Péter végül úgy döntött, hogy felmegy a végállomásig. Alig
voltak aztán már a szerelvényen. Nagyon korán volt még, és aki fel is szállt,
leült és megpróbált aludni. Ő úgy helyezkedett el, hogy az ajtón egy ugrással
kint lehessen. Az egész utazás kínszenvedés volt neki. Amikor leszállt a Vágóhídon
meglátta a két rendőrt. Az állomásépületnél ácsorogtak, és látszott rajtuk,
hogy az egész ügyet a fenébe kívánják. Péter gyorsan
megkerülte a szerelvényt, és a síneken át a zebrához ment, de ott is állt két posztos. Átkozta magát, hogy nem szállt le egyel előbb.
Ekkor a szerencse mellé szegődött. Két árus, akik a piacra siettek,
összeakaszkodtak, az ellenőrrel, aki nem akarta felengedni pótdíj nélkül őket a
buszra, és hatalmas perpatvar alakult ki a buszmegállóban. A két rendőr
odasietett, így Péter akadálytalanul átjutott a zebrán. Elhaladt a veszekedő
kis csoport mellett, a másik lámpánál visszament a kettes villamoshoz, és
felszállt.
A Fórumnál szállt le, és bement a
szállodába. Kivett egy szobát, és kocsit bérelt. A hölgy, aki intézte nagyon megnézte, de aztán nem történt semmi.
Egyenesen Gézáék
házához hajtott. Nézte a sötét ablakokat, aztán elővette a Beától elvett
kulcsokat, és elindult felfelé. Kiválasztotta a megfelelőnek tetsző kulcsot, a
csomóról, amit már előre szétszedett, hogy ne zörögjön, és óvatosan a zárba
csúsztatta. A zár engedett. Péter elemlámpát vett elő. Átment az előszobán,
majd a nappali következett. Innen nyílt a konyha és a fürdő jobbról, balról pedig a két gyerekszoba. A hálószobához egy kis
folyosó vezetett. Péter bement először a fiú szobájába, és pár tiszta holmit
szedett össze, majd Beánál is ugyan ezt tette. Az egészet Bea egyik
hátizsákjába gyömöszölte, és kivitte a bejárathoz. A zsebéből egy vékony drótot
vett elő, és elindult a háló felé. Az ajtó nyitva volt. Lekapcsolta a lámpát,
és belépett. Hallotta, ahogy a két ember szuszog. Várt egy pár másodpercig,
hogy a szeme hozzászokjon a sötéthez, aztán már ki tudta venni, hogy hol
fekszik Géza. A férfi féloldalt feküdt, karja a felesége hátán volt. Péter
odalépett, és a drótot a bátyja nyakába húzta, de szerencsétlenségében a
kispárnát is hozzáfogta.
- Vera! - kiáltott Géza. - A nő
kábultan ült föl az altatótól, és felkattintotta a lámpát. Azt hitte, hogy a
férje rosszat álmodik, és azért kiabál. Ám amikor meglátta, hogy mi történik
minden álom kiszállt a fejéből. Kiugrott az ágyból és az ágyneműs szekrényhez
ugrott. Előkapta Géza szolgálati fegyverét, belecsúsztatta a tárat,
kibiztosította, és a dulakodók felé tartotta. De hamar rájött, hogy nem lőhet.
A férje kezdett fáradni, és már nem nagyon tudta megakadályozni, hogy Péter ne
tudja a nyaka köré tekerni a drótot. Vera agya gyorsan járt, aztán megfogta a
pisztolyt, és az agyával ráütött Péter hátára. A fegyver elsült, és szétlőtte a
csillárt. Az akció arra volt jó, hogy Géza lerázta magáról Pétert, és a szoba
másik végébe ugrott. Vera a támadóra fogta a fegyvert. Az azt méregette, hogy
hogyan szökhet meg.
- Vera lődd le! - kiáltott Géza.
- Nem! Amíg nem tudom, hogy hol
vannak a gyerekek! - Péter elvigyorodott, és elkezdett az ajtó felé araszolni.
- Hol vannak a gyerekeim! - visította
Vera.
- Lőj bele! - kiáltott újra Géza.
Péter elérte az ajtót, és kiugrott. Géza az asszonynál termett és kikapta a
kezéből a pisztolyt és az öccse után eredt, aki már kint is volt a lakásból.
Vera hallotta, ahogy lefelé szaladnak a lépcsőházban.
- A gyerekeim, hol vannak a
gyerekeim. - zokogta az ágyra rogyva.
- Mi ez a rajcsúrozás? ! Ez egy csöndes ház! Azonnal hagyják abba! - hallotta a
szomszédasszony hangját.
- Anyád! Inkább segítenél! - gondolta
az asszony még magában, aztán elájult.