Két nap telt el, hogy Tom elment. Anne egyre nehezebben tűrte az éjszakákat. Keze rá- rátalált forró ölére, de ez már nem elégítette ki. Aztán éjjel megint kopogtak az ablakon. Anne kiugrott az ágyból, és szélesre tárta a zsalukat is, de legnagyobb megdöbbenésére nem Tom állt ott, hanem az apja. Anne megijedt tőle. Haja zilált volt, kabátja ferdén begombolva. Az egész ember igen zaklatott benyomást keltett. De, a szeme, a szeme volt a legvadabb. Sütött belőle a gyűlölettel teli mohó vágy.

- Mit akar? –kiáltott rá a lány, és be akarta csukni az ablakot, de a férfi erős kézzel markolta.

- Megbabonáztad a fiamat!

- Mi van Tommal? – riadt meg a lány.

- El kellett küldenem, mert csak utánad koslatott.

- Legyen érte átkozott! – villant meg Anne szeme is.

- Még átkozódsz is, Te boszorkány szuka – kiáltott a férfi, és belökte a szobába a riadt lányt, majd bemászott az ablakon. Rávetette magát a kapálózó lányra, és letépte róla a hálóinget. Anne hiába karmolt, harapott, az erős férfi szétfeszítette a lábait, és durván belevágta kőkemény szerszámát.

- Tél óta vágyom erre, te átkozott ribanc – nehezedett rá a vonagló lányra, és durván baszni kezdte. Anne pedig zokogva vette tudomásul, hogy ami általában olyan jól esik neki, most fájdalommal, és undorral tölti el. Végül kedvét töltötte rajta a férfi. Felállt és nadrágját kötözgetve mondta:

- Ezentúl én jövök ide esténként, és te boldoggá teszel.

- Nem akarom! – sikoltotta Anne.

- Nem Te szabod meg – hajolt egészen közel hozzá a férfi. - Ha nem engedelmeskedsz, feljelentelek boszorkányságért. – Azzal otthagyta a földön síró lányt, kilépett az ablakon, és elment. Annéban pedig tombolt a harag. Letépte magáról hálóingje maradványait, anyaszült meztelenül felrohant a padlásra, és elővette nagyanyja féltve őrzöttebb könyvét. „Átkok, ármányok, bájitalok”

- Keresek én holnapra olyan finomat neked, hogy többet senkibe sem mártod a farkadat – sziszegte, és órákon keresztül keresgélte a megfelelő szert. Aztán szép lassan megnyugodott, és rájött, ha megitatja a férfit, az tényleg feljelenti. Végül, hosszas töprengés után úgy döntött, hogy párszor oda adja magát neki, az majd megnyugszik, és többet nem zaklatja. A reggelig eltelő időt azzal töltötte, hogy valami ellenszert keresett a szerelmi gerjedelem ellen, de semmit nem talált, vagy csak olyat, ami örökre tönkretette volna a férfit.

Másnap kicsinosította hát magát és a szobáját is, úgy várta a férfit. Már éjfél is elmúlt, mikor kopogott az ablakon. Látszott rajta, hogy órák óta bolyongott. Mikor Anne kitárta neki az ablakot, bocsánatkérő arccal nézett rá.

- Anne, galambom, ne haragudj a tegnapi miatt, de már hónapok óta vágyódom utánad.

- Nem haragszom – tódította Anne, és besegítette az ablakon. A férfi keze azonnal a hátára siklott. Hideg volt, de jól hűtötte Anne izgalomtól, félelemtől forró bőrét. Félt, hogy ismét a előzőnapi kínokat kell majd kiállnia, teljesen összezavarta a férfi szelídsége.

- Feküdjünk le, fázom – mondta a férfi, Anne pedig bebújt a takaró alá, amit hívogatóan tárt ki a férfi felé. Az pedig bebújt mellé. Fejét a lány mellére hajtotta, és szelíden simogatni kezdte. Anne csodálkozva gondolta, olyan mintha nem is a tegnapi ember volna. Kezdte élvezni a mozdulatokat. Aztán ismét eszébe jutott Tom, és elöntötte a méreg, de uralkodott magán. A férfi egyik keze már lábai között matatott, a lány engedelmesen szétnyitotta neki az ölét, mire a másik betérdelt a lábai közé, és gyöngéden beléhatolt. Anne beleremegett a mozdulatba.

- Azt akarom, azt szeretném, ha a tegnapi napot elfelednéd, és boldogan lennél a szeretőm.

- Tegnap nem Te voltál itt – vonta a vállgödrébe a férfi fejét a lány, és kezdte élvezni a becéző mozdulatokat. A férfi csókolgatta a nyakát, vállát, miközben hosszan, ki-bejárt Annéban. A lány hamarosan zihálni kezdett, és elélvezett. Közben lelkiismeret furdalva gondolt Tomra, de elhatározta, hogyha visszajön, ismét neki is oda adja magát. Aztán a férfi növelte a tempót, majd az ő kiáltásai is betöltötték a kis szobát, és remegő térdekkel Annéba eresztette a magját.

Sokáig csak feküdtek egymás mellett. A lány még a meginni való szerről is megfeledkezett. Aztán, megszólalt a kakas, és a varázs szétoszlott.

- Miért ne járhatnátok ketten hozzám. Emlékszel, az első nap milyen boldogító volt?

- Bűn – simogatta meg az öreg a lány arcát – várandós az asszonya, és különben is, nem hozzád való.

Anne beleborzongott a szóba: „Bűn”.

- Az nem bűn, hogy velem hálsz? – buggyant ki belőle a kérdés.

- De – hallotta a férfi halk szavát. – De én nem számítok, én már pokolra jutottam, de a fiam még fiatal. Hadd békibe!

- Nem én hívtam én sosem – zsörtölődött Anne, és még mindig nem értette, hogy a szerelem, hogy lehet bűn. A férfi pedig felé fordult, és megcsókolta.

- Kit kívánsz jobban, engem vagy őt? – Anne pedig megérezte, hogy hazudnia kell. A férfi mellére bújt, és remegő hangon mondta:

- Téged, az első pillanattól kezdve. – A férfi ismét ráfordult, majd a bejáratán kezdte el húzogatni ágaskodó férfiasságát. Ám Anne most úgy akarta, hogy ő legyen felül. Azt akarta, hogy a derengő fényben ismét azt hihesse, hogy Tommal van. Átölelte hát a férfit, és teste nyomásával fordulásra késztette.

- Nehéz vagyok? – kérdezte a másik.

- Nem, de így is fogod szeretni – mondta, és mozogni kezdett a hanyatt fekvő férfin. Az pedig zihálni kezdett az új élménytől. Anne becsukta a szemeit, és átadta magát az emlékezés élvezetének.

Rájött, hogy a két férfi mennyire hasonlít egymásra. Tom kezei is a derekát, fenekét cirógatták közbe, csak az apának nagyobb, kérgesebb volt a tenyere. A férfi szerszáma szinte ugyan ott dörzsölte, ajkát pedig pont úgy beharapta mint Tom. Arra gondolt, amit Tom mondott neki, hogy ez bűn. Csak felöltözve, pont fordítva szabad a házasoknak szeretkezni. A pap is azt mondta, hogy aki házasságon kívül csinálja, az fajtalankodik. Anne nem értette ezt a szót, de érezte, hogy rosszat jelent. Biztos volt benne, hogy az apa sem szeretkezett így, vagy ha igen, az nagyon régen, legény korában lehetett. Visszaemlékezett, hogy ott a konyhában milyen vadul estek neki. Valyon a szer tette velük, vagy végre engedték feltörni magukból az ősi ösztönöket? Aztán elindult benne a kéj, és már csak az élvezettel foglalkozott, mindegy volt, hogy az apa vagy a fia adja. Távolról hallotta, hogy a férfi zihálni kezd, aztán robbant minden, és őt elöntötte a forró láva. Combján csorgott lefelé saját szerelemnedveivel együtt, a férfi pedig boldog sóhajok közepette vonta magára hátát simogatva.

- Te kis boszorkány! Te. Teljesen megbabonáztál - suttogta, de most nem volt sértő a kijelentés. Annét átjárta a szeretet, a szeretkezés utáni boldogság, és már nem haragudott új szeretőjére. Tudta, hogy ő is csak Tomért aggódott, és őt pedig nagyon kívánja. Csak pihent a férfi széles mellkasán, lábai között még ott érezte a másik fél merev szerszámát, és valami boldogítóan fájdalmas szomorúság töltötte el.

- Téged, hogy hívnak?

- Billy.

- Holnap is jössz Billy?

- Nem, Galambom. Holnap vasárnap, az a családé.

- Hiányozni fogsz – csókolta meg a férfi mellét a lány. – Majd a templomban látjuk egymást.

- Igen, de egy szemvillanással sem árulhatjuk el, hogy mi együtt szoktunk lenni.

- Tudom. Tom felesége tudja, hogy mi együtt voltunk?

- Nem, csak én. Meg talán a feleségem, de sosem beszéltünk róla az asszonnyal.

- Baj lett volna, ha Tom hozzám jár továbbra is?

- Értsd meg, Tom lelki üdvéről van itt szó!

- Értem – mondta Anne, és még mindig nem értette.

Következő fejezet

Vissza a kezdőlapra