Nagyon fájtak a lábai. Bejött a hideg front, de nem volt
senki se, aki lemenjen neki bevásárolni. Ilonka az egész családjával Szalkszentmártonra utazott lakodalomra. A másik
szomszédjával meg perben állt, mert valami csövet fektetett a fürdőszobájában,
és megfúrta az ő vízvezetékét, és nem akarta kifizetni a kárát. A többi lakó pedig nem nagyon törődött vele. A fia Bécsbe ment
üzleti útra. Egyébként sem sűrűn látta, mert a menye nem szerette, és nem
nagyon engedte hozzá a férfit.
Amikor kilépett a közértből eleredt
az eső. Egyből belenyilallt a bal bokájába. Nem látott a méregtől. Se kendő, se
ernyő nem volt vele. A lámpa éppen zöldet mutatott így megszaporázta a lépteit,
ám még félútig sem ért el, amikor a lámpa váltott. Egy fehér sportkocsiból
rádudált egy fiatalember:
- Mi van mamikám? Siet a temetőbe? -
kiáltott, és sivító kerekekkel száguldott tovább.
- Te fogsz a következő kanyarban a
temetőbe kerülni. - morgott magában az asszony, és fellépett a járdára.
- Az állat. Nem lett semmi baja
asszonyom? - lépett oda hozzá egy magas, sötéthajú, fekete szemű, negyven év
körüli férfi.
- Nem, köszönöm, de az ilyentől el
kéne venni a jogosítványt.
- Az biztos.
Nem csak a KRESZT kéne megtanítani velük, hanem pszihológusnak
is meg kéne vizsgálni az embereket, mielőtt megkapják az engedélyt. Segíthetek?
- Azt nagyon szépen megköszönném. -
mosolyodott el az asszony, és azzal a férfi kezébe nyomta a nehezebb szatyrot,
a férfi pedig előzékenyen a feje fölé tartotta az
esernyőjét.
- Maga melyik házban lakik? -
kérdezte az asszony.
- A tízben.
- Még nem láttam erre.
- Egy hete költöztem ide.
- Á, a Kovácsék helyére, ugye?
- Nem, a harmadikra.
- A Kovácsék a földszinten laktak.
- Hol? - kérdezte a férfi, mintha
érdekelné.
- A házmester mellett, a liftnél.
- Á, tudom, ott, ahol most az a
kutyás házaspár lakik.
- Azt én nem tudom. - vonta meg a
vállát az öregasszony. - Tudja, hogy tegnap megöltek itt egy kislányt a padon?
- Nem, nem tudtam.
- Megmutassam? - múlt el minden
fájdalom az öreg lábakból.
- Megköszönném. Nagyon érdekelnek a
bűnügyek. - lelkendezett a férfi. Átvágtak a játszótéren, és beléptek a bokrok
mögé.
- Na itt! - mutatott a hölgy a padra.
- Hú, ez borzasztó! - szörnyedt el a
férfi, amikor meglátta a krétarajzot a deszkán.
- Nem jól rajzolták le, akkor már
elmozdították.
- Maga látta?
- Igen, onnan az ablakból.
- A gyilkosságot is látta?
- Á, azt nem. Csak a kiabálásra
néztem ki. Egy jó film ment éppen a tévében. Sajnos nem is tudom, hogy mi lett
a vége.
- Majd megtetszik nézni az ismétlést.
Manapság mindent ismételnek.
- Az igaz. - legyintett a néni.
- Kár, hogy elmozdították a
holtestet. Nagyon fontos, hogy milyen pozícióban fekszik a tetem. Sokat
mozdítottak rajta?
- Nem, csak a keze mozdult el.
- Megmutatná nekem pontosan, hogy
volt? - az asszony furcsán nézett a másikra, aztán vállat vont, és hanyatt dőlt
a padon, a kezét kicsavarva kapaszkodott a támlába. Ekkor oda lépett a férfi,
és megfogta a nyakát. Az asszony már nem tudott sikítani. Megpróbálta lefejteni
a halálosan szorító ujjakat, de hiába. Egyre kevesebb levegője volt, dobálni
kezdte a testét, de aztán elsötétült előtte a világ.
A férfi még pár pillanatig szorította
a merev nyakat, aztán mikor már nem mozdult áldozata, felhajtotta a szoknyáját,
letépte a bugyit róla és beleélvezett a még meleg testbe. Aztán felhúzta a
zipzárját, az asszony tagjait úgy rendezte, ahogy a krétarajz volt, majd a
kezébe egy borítékot rakott, végül megkereste a pad alatt az esernyőjét, és
elsietett. Özvegy Kiskúti Bálintné pedig ottmaradt a
padon, és soha többé nem nézett tévét.