Main Content

Képek a 2008-as Cserkészet Világnapjáról

Írta: Böröc Alexa

A Cserkészet Világnapja nagyon jól múlt!

Reggel nyolc óra felé indultunk Kispiacról és már fél kilencre Szabadkán voltunk. Kicsivel előbb megérkeztünk, mint a kiscserkészek, ezért elmentünk sétálni a városba. Mire visszaérkeztünk már a kiscserkészek is ott voltak. Volt ott egy terem, ahol lehett csocsózni, malmozni és még sok mást is játszhattunk.

Mikor sorakozó volt, mi Noémi mögött álltunk fel. Zászlólevonás volt és közben a Cserkészindulót énekeltük. A fényképezkedés utána a nagyobb cserkészek megnéztek egy filmet, mi ez idő alatt kimentünk játszani. Sok új játékot tanultunk, például: Üsd a harmadikat, Alszik a város és még sok mást is.

Mikor a filmnek vége lett sípoltak és nekünk be kellett menni. Beérkezve a vacsora várt minket.

Végül el kellett búcsúzkodni azoktól akikkel összeismerkedtünk, amitől nem nem voltunk túl boldogok. A búcsúzkodás után, este fél nyolckor hazaindultunk.


Gyülekező

Noémi mögött gyülekezik az egész csapat.

Résztvevők

A hosszú sor nem is fért rá egy képre.

Zászlófelvonás

A Szövetség zászlaját Bacskulin István szövetségi ügyvezető elnök húzza fel

Ebéd

Mielőtt elkezdődtek volna a programok, elmentünk ebédelni.

Ebéden a kiscserkészek

A kiscserkészek voltak az elsők.

Játék Noémivel

Ebéd után következett a játék.

Játék

Először Noémival csak kevesen voltak...

Mindenki játszik

...majd egyre többen vettek részt a játékban.

Résztvevők

A 2008-es Cserkészet Világnapja résztvevői. Nagyon sokan voltunk...