Harmadik fejezet

Egy darabig csendben ültek a kocsiban. Hazafelé haladtak. Mauricie elgondolkodva nézett ki a szélvédőn, végül Anthony megkérdezte:

- Te ismered ezt a Skótot?

- Te is ismered. A polgármesterünk fia, Sean.

- Gondolhattam volna – mormogott magában Anthony. Sean anyja skót volt valóban. Ragaszkodott, hogy fia „becsületes” skót nevet kapjon, Pierre Berléand pedig engedett a hisztérikus nyomásnak. Huszonöt éve ismerkedtek meg Párizsban. Az asszony akkoriban egy bárban énekelt, és az akkori felső tízezer unatkozó üdvöskéje egyből nem unatkozott mellette. Botrány volt, amikor otthon bemutatta, aztán ismét botrány volt, amikor hazavitte, mint a feleségét, de lassan megszerette a család a belevaló, tűzrőlpattant menyecskét, aki az üzleti vacsorákon elkápráztatta az ügyfeleket a szépségével, és az eszével.

Anthony a fiára sandított, aki még mindig a rohanó tájat figyelte az ablakon át, bár nem látta a tereptárgyakat, erősen magába volt fordulva.

- Mi van fiam?

- Tudod jól, hogy Sean a legjobb barátom.

- És nem egy ma született bárány. A tavalyi autólopási ügye majdnem az apja bársonyszékébe került.

- Tudom – nézett szelíden a fiú az apjára – azért csinálta.

- Miért? - nézett csodálkozva Anthony.

- Mert az anyja iszik, mert a drága polgármester úr csalja. Mert a házastársi csatározások közepette Seannak nem jut szerep. Senki sem szereti.

- Pierre Berléandnak szeretője van? Ki?

- Most éppen Mademoiselle Topart, de szerintem anyán kívül már megvolt neki a város 16-on felüli női lakossága.

Anthony jóízűen nevetett a látszólagos túlzáson.

- Persze a nővéred is, mi?

- Tavaly. Két hétig tartott a románc.

Anthony döbbenetében kiegyenesített egy kanyart. Szerencsére nem jött szemben senki, és hamar úrrá lett a volánon ismét.

- Erről én miért nem tudok? – ordította.

- Csillapodj apa! – szólt rá Mauricie ellenmondást nem tűrő hangon – Remélem, nem fogsz nekiesni Suzienek. Épp elég volt neki annak idején a szakítás.

Anthonynak kezdett tetszeni a fia viselkedése. Egyre jobban érezte, hogy a fia nem az a puhány gazdagék dandyje, akinek gondolta.

- Nem, csak én miért tudom meg késve a dolgokat? Mi vagyok én, mumus?

- Nem, apa vagy, Apa.

Ismét csend borult közéjük. Lassan feltűntek az ismerős előkertek, az útszéli kereszt, ahol Chatrine nagyapja is kisodródott egy esős délután az útról, és elnyelte a mocsár. Azóta a mocsarat lecsapolták, és most a levágott tarló éktelenkedett a helyén. Chatrine azt szokta mondani, hogy ez a föld az ősök tébolyodott lelkéé. Soha semmi nem termett itt meg rendesen, és esténként kis villódzó lidércfények keringtek a barázdák felett. A mocsár még mindig felszabaduló gázai.

- Mit akarsz most tenni? Gondolom, inkább Te beszélnél a barátoddal?

- Félek tőlük.

- A barátaidtól?

- Apa, ők mások, mint én. Tudom, a hátam mögött kinevetnek, és csak „Jó fiúnak” titulálnak. Sok mindenből kihagynak, bár ezekbe a dolgokba én nem is szeretnék részt venni.

- Milyen dolgokba?

- Nekem csak Meg érdekel.

- Ezt most miért mondod?

- A többiek csoportban is szokták csinálni.

- A kábítóval, hogy álltok?

- Nem mondom, hogy nem próbáltam ki a füvet, de nekem nem kell. Viszont Sean már egy ideje keményen drogozik.

- Végül is, mitől félsz?

- Attól, amit megtudok. Apa, tegyél ki a Fő téren.

- Mit akarsz tenni?

- Még nem tudom, de elmegyek Seanhoz.

- Ne tegyél semmit meggondolatlanul. Szerintem, ahogy így felvázoltad, veszélyesek a barátaid.

A kocsi bekanyarodott a térre, és Anthony lassított Meg háza előtt. Mauricie kiszállt, és a ház előtt hagyott motorjáért indult. Anthony kinyúlt az ablakon, és a fia karja után nyúlt.

- Szerinted lehetett valamelyik barátod? – Mauricie beharapta a száját. Szemében könny csillogott.

- Azon leszek, hogy kiderítsem – mondta csendesen, majd a motorjához ment, és elhajtott.

Anthony egy pillanatig elgondolkodott, majd a motor után hajtott, tisztes távolságból. Jól gondolta. A fia gyorsan, de hihetetlen biztonsággal hajtott. A présházakhoz ment. Egyenesen Berléandék présházához ment, és ismerős rutinnal lökte be az ajtót. Anthony tovább hajtott, majd a következő sarkon leparkolt, és visszaosont a házhoz. Az egyik ablak mögül beszélgetés zaja szűrődött ki. Anthony oda óvakodott hallgatózni.

- Merre jártál ma? – hallotta Sean hangját.

- Apám összeszedett valami félhülye bigét a kapuban. Az után nyargalásztunk, hogy megtudjuk, hogy kicsoda.

- Sirály – röhögött Sean, aki már teljesen részeg volt.

- Miért iszol annyit? – korholta Mauricie.

- Ó, a kis apuci – gúnyolódott Sean - mi közöd hozzá? Egyébként nem titok, azért iszom, mert nincs drog.

- Kiapadt a forrásod?

- Az a köcsög Pongó már nem ad hitelre!

- Miért nem mész el Philis nagyanyóhoz?

- Ne izélj már, tudod hány euróval jövök neki? Többel, mint a kora. Te, hogy állsz?

- Mondtam már, hogy arra a szarra tőlem nem kapsz moneyt.

- Köcsög vagy!

Csönd lett. Pohár csörömpölt, ital csurgott, majd a pohárba jégkockák csobbantak.

- Mondom, hogy holt szenya vagy. Nem elég, hogy nem adsz drogot, még a piámat is bevedeled.

- Merre jártatok tegnap este, miután Meggel elmentünk?

- Közöd?

- Na, de tényleg, most mit útálatoskodsz?

- Haver, csak egy adagot, szerezz egy adagot, mert itt krepálok meg!

- Jó, ha utána elmondod, mi történt tegnap.

„Okos” – gondolta büszkén ismét Anthony.

Anthony már csak Sean zihálását hallotta. Hamarosan kivágódott az ajtó és Mauricie eldöngetett a motorral. Belesett az ablakon. Sean egy ágyon feküdt magzati pózban, és az egész teste rángatódzott. „Micsoda roncs!” gondolta aztán ő is elballagott, beült a kocsijába, és a rendőrőrsre hajtott, hogy megkeresse Bertet, és bejelentse a másik lány eltűnését.

A felügyelő egy negyed óra múlva tért vissza. Lendületesen fogott kezet Anthonyval, aztán az irodájába invitálta. Lesöpört egy székről egy pár rendezetlen ügyiratot, megvárta, míg a férfi leül, aztán ő is leült az íróasztal mögé. Mivel a felhalmozódott aktáktól nem láthatta a szemben ülőt, felmarkolta őket, és az iratszekrényre hányta.

- Ennyi a felderítetlen ügyed? – nevetett Anthony.

- Nem, csak a titkárnőm szabadságra ment.

- Hány éve?

- Hát, már jó ideje. Szült három gyereket. Megígértem neki, hogy nem veszek fel helyette mást.

Nevettek, de Anthony pontosan tudta, hogy idén már a harmadik titkárnő lépett le Bertotól. Kiállhatatlan főnök volt.

- Szeretném bejelenteni, hogy az amnéziás lány barátnője eltűnt.

- Tudod már, hogy hívják a nálad levő lányt ?!

- Naomi vagy Nathalie.

- Most melyik? És milyen Naomi és Nathalie?

- Azt nem tudom. Szálljatok ki az Arany Kakasba.

- Szóval ketten voltak?

- Igen. Az egyik drogos. Hamis címmel álltak be táncolni a tulajhoz, Pongóhoz.

- Jó, majd kiküldöm a közeget.

A közeg Paul Ligne volt. Őt használták az őrsön, a szaladj ide munkákra. Eszes volt és rettenetesen várta az előléptetést, ezért mindent elvállalt. Pedig szegény pont ezért nem kapta meg az áhított előléptetést. A felügyelő felvette a telefont és megnyomta az egyik belső gombot.

- Ligne!

- Igen főnök! – hallatszott a kellemes bariton.

- Lábhoz!

Pár pillanat múlva a harmincas, csinos férfi megjelent az ajtóban.

- Lábadozom, Főnök!

- Akkor menj ki légy szíves az Arany Kakasba, és kérdezd ki Pongót az ügyvéd úr amnéziásáról. Az ügyvéd úr kiderítette, hogy kettő volt belőle. Ha nem akar…

- …együtt működni, hozzam be?

- Tudsz Te, ha akarsz!

A rendőr elviharzott. Anthonyt zavarta, hogy így kihasználják.

- Miért nem lépteted már elő? – kérdezte csendesen.

A felügyelő beletúrt egy aktakötegbe, majd előhúzott egy papírt. Paul Ligne előléptetése volt. A minisztérium utasítása. Egy hete élt már.

- Ő tudja?

- Persze. Nem láttad, rajta is van már a rangjelzés. Felajánlottam neki az Erkölcsrendészetet, de visszautasította. Azt mondja, ő ezt imádja csinálni. Létrehoztam hát az Adatgyűjtési Osztályt. Három emberem tartozik hozzá. Írtó jó dolguk van, mert minden után ő rohangál.

- Szeretném megvárni, hogy tudjam, hogy hívják a nálam fekvő lányt.

- Miért nem kérdezted meg magad Pongótól?

- A fiam kérdezősködött ott. Még is ő az ismerős ott, és Pongó mondott valamit, ami után Mauricie kirángatott onnan.

- Mi volt az?

- Nem érdekes – mondta Anthony – nem is tudom, hogy miért borult ki rajta a gyerek.

- De még is?

- A lányok az egyik barátjával mentek el.

- Kivel? Miért kell minden szót harapófogóval kihúzni belőled?

- Sean Berléand volt az.

- Ez a gyerek egyre lejjebb csúszik. Előbb a lopások, rongálások, majd az ital és a drog, most meg erőszak?

- A gyerek most ennek jár utána.

- Te elengedted?

- Már nagyfiú, nem kérdezte.

Megcsörrent Beart mobilja. A felügyelő meghallgatta a jelentést, aztán visszatette a zsebébe a készüléket.

- Már lehet, hogy nem csak erőszak van a gyerek számláján. A mellettetek lévő erdőben az erdész kutyája kikotort egy női holtestet!

Következő fejezet

Vissza a kezdőlapra