Általánosságok
Gasztronómia
A koreai gasztronómia változatosnak, sokszínűnek és általában véve egészségesnek tartott konyha. Hatással volt rá a kínai és a japán konyha , de számos étele rendkívül különböző ezektől, elkészítési módját, alapanyagait és ízesítését tekintve is. Jellegzetes ételei közé sorolják a fermentált kimcshi t , a húsételek közül a pulgogi t és a kalbi t , a pipbimbap ot , a japán makiszusival rokon kimbap ot . Az italok közül ismert égetett szesz a szodzsu . A koreai gasztronómia három legfontosabb ételízesítője a szójaszósz ( kandzsang ), a kocshudzsang (csilipaprikakrém) és a töndzsang (szójababkrém). Gyakran használják a fokhagymát és a gyömbért is. A koreai konyhában számos olyan étel szerepel, ami a nyugati ízvilágtól és felhasznált alapnyagoktól nagyon eltérő, ilyenek például a különféle namulok , amelyeknek egy részét nyugaton gyomnövénynek vagy dísznövénynek tartott növényekből készítik, mint például a varjúháj vagy éppen a páfrány.
A koreai ételeket általában egyszerre tálalják, nem fogásonként, mint a nyugati kultúrákban. Az asztalra mindig kerül rizs , amely kiegészítője a kuk (leves), a ccsige (raguféleség) és különféle kísérő ételek (pancshan). Külön terítési szokások vonatkoznak az olyan étkezésre, ahol a fő étel a koreai tészta vagy a csuk (kása), illetve ha alkoholos italokat szolgálnak fel.
A koreai kultúrában az étkezésnek, az ételeknek rendkívül fontos szerepe van, úgy tartják, "az evés maga a mennyország" (?? ?? ????, mognun kosi hanurida ), és a koreaiak gyógyító erőt is tulajdonítanak az ételeknek (????, jaksik tongvon , "az orvosság és az étel egy gyökérről fakad"). Forrás: Wikipédia
Koreai konyha Magyarországon
Bevezetőként hadd idézem étteremkritikus kollégánk bemutató sorait a Han Kuk Guan koreai étterem tesztjéhez:
"A Budapesten étterembe járó közönség túlnyomó többsége nem csupán azt nem tudja, hogy vannak a városban koreai éttermek, de még azt sem, hogy mi a fene az a koreai konyha. Ez utóbbit a teljesen laikusnak valahogy úgy lehetne elmagyarázni, hogy az valami félúton a japán és a kínai konyhaművészet közt. Ez így persze túlzás, de valamiféle képet csak ad a végeredményről. A koreai konyha fűszeresebb, mint a japán, viszont kevésbé megszállottja az alapanyagok minőségének. A koreai konyha kevésbé fűszeres, mint a kínai, viszont jóval többet is ad az alapanyagokra."
Magunk részéről annyit még hozzátennénk, hogy a koreai konyha csípős, fokhagymás, ragacsos, néha édes - vagyis olyan, amit elvileg nagyon lehet csípni. Természetesen itt is óriási minőségi különbségek bukkanhatnak fel, nyilvánvalóan van jó és rossz koreai étel és étterem.
A koreai konyha, bár összetett, nem elsősorban a kifinomult komplexitás jellemzi, inkább az erős, karakteres ízek. A többi ázsiai konyhához hasonlóan, azonban itt is az öt íz: a sós, édes, savanyú, keserű és csípős egyensúlyára törekednek. Az étkezés két központi eleme a rizs és a kimchi, a koreai nemzeti eledel. A rizs hófehér, és só és fűszerek nélkül főzik - az egyenek ízesítik meg. A kimchi csípős-fűszeres savanyított-erjesztett zöldség, leggyakrabban kínai kel, de uborkából és daikon retekből is készítik. A szöuli kimchi múzeum 187 féle kimchit tart számon. Kimchi mindenhez jár, kíséri a levest, a rizst, a húsokat, halakat.
Az európai étkezési szokásokkal ellentétben a koreaiak számos fogást fogyasztanak egyszerre, gyakorlatilag minden azonos időben kerül ki. Ez egy hétköznapi vacsora esetén minimum három-hét, egy koreai vasárnap (vagy ünnep) esetén minimum tíz. A jellegzetes ízeket a szójaszósz, a fermentált szójabab paszta, a chili, a gyömbér és a fokhagyma adja. Összességében pedig az mindenképpen elmondható róla, hogy jó buli, mint minden olyan konyha, ahol sokan esznek sokfélét, egyszerre. Bár inkább az elmúlt években vált népszerűvé, és New York-ban talán elterjedtebb, mint a saját hazájában, jellegzetes műfaj a koreai BBQ, amely fogalom. A különböző pácolt húsokat és zöldségeket ilyenkor az asztalnál készítik, mellé pedig a kötelező salátafélék, mártogatósok és savanyúságok járnak.
Forrás: diningguide.hu Koreai étel, ital
Egy koreai étterembe lépve előbb-utóbb meg kell válni a cipőnktől. Ez néha már közvetlenül az ajtó után bekövetkezik, ahol az oldalfalakon alkalmas polcok sora található. Más esetekben - ha tolóajtókkal elszeparált 8-10 személyes étkezőfülkékben foglalunk helyet - ennek bejáratánál. Ilyenkor a fülke padlója egy lépcsőfoknyival magasabb. Az asztal rendszerint alacsony (kb. 30-40 cm), amit a padlóra terített párnákon ülnek körül. Az asztalok zöme beépített sütő-főző-melegítő alkalmatossággal bír. Ez lehet elektromos, de behozhatnak kis vaskosárban izzó parazsat is. Jobb helyeken az elegáns pincérnők be vannak drótozva: egyik fülükben mobil telefonszerű szerkezet fülhallgatója, ruhájuk nyakrészén kis diszkrét mikrofon - mindez arra szolgál, hogy csendben kiszóljanak a konyhába, ha valami hiányzik. Ilyenkor segítőjük pillanatokon belül nyitja a tolóajtót és beadja a kívánt ételt, italt, edényt. Ahogy Korea Kína és Japán között helyezkedik el, nekem úgy tűnt, hogy a konyhája is egyfajta átmenet a másik kettő konyhája között. Ami koreai sajátosság, az a kimcsi. Pontosabban a 80-100 féle létező kimcsi közül a kötelezően éppen felszolgált 2-3. De mi is az a kimcsi? Rendszerint valamilyen zöldség képezi az alapját, pl. kínai kel, vagy valamilyen retek. Ezt igen változatosan szeletelik (kis hasábokra vagy ultravékony szeletekre) és piros színű, jellegzetes csípős ízű, csilis-paprikás fűszerrel ízesítik. Az asztalt beborítja a mérhetetlenül sok kis tálka. A halak, húsok, fokhagyma gerezdek és gyöngyhagymák, uborka és sárgarépa szeletek mellett ott a kötelező feketés szója szósz is. Gyakran találunk fejes saláta leveleket vagy vékony, zöld, mérsékelten erős fűszerpaprikát is valamelyik tálkában. A salátalevélbe egy-egy húsdaabot csomagolhatunk és úgy kaphatjuk be, a kézbe vehető paprikából pedig egyszerűen harapni kell, miután megmártottuk valamiben. A rizs itt is elmaradhatatlan.
Enni persze pálcikával kell. Az evőpálcikák eltérően a Japánban és Kínában tapasztalttól inkább fémből vannak a fa helyett. A kézreálló két fémpálcika vastagabb vége általában szépen díszített. Az étkezés vége felé jut szerephez a hosszú, egyenes nyelű kanál is. A leves ugyanis ilyenkor jön... Míg minden más eddigi tálka tartalma közös préda, tehát bárki bármelyikből vehet, addig a levesestál egyéni. Egy levesben a húson vagy halon és zöldségeken kívül gyakori a tészta is. A tészta vékony szálú, barnás és igen hosszú. Kikanalazzák a leves zömét, majd a pálcikákkal megragadják a tészta egyik végét, és a tányér fölé hajolva szájba kapják, majd némi küzdelem árán felszívják. A szívó-cuppogó hangok nem illetlenek, ahogy a diszkrétebb csámcsogás sem. Állítólag a böfögés is az étellel való elégedettség kifejezése, de ilyennel nem találkoztam. A kb. 15 centis tengeri halból, a chokiból (ejtsd csoki) készült csípős, vöröses halleves nem áll nagyon távol a mi halászlénktől.
Ahol esznek, ott előbb-utóbb ivásra is sor kerül. Hideg, palackozott víz mindenütt van. A sört nem részletezem, mert az teljesen olyan, mint errefelé (azaz finom). A borkultúra és maga a nedű viszont már eléggé eltérő. Kezdjük magával az itallal. A bor lehet rizsbor, de készülhet erdei bogyós gyümölcsökből, és néha még szőlőből is. Sűrű, enyhén édeskés, alapanyagára jellemző enyhe utóízzel. Még ha rizsbor is, hideg! (Nem úgy, mint a langyosan ivott japán szake.) Kupica szerű, apró, decis üveg- vagy porcelánpohárból isszák. Fél literes, szép, opálos üvegpalackból töltik, vagy a palackok tartalmát egy kis füles-fedeles zománcos fémkannába öntik (mint a mi teáskannánk literes kivitelben), és onnan kínálják. Először a társasági hierrarchia csúcsán álló személynek (ez csak férfi lehet) kínálnak. Jobb kézzel kell nyújtani a poharat a töltésre. Udvarias gesztus, ha közben bal kézzel a poharat tartó jobbunk csuklójához érünk, de még nagyobb jólneveltség jele, ha bal tenyerünket jobb mellünkre helyezzük. Tölteni is csak jobbal illik, a ballal itt is csuklónk vagy mellünk érintése az elvárható. A töltést mihamarabb viszonozni kell. Magának senki sem tölthet. Régi szokás - amivel gyakran élnek is - hogy a poharat kiürítve átnyújtják a társaság egy másik tagjának. Ő megtisztelve érzi magát, átveszi, és várja, hogy az átnyújtó megtöltse neki. Majd ő is átadja saját korábbi poharát, amelybe rögtön tölt is. Ez után jön a koccintás, majd ivás, de nem fenékig. Egy jobb társaságban a poharak minden létező relációban gazdát cserélnek. Ha nincs szerencse, akkor a közös pohárhasználatot követően a herpeszek is... Tapasztalataim szerint a viszonylag kis termetű koreai férfi hatalmas mennyiségű ételt el tud tűntetni, de az itallal már mértékletesebben bánik.
Távozáskor megleljük a cipőnket. Gondos kezek időközben már orral a kijárat felé fordították. Fizetni a kijárati kasszánál kell, az asztalunkra lefelé fordítva elhelyezett, teljes fogyasztásunkat listázó nyomtatott számlát átadva. Kártyával fizetés az általános.
Forrás: Terebess
|