 |
||||
FŐOLDAL
|
Napháború, a halott sétál a homokban Nézdd! A szél születik most. A rettegés hullámaival menetel. Phobos herceg szárnyid tépem én Mérgeid fájdalmaival felmentve, Én vagyok a frontvonal, az öröm serege, A láng évszázada. Előre e tovakúszó tengeren, Gyilkolok, nem feledve megtört életük A pusztulás végigkíséri partjaim, Nem állhatják pillantásod. A vér hullámain lezúduló eső Én Káosz, én Napháború Bíbor gabonakalász a háború vonalain Napháború, a halott Minden mélységben, minden óceánban, Minden folyamban, minden folyóban Hajóztunk uttalan, A vihar, mely messzire vezetett. Öltünk és öltünk, Pusztítás, mészárlás Mi kísérte utunk Nézdd! A szél örvénylik Pihenj, hulljon sötétség szemeidre. Ó az éj haldokló szemeidben De a szendergés s a gyász sosem tart soká. A vér hullámain lezúduló eső Én Káosz, én Napháború Bíbor kalászok harangoznak e meggyötört földön Fordulok, fulladok a háború szakadékába. Én Káosz Én, Napháború | |||