Adam a tükör előtt állt és roppant elégedett volt magával. Haját erősen
kiszőkítette, olyan kontaktlencsét tett fel, ami barnára festette kék szemeit,
bajuszt, és bozontos kese szakállat ragasztott. Pólót és farmer kezeslábast
vett fel. Még Eva sem ismert volna rá. A londoni
reptér vécéjében volt. Még egyszer átfésülte a haját, aztán ruganyos léptekkel
kisétált a repülőtér épületéből. Fölszállt arra a buszra, ami Eva szüleinek a kerületébe vitt. Keresett egy
autókereskedést, és vett egy furgont. Kihajtott a közeli erdőbe, és megállt egy
teljesen eldugott bekötőúton. Táskájából festéket, és betűsablonokat vett elő.
Egy órájába került, hogy a kocsi oldalára fesse azt, hogy " TELEFON
TÁRSASÁG". Aztán egy barkácsbolthoz hajtott, és vett egy szerszámos
táskát. A bőröndjéből magnót és adókészülékeket, poloskákat, vett elő. Eváék háza elé hajtott. Nem látta Eva
kocsiját, így kiszállt és becsöngetett a házba. Róz a
cseléd nyitott ajtót.
- Napot. Itthon vannak?
- Csak az asszonyom.
- Telefon Társaság. - bökött a kocsi felé - Vonal
ellenőrzés.
- Jöjjön be!
Adam belépett a lány után az előszobába, és elkezdte tekergetni a nyakát.
- Hól vannak a készülékek?
- Egy a nappaliban, egy fönt a folyosón, és egy
külön vonal a kisasszony szobájában.
- Az emelettel kezdem. - mondta és komótosan felment
a lépcsőn. Először Eva szobájába ment be. Gyorsan
szétszedte a telefont, és bele tette a poloskát. Az asszony ágya alá is került
egy adó. Az ágy mellett állt a két doboz, amiben elküldte Eva
favershami dolgait. A zsebéből előhúzott egy levelet,
és azon gondolkodott, hogy bele csúsztassa-e az egyike, de aztán úgy döntött,
hogy ezt csak személyesen intézhetik el. Ez volt a legfontosabb helyiség. A
folyosói telefont is megbuherálta, majd a nappali
következett. Ez rázós volt, mert nem tudta, hogy az anyósa ott van-e, de nem
volt bent. Ott is elvégezte a dolgát, és távozott jó hangosan köszönve. Beült a
furgonba, és várt. Eva és a nővére egy óra múlva
érkeztek meg. Láthatólag nyugodtabb volt a felesége, de nagyon szomorú.
Beélesítette a rendszert, és a fülhallgatót a fejére tette. Az anyósa hangját
hallotta:
- Mi történt drágám?
- Összevesztünk. - mondta Eva.
- És te elrohantál, mint kiskorodba is mindig, ha
valaki bántott.
- Igen, és mire visszamentem, már nem volt otthon. -
azt elfelejtette elmondani, hogy nem csak Adam nem
volt otthon.
- Utánad küldte a holmidat.
Nem mentél másnap vissza?
- De, de nem volt ott. Jaj anya én olyan, de olyan
szerencsétlen vagyok!
- Ne sírj drágám. Majd megbékél, és visszajön. -
mondta, és gyöngéden átölelte a zokogó lánya vállát. - Biztosan elrohant New
Yorkba.
- Én is úgy gondolom. Azt hiszem, utána megyek anya.
- emelte könnyben ázó szemeit az anyjára, és nem bírta, nem merte megmondani,
hogy mi is történt valójában.
Adam elmorzsolt egy könnycseppet, aztán szégyenkezve átkapcsolt a felesége
szobájába. Fontos volt tudnia, hogy mire készül az asszony.
- Jól nézz át mindent, hogy nem hagyott- e valami
levelet, vagy üzenetet. - hallotta a sógornője hangját, és azon dühöngött, hogy
nem hagyta ott a levelet. Eva ez alatt, sorban
akasztgatta vissza a ruháit a szekrénybe, miután az összes zsebét kiforgatta,
de csak zsebkendők és némi apró került elő. Aztán a másik láda került sorra. A
könyvei és a lemezei, meg apróbb tárgyak voltak benne, meg a velencei
repülőjegyek.
- Ez az! - kiáltott Mary.
- Azt akarja, hogy utazzál Velencébe, és ott majd találkoztok.
- Majd oda is elmegyek, egy hét múlva, de előbb New
Yorkba utazom.
- Megkérdezzem, hogy mikor indul gép oda?
- Igen. És rendelj jegyet! Velem jössz?
- Már vártam ezt a kérdést hugi! Hát persze, hogy
nem hagylak magadra! Akkor előbb fel
kell hívnom a férjemet, hogy lelépek pár napra, és menjen a kis manócskánkér az oviba.
A gép két óra múlva indult. Mary
haza ment az utiholmiáér. Eva
is gyorsan bepakolt. Ezalatt, Adam
kikapcsolta a lehallgató rendszert, és azon gondolkozott, hogy hogyan kövesse a
két nőt New Yorkba.