 |
||||
FŐOLDAL
|
Én láttam a groteszket mi elébem tárult Az éj foszlását hol a holtak rothadnak. A Napháború a tetőpontra ért. Rettegtem a közeledő sötétségtől. Múlt éjjel, mikor a tested parázslott, ott volt a világ, sikolyaikban. Szerelmem, emlékeim fényeivel faragom ki arcod s zuhantam a távoli pusztulás felé. A zokogást hallottam amely emlékművé duzzadt a templomban hol a sötétség az egyetlen ki utat mutat. A helyen hol az emberi kegyetlenség tombol korlátok nélkül. Bánat! Mi történt az emberi erénnyel míg ők rabszolgák rabszolgáivá lettek; Elsőnek testük bomlott s nevükben a rágalom. Bátorság! Kitartás! Testem két birodalom között függ: Különös harmónia, nem dicső a szó, sosem habozó Megtagadva a gesztus mely életet adna nekik. A kötél egy vonal, s a vonal egy folyam Holtak végtelen folyama. Hermész poklai várják az aratást; mezőik lángvörösek. A tűzfolyam közel. | |||