Egy óra múlva vissza
jöttek a férfiak a völgyből Ben Moorgen
holttestével. Közölték Evával, hogy a férjét nem
találták meg odalent, de három méterrel körülbelül a peremtől van egy
sziklapad, valószínűleg ott fekszik. Lámpást kötöttek egy kötélre, és
leeresztették, de nem volt ott semmi.
- Lenni ott barlang. Adam
hátha bemászni oda! - kiáltott fel Ali Hasszán.
- Kerítsenek egy létrát, és nézzük meg! - mondta Eva.
- Hárman menni létráért, én leereszkedni kötél. -
mondta Ali Hasszán. - így hát hárman elszaladtak a létráért, ő
pedig egy fa derekára kötötte a kötél végét, és leereszkedett, aztán eltűnt a
barlangban. Öt perc múlva ott volt a létra így Eva is
le tudott mászni. Ali Hasszán akkor lépett ki.
- Én már bejárni egészet. Adam
nincsen ott bent. - mondta. Eva azért fogta a
zseblámpát és bement. Nem talált semmit. Szeme megint megtelt könnyel. Azt
hitte, hogy a férje itt lesz, hisz figyelmeztette előre, hogy valami történni
fog. De lehet, hogy nem így tervezte a dolgokat, és most valahol lenn fekszik a
mélyben, összetört testel. Ali Hasszán vigasztalta, de hiába. Az egyik
beugróban volt alul egy akkora lyuk, amin egy férfi pontosan át tudott volna
bújni, ha négykézlábra áll. Eva ide is be akart
mászni, de Ali Hasszán nem hagyta.
- Nincsen ottan sem! Én már megnézni. Te meg
vigyázni picire hasadban! - Ekkor Eva mindent
megértett, és elmosolyodott.
- Igen valószínűleg így jobb essz. Várlak
Velencében! - mondta jó hangosan.
- Mit mondani? - fordult vissza Ali a bejáratból.
- Á, semmit, csak hangosan gondolkoztam. - mondta az
asszony és elindult a másik után.
Másnap reggel lementek a völgybe, de hiába kutatták
át az egész terepet, nem találták meg a holttestet.
- Biztosan elvitte folyó a tetemet. Most lenni
áradása. - mondta Ali. Eva felnézett a barlangra, és
elmosolyodott. Visszamentek hát a faluba, és eltemették Ben
Moorgent. Adamnak is csináltak egy hantot. Fejfát állítottak, Eva
pedig virágból font koszorút rájuk. Mikor kész volt megremegett a szíve, mert
rájött, hogy Adam tényleg a folyóba eshetett és akkor
ő, hiába reménykedik.
Már majdnem dél volt, amikor felültek a tevékre és
elindultak. Alig mentek egy órát, amikor Eva
észrevette a teve nyomokat.
- Ezek itt reggel indulhattak. - mondta - Frissek a
nyomok.
- Hogy értani hozzá! - nevetett Ali Hasszán - Hol
tanulni?
- Cserkész koromba voltam egy indián táborban, és
ott. Na nem igazi indiánoktól, de ez is megfelel.
- Tényleg reggel indulni. Lenni két paraszt a
faluból. Sót csempészni Kuvaitba.
- Mit csinálnak? Sót
csempésznek Kuvaitba? - csodálkozott az asszony
- Nincs azoknak semmi, csak olaj, de az, dögivel.
- De pénzük is van. Úgy tudom, hogy nagy náluk a
jólét.
- Az volt, míg a mi „Nagy hős vezírünk” nyakuk meg
nem fogta. Ők is most határon, meg mi is élünk most sóból meg emberek
csempézéséből.
- Csempészéséből. - nevette el magát Eva.
- Így most tetszel. Adam
lenne boldog, ha látna nevetni. Nem kell mindig szomorúság.
- Aranyos ember vagy te Ali Hasszán. - sóhajtott
nagyot az asszony. Csend borult rájuk. Ali szerelmes szemekkel nézett az
asszonyra, neki pedig jólesett a diszkrét viselkedés.
Tetszett neki, hogy sosem közeledett felé, pedig tudta, hogy szerelmes belé az
első találkozásuk óta.
Már esteledett, amikor meglátták a helikoptert. Ali
Hasszán a saját nyelvén kezdett el káromkodni és gyorsan levezette a kis
karavánt az útról a fák közé.
- Ez bolond majd nyakunkra hozza a légvédelmiseket.
Akkor aztán kapunk géppuskát nyakunkba. Meg kell állni éjszakára. Te maradni
itt, én keresni menedék, ahol elalszunk. OK!
- Siess vissza, mert félek. - mondta Eva. Egy fél óra múlva tért vissza Ali és a fák között egy
kis tisztásra vezette Evát és a tevéket. A tisztás
szélén egy kis pavilon állt. Még abból az időből lehetett, amikor ez a rész még
bőven Irakhoz tartozott. Ali emlékezett is rá. Ide jártak ki nyáron táncolni a
fiatalok.
Letáboroztak.
Tüzet nem rakhattak, mert azt fentről megláthatták volna. A pavilon padlójára
terítették hát a plédjeiket, belebújtak a hálózsákokba, hogy ne fázzanak, és
forró teát iszogattak.