|
Első rész:
Kavics
Szilaj gulya delel a rekkenő hőségben,
Gergő bácsi -a csordás- van mellettük őrségben.
Két hatalmas bika, több tucat tehén,
Ember kell ide, kinek szíve a helyén!
Lassan ötven éve ez a munkája,
Ö a környék legöregebb gulyása!
Nincs egyéb társa, csak két jó kutya,
Az egyik csordát őriz, a másik -ha kell- hajtja!
A nagyobbik egy öreg komondor, Tisza
névre hallgat,
Ki többnyire csak a pásztor mellett ballag.
Hatalmas, erős kutya, nem fél, nem reszket,
Hatvan kiló tiszta izom, mit a puszta edzett!
A kisebbik egy cifrabundás, fürge
hajtókutya,
Neki az öreg csordás a Kavics nevet adta!
Szürkéskék bundáján kis fekete pettyek
Mint tiszta vizű patak alján apró kavics-szemek…
Most ő is az árnyékba húzódik gazdája
mellé,
Csendben fekszik, néha-néha felnéz.
A távolban felzúg egy harang-déli tizenkét óra,
"No, az ebédnek is épp ideje vóna…"
Előkerül a tarisznya, benne szalonna és
kenyér,
Lekanyarít egy szeletet: "Nesze Kavics, egyél!"
Az öreg Tiszának is dob egy adagot,
Majd jóízűen bekap ő is néhány falatot.
Komótosan eszeget, megadja a módját,
Kutyái eközben begyűjtik a morzsát.
Végezetül a kulacsból nagyokat kortyol,
A maga termelte zamatos borból.
Pihen a gulya, csendben kérődzik,
Perzsel a nap, szellő sem érződik.
Elégedett az öreg, előveszi pipáját,
Belétömködi illatos dohányát.
Jókedvűen pöfékel, senkit sem irigyel,
Nyugszik a táj, csak egy bogár ciripel.
Hallgatva a tücsök-zenét, szeme elnehezül,
Fa törzsének nekidőlve álomba szenderül…
Amilyen erősen tűz a nap a pusztán,
Olyan hirtelen támad a vihar, cikázik a villám!
Szunyókál az öreg, talán álmodik is egyet,
Eközben sötét viharfelhők lepik el az eget!
Érzi a két kutya is, hogy jelezni kéne,
Ha nem ébred fel a pásztor - lehet rossz vége!
Nyugtalan a gulya is, az ég halkan mordul,
A két bika hirtelen egymásnak fordul!
Kavicsnak parancs sem kell, tudja a
dolgát,
Felugat harsányan - riasztja a gazdát!
Nagy lendülettel a küzdőkhöz vágtat,
Ugat, forog beléjük csíp párat!
Felriad az öreg is, eltűnik az álom,
Morcos ábrázatát magam előtt látom!
"Kormos, Jámbor, az anyátok mindenit..!
Ez az kiskutyám marjad az elejit!"
A cifra mudit bíztatni nem kell,
Acsarkodik, cselez töretlen kedvvel
Gergő bácsi sem tétlenkedik kezében a bottal,
Nagyokat csap rájuk, hogy az csak úgy koppan!
Az öreg Tisza ugatva bíztatja őket,
De nem tud segíteni a cudarul küzdőknek.
Az ilyen munkához lomha a járása,
Csak idős bőrét vinné a vásárra!
Tudja Kavics, ő sem hibázhat,
Egy tonna a súlya egy ilyen bikának!
De a hatalmas állatok nem tudnak rálépni,
Hol egyiket fogja, hol másikat tépi!
A kemény pásztorbot sem pihen a kézben,
A küzdelemnek így gyorsan vége lészen!
Szétugrott a két nagy bika, megunva a harcot,
Az öreg gulyás vágott nagyon bosszús arcot!
"Na végre, hogy szétmentetek, fene a
dógotok,
Nyakunkon a vihar, ti meg itt harcótok!"
Bizony eközben oly sötétség lészen,
Mintha nem is lenne nap a fekete égen!
Süvít a szél, dörög meg villámlik,
"Hogy bőrig ázzak, cseppet sem hiányzik!
Gyerünk Kavics, hajtsd meg a csordát!"
Kurjant az öreg, nem kíméli torkát!
A kiskutya villámgyors, futnak a tehenek,
Mindenhol ott van, kitörni nem lehet!
"Szedd a lábad Tisza!" - de nem is kell mondani,
Öreg testén a hideg eső sokat tud rontani!
Fiatalon nem bánta ha az ég zengett,
Esőben játszott, hóban hempergett!
Tíz éve ennek, eljárt az idő,
Pajtából jó nézni, ha esik az eső!
Erőltetett menetben sietnek a tanya felé,
Akkorákat dörren, hogy remeg a föld belé!
Gyorsan haladnak, már csak negyed óra,
Leszakad az ég, mintegy varázsszóra!
Úgy ömlik, mintha dézsából öntenék,
Morog az öreg -"Hogy rosseb esne beléd!"
"Mer' ha egy kicsit előbb kapok észbe,
Ez a latyak idő a kunyhómban érne!"
Mire behajtotta a jószágot a karámba,
Csuromvíz volt az összes ruhája!
Tiszát beengedte a csűrbe,
Ment az egyből, pedig nem is küldte.
Az ajtaját egy karóval támasztja ki
kapkodva,
Nem akarván, hogy a szél ki-be csapkodja!
Kavics kimerülten a küszöbre rogyott,
A kunyhóban az öreg, tűzrakáshoz fogott.
Hamar begyulladt-hisz a rőzse száraz,
A kicsi kályha jó meleget áraszt.
Feltesz egy kis lábast, gönceit székre rakja,
Amíg ô tesz-vesz, meg is száradhatnak.
Az edényben kútvizet forral,
Teát készít, dúsítva borral.
Megfázás ellen tán a legjobb gyógyír,
Pályinka is van még-ez aztán a jó hír!
Fogja az üveget, belekortyol négyet,
"Ejjha de jólesett - hogy kapar, hogy éget!"
Átjárja a meleg, jobb kedvre derül,
"Gyere Kavics kutyám, legyél te is belül…"
- Ad(u-papa) -
A második részhez kattints ide! |
