A
tenger kékje még nem teljesen bontakozott ki az éjszakai sötétségből. A hullámok lágyan nyaldosták a sima fövenyt.
Piciny halászhajók vitorlái tűntek föl a láthatáron, most tértek vissza az
éjszakai halászatból. A part még kihalt volt. A szállodák ablakai álmosan
pislogtak a tenger felé. Eva szomorúan ült a Grand
Hotel éttermében. Nagy zöld szeme lassan megtelt könnyel, végigfolyt az arcán,
és belecsöppent a kávéjába. Ahogy nézte a barna, rezgő folyadékot, agya bezárt
kapui elkezdtek remegni, majd lassan kinyíltak. Az emlékek bizonytalanul
sodródtak elő.
Adammal egy bulin ismerkedtek meg. A haverok egyből elkezdték őket ugratni.
- Ebből még
esküvő lesz! Itt az örök pár! - Paradicsom levet nyomtak a kezükbe, és nevetve
kérdezték, hogy hányra várják a kígyót. Ők csak álltak zavartan és félszegen
vigyorogtak, aztán egy óvatlan pillanatban mindketten kisurrantak. A liftbe
egyszerre szálltak be. Egy emeleten keresztül zavartan pislogtak, aztán
felszabadult nevetésben törtek ki. Mikor már kezdtek levegőt kapni, a fiú
megszólalt:
- Na, ezek jól elrontották az esténket! De tudja
mit? Szúrjunk ki velük, és üljünk be valahova vacsorázni! - Eva
csak egy pillanatig gondolkozott, aztán igent mondott. Most nézte csak meg
rendesen a fiút. Sötétbarna haj, kék szem. Arca markáns. Teste arányos és
ruganyos. Talán csak a füle volt egy
kicsit nagy, de Eva szerint az is jól állt neki. Keze
hosszúkás, szinte már karcsú. Tipikus sebészkéz. Kuncogva gondolt arra, hogy
nem bánná, ha már ma lefeküdhetne vele.
Már régen nem gondolt ilyesmire. Öt évet járt egy
fiúval. Igazi diákszerelem volt. Már az esküvő is ki volt tűzve, amikor a fiú
autóbalesetben meghalt. Mikor megtudta, sírt, de legbelül érezte, hogy nem
bánja, hogy nem kell hozzá mennie. Egy évig nem ment sehová, így illett. Második
éve nem volt senkije, így volt rendjén. De ez az ember itt mellette a liftben
ellenállhatatlanul elindított benne valamit.
A vacsora finom volt, a vendéglő családias, Adam pedig kedves, udvarias és nem tolakodó. Megtudta, hogy
a férfi egy kereskedelmi cég főmunkatársa, nőtlen, szeret színházba, koncertre
járni. Rajong a francia filmekért és a futballért. Ha talál egy nőt, aki
ezektől a dolgoktól tűzbe jön és még hajlandó legalább három gyereket szülni,
azonnal feleségül venné. Eva ötöt akart. Az esküvő
fél év múlva lett megtartva.
Ott álltak az angliai kisváros, Faversham
templomának lépcsőjén. Adam fekete szmokingban, Eva pedig talpig fehér csipkében. Kezében vöröslő
rózsacsokor, fülében égő tüzű gyémánt, mely izzásba hozta zöld szemeit is.
Mélyvörös haja csinos frizurába volt feltűzve. Szív alakú arca sugárzott a
boldogságtól. A fényképész még csinált róluk egypár
fotót, aztán az ifjú pár konflisba ült és hátuk mögött a dudáló, éljenző
násznéppel együtt átvonultak Adam lakására, a fogadásra.
A háromszobás lakás pillanatokon belül megtelt szülőkkel, barátokkal,
unokatestvérekkel, nagybácsikkal és nagynénikkel. Rengetegen voltak még így is,
hogy Adam rokonai közül csak egy páran jöttek át az
Államokból. A szülei már nem éltek, így csak az apja bátya és családja
képviselte a rokonságot.
Mindenki jól érezte magát, csak az ifjú férj és a
főnöke, Ben Moorgen között
alakult ki egy furcsa párbeszéd.
- Nem! - mondta hangosan Adam,
mire a főnöke átadott neki egy borítékot és halkan súgott neki valamit.
- Megmondtam, hogy soha többé! - kiáltotta most már
kétségbeesve Adam, és a férfihez vágta a borítékot. Eva kikerekedett szemmel nézte a jelenetet. Ben Moorgen most felvette a
borítékot, letette a mellette álló kisasztalra, odalépett az asszonyhoz,
udvariasan kezet csókolt neki, aztán távozott. Pillanatnyi csönd támadt utána.
Végül Adam megszólalt, hogy ez tiszta bolond, és a
társalgások fonalát ismét felvették. Evát hirtelen
rossz érzés fogta el, de a vendégek hamar kiverték a fejéből. A boríték pedig ottfelejtődött az asztalkán.
Amikor hajnalban elment az utolsó vendég is, Eva elkezdte felszámolni a romokat. Adam
a háta mögé lépett és finoman nyakszirten csókolta. Eva
úgy érezte, mintha áramot vezettek volna a testébe. Lassan megfordult és mélyen
a férfi szemébe nézett. Lehúzta a szmoking nadrágjának zipzárját, és
elmosolyodott.
- Mióta áll?- kérdezte.
- Amióta megláttalak a ruhában.
- Ó szegényke nagyon szomjas lehet.
- Gyere, adjunk inni neki - mondta a férj. Eva bement a hálószobába, Adam
pedig kerített két tiszta poharat és egy üveg hideg pezsgőt. Belépett a
hálószobába és elállt a lélegzete. Eva anyaszült
meztelenül feküdt a franciaágyon. Haja vörös zuhatagként omlott a vállára és
telt kebleire. Térdeit enyhén szétnyitotta így hívogatóan bukkant elő vöröses
szőrzete. Az esküvői csokrából kihúzott rózsával simogatta az ajkát. Adam érezte, hogy ez most más lesz, mint azok a lopott kis
órák, amiket itt töltöttek, vagy Eva szüleinek a
lakásán mikor azok nem voltak otthon. Az asszony az esküvőig ott lakott még.
Ledobált gyorsan mindent magáról, aztán az ágyhoz lépett. Szájon csókolta az
asszonyt, aztán állon, majd nyakon, aztán a két melle közé bujt. Eva kéjesen felnyögött. A köldök következett. Felnézett
kedvese arcára, majd gyöngéden széthúzta a térdeit. Először a puha szőrbe
lehelt bele, majd a szeméremajkakra tapasztotta a
száját. Eva felsikított a gyönyörtől. Mikor végül
felesége örömét kielégítette, fölállt, és pezsgőt töltött.
- Úristen ez rám fért. Ilyet még sosem csináltam, de nagyon jó. - mondta Eva.
A férj csak nevetett. Hímtagját beledugta a pezsgőbe, és odakínálta megdöbbent
kedvesének. Ő lassan a szájába vette, és egyre nagyobb élvezettel dolgozott
rajta. A férfi egyre jobban zihált, majd robbant. Eva
szája és melle tele lett férje magjával, amit élvezettel ízlelgetett. Sokáig feküdtek
egymás mellett és pezsgőztek, meghitten beszélgettek. A férfi egyszer csak
gyöngéden megfordította az asszonyt és hátulról belehatolt. Hosszan elnyújtva
szeretkeztek, majd elaludtak egymás karjában.