Tizenkettedik fejezet
Leesett a hó. Befedte a kert fáit, és mesevilággá változtatta a környéket. A császárné, persze jól fölöltözve, hosszú sétákat tett a parkban az udvarhölgyeivel. Esténként pedig kipirult arccal ült a tűz előtt a császárral. A férfi pedig nem tudott betelni vele. Egyre szebb volt, szinte kivirult a terhességtől. Szeme, arca ragyogott, haja pedig kék csillámokat szórt a tűz fényénél.
Egy este megjelent az őrség
kapitánya. Vándorok csoportja kért bebocsátást a kertbe. A császárnét ért támadás óta, nem engedtek
be idegeneket a falon belülre, de ebben a hidegben nem volt szívük őket
kiebrudalni. Elszállásolták hát őket a katonák szállásában. Jü Sziangh – Liu levest főzetett nekik, aztán
átvitette.
Már aludni készülődtek
éppen, amikor a vándorok vezetője bejelentkezett megköszönni a szíveslátást.
Magas, ötvenes férfi volt. Szakálla és haja erősen őszült már. A családjával
vándorolt. Ő is az őszi monszun áldozatai közé tartozott. A bátyjához
igyekeztek, délre. A császár megáldotta őket, majd adott egy kisebb összeget az
útra, majd a férfi illemtudóan távozott.
- Szegények – mondta a
császárné. - Mindenük oda lett. Élhetnek más házában, kegyelemkenyéren.
- Milyen jó vagy – mondta Vu
Ven – Sziung, azzal átölelte hátulról az éppen a takarókat igazgató kedvesét.
Belecsókolt a vállgödrébe, mire az asszony összerándult a gyönyörtől.
Megfordult, majd ajka találkozott kedvese ajkával. Hosszan, szenvedéllyel
csókolóztak, aztán a császár ledöntötte az ágyra asszonyát. Odalépett a tűzhöz,
és dobott még két fahasábot a lángok közé, aztán ledobta a köntösét, és ismét
az ágyhoz lépett. Az asszony kacér szemekkel nézett, és testén a vágytól
cseppecskék jelentek meg.
A császár megoldotta, és
széttárta kedvese köntösét, és végigsimított a jól ismer domborulatokon. Keze a
kis szőrrel fedett domborulathoz ért, majd a lábak közé csúszott. Az asszony
mosolyogva nézett rá.
- Mikor fog már látszani a
fiam? – kérdezte a császár.
- Még jó pár hét. Van olyan
asszony, akin hamar meglátszik, van, akin csak az ötödik hold után – mosolygott
az asszony, férje türelmetlenségén. Az pedig hanyatt dőlt az ágyon, és
becsukott szemmel ábrándozott a gyermekről. Ám Jü Sziangh – Liu vére már
fölforrósodott. Ráhajolt a császár keblére, és csókolgatni kezdte. Közben keze
péniszére kulcsolódott, és gyöngéden játszani kezdett vele. A császár
élvezettel vette a kényeztetést, férfiassága egyre követelőzőbb lett. Amikor
teljes merevségében pompázott, az asszony egyik lábát átvetette férje fölött,
és jáde barlangjába vezette a gyönyör rudat. Néhány mozdulat után férje mellére
dőlt, és boldog mámorban úszva juttatta el mindkettőjüket a gyönyör kertjébe.
Egymás karjában ringatózva
simogatták egymást, aztán a császár a takarókért nyúlt, és magukra húzta.
- Láttad, a vándor asszonya
is terhes. Mennyivel jobb dolgom van nekem! – mondta a császárné.
- Igen, de Te vagy a
császárné. Valaki ide születik, valaki oda. Ez a sors.
- Tudom, de valaki önként
vállalja ezt a sorsot.
- Szerintem erről is van egy
meséd – kuncogott a férfi.
- Igen – bólintott rá a
császárné, és a férfi mellén pihenve kezdte el a következő mesét:
Tizenkettedik mese:
A szerelmes mandarinról
Niu Csi- Jüan a déli
tartományokból kettőnek is a hadura volt. Keménykötésű marcona férfiú hírében
állott. Az esetleges felkeléseket, kegyetlenül megtorolva égő falvak, és
lemészárolt parasztok maradtak nyomában. Számolatlan ágyasai reszkettek
haragjától. Egy napon a császár magához rendelte Niu Csi – Jüant, és jutalmat
adott neki jó munkájáért.
Éjjel aztán a sátrakhoz
szokott marcona, eltévedt az idegen palotába, és véletlenül egy asszony
szobájába nyitott be.
- Bocsánat - mondta, és
belevörösödött az által oly ritkán kimondott szóba. Az asszony pedig kedvesen
mosolygott rá. Szeme hívogatóan tekintett rá, karcsú teste pedig maga volt a
buja szerelem. Beljebb lépett hát, és jóleső érzéssel vette tudomásul, hogy ez
a nő nem fél tőle, mint az otthoni női. Sután meghajolt, és várta, hogy az
asszony mondjon neki valami, de az csak hellyel kínálta. Ültek hát csendben,
egymással szemben. A cseléd teát hozott és töltött. A férfi belekortyolt a
gőzölgő italba, és bátorságot merítve belőle, megszólalt:
- Niu Csi - Jüan vagyok, két
tartomány mandarinja.
- Tudom – nézett rá
szeretetteljesen az asszony. – Én pedig Liu Cung, a császár kincstárnokának
asszonya vagyok. Már sokszor láttalak, amikor a férjem magával vitt a
körútjaira.
- A férjed most hol
tartózkodik?
- Nem tudom pontosan –
szomorodott el az asszony arca – azt hiszem a mendongi tartományban intézi az
adót – és a férfi érezte, hogy nagyon tetszik az asszonynak.
- Sokat van távol?
- Alig látom – morzsolt el
egy könnyet a szemében az asszony. Niu Csi – Jüan közelebb hajolt az
asszonyhoz, és megérezte rajta a vágy illatát. Máskor letámadva, azonnal
magáévá tette volna az asszonyt, de most csak a kezét érintette félszegen. Úgy
érezte magát, mint kamaszkorában. Az asszony pedig egyre jobban tetszett neki.
Őszinte, okos szemei megbűvölték, és életében először az igazi, lelki szerelem
magocskája csírázott ki szívében. Végül rászánta magát, hogy átölelje az
asszonyt. Az egyből csókra nyújtotta az ajkát, és szerelmes boldogságban
enyelegtek tovább. Liu Cung nem ellenkezett. Odaadással hagyta, hogy a férfi
felfedezze a testét. Szeme a boldogság könnyeivel teltek meg, teste pedig
forrón tüzelt, amikor a férfi beléhatolt. Szavakkal irányította kedvesét, hogy
minél magasabbra hághassanak a boldogság hegyén.
Hajnalban csendesedtek el. A
cseléd pár óra múlva ébresztette őket.
- Asszonyom, asszonyom –
rázta a nő vállát – Megjött a férjeura!
Volt ugrás ki az ágyból,
ruhák kapkodása. A megcsaláson kapott asszonynak azonnali halál járt, a
férfinak évekig tartó börtön, vagy száműzetés. Niu Csi – Jüan magára kapkodta
ruháit, és szerelmes szemmel nézve kedvesére, megkérdezte:
- Hol láthatlak még?
- Gyere a tartományba. A
tartományi fővárosba. A cselédet fogom érted küldeni.
Azzal Niu Csi – Jüan
belépett a cselédbejárón a cseléd szobájába. Épp idejében, mert a kincstárnok
akkor lépett be az ajtón, és lépett oda feleségéhez, hitvesi csókért.
Az asszony szemével intett a
cselédszoba felé. A cseléd pedig pont akkor lépett be.
- Elment asszonyom – hajolt
meg a cseléd és visszavonult.
- Minden pont úgy történt,
ahogy elterveztük – lelkendezett az asszony. Jó ötlet volt lecserélni a
függönyöket. Pontosan idetévedt.
- Ha nem fogantál volna meg,
azt is elintézted, hogy utánad jöjjön.
- Ó igen, és meg is teszi.
Szerelmes nagyon.
- De Te, azért engem
szeretsz, még ha magtalanná is váltam.
- Igen – mondta őszinte
szóval az asszony és forrón megcsókolta férjét.
A férfit három évvel ezelőtt
érte a végzetes baleset, amikor egyszer ledobta a ló, és egy hegyes ág
megsértette a heréit. Feleségével hát kiválasztották Niu Csi – Jüant, mert
családjában erősek, és életre valók voltak a férfiak, és az asszony odaadta
neki magát. Meg is fogant és többet nem törődött a szegény, szerelmes férfival.
Az pedig mindenhova követte az asszonyt, abban a reményben, hogy egyszer ismét
az ágyában tölthet vele néhány órát. Évek múltak el, és a férfi haja őszbe
csavarodott. Mivel tartományai ügyeit elhanyagolta, egyre kevesebb pénz
csordogált onnan, így hiába való vándorlása közben egyre rosszabb
szálláshelyeken volt kénytelen aludni. Végül egy télen már nem érkezett utána
semmi pénz. Kiszorult az utcára. Fázott, és kiújult az issiáza. Alig tudott
enni valamit, kéregetnie kellett. Ruhája szakadozott lett és szomorúan vette
tudomásul, hogy koldusbotra jutott.
Mikor már érezte, hogy nem
sok ideje van hátra, felment kedvese palotájának lépcsőjén, leült a hideg kőre,
és reggelre megfagyott.
Ott ült, fehéren, mereven a
kapu mellett, amikor az asszony, fiacskájával reggel sétára indult.
- Nézd, anya, szegény ember
megfagyott – mondta a gyerek.
- Kapus, távolítsák el innen
ezt a hullát – kiáltott be az asszony a cselédnek, és rideg szavai még
merevebbé fagyasztották a férfit.