Zsófi a nappaliban ült a kanapén. Lábait maga alá húzta, a
karjában a kanapé egyik párnáját szorongatta. A százados szemben ült vele egy
fotelban és csöndes, megnyugtató hangon beszélt hozzá:
- Tudom, hogy most nagyon nehéz
válaszolni nekem, de ugye te is azt akarod, hogy elkapjuk a gyilkost? - direkt
az “ elkapjuk “ szót használta, mert így oldotta a rendőrséggel kapcsolatos
feszültséget. A kislány bólintott. A szülők nem voltak a szobában, de a
százados érezte a hátán a tekintetüket.
- Zsófi, az iskola körül nem szokott
mostanában senki őgyelegni, nem láttál furcsát, szokatlant? - a kislány
megrázta a fejét.
- Matild nem mesélt olyan idegenről,
aki megszólította volna? - a válasz ismét tagadó volt.
- A tanáraitok sem viselkednek
mostanában furcsán?
- A töri tanár csókolózott a
szertárban az iskolaorvosnővel.
- Más? - mosolyodott el a rendőr.
Zsófi kicsit gondolkodott, aztán ismét tagadóan rázta a fejét.
- Délután mi történt? Anyukád azt
mondta, hogy mire visszajött a közértből már csak egy kislány maradt itt a
születésnapodon.
- Amiatt az egy kislány miatt mentek
el a többiek, pedig inkább ő ment volna el a fenébe. -
tört ki újra a sírás a kislányból. - Ha kidobom azt az undok kis dögöt, Matild
még most is élne.
- Ez egyáltalán nem biztos. Lehet,
hogy a gyilkos már napokkal ezelőtt kinézte magának sz6egényt, csak az
alkalomra várt. Ezért kérdeztem, hogy nem láttál - e vele idegent.
- Sajnálom de nem. - szipogta a
kislány.
- Még egy kérdés, mikor ment el
pontosan Matild?
- Háromnegyed hétkor. Anyu nemsokára
hazaért, aztán az a dög Orsi is elment. Ha nincs ott, még egy órát bulizhattunk
volna.
- Ha bármi eszedbe jutna, hívjál fel.
- mondta Mátravőlgyi és felállt.
- Szerbusz Zsófi, és próbáljál
megnyugodni. - simogatta meg a fejét a sírdogáló lánynak, aztán kiment a
szülőkhöz. Az alacsony, szikár, negyvenes asszony mogorván, ellenségesen nézett
rá, de a Magasabb kövérkés férfi kedvesen kérdezte:
- Na, segített valamit Zsófi? -
mielőtt a rendőr felelhetett volna az asszony recsegő,
éles hangon megszólalt:
- Fölösleges egy feldúlt gyereket
kérdezgetni. - a férje rosszalló pillantást vetett rá. De Mátravőlgyi
türelmesen fordult hozzá.
- Tudom
asszonyom, hogy aggódik a lányáért, de Zsófi igen is sokat tudott segíteni. A
kérdéseimre adott válaszok alapján megerősödtem abban a hitben, hogy Matildka
nem ismerte a támadóját. - az asszony durcás képpel elhallgatott. A százados
még hallotta, hogy mikor kiment az ajtón az asszony azt mondta a férjének, hogy
most már biztos nem engedi el a gyereket a táborba. “ Szegény kislány! “
gondolta, majd beszállt a liftbe.