Tizenkettedik fejezet

Nina a kispárnája alá nyúlt, és lassan kibiztosította a fegyverét. Valaki a kórházi szoba ajtaján matatott. Kicsit fellélegzett, mikor kinézett az üvegen keresztűl, és a folyosói jelzőfényben felismerte egy nővér körvonalait. Az ajtó kinyilt, és a nővér, tálcával a kezében besietett. Nina felkelt, magas, karcsú alakját a hálóing kiemelte. Fekete haja a vállára omlott.

-Jjó estét! – mondta halkan, hogy nehogy felzavarja a szomszédágyon alvó Nathalie-t.

- Inkább éjszakát – kuncogott a nővér, és odasietett az alvó lányhoz.

- Mi jót hozott? – kérdezte Nina.

- Altatót – mondta a nővér, és ébresztgetni kezdte Nathalie-t.

- De, hát alszik – méltatlankodott a rendőrnő, akit egy órája küldtek oda a felügyelőék. Nathalie nem igen örült neki először, de aztán az életvidám, jókedvű lány hamar megszerettette vele magát.

- Ha nem veszi be, az éjjel közepén fog felébredni. Én nem jövök akkor ide bevetetni vele.

- Majd én oda adom neki – mondta Nina, mert sajnálta, hogy felébresszék a végre nyugodtan alvó lány.

- Miért, maga nem fog aludni?

- Nem, azért vagyok itt, hogy virrasszak.

- Akkor nem jön át hozzám a nővérszobába?

- Nem – dühödött be most már tényleg Nina. – Azért vagyok itt, hogy itt vigyázzak rá.

S nővér vállat vont, letette a gyógyszert, és kiviharzott a szobából. Nina egy darabig bámult utána, aztán visszafeküdt az ágyába. Megkereste a párnája alatt lévő pisztolyt, és fülelni kezdett. Csak reménykedett, hogy nem alszik el, de hát így, sötétben lehet gyilkost fogni.

- Ki a főnöke? – csapott a kihallgató asztalára Berto.

- Milyen főnököm? – kérdezte ugyan azzal a szemtelen képpel a férfi a felügyelőt.

- Mi az igazi neved?

- Ügyvédet akarok!

- Ez is szép név, jobb, mint a Törpe – mérte végig a hatalmas óriást Bertó, és majdnem elnevette magát. Pillanatra elgondolkodott, majd a férfi elé lökte a telefont. A férfi komótosan felvette a kagylót, és tárcsázott.

- Halló – szolt bele mikor felvették a telefont a túlsó oldalon.

- Mi van Törpe? – szólt bele egy bársonyos női hang.

- Ügyvéd kéne, lekapcsoltak az Arany kakas előtt.

- Küldöm Bernárdot. Reggelre ott lesz. Addig aludj egyet.

- Ha hagynak – vonta meg a vállát a Törpe, majd letette a telefont.

- Útban az ügyvéd.

- Nekem majd biztosan útban lesz – morgott a felügyelő, és kikopogott a vizsgáló ajtaján. Két magas közrendőr lépett be.

- vigyék ezt a túlméretezett Törpét a fogdába, majd reggel, az ügyvédje társaságában hallgatjuk ki.

Az ebédlőben ültek. Charlotte mellett Suzie, mellette Morice és a barátnője, Mag. Karcsú, alacsony lány volt. Haja göndör, szőke tincsekben omlott a vállára. Elnéte Anthonie, aki az asztalfőn ült, és nagyon szépnek találta, mint mindig. Szuzievel szemben a Skót ült. Boldog vigyor ült ki az arcára, hogy őt is meghívták a családi hepalyra. Az asztal végén egy üres szék előtt teriték. Luie helye.

- Emelem poharamat a megkerült gyermekemre – emelte fel a kritálypoharat Anthonie, és boldogan ittak a még nem ott lévő fiúra. Chaterine időnként megtörölte a szemét. Csendben folyt egy darabig a vacsora. Morice az asztal alatt Meg térdét simogatta. Suzie, lerúgta a cipőjét, és meztelen lábát átdugta a Skót ölébe, aki azonnal simogatni kezdte. Végül Chatrine törte meg a csendet.

- Emlékeztek az utolsó vacsoránkra vele? Akkor is itt voltatok.

- Én csak arra emlékszem, hogy folyton engem cikizett – mondta Meg. – Kis Meggi malacnak hívott.

- Ő már csak ilyen – mondta Morice.

- Egy hét múlva visszavághatsz neki – biztatta Anthonie. Szerette a lányt, azt viszont nem, ahogy Luie cukkolta. - Talán már megkomolyodott a nagyfiam – gondolta, és a szíve mélyén reménykedett, hogy a megpróbáltatások nem változtatták meg túlzottan.

A vacsora végül kötetlenebb hangvételűvé vált. Mindenki a Skótot biztatta, hogy biztosan sikerül az elvonója, hisz lám, ha normális társaságban van, nem is kell neki a szer. Csak Suzie tudta, hogy azóta mennyi pirulát kell bevennie, hogy ne szenvedjen. A kávét a nappaliban itták meg. Suziet a tűz mellé ültették, és felpolcolták a lábát. Éjfél felé vonultak el. Egyik vendég sem ment haza, hanem kedvesével aludt. Chaterine kijött a hálójukhoz tartozó fürdőből. Kezén kente el a kenőcsöt, ahogy kedvese mellé ült.

- Mindig is ilyen életre vágytunk, valld be – mosolygott Anthonyra.

- Valóban – bólintott a férfi, de legbelül félt, hogy ez csak cukormáz, ami bármelyik pillanatban megrepedhet.

Nina felriadt. Valóban elaludt. Nem tudta, hogy mennyi ideig is aludhatott, de a folyosón csend honolt. Jobban kinyitotta a fülét, hogy hallja Nathalie lélegzését, de legnagyobb rémületére semmit sem hallott. Lassan, óvatosan kelt fel, nehogy zajt üssön. Érezte a baj leheletét. Odaóvakodott a másik ágyhoz mezítláb. Rátette balkezét, a másikban a pisztolyt tartotta, a lány hátára és megnyugodott. Nathalie egyenletesen lélegezve aludt. Megfordult, hogy lefeküdjön, és szembetalálta magát két rémisztően világos szempárral. Nem volt ideje felemelni a pisztolyt, a férfi iszonyatos erővel vágott a szeme közé. Megtántorodott, és lesodorta a műanyag teáskancsót Nathalie éjjeliszekrényéről, amely hatalmas csörömpöléssel esett le. A férfi emelte a kezét, hogy másodszor is lesújtson, ám Nina a földön fekve felfelé rúgott. Ahogy elesett, a fegyver kiesett a kezéből, és az ágy alá csúszott. A férfi felordított fájdalmában. A rúgás a nemesebbik szervét érte. Egy pillanatra hétrét görnyedt, majd sántikálni kezdett a kijárat felé.

- Állj, vagy lövök! – kiáltotta Nina, de nem érte el a pisztolyt. A férfi kivágta az ajtót, felborította a zajra befelé igyekvő éjszakás nővért, majd elszaladt. Nina végre megkaparintotta a pisztolyt, és utána eredt, de hiába futott lefelé a lépcsőn négy emeletet, már csak az éjszakai forgalmat látta a kapuból. Visszafordult, és a portáshoz sietett. Nem kellett semmit sem kérdeznie, a portás egyből mondta:

- Magas, harmincas, teljesen ősz pasi volt. A Körút felé szaladt.

- Megette a fene, ezt már nem érem utol – morgott Nina.

- Megmondjam, hol találja? – nézett diadalittas mosollyal rá a portás.

- Tudja?

- Ja, a szomszédom mihaszna unokaöccse.

- Telefonálhatok innen?

- Persze – tolta ki a telefont a kisablakon a férfi. Nina a kapitányságot tárcsázta. Sokáig kellett várnia mire felvették.

- Szia, itt Nina, bent van Bertó?

- Felügyelő úr! – hallotta a telefonban a lány. – Berto nagyon szídhat, biztosan hazakészült már – mondta magában, aztán megismerte a felügyelő gyors, könnyed lépéseit.

- Mi van Nina?

- Meg van az emberünk.

- Elfogtad?

- Nem, meglépett, de a portás felismerte.

- Jó rendőrnek van szerencséje – nevetett Berto. – Ki az?

- Átadom a portásnak, majd ő megmondja – mondta Nina és átnyújtotta a telefont a megdöbbent kapuőrnek.

- Jó estét! – hebegte a kagylóba.

- Nos, tisztelt uram, megmondaná kit tartóztassak le? – kérdezte vidám hangon Berto. A portás erre megnyugodva intézkedett.

- A Rue Moiére 15-ben Michou mama unokaöccsét. Ő nem ott lakik, de Michou mama tudja hol. Ne nagyon ijesszenek rá, rendes asszony. Már eddig is rengeteget szenvedett a büdös kölke miatt.

- Meg lesz. Ne féljen, tudunk mi diszkrétek is lenni – nevetett Berto.

- Igen, pont ez a legjellemzőbb tulajdonsága a fakabátoknak – morgott magában a férfi, miközben visszaadta Ninának a telefont, aztán belevörösödött, mert rájött, hogy a hálóinges, mezítlábas lány is egy fakabát.

Moroce Meg mellett feküdt, és a plafont nézte. Még orrában volt a lány parfümjének illata, ahogy belefúrta előbb a vállába az orrát akkor kápráztatta el vele. Csodálatos lány volt. De, most félt, és szégyellte is magát, mert féltékeny volt a bátyjára. Tudta, hogy Meg csak azért kezdett el járni vele, mert szerelmes volt Louiba és így a közelébe lehetett. A kapcsolatuk Luie eltűnése után vált csak komollyá. Most már bánta, hogy nem egyezett bele az esküvőbe. Neki nem volt fontos, hogy legyen papírjuk a kapcsolatukról, és tudta, hogy Megnek sem. Meg szülei voltak vallásossak, ők akarták. De, hát az a papír mégis csak egy biztosíték, kicsit nagyobb lesz a valószínűsége annak, hogy nem hagyják egymást faképnél. Megint felerősödött benne a féltékenység. Szégyellte magát. Teljes szívéből kéne örülnie, hogy Luiie megkerült, ő meg itt aggodalmaskodik. Meg megmozdult. Morice felé fordult, és betakargatta a hátát, mire a lány megfordult.

- Téged szeretlek. Már akkor is téged szerettelek, mikor még ő itthon volt. Rüheltem az ugratásait, meg azt, hogy észre sem vett.

- Honnan tudod, hogy erre gondoltam?

- Egy szerelmes lány sok mindent megérez.

- Mikortól szerettél belém?

- Nem is tudom, az úgy jött. De, azóta akarok veled élni, mióta Luie belevágott a tóba, és te orrba verted érte.

- Akkor már nem bánom, abszolút. Nagy nyaklevest kaptam érte anyától – nevettek. Morice ismét megkívánta a lányt. Felé fordult, félig hason, és a keze elkalandozott. Meg megfogta, és a szeméremdombjára húzta a nagy lapát tenyeret.

- Szeretem, ha itt fogsz.

Csókolózni kezdtek, majd a fiú a széttárulkozó lábak közé térdelt. Rájuk borult az éjszaka csendje. Csak felhevült lihegésüket lehetett hallani.

A nővér Nathalie mellett ült, mikor Nina visszament az emeletre. Ágya mellett egy lavór forró víz gőzölgött.

- Fel sem ébredt?

- Nem – rázta meg a fejét a nővér. – Tényleg nem kellett neki az altató.

Kuncogtak egy sort.

- Mi itt ez a lavór víz? – kérdezte Nina.

- Mezítláb voltál kint, mosd meg a lábadat. Nehogy megfázz.

Nina hálásan nézett rá, és a melegvízbe dugta a lábát. Már minden mérge elszállt a lánnyal kapcsolatban. Szegény, biztosan unja magát éjjel, azért hívta a nővérszobába.

- most már tudom, hogy miért nem jöttél át velem a nővérszobába – mondta a nő mosolyogva. Nina csak most nézte meg igazán. Alacsony, kövérkés, de izmos asszony volt. Látszott rajta, hogy már szült. Nina azon gondolkodott, hogy vajon ő is így el fog hízni, ha szülni fog? Most készült összebútorozni Jean – Paullal, a rohamosztag parancsnokával. Nagyon szerelmes volt.

Nathalie megfordult, és valamit motyogott álmában, de látszott rajta, hogy ez már enyhet adó, nyugtató álom volt. A nővér nyugodtan felállt, és menni készült.

- Várj, megyek mostmár veled – mondta Nina. Gyorsan megtörülte a lábát, belebújt a papucsába, és a nővér után sietett.

Suzie arra ébred, hogy a Skót ott nyüszít mellette. Csodálatosat szeretkeztek. A fiú felpörgött a tablettákra megivott italoktól, és csodálatos formában volt. Most viszont teljesen leeresztett. Izzadt, a lány anélkül, hogy hozzá ért volna érezte, ahogy remeg.

- mi van, Kedves? – kérdezte finoman megsimogatva a fiú haját.

- Tudod, jól, adj egy adaggal – nyüszítette a fiú, arcát belefúrva a párnába, hogy más ne hallja, csak ők. Nina felállt, és a táskájához lépett. Shon felemelte az arcát a párnáról, és reménykedve nézett a lány után. Az kivett egy gyógyszeres fiolát a táskából és a fiú felé tartotta, de az kiverte a kezéből.

- Anyagot adj! – mondta és sírva rogyott vissza a párnára. Suzie mellé ült, és tovább simogatta.

- Megígérted, hogy nincs több anyag.

- Nem bírom, Suzie, nem bírom.

- Hogy szüljek így gyereket neked?

- Nem szabadna, hogy magamhoz kösselek – lett úrrá egy pillanatra az elvonási tünetein Shon.

- Már késő, már évekkel ezelőtt megtetted.

- Szeretlek, Suzie, de értsd meg, a szer erősebb.

- Nem, nem lehet erősebb, hiszen már ketten vagyunk ellene.

- Duma – mondta a fiú, és felkelt. Odament és kiforgatta a lány táskáját, de nem talált benne heroint.

- akkor add a tablettákat még is, de whiskyvel akarom bevenni. A lány kifelé ment a nappaliba, mikor meglátta az apját. Mindent hallott és látott. Suzie lehajtott fejjel ment el mellette. Anthony utána lépdelt. A lány épp a pohárba töltötte az erős italt, mikor beérte.

- Tudod, hogy soha sem fogja abbahagyni? – tette a vállára a kezét. Lehet, hogy a drogról leszokik, de akkor meg szétissza a mását pár év alatt.

- Szeretem, Apa. Egyébként, akik ebbe az intézetbe mennek leszokni, azoknak a nagy százalékuk végleg lemond az ilyesmiről. Főleg, ha van érzelmi hátterük. Neki, pedig hidd el Apa, hogy van.

Anhony megsimogatta a lánya konok kis állát, majd visszament a saját szobájába. Lefeküdt a boldogan szuszogó felesége mellé, és arra gondolt, hogy már is elkezdett repedezni az a cukormáz.

Következő fejezet

Vissza a főoldalra