Levette a
tűzről a forró vízzel teli kondért, és a tartalmát a dézsába öntötte. Hajnalban
kelt, hogy ellássa az állatokat, aztán odatette a vizet, beágyazott, majd
levetkőzött anyaszült meztelenre, és visszament a konyhába. Vasárnap reggel
volt, a misére készült.
A víz ott
gőzölgött a dézsában, de ő még nem szállt bele. Megállt a tisztaszoba
szekrényének tükre előtt, és végigmérte magát. Kezdett megasszonyosodni. Lapos
kis mellei teltebbek lettek, mint ahogyan a csípője is. Szemérem szőrzete
dúsabbá vált, arcán pedig valami nőies mohóság
tükröződött. Keze lassan a lába közé csúszott, de aztán elszégyellte magát, és
gyorsan otthagyta a tükröt.
- Vasárnap
van, nem lehet – korholta magát, majd belelépett a dézsába. A víz kissé forró
volt, de jól esett neki. Elmerült az illatos tealevelekkel dúsított gőzbe és Tomról ábrándozott. Keze ismét tévútra indult, de már nem törődött
a tilalommal. Végig simogatta a combját kívülről, aztán lassan átsiklott a
belső combjára, majd forró, követelődző öléhez ért. Bennszakadt a levegő a
gyönyörtől. Szemét lecsukta, és szinte érezte Tom illatát. Először egy ujját,
majd kettőt is magába dugott. Ki, bejárt a lucskos kis nyíláson, de kevés volt.
Kinézett a mellette lévő asztalkára, hogy mit is használhatna. Szép sorban
kirakva ott feküdtek a tisztálkodáshoz való tárgyak. Szagos szappan,
mosdótörölköző, hátkefe. Anne szeme felcsillant. Kinyúlt a mosdótörölközőért,
és érdes, durva szövetével csiklóját kezdte el dörzsölni. Másik kezének ujjai
még mindig barlangjában kutattak. A dörzsölés jól esett, de még mindig kevés
volt benne a szerszám. A hátkeféért nyúlt, és csípőjét kissé megemelve, magába
tolta a nyelét. Azonnal elélvezett.
- Tom! –
rebegte – Tomikám!
Folytatta a
csiklódörzsölést, majd húzogatni kezdte magában a kefét. Ismét felizgult, már
kapkodva vette a levegőt, amikor a nagy falióra megszólalt, figyelmeztetve,
hogy indulnia kéne.
- Még ne –
lihegte, és gyorsabb ütemre kapcsolt. Hüvelyének elülső részéhez nyomta a kefe
nyelét, és egyre jobban elöntötte a gyönyör, majd nyögve, félig sikítva ismét
elélvezett. Aztán csak ült fáradtan a meleg vízben, és úgy érezte, hogy ma
otthon kéne maradnia.
Kipirulva az
élménytől és a sietségtől, kicsit késve érkezett a templomba. A többiek
összesúgtak a háta mögött, de ő csak ment a helyére és csak Isten előtt hajtott
térdet. Az atya ismét nem kímélte a bűnösöket. Anne egyre jobban félt,. sajnálta már, hogy eljött. Az
őzláb gomba is most termett a Felső pagonyban, oda kellett volna mennie. Aztán
végéhez ért a hosszú prédikáció, és a nép az áldozatért állt sorba. Anne felállt,
és mivel elkésett, és nem gyónt meg, kifelé vette az útját.
- Nézd, a
Boszorkányt, nem bírja magához venni az Urat – súgtak össze a háta mögött.
- A ringyó,
tavaly az én tyúkjaimat is szemmel verte, mind egy szálig elhullottak –
hallotta a szegény lány.
- Ez rontotta
meg a szomszédomat is a főzetével – mondta egy harmadik asszony is. – Meg is
halt a télen.
Anne kilépett a templomkapun, anélkül, hogy
visszanézett volna. Utána kiléptek azok, akik elsőként járultak a pap elé.
Hangjuk pörölyként csapott utána:
- Boszorkány!
– sipítozták. – Boszorkány!
Aztán
eltalálta az első kő. Futásnak eredt.
- Verjük
agyon a kis méregkeverőt! – hallotta egy férfi hangját. Visszafordult, és a
szeme sarkából meglátta, hogy az egyik férfi felkapja a templom kerítésének
odatámasztott ásót. Kövek csapódtak be mellé, aztán az egyik fejbe találta.
Majdnem elájult, de érezte, hogyha most elesik, meghal.
- Persze, a
gyógyteáim jók voltak, amikor betegek voltatok! – mondta magában, és nekilódult
az erdőnek. Tudta, hogy oda nem jönnek utána, mert félnek a kísértetektől. Csak
a kitaposott ösvényeket merték használni. Már hallotta is:
- Hagyjátok,
ez sem fogja többet megzavarni az áhítatot.
Mosolyogva
fordult vissza. Jól gondolta Billy védte meg így. A
fák között még jól látta, hogy az emberek visszafordulnak, Billy
pedig utána néz az erdőbe.
Az erdőben biztonságban érezte magát. Lement a patakhoz, és
megnézte a víz tükrében a hatalmas púpját, amit a kő okozott. Gyűlölte most a
falusiakat. Nem ártott ő senkinek. Csak gyógyított, és ha nem sikerült, ő volt
a hibás. Pedig sokszor nem tartották be, amit mondott. Buta csitrinek
tartották. Bezzeg a nagyanyjával nem mertek volna így bánni. Leült az egyik
sziklára a parton, és sírni kezdett. Hamarosan lépteket hallott a háta mögül.
Megfordult, egy magas férfi állt a fák között.
- Ne sírj
kicsi Anne – mondta szelíden, aztán odalépdelt hozzá, és leült mellé. Az egyik
favágó volt a grófúr erdejéből. Anne már többször látta a tagbaszakadt férfit,
de sosem törődött különösebben vele.
- Buták a
népek. Nem vagy Te boszorkány, de aki az erdőben él, attól félnek. Még tőlem
is. A kovács lányát sem adták nekem tavaly, pedig igen tetszettünk egymásnak.
Anne most
nézte meg először igazán a férfit. Nagydarab, szőke férfi volt, olyasmi forma,
mint Tom, csak szebb arc, és talán fiatalabb. Anne belepirult, mikor megérezte,
hogy öle benedvesedik.
- Te lány, el
kéne látni a sebet a fejeden. Vérzik.
- Otthon van
főzetem rá, de nem látom. Nagyon hátul van.
- Gyere,
hazakísérlek, és majd én lekezelem.
Anne felállt,
és elindult. Érezte, hogy a férfi többet akar, de nem bánta. Átvágtak a Napos
tisztáson, majd befordultak az erdészházhoz vezető útra. Anne érezte, hogy a
férfi a fenekét, és ki, kivillanó bokáját nézi, és már alig várta, hogy
széttegye a lábát neki. Nem értette, hogyan kívánhatja Tom és Billy után ezt a férfit is, de úgy érezte, hogy ez valami
kárpótlás azért, mert megkergették. De, ami a legjobban izgatta az volt, hogy
ez a férfi a bájital nélkül is kívánta.
Lassan
haladtak a meleg déli napon. Anne leszedett pár gyógyfüvet, és elmondta, hogy
mi mire jó, a férfi pedig érdeklődve hallgatta.
- Nagyon okos
lány vagy Te – mondta neki a favágó, és szeme szinte vetkőztette a lányt.
- Mi a neved?
- Cliff – mosolygott a fiú, és Anne elszörnyedve gondolt
arra, hogy Tomi percek óta nem jutott az eszébe, Billy
iránti hálája, hogy megvédte a feldühödött emberektől, pedig a férfi meleg
hangjától szertefoszlott.
Ám az
erdészháznál szörnyűség fogadta őket. Anne összes csirkéje az udvaron feküdt.
Mindnek kitekerték a nyakát. A hatalmas juhászkutya az ól mellett feküdt
kiterítve. A cirmos a fa tetején fújt, és nem mert
lejönni. Az ablakok pedig össze voltak kenve sárral,
és emberi ürülékkel.
- Barbárok! –
mondta a férfi.- Még jó, hogy nem voltál itthon. Ezek rád gyújtották volna a
házat.
Anne csak
állt, és nem tudta, hogy mihez kezdjen. Megremegett, mikor a férfi a szerszámos
kamrából elővette az ásót, és el kezdte ásni a kert végében a gödröt a döglött
állatoknak.
- Menj,
Galambom, kezd el lemosni az ablakokat – utasította a férfi a lányt, mert az
teljes letargiába esett. Gépiesen bement a házba, vizet forralt, vödörbe
öntötte, és elkezdte a takarítást.
Közben Cliff a gödörbe tette a kutyát, és a tyúkokat.
- A baromfiakat is elásod? – tért magához a lány.
- Igen. Ki
tudja, hogy nem mérgezték – e meg valamivel őket, mielőtt kitekerték a
nyakukat.
Anne helyeslően
bólintott, és nem tudta, hogyan fog új állatokat beszerezni, hisz, a piacra sem mert ezek után bemenni.
Mikor a férfi
készen lett, beállt ő is ablakot mosni. Anne könnyei végre megeredtek. Hagyta,
had sírjon. Az ilyet ki kell adni az embernek magából. Aztán mikor végeztek,
bementek.
- Gyere, had
nézzem meg azt a sebet. Anne elővett egy üvegcsét az almáriumból, és oda adta
egy tiszta vászon kíséretében a férfinak, majd leült az egyik székre.
A férfi
ügyesen, és gyorsan látta el a sebet, majd csendesen megszólalt:
- Ma éjjelre
itt maradnék, mert még visszajönnek ezek az őrültek, és agyonvernek téged. Hol
aludhatnék?
- Az ágyamban
– mosolygott fel rá Anne, és úgy érezte, hogy még senkit sem szeretett ennyire.