E RITMUSOS VERSIKÉK SEGÍTSÉGÉVEL EGYÜTT LEHET RAJZOLNI A GYEREKEKKEL,  SZABADON ENGEDVE A FANTÁZIÁT. 

JÓ SZÓRAKOZÁST!

 1 . Pont, pont, vesszőcske,                         2. Egy, kettő, három,
     Készen van a fejecske,                               Kakas ül az ágon,
     Kicsi nyaka, nagy a hasa,                          Fogadjunk egy icce borban,
     Készen van a török basa,                           Hogy ez tizenhárom!
     Füstöl a pipája.                                        (lehet vonalakat húzogatni)

3. Ákom-bákom, tubákom,                      4. Egyest kaptam, hazamentem,
     Elfogyott a dohányom,                            Hátba vágtak, meggörbültem.
      Ha elfogyott, venni kell,                          Kalapot tettek a fejemre,
    Tizenhatnak lenni kell.                                               Jól van, eredj a helyedre! 
         (vonalakkal)                                                                                                                  (5)

5. Kerekítek kereket, 
      alája meg még egyet.
    Tetejébe két egyest, 
  alája egy farkinca, 
     készen van a kiscica.

6. Úton megyen két karó, (lábak)

Azon felül nagy hordó, (test)

Azon felül kis hordó, (arc)

Azon felül ákom-bákom, (száj)

Azon felül szörcsöm.börcsöm, (orr)

Azon felül illom-pillom, (szemek)

Azon felül két kis domb, (fülek)

Azon felül sűrű erdő,

(haj vagy más, fantázia szerint)

Abban lakik siska disznó.

7. Gólya-rajzoltató

 Áll egy kis pont magába,
bekerítjük karikába.
Két kis zsinór lóg le róla,
nono ez még nem a gólya.
A tojása kerek, hegyes,
mindjárt itt áll a vén begyes,
hurkapálca hosszú lába,
azzal gázol a mocsárba.
Piros csőre hosszú, hegyes,
jön a gólya, mindjárt megesz!
( kész a rajz)

8. Rajzolok egy kerekecskét, 
Gömbölyűre, mint a zsemlét,
Kerekecskén kis gombocska, 
Akár csak egy baba volna.
Gombocskának két nagy füle,
Vajon mi néz ki belüle?
Bajuszkája, farkincája,
Kerekecske, gombocska,
Itt csücsül a nyulacska.

Versek óvodás gyerekeknek, őszi mondókák

 Csanádi Imre: Levélsöprő

Köd szitál,
hull a dér,
lepörög a
falevél:
földre szökik, szemétnek,
aki éri, ráléphet, -
sziszegő szél
söpri-hajtja,
hullongó hó
betakarja.

Hárs László: Levél az erdőből

Az erdőből egy levelet
hozott a posta reggel,
egy száraz tölgyfalevelet,
néhány sor zöld szöveggel.

Az állt rajta, hogy eljött az ősz,
a nyáridőnek vége,
most már a néma télre vár
az erdő és vidéke.

A mackó barlangjába bújt,
elköltöztek a fecskék,
a tisztásoknak zöld füvét
lerágták mind a kecskék,

nem hegedül a zenekar;
nagy most a tücskök gondja,
és újdivatú kalapot
nem visel már a gomba.

Szétosztotta a körtefa
a fanyar vackort régen,
nincsen levél a bokrokon,
és pitypang sincs a réten.

Minden lakó elrejtezett,
Üres az erdő, árva.
S a szélső fán egy tábla lóg:
"Téli szünet van, zárva."

Kányádi Sándor: Jön az ősz

Jön már az ismerős,
széllábú, deres ősz.
Sepreget, kotorász,
meg-meg-áll, lombot ráz.
Lombot ráz,
diót ver,
krumplit ás, szüretel.
Sóhajtoz nagyokat,
s harapja, kurtítja,
a hosszú napokat. 

Kányádi Sándor: Novemberi verselő

Nyugaton, keleten
vörös az ég alja.
Régtől nem kelepel
kéményen a gólya.

Csóka- s varjúsereg
lepi el a fákat,
véget a szél se vet
a nagy csárogásnak.

Pedig fúj, ahogyan
fújni tud November,
birkózik a csupasz
hegyekkel, vizekkel.

Bömböl a szél, süvölt,
dühében már jajgat:
túlcsárogják dühét
a csókák s a varjak.

Osvát Erzsébet: Jött őszanyó hideg téllel

Jött őszanyó
hideg széllel,
aranysárga
vízfestékkel,
sárgák lettek
a levelek,
fújtak, fújtak
őszi szelek.

Fújtak, fújtak
őszi szelek,
lehullottak
a levelek.
Ott vannak
a fák alatt.
Látod a sok
aranyat?

Móra Ferenc: Levelek hullása

Tegnap reggel, amint kinyitottam az ablakot, odaesik a párkányra egy száraz falevél. Ősz a küldője, szélpostás a hozója. Megcsípte már a dér ezt a levelet. Olyan mintha ezüst porral volna behintve. Olvasni pedig ezt lehet róla:

Kergetem a falevelet,
hátamon hozom a telet,
Mosolygós a születésem,
Lucskos, sáros temetésem.


Hát ez így igaz. Az ősz az egyik kezével a nyárba fogódzik, a másikkal a télbe kapaszkodik. Az egyik szeme mosolyog, a másik szeme sír. Ahogy kinézek a ligetre, látom, hogy ezüstbe, aranyba, bíborba öltöztek a fák. De ez a nagy pompa nem tartós. Lekopaszítja a fákat egy szellőlebbenés, és a zörgő leveleket szerteszét hurcolja. Azokkal küldi az ősz az üzenetet embernek, madárnak.
Az embernek azt üzeni:
— Itt az ideje a gyümölcsszedésnek, kukoricatörésnek. Megérett a szőlő, lehet szüretelni, szántani, vetni.
Jön a köd, jön az ősz, jön a nátha, jön a köhögés. Jó lesz előszedni a meleg ruhákat.
A madaraknak küldi az ősz a legsürgősebb postát:
Készüljetek, fecske, gólya:
Itt az óra indulóra!

Szomorú a kert. Bánatosak a virágok, érzik hervadásukat. Róluk írta Petőfi Sándor:

Búsulnak a virágok,
Szegénykék betegek,
Nincs messze már halálok,
Mert a tél közeleg.

Mire a tél megjön, már csak egy-egy levél lebeg az ágak hegyén. 


Zelk Zoltán: Őszi mese

Egy magas fa legfelső ágán élt a kis falevél. Mostanában nagyon szomorú volt. Hiába jött játszani hozzá a szellő, csak nem vidult fel.
-Miért nem hintázol velem? - kérdezte a szellőcske. -Láttam, most mindig egy kismadárral beszélgetsz. Ugyan, mennyivel mulatságosabb ő nálamnál? No, de találok én is más pajtást!
A falevél erre sírva fakadt.

-Ne bánts, szellőcske, tudhatnád, mennyire szeretlek, és láthatod, milyen szomorú lett a sorsom. Azelőtt reggelenként arany napsugárban fürödtem, és fecskesereg köszöntött vidám jó reggelt. Most se napsugár, se fecskék. Hová lettek, miért hagytak el? Nézd az arcom, a nagy bánattól egészen megöregedtem, már ráncos is, az esőcseppek naphosszat elülhetnek benne!
A szellő megsajnálta a falevelet. Megsimogatta, vigasztalta, de az zokogott, hogy leszakadt az ágról, és hullt a föld felé.
Nem baj, ha meghalok - gondolta - úgysem ér már semmit az életem.
De a szellő nem hagyta kis barátját: szárnyára vette, s azt mondta:
-Oda viszlek, ahová akarod! Merre repüljünk?
De a falevél bizony nem tudta.
Éppen akkor egy kismadár szállt a fára. Csodálkozott, hogy nem találta ott a falevelet; máskor már messziről integetett neki, alig várta, milyen híreket hoz.
-Ott van a kismadár - ujjongott a falevél, - akivel beszélgetni láttál. ő megígérte, hogy hírt hoz a fecskékről, talán már tudja is, merre kell utánuk menni!
Odarepültek hát hozzá. A kismadár elmondta, hogy egyik pajtása látta, mikor a fecskék összegyűltek s elhatározták, hogy itt hagyják ezt a vidéket, s elindulnak tengerentúlra. Azt beszélték: ott mindig aranyos napsugár ragyog.
-Menjünk utánuk-könyörgött a falevél.
A szellő nem kérette magát. Szálltak hegyen-völgyön, erdőkön, mezőkön, míg csak a tengerhez nem értek. Azon is átszálltak, mikor egy fecske suhant el mellettük. Rögtön észrevette a kis falevelet, aki több társával együtt olyan kedves házigazdája volt. Örömében gyorsan összehívta a fecskéket; de mire odaértek, a falevél már nagyon fáradt volt. A fecskék szépen rátették a csillogó tenger hátára. Ott himbálódzott a ragyogó napsütésben. A fecskék énekeltek, a napsugár mosolygott, a szellő duruzsolt.
-Most már boldog vagyok - sóhajtotta a kis falevél, aztán álomba ringatta a tenger.