Abu Seham feje lila volt. Közel
állt a gutaütéshez.
- És csak úgy elpárologtak? - ordította.
- A rabszállítót a város határában találtuk meg
felrobbantva.
- És a kísérők?
- A két rendőr, és az egyik sofőr meghalt. A másik sofőr pedig eltűnt.
- Na és a két motoros?!
- Mind a kettőt lelőtték. Az egyik kómás állapotban
fekszik a korházban.
- Hülyék! Eszeveszett hülyék! Nem tudnak két megbilincselt rabot elvinni az egyik
helyről a másikra!
- A rabszállító mellett egy másik kocsi nyomait is
megtaláltuk. - mondta halkan a katona, és szégyenlősen lehajtotta fejét.
- És hol a kocsi?
- Nem tudom. Elveszítettük a nyomát. - Abu Seham nagyot ütött az
asztalra.
- Barom! Takarodj a szemem elől, amíg ketté nem
hasítalak! - a fiatalember csak állt és a színe egyre halványabb lett.
- Na mi van még? Ne kímélj! - ordította.
- Valószínűleg a sofőr benne volt.
- Hatalmas megállapítás. Erre magamtól is rájöttem.
Takarodj a szemem elől! - a fiatalember kiment és Seham
leült az íróasztala mellé. A titkára bejött és egy csésze, forró, méregerős
teát rakott az asztalára, majd megállt mellette az utasításait várva.
- Menjél fiam és nézz utána, hogy min dolgoznak ezek
a nyomozók, és kérd meg őket, hogy negyed órán belül fáradjanak ide, aztán
rendelj ide egy helikoptert! - átadta neki a listát, aztán a titkár meghajlót
és távozott. Seham most kihúzta az asztal legalsó
fiókját és kivette belőle a vérnyomáscsökkentő cseppjeit. Lecsavarta a tetejét,
aztán meggondolta magát. Hátra nyúlt a fiók mélyére, és előhúzott egy
laposüveget, tele whiskhyvel. Gyorsan töltött belőle a teába, és
visszarakta a helyére. Ha ezt most valaki meglátta volna, repülne a
kormányhivatalból. Mehetne vissza kecskepásztornak. Nagyot húzott a bélelt
teából és kezdte jobban érezni magát.
Felvette az asztalról a jelentést, és alaposan elolvasta. - Nem is olyan
reménytelen. - gondolta. - Még a határ előtt utol kell őket érni. - ekkor bejött a titkár.
- Uram a helikopter a tetőn vár indulásra készen. A csoport pedig az előszobában.
- Mire vár? Küldje be őket! - a csoport
pedig besorakozott. Három felügyelő volt a bűnügyisektől, és kettő az elhárításról.
Seham leültette őket, aztán belefogott:
- Uraim! Amint arról valószínűleg értesültek, a két
amerikait, akiket ma ki akartunk végezni, elrabolták. A mi dolgunk az lesz,
hogy becserkésszük és elfogjuk őket. Le kell zárni az összes utat, állítsanak
fel kordonokat, és még a csecsemőket is ellenőrizzék. A repteret és a pályaudvarokat is fésüljék
át. Az előtt kell elkapnunk őket, mielőtt a határt átlépnék. Ön és ön -
mutatott az egyik gyilkosságira és az egyik elhárítósra - szervezzenek elit
kommandót, akik minden terepen jók. Mi pedig kimegyünk a rabszállítóhoz. -
felmentek a helikopterhez, és beültek. Egy negyed óra múlva a helyszínen
voltak. A kocsit három katona biztosította. Az egyik nagy kövön ültek a
közelben, és cigarettáztak. Amikor a
helikopter leszállt, vigyázzba vágták magukat, és
kínosan feszengve várták a parancsokat. Seham pihenjt
vezényelt, és megkérdezte:
- Semmi különleges esemény nem történt?
- Nem, uram. - pattogott a rangidős tiszt.
- Akkor csak figyeljenek tovább! - mondta, majd
odalépett a három nyomozóhoz. - Nos rajta uraim. Kezdjenek hozzá. - Mohamed Sehib, az elhárítás tisztje megállt a kocsi előtt. Megvizsgálta
a keréknyomokat, aztán a kocsi alá is benézett. Összeszedte a robbanásnál
szétrepült darabkákat, és elégedetten bólogatott.
- Nézzétek csak! Fehér zománc szemcsék. - a többiek
köré csoportosultak, és elismerően veregették a vállát.
- Na és a mai napon kik száguldozhatnak büntetlenül
fehér kocsin?
- A mentősök! - kiáltott fel Seham.