- Félek egy kicsit! - nyafogta Pierre Leblanch
a golfpálya tavának a szélén. - És ha kiderül, hogy nem is fulladoztam?
- Ne izgulj! - biztatta Adam
- Merüljél már bele, hogy vizes legyél! - A francia beleóvakodott a vízbe, mire
Adam odament, és belenyomta a fejét.
- Na, nem tudok úszni! - prüszkölt Leblanch. - Adam beljebb lépett a
tóba, és újra lenyomta a víz alá a kapálózó embert.
- Sajnálom pajtás, de élethűnek kell lennie az
előadásnak, és te nem vagy valami jó színész. - a szegény delikvens még feljött
egyszer a víz fölé, rémülten nézett a másikra, majd elájult. Adam fejében egy pillanatra megfordult, hogy megöli, de
aztán maradt az eredeti tervnél. Kivonszolta az eszméletlen férfit a tóból,
kinyomta belőle a felesleges vizet, majd felrakta a golfautóra, és bevitte a
klub épületébe.
- Gyorsan egy mentőt! Beleesett a tóba, hiába
mondtam neki, hogy hagyja azt a hülye labdát!
- Él még? - kérdezte riadtan a klubvezető.
- Igen - mondta Adam,
miközben élesztgette a már pislákoló férfit.
- Nem erről volt
szó! - köpködte a vizet a francia.
- Kuss! - sziszegte Adam,
és megtekerte a szerencsétlen egyik hajtincsét nyomatékul. A francia nagyot
ordított.
- Mit mond? - aggodalmaskodott a klubvezető.
- Azt mondta, hogy nagyon nem jól van. Fáj a tüdeje.
Jön már a mentő?
A mentő jött, és a franciát elvitték. Adam mint jó barát ment vele a kocsiba. Szegény áldozata
vacogva nézett ki a plédek alól.
- Na jól van. Túl vagyunk rajta! - veregette meg a
vállát a másik.
- M. m. meg
ö. ö. öllek! - vacogta Leblanch. A mentő orvos csodálkozva nézett rájuk, így hát felfüggesztették az amúgy is meddő társalgást. A korházban Adamot kiküldték a folyosóra, amíg a teljesen átázott
férfit szárazba rakták. Majd egy nagy bögre forró teát nyomtak a kezébe, és
szóltak a várakozó barátnak, hogy bemehet.
- Jobban vagy? - kérdezte Adam
ártatlan pofával.
- Gyűlöllek!
- Jaj, Pierre, ne csináld!
Muszáj volt, mert lebuktunk volna. Nem lett semmi bajod! Három nap alatt rendbe
jössz. Végül is nem fulladtál bele!
- Kösz!
- Na, megtoldom a számládat még fél millió
bánatpénzzel. - a francia ránézett Adamra, vállat
vont, majd elmosolyodott.
- Egy kis zsebpénz mindig jól jön. - mondta, és
belenyomta a hőmérőt a teába.
- Na tudsz te, ha akarsz. - könnyebbült meg Adam. - Lemegyek, és fölhívom őket, hogy nem tudsz jönni.
- Bonn. - mondta a francia - És szerezz valahonnan
egy kis konyakot, hogy életet leheljen belém!
Adam lement a liften, kiment az épületből, és az első telefonfülkéből
felhívta a Céget.
- Halló, itt a 249-es. Előre nem látható okok miatt
a mellérendeltem kiesett, kérem pótlását. - Aztán bement egy közértbe, vett egy
kólát és egy konyakot. A kólát kiöntötte, és az üres üvegbe beletöltötte a
konyakot, majd visszament a barátjához. A két hónap alatt tényleg megkedvelte
az életvidám embert, és most sajnálta, hogy kénytelen volt így elbánni vele. A
nővér éppen a lázmérőt nézegette fejcsóválva, aztán kiment.
- Nem tudom, hogy mi nem tetszik neki, a teától csak
harmincnyolcig ment fel, aztán beraktam egy kicsit, és harminckilenc lett.
- Remélem, hogy nem kaptál tüdőgyulladást! Itt van
rá a gyógyszer! - tette le az üveget Adam. - Haver,
nagyon örülök, hogy megismertelek.
- Én is, bár majdnem megfojtottál.
- Az a legjobb körökben is elő fordul. Figyelj,
annyi pénzt utaltam a számládra, hogy ott tudd hagyni a Céget. Nem neked való.
Nagyon vigyázz magadra!
- Te vigyázz magadra oda át! Ha épségben
visszajöttél, jelentkezel?
- Nem hiszem. El akarok tűnni.
- Hát akkor sok szerencsét az új életedhez.
- Neked meg a régihez. - kezet fogtak, majd Adam örökre otthagyta újdonsült barátját.