sikerült nyár végére tolódott nyaralásunk, és nem utolsó sorban Levente számára megkezdődött az óvoda, növelve gép előtt tölthető perceim számát.
Valamikor tavasszal, április elején Zsákovics Feri barátom és Lalus, a felesége Velencére látogattak Ferkó fiukhoz. Amikor ezt meghallottam, említettem nekik, hogy ott a szomszédban, Nadapon van minden magyarországi magassági jelek ősapja, és nem venném rossz néven, ha néhány fotót hoznának róla. Sőt, nem csak az ősjegyről, hanem a valahol annak 100 méteres körzetében telepített újabb alappontról is. Kérésem meghallgatást nyert, Lalus Erikával és Ferkóval egy kirándulás során készített néhány fényképet az ősjegyről, és annak közelében a sziklafalba épített magasságjegyről. Ez utóbbi természetesen nem azonos az újabb telepítésú alapponttal, feltételezésem szerint inkább hétköznapi méréseknél az alappontot helyettesíti.
Lala nem rutinos gyűjtő , így a dokumentálás kissé hiányos, de sebaj, ha valamikor arra járunk akkor új, rangjához illő dokumentációt kap ez a fontos pont.
|