- Nem tudsz te sem aludni?
- Nem. Vajon hol alszanak most a gyerekek?
- Nem tudom.
- Én remélem, hogy alszanak és nem… -
Vera sírva fakadt. A konyhában ültek, és fogták egymás kezét. Géza megsimogatta
az asszony arcát.
- Én érzem, hogy élnek. Te nem?
- De. De mit akar tőlünk?
- A pszihológus szerint azt, hogy
elkapjam. És valószínűleg holnap sikerül is. A Vízirendőrség átfésüli az egész
Dunát Pest környékén.
- És ha nem ott van?
- De ott van. Ezt meg a kopó szimatom
érzi.
- Szeretlek. - súgta az asszony, és
megszorította a férje kezét. Az felállt és lehajolva
szájon csókolta az asszonyt.
- Gyere, próbáljunk aludni. - húzta
fel a kezénél fogva a nőt és elindultak a háló felé.
- Várj. - mondta Vera és benyitott a fiú szobájába.
- Olyan üres a ház. - pityeredett el
az asszony megint.
- Hidd el, hogy lesz még zajos is. -
csukta be az ajtót a férfi, és finoman kényszeríette
a nőt, hogy a hálóba menyjen.
- Feküdj le, mindjárt hozok egy kis
konyakot.
- Nem kérek. - durcáskodott Vera.
- De én igen. - kiment a nappaliba, a
bárszekrényből elővett két poharat, meg a konyakot. Töltött a poharakba, aztán
az egyiket megitta, majd újra töltötte. Kiment a fürdőbe, és a
gyógyszerszekrényből kivette az altatócseppeket. Az egyik konyakba tíz cseppet
cseppentett belőle. Bevitte a hálószobába, és a gyógyszerest odanyújtotta a
nejének.
- Mondtam, hogy nem kérek. -
durcáskodott az.
- Doktornő, ezt az orvos rendelte, és
egyébként is, tessék velem koccintani. - a nő mosolyt erőltetett a szájára és koccintottak.
Először csak kortyolt belőle, de aztán mikor érezte, hogy az ital kellemes
meleggel tölti el, megitta az egészet. Lefeküdtek, és egymás karjába fészkelték
magukat. Vera hamarosan elaludt.