Menü

 - Vissza

 - Vissza a Főoldalra

Lengyel mondák:

1. Farkasemberek I.

   A Visztula mentén egy virágos domboldalon zenekar húzta hangosan a talpalávalót, vidám parasztlegények és -lányok ropták a táncot. Hordókban állt a vodka és a sör, az aratási ünnepre összesereglett falubeliek bőven iszogatták. A vidám mulatozás közepette hírtelen átható kiáltás nyomta el a muzsikát és a vidám énekszót. Abbamaradt a tánc, mindenki a hang irányába futott, s rémülten látták, hogy egy farkasember elragadta a falu legszebb lányát. A bátor fiatalok a farkasember után vetették magukat, hamarosan utol is érték, ám a vérszomjas szörnyeteg, lába elé hajítva zsákmányát, dühödten védekező állást vett föl. A riadt és fegyvertelen falusiak nem tudták, mihez kezdjenek, néhányan elfutottak puskáért, a többiek félreálltak, s várták a puskákat. Amikor a farkasember ezt meglátta, fölkapta a földre hajított leányt, s hanyatt-homlok elmenekült az erdőbe.

   Az eset után vagy ötven évvel ugyanazon a domboldalon vigadozott a falu fiatalsága, mikor egy ősz öregembert pillantottak meg. Meghívták a mulatságba, az öregember csöndben leült, s szomorúan felhajtotta az odanyújtott vodkát. Az egyik hasonló korú falubeli gazda az ismeretlenhez lépett, üdvözölte, és beszélgetni kezdett vele. Az ismeretlen öreg sokáig bámulta a gazdát, végül könnyekkel szemében fölkiáltott:

   - Te lennél az, Jan öcsém?

   A gazda ekkor nyomban ráismert ötven évvel korábban eltűnt bátyjára. A falusiak nagy csodálkozva körülvették az öreget, aki elmesélte nekik, hogy egy boszorkány farkassá változtatta, ő pedig ugyanarról a domboldalról elrabolta kedvesét, mikor aratási ünnepet ült a falu, aztán egy évig élt vele az erdőben, de kedvese belehalt bánatába.

   - Attól kezdve – mesélte tovább – dühömben és elkeseredésemben mindenkit felfaltam, aki az utamba került, s a vért máig sem tudom magamról lemosni – s megmutatta vérrel mocskolt kezét. - Már vagy négy éve bolyongok újra emberi formában, szerettelek volna még egyszer látni benneteket, látni a házat, ahol születtem és felnevelkedtem, aztán – ó, meneküljetek, újra farkasemberré fogok változni!

   Alighogy ezeket a szavakat kimondta, farkassá változott, ugrott egy nagyot, átható hangon felüvöltött, s örökre eltűnt a közeli erdőben.

   Farkasemberek II.

   Egy boszorkány beleszeretett egy fiatal legénybe, de hiába volt minden igyekezete, nem tudta megnyerni a legény szívét. Végül a legény közömbössége úgy dühítette a szenvedélyes nőszemélyt, hogy kegyetlen bosszút esküdött.

   Amikor egy ízben találkozott a deli legénnyel, megjósolta neki, hogy ha fáért megy az erdőre, az első fejszecsapásnál farkasemberré fog változni.

   A legény ügyet sem vetett a jóslatra, befogta ökreit, elment az erdőre, de alig vágta fejszéjét egy fába, a szerszám kiesett a kezéből. Megrémült erre a legény, nézi, hát látja, hogy két keze farkasmanccsá változott. Eszeveszetten rohangálni kezdett az erdőben, végül egy forrásra bukkant, s annak vizében megnézte magát. Kétségbeesve látta, hogy teljesen farkassá változott, néhol még látni lehetett rajta köntöse maradványait, mivel az átalakulás még nem törölt el minden nyomot.

   Siet az ökreihez, de azok riadtan menekülnek előle. Meg akarta őket állítani az ismerős szavakkal, ám emberi hang helyett farkasüvöltés hagyta el torkát. Bánatosan tudomásul vette hát, hogy a megalázott boszorkány fenyegetése valóra vált, ám farkassá változva sem tudott elszakadni a szülői háztól, s ezért mindig a környéken bolyongott. Hasztalan próbálta megszokni, nem állhatta a nyers húst, az emberhúst pedig végképp nem ehette. Ezért aztán a pásztorokat és az aratókat riogatta, mert ellopkodta kenyerüket, tejüket és egyéb elemózsiájukat.

   Így telt el jó néhány év, amikor hirtelen legyőzhetetlen álmosság vett rajta erőt, lefeküdt hát a gyepre, és elaludt. Elképzelhető, mekkorát ámult, mikor álmából ébredve észrevette, hogy visszaváltozott emberré.

   Repesve a boldogságtól, megfeledkezett a külsejéről is – az ilyen visszaváltozás után a farkasból emberré váló személyek mezítelenek maradnak - , és szinte röpült szülőháza felé. De, ahogy mondani szokás, az öröm sosem tart sokáig, s ezt a legény is hamarosan megtapasztalta. Hazarohant, ám a szülei már nem éltek, a lány, akit mindennél jobban szeretett, férjhez ment, s már négy gyermek anyja volt, fiatalkori barátai pedig vagy meghaltak, vagy szétszéledtek.

   Hősiesen viselte sorsát szegény, s keményen dolgozott, homloka verejtékével öntözte kis földjét, amikor pedig vasárnaponként a szomszédok összegyűltek a kocsmában egy kis vigasságra, sokszor mesélt nekik kalandjairól és a szerencsétlenségéről, mely a megsértett boszorkány miatt szakadt rá.

   Szenyán Erzsébet fordítása

Keleti-szláv mondák:

1. A kétszívű ember

   Egy muzsiknak két szíve volt, emberszíve és farkasszíve. Soha ki nem tudódott volna róla, ha egyszer szénagyűjtés közben meg nem szomjazik.

   - Maradj a boglya tetején, mindjárt jövök, csak iszom egy korty vizet! - mondta a feleségének.

   Azzal eltűnt a folyóparti bozótban, amelyből néhány pillanat múlva egy farkas vált ki, s tartott egyenesen a boglyának. Az asszony elkezdett kiáltozni, a férjét hívta:

   - Siess vissza, jó uram, jön a farkas!

   Eközben a fenevad felmászott a boglya tetejébe, nekiesett az asszonynak, a ruháját tépdeste a fogával. Az úgy védekezett, ahogy tudott, vasvillával fejbe vágta a farkast, az arcába szúrt, s közben kiabált, ahogy a torkán kifért.

   A hívó szóra összefutottak az emberek, s elűzték a farkast. Kisvártatva előbotorkált a bozótból a férfi.

   - Hol az ördögben jártál? - esett neki az asszonya. - Majd felfalt a farkas!

   - Hagyj, szörnyen fáj a fejem! - felelte a muzsik. A feje búbját tapogatta, amelyen jókora púp nőtt.

   Asszonya csodálkozva vette észre arcán a kék foltokat, a vérző sebeket. Azon nyomban megfeledkezett a maga bajáról.

   - Mi történt veled? - kérdezte.

   - Nem tudom – hajtotta ölébe a fejét a muzsik.

   Nézi az asszony, a férfi szája habzik, a fogai közt az ő ruhája foszlányai virítanak.

   - Hogyan kerültek a ruhám foszlányai a szádba? - fogta vallatóra emberét, aki nem tehetett mást, bevallotta: két szíve van, két életet él, egyszer farkas, máskor ember.

   - A kék foltok, a vérző sebek az arcomon, a púp a fejemen a te villád nyomai! - folytatta vallomását. Asszonya nem hitt a szavainak.

   - Ha akarod, itt előtted farkassá változom! - bizonygatta az ember. - Csak arra kérlek, nehogy megint kiabálni kezdj, mert akkor három hónapig farkas maradok.

   Az asszony megígérte, mire a muzsik ott nyomban farkassá változott. Felesége ettől úgy megijedt, hogy akaratlanul is felkiáltott, mire a szomszédok ismét vasvillát ragadtak, de a farkas megelőzte őket, s elmenekült.

   Három hónap múlva került csak elő, emberként.

   (L. Demjan nyomán)

2. A farkassá változtatott vőlegény

   Sokáig udvarolt a lánynak a legény, aztán mégsem őt vette feleségül, mást jegyzett el. Az esküvő előtt felkereste volt kedvesét, hogy elbúcsúzzon tőle.

   Azt mondja neki a lány anyja:

   - Szép dolog, hogy nem felejtetted el a lányomat. Emlékül fogadd el tőlünk ezt a kendőt, csak nem mégy csupasz nyakkal az esküvőre!

   A fiú nem gondolt rosszra, elfogadta s a nyakába kötötte a kendőt, aztán elköszönt.

   Amint kilépett a kapun, érzi, hogy a bőre viszket, arcán sűrű szőr serken. Végignéz magán, s iszonyodva látja, egész testét csapzott, rőt szőr borítja, csupán a nyakán a kendő helyét fedi világosabb folt. A fejéhez kap, s akkor veszi észre, körmei helyett farkaskarmok nőttek a kezén, amely sokkal inkább farkaslábra hasonlított, mint kézre.

   Elkeseredésében elbujdosott az erdőbe, s úgy élt ott, mint a többi farkas.

   (P. P. Demidovics nyomán)

    

3. Farkasok közt

   Élt Ukrajnában, Jaszinya közelében egy asszony. Két fia volt, a nagyobb szilaj, verekedős, a kisebb félrehúzódó, magának való. Anyjuk azt szerette volna, hogy a kisebb fiú is hasonlítson testvérére, ezért felkeresett egy vajákos öregembert. Az kevert neki valamilyen italt, amivel az asszony titokban megitatta a gyereket.

   A fiatalabb testvér a kotyvaléktól farkassá változott.

   Évekig kóborolt a környéken, míg végül visszamerészkedett a szülői házba. A bátyja éppen szalmát kazlazott az udvaron, amikor megpillantotta. Nem habozott, fogta s beléhajította a vasvillát.

   Amint elkezdett vérezni, a farkas visszaváltozott emberré. Akkor látta csak a nagyobb testvér, kit ölt meg. Fájdalmában magával is végzett.

   (M. Zubrickij nyomán)

    

4. A farkasból visszaváltozott szolga

   Egy szolga rajtakapta a gazdáját, amint az átugrott a tuskón, s farkassá változott, majd eltűnt a közeli erdőben. „Megállj! - gondolta. - Ha ez ilyen könnyen megy, megpróbálom magam is!”

   Azzal ő is átugrotta a tuskót, s követte gazdáját.

   Hónapokig bolyongott az erdőben, együtt járt, együtt élt a farkasokkal, azt tette, amit azok. Hanem egy idő után megcsömörlött a sok döghústól, s a cimborák is nagyon hiányoztak neki. De mert nem tudta, hogyan változhatna vissza, keservesen gyötrődött. Be-belopakodott a falu alá, szerette volna emberhangon elpanaszolni, mi történt vele, de csak üvölteni tudott, s amint észrevették, az emberek azonnal ráuszították a kutyáikat, mire ő visszamenekült az erdőbe.

   Többször is próbálkozott, míg végül összetalálkozott régi gazdájával. Az felismerte benne szolgáját, megragadta a sörényénél, s ellenkező irányban átdobta a tuskón, amitől ismét emberalakot kapott.

   Olyan sovány volt, mint a piszkafa, a teste tele kutyaharapásokkal, gazdája mégis alaposan eltángálta.

   - Te szerencsétlen! - szidta, s közben püfölte. - Máskor ne tégy olyat, amihez nem értesz!

   (P. Kudis nyomán)

    

5. A vő bosszúja

   Egy fiatalembert az anyósa tett farkassá. Évekig élt otthonától távol az erdőben, a fenevadak közt, mígnem egyszer karácsony előestéjén berontott a házukba, felugrott a kemencepadkára, megkereste a mestergerendában a görcsöt, kirángatta, majd megrázta magát, s ismét emberré változott.

   Anyósa hamarosan ágynak esett, hónapokig haldoklott, közben naponta könyörgött vejének, bocsásson meg neki, hogy nyugodtabb lélekkel készülhessen a hosszú útra.

   - Azt akarom, hogy annyit szenvedjen, amennyit én szenvedtem a vadak közt! - Amilyen nehéz volt az én életem, olyan nehéz legyen a maga halála! - felelte az.

   Fél év múlva bocsátott csak meg neki, s hagyta békén meghalni. A halotti torra az asszony lánya egy gidát és egy borjút akart leölni, de a férfi csak a gidát vágta le. A borjú, mondta, legyen a farkasoké.

   (M. Zubrickij nyomán)

    

6. Farkasbőrben

   Két fuvarost útközben ért az este. Kifogták a lovaikat, leheveredtek a bokrok alá, s ott töltötték az éjszakát.

   Éjjel az egyik matatásra ébredt. Körülnézett, de nem látott semmit. Reggel, amikor újra befogtak, vették csak észre, hogy egy sovány farkas ólálkodik a közelükben. Vékony volt, mint a deszka, zörögtek a csontjai.

   Megesett rajta a szívük, húst dobtak neki, de nem ette meg. Viszont amikor reggelizés után elhajították az égett kenyérhéjat, azt felkapta, s eltűnt vele.

   Otthon elmesélték, mi történt az úton.

   - Nem farkast láttatok ti! - világosította fel őket a falu legöregebb embere. - Még legénykoromban eltűnt egy fiú. Azt beszélték, farkassá változott, s itt kóborol a környékünkön. Nem bánt senkit, s nem fogad el semmi élelmet.

   (P. Kulis nyomán)

    

7. A pórul járt farkasember

   Szomszédok voltak a szegény ember és a gazdag. A szegény becsületesnek született, s az is maradt, míg a másik cimboraságra lépett az Ördöggel, s tetemes vagyonhoz jutott általa.

   Sok-sok évi kuporgatás után a szegény ember összegyűjtött annyi pénzt, amennyiért egy lovat adtak. Megvette a lovat, s kicsapta a legelőre.

   A gazdag vett három kést, kisétált a legelőre, a késeket a földbe szúrta, s elkezdett ugrándozni.Átugrotta az egyik kést, s a nyakán a feje helyett farkasfej nőtt, átugrotta a másikat, s a teste átalakult farkastestté, majd átugrotta a harmadikat is, amitől a keze-lába farkaslábakká változott.

   Akkor rárontott a lóra, s széttépte.

   A szegény ember a farkas láttán a lovához futott, de már késve érkezett. Kétségbeesésében kirántotta a földből az egyik kést, s a fenevad után vetette magát. Ám az gyorsabb volt nála.

   Éjjel a farkas visszakullogott a rétre, hogy újra emberré változhasson. Átugrotta visszafelé az egyik kést, s farkasfej helyett újra emberfej nőtt a nyakán, átugrotta a másik kést, s farkasteste visszaváltozott embertestté. Ugrott még egyet, aztán még egyet, ám farkaslábai csak nem tűntek el.

   Reggelig kereste a harmadik kést, de az nem volt ott, ahová leszúrta. Ezért egész hátralévő életében gyalázata bélyegeként viselte farkaslábait.

   (P. V. Sejn nyomán)

    

8. A farkasból visszaváltozott ember

   Hazafelé tartott a muzsik a szomszéd faluból. A keresztútnál összetalálkozott egy idegennel.Köszönt neki, s nézi, miféle szerzet; mindenre hasonlított, csak emberre nem. A haja csimbókokban lógott, arcát veres szakáll borította, homlokán sebhelyek éktelenkedtek. Ruhája szakadt volt, s koszos.

   - Zsiványok bántak el veled, hogy ilyen tépett a gúnyád, ragyás az arcod? - Kérdezte tőle.

   - Ha zsiványok lettek volna! - sóhajtott az idegen.

   - Ki lehet rosszabb a zsiványoknál? - esett gondolkodóba a muzsik.

   - Megtudnád, ha te is farkasok közt élted volna le a fél életedet! - válaszolta sokatmondóan az idegen.

   - Te köztük éltél? - hitetlenkedett a muzsik.

   - Köztük bizony. A napokban szabadultam tőlük.

   Szó szót követett, a két férfi leült az árokpartra, s az idegen mesélni kezdett:

   - A házam tetejét javítottam, s kevés lett a szalmám. A szomszédasszony földjén viszont kint hevert a drága takarmány. Szedtem belőle néhány maroknyit, s kipótoltam vele a sajátomat. Hanem a szomszédasszonyom rám támadt.

   - Te elloptad a szalmám! - kiabálta át a kerítésen.

   - Ott hevert a mezőn. Ha nem szedem fel, a többivel együtt ez is elrothad! - mentegetőztem. S mert nem hagyta abba a szapulásom, az én türelmem is elfogyott. - Ha mindenáron kötözködni akar velem, forduljon a bíróhoz. Néhány szál szalmáért nem fognak elítélni! - vágtam a képébe.

   - Elég az, ha én elítéllek! - fenyegetőzött a vénasszony. - Magam leszek a bírád!

   Ezzel részemről abbamaradt a dolog, gondoltam, ő is elfelejti.

   Néhány hét múlva a komámmal gabonát vittünk a malomba. Útközben a lovak megvadultak, ledobtak a szekérről.

   Repülés közben nagyot bukfenceztem a levegőben. Földet érve nem ismertem magamra. Esés közben farkassá változtam.

   Három évig kóboroltam magányos vadként a környéken, három év után a falka befogadott. Lóhúst ettünk, meg bárányhúst, a többiek leginkább engem küldtek bárányt lopni.

   Egyszer , amikor belopóztam az akolba, meglátott a pásztor. Puskáját rám fogva közeledett felém. Arra gondoltam, a halál sem lehet rosszabb, mint ahogy éltem, ezért nem futottam el előle. Pedig a többiek egyre biztattak:

   - Menekülj, ahogy tudsz!

   A pásztor látta, hogy nem mozdulok. Azt kérdezi tőlem:

   - Miféle farkas vagy te, ha nem menekülsz el az ember elől? Talán bizony nem is farkas?

   Erre közelebb mentem hozzá.

   Ez a pásztor értett a varázslathoz. Letette a puskáját, kihozott egy kést a gunyhójából, s fogott egy botot. Megvágta a lábam, s amikor kiserkent a vérem, tizenkétszer rám vágott.

   Visszaváltoztam emberré, de a farkasélet nyomait még sokáig viselem. Enni nem tudok mást, csak húst.

   - Megköszönted a szomszédasszonyod jóságát? - firtatta a muzsik.

   - Farkasként gondoltam rá, meglátogatom a falkával. De nem vitt rá a lélek.

   (E. R. Romanov nyomán)

    

9. A farkasból visszaváltozott fiú

   Kiment a muzsik az udvarra, mert nagyon ugattak a kutyák. Látja, a nyári állásban egy farkas megtámadta a kancát. Felkapta a vasvillát, s rohant a vadállatnak, de az addigra már átharapta a kanca nyakát, majd átvetette magát a kerítésen.

   A gazda háza népével űzőbe vette; menekült a farkas, ám közben a szomszédok is ásót, kaszát ragadtak, s bekerítették.

   Akkor a fenevad átbucskázott egy tuskó fölött, s emberré változott. A muzsik hitetlenkedve ismerte fel benne eltűnt fiát.

   - Miért keseríted az életünket, fiam? Miért támadtad meg a kancámat? - vonta kérdőre.

   - Azért, mert hét évig farkasként éltem! - felelte a fiú.

   A muzsik visszafogadta a házába, de a fiú nem érezte jól magát régi családja körében. Lesoványodott, búskomorrá vált.

   Hamarosan meg is halt.

   (P. P. Gyemidovics nyomán)

    

10. A farkasember hálája

    Egy farkassá változtatott ember egyik éjjel az erdőben tövisbe lépett. Nem bírta kihúzni. Szörnyű fájdalmában a nyájat őrző pásztor elé bicegett, s esdeklőn nézett rá.

    A pásztor bátor ember volt, nem futott el. Megértette: ez a vadállat nem birkát akar lopni, hanem segítséget vár tőle. Nézte a lábát, s megpillantotta az óriási tövist.

    Fogta, kihúzta.

    A farkas a közelében maradt még pár órát, aztán elment.

    Tél végén, amikor a pásztornak már fogytán volt a kenyere, egy idegen férfi nyitotta rá a szállás ajtaját, hátán nagy zsák liszttel.

    - Neked hoztam, jó ember! - mondta.

    - Jó, jó, de mivel szolgálhatom meg? - szabadkozott a pásztor.

    - Már megszolgáltad. Jót cselekedtél velem, amikor bajban voltam, most rajtam a sor, hogy viszonozzam a jót.

    - Nem emlékszem rád! - ráncolta a homlokát a pásztor. - Találkoztunk már az életben?

    - Találkoztunk bizony. Én farkasként kullogtam eléd, te viszont akkor is ember voltál!

    (L. Demjan nyomán)

     

11. A kettős életet élő muzsik

    Egy muzsik kettős életet élt anélkül, hogy erről akár családja, akár farkastársai tudtak volna. Együtt tizedelte a nyájat a falkával, s hazatérve végezte a ház körüli munkát.

    A környék gazdái állataik védelmére puskás embereket fogadtak fel. Az ordasok, nem jutván húshoz, betörtek a faluba, melynek szélső házában a muzsik fia játszott. Farkas apja, hogy megvédje a fenevadaktól, berontott a házukba, átbukfencezett a küszöbön, s ember alakjában vasvillával fordult társai ellen.

    Többé nem vedlett át farkassá: egészen jól érezte magát emberbőrben. Csak a hús hiányzott neki nagyon.

    (L. Demjan nyomán)