Judák István barátunkra emlékezünk

Tartalomhoz ugrás

Főmenü:

Közel öt évtizede agy hatéves kisfiút, -mint megannyi más hason korú gyermeket- szeptember elsején Istvánt is kézen fogta az édesanyja, és elindultak az iskolába. Hogy Istvánnak fogni kellett-e a kezét, vagy kihúzta magát és büszkén masírozott, talán még őrzi a családi emlékezet.

Hogy az elsős tanító néninek kellet-e fogni ezt a kezet, hogy a többi elsős közé vezesse?- ki tudja már.
Egy kéz azonban biztosan megragadta, - talán nem is ekkor- gyengéden vagy erős szorítással, oly módon, hogy többé már nem is engedte el, egy életre magához, iskolákhoz, tanulókhoz kötötte.

Az Ady Endre Általános Iskolát - ahova szülei beíratták-  annyira megszokta, megszerette, annyi szál kötötte hozzá, tanárok, barátok, közeli-távoli ismerősök, hogy amikor elvégezte sem szakadt el tőle.

Ifiként a középiskolából is visszajárt, segítette a kisebbek szabadidős elfoglaltságait. Rendszeres segítője volt a szári táborozásoknak a sátras, üstben-főzős hőskorban és a későbbi faházas komfortosabb időkben is.
Ez a kötődés vitte a Budapesti Tanítóképző Főiskolára. Hallgatóként is visszajárt az egykori iskolába. Mi sem természetesebb, tanítani is ott kezdett.
Tanított, tette a dolgát és persze szervezte a programokat, ünnepségeket sport- és iskolanapokat, táborozásokat.
A „jót s jól” ami a munkáját jellemezte, a makacs kitartás, amivel céljai felé haladt, hamar kivívta egykori tanárai, immár kollegái elismerését. Persze nem csak az övékét. A gyermekek, szülők, hamar megkedvelték, elfogadták. A nyílt egyenes beszéd, a hátsó szándékok nélküli, megnyilatkozásai azokban is rokonszenvet ébresztett, akik adott esetben nem értettek egyet vele.
István sportszeretete legendás, nem kis dolog a negyedik X  után elvégezni a  főiskola testnevelés szakát.



1997-ben nehéz döntést hozott.
Hiába győzködték kollegák, barátok, ismerősök, úgy érezte, máshol akarja folytatni munkáját.
Egy évig a csepeli Karácsony Sándor Általános Iskolában tanított.

Majd 1998-ban visszatért Erzsébetre, iskolánkba a Lázár Vilmos Általános Iskolába.

Szerette az iskolánk patináját, vonzotta az épület hangulata, az iskola ének tagozatos volta.
És a lényeg, a gyerekeket szeretni elég könnyű dolog. Istvánban, szereteten kívűl volt tisztelet is irántuk. Szakmai elkötelezettségét támasztja alá az évenkénti versenygyőzelmek sokasága is.
Pista nem volt vallásos. De ha valóban úgy van, ahogy Zorán énekli, és van az a „…kell ott fenn egy ország…” akkor Istvánnak  évtizedek óta megvolt már a vízuma, belépési engedélye, ha nem is tette össze a két kezét „mint minden jó gyerek”, a dalban!  

 
Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenühöz