Már
hajnalodott, amikor dörömböltek az ablakon. Anne riadtan rezzent össze. Cliff
gyorsan kiugrott az ágyból, és az ajtóhoz sietett. Meztelen testét vöröses
sárgára festette a tűz fénye. Anne szeme elidőzött rajta mielőtt kikiáltott
volna az ablakon.
- Ki az?
- Én,
Gyönyörűm – hallotta Billy hangját. Cliff átment a
másik szobába, a lány pedig kitárta az ablakot, Billy
pedig belépett rajta.
- Úgy
féltettelek – ölelte magához a reszkető lányt. – Most nem tudok maradni, mert
járvány van Kobeskowban, és nekem is oda kell mennem.
Nem győzik a temetést.
- Sajnálom –
hazudta Anne, és érezte, hogy hamisan cseng a hangja.
- Ne menj a
faluba többet. Veszett népség lakja. Hoztam neked pár tyúkot, meg egy véreb
kölyköt.
Annét ismét
elöntötte a hála, és már majdnem a régi szeretettel csókolta meg a férfit.
Aztán gyorsan felöltözött, és lement a férfival elhelyezni az állatokat. A
kiskutya hatalmas lelkesedéssel rohant elé.
- Milyen
aranyos – guggolt le hozzá Anne.
- Most még
igen, de két hónap múlva szétszedi aki idejön. Mit csináltál a döglött
állatokkal?
- Oda ástam
el – mutatott a nagy tölgy felé Anne. A férfi szemében féltékenység gyúlt.
- Valaki
segített?
- Nem, magam
– hazudott újra a lány, és Billy megnyugodott.
Bezárták az utolsó tyúkot is az ólba, a kakas még kárált egy darabig. Billy lovai nagyokat horkantgattak a kocsi előtt. A férfi
menni készült. Magához vonta a lányt, és hosszan megcsókolta.
- Te, lány,
legszívesebben meghágnálak itt, a kocsi hátuljában – markolt bele Anne
fenekébe, az pedig engedelmesen tartotta a száját, - de, mennem kell.
Azzal
kibontakozott a lány karjaiból, és felugrott a bakra. Megnógatta a lovakat, és
elindult a derengő fényben hátra-hátra nézve még az integető lányra. Ahogy
eltűnt a fák között, Anne rohant fel Cliffhez.
Zokogva vetette magát a karjai közé.
- Gyűlölöm
magam – sírt, a fiú pedig simogatta a haját és hátát.
- Nem Te
tehetsz róla, ilyen kegyetlen az élet – vigasztalta a lányt, aztán csókokkal
borította el az arcát. Anne lassan megnyugodott. Fájdalma szerelemmé alakult. Cliff
vetkőztetni kezdte végig simogatva, csókolva minden kis előtűnő bársonyos
testrészt, aztán befeküdt Anne lábai közé, és beszívva a lány hajának illatát
ismét magáévá tette. Hosszan, kéjesen mozgott benne kiélvezve Anne minden egyes
nyögését.
- Gyönyörűm,
hogy Te milyen odaadó vagy – lihegte a lány fülébe, aki ettől teljesen
beindult. Szélesre tárva lábait fogadta magába a férfit. Öle égett, szája
kiszáradt és úgy izzadt, mint még soha. Aztán furcsa, még sosem érzett gyönyör
öntötte el. Testét, lelkét megrázta a szenvedély. Arcát túlvilági öröm öntötte
el, úgy érezte, hogy azonnal meghal. Fülében vágtató ménes dübörgését hallotta,
szíve pedig úgy kalapált, hogy majd kiszakadt. Aztán megérezte, hogy Cliff
elélvezett és végre engedte, hogy a kéj elborítsa az ő testét is, majd pihegve
bújt kedvese karjaiba. Agyán még átfutott a gondolat, hogy majdnem magával
ragadta az ördög, de elhessegette. A Nap első sugara összefonódott testükön
szaladt végig, aztán megállt az ágy fölé akasztott „Jézus szíve” kép glóriáján.
Cliff reggel
elindult a faluba, Anne pedig az erdőbe gombászni. Végig ment az alsó úton,
aztán felkapaszkodott a hegyoldalba, be- bekukkantva a páfrányok levelei alá.
Oldaltarisznyájában egyre gyűlt a hatalmassá nőtt őzlábgomba. Mikor felért a
gerincre, lenézett, és látta az egész környéket. A falu tornyát, a saját házát,
a patakot, és a csalitot, ahol meg szokta lesni az őzeket, ahogy borjaikkal
legelésznek. Gyönyörű táj volt ez, és egész életében ezt látta. Most valami
megmagyarázhatatlan fájdalom járta át a lelkét. Sajnálta itt hagyni a meg szokott
képeket. Aztán, kissé nehéz szívvel elindult visszafelé a felső úton. Egy kis
tisztáson elhagyott kápolna állt. Ide mindig betért, hogy szüleiért imátkozzon. Az ablakon most is derűsen sütött be a nap, a
Szűzanya képe szelíd mosollyal nézett le rá az oltárról, és úgy érezte, hogy a
feszületen szenvedő Jézus átvállalta a bűneit. Megkönnyebbült szívvel ült le z
egyetlen padra, kezét összekulcsolva kérdezte Istent, hogy mit tegyen. Cliffet feltétel nélkül szerette, mindent megtett volna
érte, de nem tudott szabadulni attól a félelmétől, hogy még hatalmas baj
kerekedik körülötte. A bajtól pedig halálosan féltette egyetlen igaz szerelmét.
Teljesen belefeledkezett
a gondolataiba, amikor valaki megérintette a vállát. Riadtan fordult hátra, egy
barát állt mögötte.
- Ni csak, a
kis boszorkány – mosolygott rá az idős, meggyötört arcú férfi. – Nem gondoltam
volna, hogy találkozunk itt.
- Pedig sokat
járok ide, a szüleim a kertben vannak eltemetve.
- Te a vadász
lánya vagy?
- Igen –
bólintott Anne. – Még magát sem láttam itt.
- Nemrég
jöttem ide, úgy döntöttem, hogy ennek a helynek szentelem az életemet. Látom,
bánt valami. Nem akarod elmondani?
Anne ráemelte
könnytől áztatott szemeit a barátra, és konokul megrázta a fejét.
-
Megkönnyebbülnél.
A lány ismét
a Szűzanyára nézett, és ömleni kezdett belőle a szó. Mindent elmesélt, aztán
csak ült ott, mint aki teljesen kiürült. A barát közben mellé ült, és most
elborult arccal nézett ő is az oltárra. Aztán rekedt hangon megszólat.
- Tudtad, hogy
az ördöggel cimborálsz?
- Eleinte
nem, de mióta megismertem Cliffet, már igen.
- Minél előbb
menjetek el innen. Szerelmeteket pedig minél előbb érvényesítsétek. A bűnös
üvegcsét pedig azonnal dobd el, ha hazaértél.
- És mi lesz
a lelkemmel – kérdezte kétségbeesve a lány.
- Megbántad,
amit tettél? – Anne hosszasan elgondolkodott.
- Nagy bajt
kavartam, de azt, hogy szerettek, azt nem bánom. Főleg Tomnak
örültem nagyon.
A barát
felállt, és a feszület elé térdelt. Tekintetét az égre emelte, és várta
Istentől a választ. Vagy negyed óráig voltak csendben, elmerülve az ima
tengerében mikor felállt a Barát.
- Jézus a
szeretetre tanított, és Te szerettél, még ha kissé furcsán is. Ha többet nem
adsz senkinek az italból, és megpróbálod rendbe hozni a dolgokat, akkor minden
rendben lesz. Megteszed?
- Igen –
hajtotta le a fejét Anne.
- Akkor
feloldozlak az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében – tartotta kezét áldásra a
lány feje fölé. Anne szíve megkönnyebbült.
- Mid van
vacsorára? – kérdezte lelke megmentőjét.
- Egy kevés
bogyó.
- Had hagyjam
itt a fele gombát. A bogyóval kitűnő ragut készíthetsz belőle.
- Köszönöm
lányom, elfogadom – mondta a barát és leakasztotta a válláról sovány kis
tarisznyáját. Anne bőven mérte bele a finomságot, aztán mosolyogva kérdezte.
- Mi a neved?
- Benedek, és
a tiéd?
- Anne.
- Anne, ne
aggódj, mindig lesz friss virág a szüleid sírján – Anne szívéről pedig mázsás
kő esett le ismét. Hálásán hajolt le, hogy megcsókolja jótevője kezét, de az
szelíden eltolta magától.
- Istennek
köszönd, ne nekem.
Anne most már
sietve ment haza. Befordulva az udvarra, legnagyobb meglepetésére Tomot látta meg, ahogy a kutyával játszott.