Igazán jó ízlésed van Apa. Nagyon csinos ez a Julia Roberts. - mondta Bea,
amikor kijöttek a moziból.
- Nekem anyád tetszik.
- Nem kéne kidobni az álmaidat. Kell
egy ideál mindenkinek.
- Sokszor azt hiszem, hogy beléd
költözött egy indián törzsfő bölcsessége. - nevetett az apa. - Neked ki az
ideálod?
- Talán Cevin
Kasner, vagy Tom Cruis. ?
- Igen mind a ketten csinosak.
- Anyának ki az ideálja?
- Remélem én. - nevetett az apa.
- De most tényleg?
- Talán Alain Delon.
- De hát az már öreg!
- Mi sem vagyunk már mai fiatalok, és
azt te sem tagadhatod, hogy jó képű ürge.
- Na ja. Beülünk oda, még egy kólára?
- mutatott a túloldalra a lány, ám ekkor megszólalt a személyi hívója.
- Egész jól megúsztuk! - nevetett
Bea. - Kölcsön adjam a mobilomat? - kérdezte, és el
kezdett kotorászni a táskájában.
- Kösz. - nyújtotta felé a kezét az
apja.
- A tiedé, hol van?
- Direkt nem hoztam. Utálom. -
hadarta el Mátravőlgyi amit a főnökének is szokott
mondani, miközben tárcsázott. A szám kicsöngött, Bea érdeklődve hallgatta a
beszélgetést, Bár csak igeneket és nemeket hallott, aztán az apja azt mondta,
hogy megyek, és visszaadta a telefont.
- Sajnos mennem kell. - mondta a
férfi, és szeme révetegen a semmibe meredt.
- Megyek veled. Hová kell?
- Jó. - mondta a férfi szórakozottan,
aztán felriadt révetegségéből és rájött, hogy mire is mondott igent.
- Jaj nem, lányom. Nem jöhetsz. Már
megint meggyilkoltak valakit a téren.
- De apa, én úgy szeretnék…
- Ez nem szeretem dolog. Anyád ki is
eresztené a belemet, ha friss hullákat mutogatnék neked, és igaza is lenne.
- Akkor kerítek magamnak egy
nyolcnaposat. - durcáskodott Bea.
- Menj haza szívem, én sietek. -
puszilta meg a férfi a lányát, azzal elrohant.
Éppen elérte a villamost. Idegesen
dobolt az ujjaival a kapaszkodón, és alig várta, hogy a Rákóczy - térre érjen.
Rettenetesen bántotta a lelkiismeret. Több rendőrt kellett volna állítania a
körzetbe. A megállóban egy közrendőr várta.
- Erre jöjjön százados úr! - mondta,
és átvágtak a téren. Mátravőlgyi szíve egyre
hevesebben vert, ahogy közeledtek a helyszínhez. Félelme beigazolódott. Sorozat
gyilkossal állt szembe.
A kollegák óvatosan lépkedtek a hulla
körül. Csattogott a vaku. Mátravőlgyi odalépett a
kollégájához.
- Mi történt?
- Egy nyugdíjas asszony volt.
Megfojtotta, aztán megerőszakolta, majd ugyan úgy rendezte el a holtestet,
ahogy az előző áldozat is feküdt. Ezt meg neked küldi. - a zsebéből egy
nejlonzacskóba csomagolt borítékot vett elő. A borítékra számítógéppel ez volt
írva: Mátravőlgyi Géza százados, s. k.
A százados gumikesztyűt húzott, és
óvatosan, csak a sarkoknál megfogva elővette a levelet. Csak egy mondat volt
belegépelve különböző betűkből, mintha újságból lett volna kivágva:
“ Keress a saját lábnyomodon,
és megtalálsz
egy hajnalon.”
- Ki a fene
lehet ez?
- Nem tudom, de ő ismer engem.
Vigyétek be a laborba, és elemezzétek. A halott lakásán voltatok már?
- Igen. Semmi. Egyedül élt. A
szomszédok azt mondták, hogy nem láttak körülötte mostanában idegeneket.
- Jó munka. - dicsérte meg
munkatársát - Mindjárt jövök. - mondta, azzal átment a szemközti házba. Fel
ment a harmadikra, és becsöngetett. Egy fiatalasszony nyitott ajtót.
- Jó napot! - köszönt a százados.
- Jó napot! Mit óhajt? - kérdezve gyanakodva az asszony.
- Jaj elnézést, rendőrség. Az
édesanyjával szeretnék beszélni.
- Á, maga nyomoz a meggyilkolt
kislány ügyében? - kérdezte a nő, és szélesre tárta az ajtót. Bevezette a
nappaliba, ahol egy rádió mellett egy idős nő ült, és hallgatta.
- Anyuka, itt van a felügyelő, aki a
Matildka gyilkosa után nyomoz. - kiabált az asszony az anyja fülébe. Az idős nő
feljebb csavarta a hallókészülékét, aztán oda húzott maga elé egy széket és
hellyel kínálta a felügyelőt.
- Jó napot asszonyom. Nem ismer meg?
- beszélt hangosabban Mátravőlgyi.
- De igen, fiam. Magától vettem annak
idején a lakást. A lányom egészen pici volt még. - mondta az idős hölgy, és
arcán elömlött az öregek visszaemlékezésének öröme.
- Meg szeretném kérdezni, hogy
mostanában nem járt - e itt egy hozzám nagyon hasonló
férfi?
- Az iker testvére? - csillant meg az
asszony szeme. Mátravőlgyi szíve nagyot dobbant.
- Igen, ő!
- Nem fiam. Évek óta nem láttam. Se
őt, se téged. Pedig megígértétek, hogy visszajártok majd hozzám.
- Másképpen alakult az életünk.
- Az árvaházban megkaptátok a pénzt a
lakásért, miután betöltöttétek a tizennyolcat?
- Csak én. Az öcsém eltűnt. Majdnem
az egész pénz arra ment el, hogy őt kerestem.
- Ez szép fiam, hogy meg akarod
keresni az öcsédet. Rendes gyerekek voltatok mindig is. Vigyázz magadra. -
mondta a néni, és lejjebb tekerte a készüléket. Meglódította a hintaszékét,
amiben ült, és kibámult az ablakon, ezzel jelezve, hogy vége a beszélgetésnek.
Mátravőlgyi felállt a székről, és elindult az
asszony után az ismerős szobákon keresztül a konyhába. Ott leültek a konyhaasztalhoz.
Az asszony megkérdezte, hogy iszik - e valamit. Egy pohárüdítőt kért.
- Tudja az anyám már nem mindig,
tudja, hogy mit beszél.
- Igen. Látom. De most tisztának
tűnt.
- Igen. A kislány halála nagyon
megrázta.
- Ma egy idős asszonyt gyilkoltak meg
ugyan ott. Az is ebben a házban lakott.
- Tudom, voltak itt előbb a kollegái.
Anyunak nem is mertem mondani.
- Azért jöttem föl, hogy nagyon
vigyázzanak. Úgy látom a gyilkos módszeresen ennek a háznak a lakóit írtja. Ön
itt lakik?
- Igen. Anyám már nem tudja ellátni
magát.
- Maga sem látta a testvéremet?
- Nem.
- Csak olyan idegent engedjenek be,
aki igazolni tudja magát. A ház elé rendőrt fogok állítani. De újra csak arra
tudom kérni, hogy legyenek nagyon óvatosak. - Mátravőlgyi
megitta az üdítőjét, és felállt. Kezet nyújtott az asszonynak és elindult az
ajtó felé. Az asszony utána. Mielőtt becsukta volna az ajtót a férfi után
félve, megkérdezte:
- Maga szerint az ikertestvére volt a
gyilkos?
- Nem tudom, de az
biztos, hogy a gyilkos tudja, hogy én itt laktam ebben a házban, és, hogy az
anyámat melyik padon ölték meg.